Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
Becsukták előttünk az A-csoport kapuját Nem sikerült a bravúr. A dán válogatott jutott fel az A-csoportba, miután 6-2-re legyőzte a házigazdákat a divízió I-es jégkorong-világbajnokság záró mérkőzésén, Székesfehérváron. A magyar együttes így is története legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy második lett. Jégkorong-vb -------------------------------------.p<,mv—'i'.ui'! Dánia-Magyarország 6-2 (2-0, 3-1,1-1). Gólszerzők: Degn (4.), Nordby-Andersen (6.), Staal (28., 54.), Th. Johnsen (31.), Larsen (35.), illetve Tokaji (38.), Ocskay (45.). Remekül kezdtek az esélyesebb dánok, két hazai védelmi hiba, és a 6. percben már 2-0 a javukra. Később kiegyenlített csata zajlott a jégen, de a vendégek kapuja nem forgott igazán veszélyben. A második harmadban újra sokkal nagyobb iramot diktáltak a skandinávok, ennek eredményeképpen előbb Staal, majd Thomas Johnsen talált be. Utóbbi gól előtt Horváth próbált menteni, de a kezéről bepattant a korong. Ezután a torna legjobb hálóőrének választott Szuper cserét kért, s Budai állt be a helyére. Azonban ő is hamar gólt kapott: a Horváth szabálytalankodása miatt megítélt büntetőt Larsen értékesítette. A záró játékrészben a hazaiak minden erejükkel támadtak, a különbséget azonban nem sikerült csökkenteniük, mert a részleges térdszalagszakadással is pályára lépő Ocskay gólja után Staal ismét gólt lőtt. A végeredmény: 1. Dánia 10 pont, 2. Magyarország 8, 3. Norvégia 6,4. Nagy-Britannia 4, 5. Románia 2,6. Kína 0. Jan Jasko, a magyar válogatott szlovák szövetségi kapitánya: - Már az is csoda, hogy egészen az utolsó mérkőzésig volt esélyünk a feljutásra. A dánok jól felkészültek taktikánkból, nem tudtunk gyors ellentámadásokat vezetni, mert remekül védték a területet. Gratulálok a saját csapatom valamennyi tagjának. Nagy boldogság számunkra, hogy sok szurkolónak okoztunk örömet az elmúlt napokban. A vb végén megválasztották a torna All Star csapatát. kapus: Szuper Levente, hátvédek: Daniel Nielsen (dán), Anders Myrvold (norvég), csatárok: Morten Green (dán), Ocskay Gábor, Mini Monberg (dán). Az eindhoveni tornán a fehéroroszok végeztek az élen, miután a záró napon 3-1-re nyertek a franciák ellen. A végeredmény: 1. Fehéroroszország 10 pont, 2. Franciaország 8, 3. Kazahsztán 6, 4. Hollandia 4, 5. Horvátország 2, 6. Koreai Köztársaság 0. Fehéroroszország jutott az élvonalba, a Koreai Köztársaság kiesett. MTI Ocskay (19-es) sérülten is keményen küzdött a pakkért a dánokkal. A skandináv védelem végül csak kétszer kapitulált. Mi pedig hatszor, fotó: epa Hírek KÉZILABDA: Kétgólos előnyt szerzett a Veszprém a vendég német Magdeburg ellen a férfi Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén. Veszprém-Magdeburg (német) 23-21 (9-8). Női BL elődöntő visszavágó: Podgorica-FTC 31-33. Tj.: az FTC 65- 63-mal. Női EHF Kupa elődöntő, visszavágó: Győri ETO-Bäkkelagets 31- 23. Továbbjutott a Győr 53-50-es összesítéssel. ELŐDÖNTŐBE jutott a Kecskeméti Profitholding Spartacus NB 1/A-csoportos férfi asztalitenisz-csapata. Az első 10:0-ra nyert Spartacus-sikert követően a második meccsre már nem jöttek el Kecskemétre a hajdúszoboszlóiak. Ebből a híres városiak profitálhattak, hiszen 10:0-val - ezúttal mérkőzés nélkül - javukra írták az összecsapást. 2:0-val elődöntős a Szpari. RÖGBI. NB I: Kecskeméti ARC-Fehérvár 75-7 (28-7). MOTORSPORT: Talmácsi Gábor a 18., Tóth Imre a 23. helyen végzett a gyorsasági motoros világbajnokság Dél-afrikai Nagydíjának 125 kcm-es versenyében. HARMADIK mérkőzésén vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Főiskola csapata a női vízilabda BEK négyes döntőjében. A magyarokat tegnap a görög Glyfada győzte le. A végeredmény: 1. Orrizonte Catania 5 pont, 2. Uralocska Zlatuszt 4,3. Glyfada 3,4. Dunaújvárosi Főiskola 1. MAGYAR KUPA. A Nyíregyháza és a BSE csapata jutott a női röplabda Magyar Kupa szombati fináléjába. A KARATE junior országos bajnokságon a kiskunmajsai Guba Milán (Mabuni Shito-Ryu) formagyakorlatban a 3., küzdelemben a 4. helyen végzett. MAI MŰSOR. OB I/B-s férfi vízilabdamérkőzés: KVSC-Ifjúsági válogatott, Kecskemét, fedett uszoda, 18.30. Kettesfogat-hajtó idénynyitó Lovassport Dél alföldi regionális kettesfogat-hajtó bajnokságot rendeztek Kecelen, így kezdődött a fogathajtók versenyidénye. A hagyományos verseny a Bács-Kiskun megyei bajnokság nyitófordulója is volt egyben. A maratonhajtás versenyével kezdődött a kétnapos derbi. A lovakat és versenyzőket próbára tevő számot meglepetésre a fiatal, Békés megyei hajtó, Papp János nyerte meg. Bács-Kiskunból Kiss András a harmadik helyen végzett. Az elmúlt évi keceli bajnok, Vancsura Ákos rosszul kezdett, de az izsáki Csernák Gábor sem remekelt a nyitónapon (6. Vancsura, 7. Csernák). Tegnap délelőtt a díjhajtás következett. Ezt Seiben Zsolt nyerte a maratonon diadalmakodó Papp, és a keceli Vancsura előtt (5. Kiss A., 6. Csernák G.). A befejező versenyszámban, akadályhajtásban is születtek meglepetések. Mindössze egyetlen hajtó, az elmúlt évi regionális bajnok, Vancsura hajtott alappályán , alapidőn belül hibátlant. Klubtársa, Kiss András és a mezőhegyesi Papp János egy-egy verőhibát vétve végeztek a második, illetve harmadik helyen. Az izsáki Csernák Gábor hibátlant hajtott új lovaival, de az alapidőt jócskán túllépve 17,5 hibaponttal csak hetedik lett. Összetettben a nyitófordulót a végig egyenletes teljesítményt nyújtó mezőhegyesi Papp János nyerte a szegedi Seiben Zsolt és a keceli Kiss András előtt. A Bács-Kiskun megyei bajnokság I. fordulójában keceli siker született: Kiss András győzött, klubtársa, Vancsura Ákos a második, az izsáki Csernák Gábor pedig a harmadik helyen zárt.________^a. Fejet hajtott a MAFC Kosárlabda NB I-es férfi rájátszás a 9-16. helyért: Univer KSE-MC MAFC 108-88 (38-22,23-12,26-27,21-27). Kecskemét, 800 néző. Vezette: Bognár T., Makovsky. Univer: Takács 19/15, Magyar 2, McMahan 34/15, Bovánovics 22/6, Shand 19. Csere: Pásztor 2, Hajdú 4, Jánossy 2, Korcsok 4, Guóth Á.. Edző: Radovics József. Az eredmény alakulása: 3. p.: 8-7, 5. p.: 15-7, 8. p.: 28-18, 13. p.: 45-24, 17. p.: 54-30,23. p.: 65-40,25. p.: 74- 44, 33. p.: 92-68, 36. p.: 100-76. A mérkőzés előtt ünnepélyesen köszöntötték az Universadét csapatát, akik ezüstéremmel tértek haza a soproni vb-ről. Az első három percben felváltva estek a kosarak. 8-7-es hazai vezetés után nagyszerű védekezésüknek köszönhetően az Univer fokozatosan elhúzott, s majdnem minden támadását kosárral fejezte be. A vendégek próbálkozásait Shand „sapkái” tették hatástalanná. Takács öt triplát szórt és McMahan is szinte hibátlanul játszott. A félidő végére már 61-34 áll az eredményjelzőn. A folytatásban a vendégek feljavultak, így kiegyenlítettebbé vált a játék. Ebben az időszakban McMahan tripla- és zsákshow-val kápráztatta el kecskeméti publikumot. Az utolsó percekben - a biztos vezetés tudatában - már a fiatalokat küldte pályára Radovics edző. Kitűnt: McMahan, Bovánovics, Shand, Takács, illetve Ehlers 30/6. Radovics József: - Az I. félidőbeli határozott és fegyelmezett játékunk meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Minden figyelmünket Szeged felé fordítjuk._________h. z. Negyedik a KRC Röplabda Extra Liga férfi rájátszás a harmadik helyért, 3. mérkőzés: Kaposvár-Phoenix Mecano Kecskeméti RC 3:0 (20, 14, 21). Kaposvár, 500 néző. Kecskemét: Kása, ifj. Nagy, Somodi, Jánosi, Budai, Kodácsy. Csere: Csala, Neizer, Torma, Rapi. Edző: Nagy Péter. A Nyíregyháza, majd a Dunaferr ellen ellőtte puskaporát a kecskeméti gárda. Pedig ha úgy játszottak volna a Kaposvár ellen, mint a négy közé, illetve a döntőbe jutásért, lett volna esélyük a harmadik hely megszerzésére, így negyedikek, s jogosultak a nemzetközi kupában való indulásra. Kitűnt: Grózer, Cutino, Gerencsér, ill. ifj. Nagy P. Kása. Döntő, 3. meccs: Dunaferr-Kazincbarcika 1:3. Összesítésben: 2:1 a Kazincbarcika javára.______■ Öt lépésre az élvonaltól Kosárlabda NB I. B-csoportos női kosárlabda mérkőzések: 12 Karátos Iskola-Bajai EFSK 73-86 (17-23,12-17, 24-25, 20-21). Budapest, 30 néző. Vezette: Nagy I. L. Szokolai. Bajai EFSK: Fedor 18/6, Göbölös 21/3, Kiss 10/6, Farkas 28, Vörös 7. Csere: Hambrik Csorvási 2, Kühn. Edző: Gálos László. Bereczki tüdőgyulladás miatt hiányzott a vendégcsapatból, míg az ifjúsági EB-középdöntőn szerepelt két bajai kosaras, Kiss és Göbölös csak az elmúlt hét közepétől készült együtt társaival. A kényszermegoldásokra kényszerített Gálos-csapat végig hullámzó teljesítményt nyújtott. Ám ennek ellenére - még ha kis különbséggel is - mind a négy negyedet sikerült megnyernie. A 35. percben a hazaiak felzárkóztak három pontra (62- 65), de a bajai lányok összeszedték magukat és győzelmükkel újabb lépést tettek az A-csoport felé vezető úton.*** Köz-Víz Kecskeméti KC-Monor 56-96 (9-26,18-27,10-20,19-23). A jobb és rutinosabb Monor magabiztosan nyert. A sok sérült miatt a Kecskemét 7 emberrel játszotta végig a meccset. K.O.-val búcsúzott Kokó Profiboksz Kiütéses győzelemmel búcsúzott aktív sportpályafutásától Kovács István. A visszavonulását március 1-jén bejelentő bokszoló az amerikai Steve Trumble-t a harmadik menetben kétszer is a padlóra küldte a gdanski profi gálán, ezért a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást. Az amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnok, hivatásosként pehelysúlyban világbajnok Kovács 1987-ben éppen Gdanskban érte el első komoly nemzetközi sikerét, miután megnyerte a junior Európa-bajnokságot. Profiként 23 csatát vívott, 22-szer nyert (11 K.O.-T.K.O.) és mindössze egyszer, a 2001. június 16-i, budapesti pehelysúlyú WBO- címmérkőzésen kapott ki. Barátja és volt csapattársa, Dariusz Michalczewski huszonegyedik alkalommal védte meg profi ökölvívó félnehézsúlyú WBO-világbajnoki címét. A Németországban élő, lengyel származású bokszoló a gdanski gálán a második menetben kiütötte kihívóját, az amerikai Joey de Grandist. A szülővárosában diadalmaskodó 33 éves Michalczewskinek a mostani volt a 46. profi győzelme és továbbra is veretlen. ■ Visszavágott a Kiskőrös Kézilabda NB I/B-s férfimérkőzés: Kiskőrösi KSK-Delfin KC 39-27 (17-14). Kiskőrös, 300 néző. Vezette: Kocsmáros, Nagy. Kiskőrös: Nagy P. - Nagy 1.4, Horváth 3, Kun 4, Kovács 8, Dobos 10/1, Gelley 7. Csere: Gillich (k), Kromholcz, Szabó 1, Hangya, Szentgyörgyi R. 1, Vass 1. Edző: Tóth József Delfin: Sipos - Csorba 4, Tamási 5, Demeter 1, Berényi 2, Nagy T. 11/3. Csere: Gál (k), Kasza, Magyar 3, Bartus 1, Márton, Nagy A. Edző: Korsós Miklós. Kiállítás: 12 p. ill. 12 p. 1 kizárás. Hétméteres: 1/1 il. 4/3. Az eredmény alakulása: 6 p.: 3-2,12 p.: 7-4,19 p.: 12-9,24 p.: 14-12, 28 p.: 16-13, 38 p.: 24-15, 46 p.: 28- 21, 53 p.: 33-24, 58 p.: 37-26. Fűtötte a Kiskőröst a tavalyi mérkőzésen, Kecskeméten elszenvedett vereségért való visszavágás vágya ezen a találkozón. Az akkori meccs emléke azért is fájdalmas volt számunkra, mert a Delfin őszi két pontját tőlük rabolta el, a többi csapat otthon és idegenben egyaránt legyőzte a bajnokság sereghajtóját. A kötelező győzelem azonban görcsössé tette a hazaiak játékát, s az első 10 percben mindössze egygólos előnyre tudtak szert tenni. Elsősorban a támadásokra összpontosítottak s a fellazult védekezésből a Delfin a vártnál több gólt szerzett. Negyedórányi játék után sem változott a helyzet, mert Dobos és Kovács góljaira Nagy Tamás akcióiból vagy büntetőből válaszolni tudott. A szurkolók közül sokan úgy érezték, hogy az első félidő végén megszerzett háromgólos előny kevés lesz a jó folytatáshoz, főként, ha kedvenceik szokásukhoz híven mélyrepüléssel kezdik a második játékrészt. A dolog azonban jobban alakult, mint várták. Valóban egy „másik” csapat jött ki az öltözőből, de ezúttal a jobbik arcát mutatta a kiskőrösi gárda. Keményen védekeztek és könnyed, gyors játékkal hat gólt lőttek zsinórban, míg az ellenfél csak egyszer talált a kapuba. A kecskeméti csapatból Berényi inkább szabálytalanságokkal vétette észre magát, mintsem góljaival. Rövid idő alatt végleg kiállították, s ettől a Delfin hadrendje teljesen felbomlott. Dobos, Gelley és Horváth tetszés szerint lőtte a gólokat, s csak Nagy Tamásnak volt köszönhető, hogy a gólkülönbség húsz alatt maradt. Tóth József edző a mérkőzés befejezése előtti percekben két serdülő és egy ifjúsági korú játékost küldött pályára, akik góljaikkal tovább növelték a hazai csapat előnyét. Az alig 16 éves játékosok eredményessége végképp elvette az ellenfél kedvét és sportszerűen elismerték a házigazdák nagyobb tudását. Kitűnt: Dobos, Kovács, Horváth, Gelley, Kun ül. Nagy T., Tamási. Tóth József: - Nehéz vajúdás után „ikerszülésnek” örülhettünk. Korsós Miklós: - Izgalmas, jó mérkőzést láthatott a hazai közönség. A játékvezetők sajnos nem nőttek fel a feladathoz. Gratulálok a kiskőrösieknek. SINKOVICZ LÁSZLÓ Tóth József edző (jobbra) taktikai utasításait Nagy P. és Gelley hallgatja. fotói s. l