Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

2004. június 24., csütörtök Petőfi Népe w 9 § Szigorú takarékosság Hitelt vesz fel a város Önkormányzat Az utóbbi testületi ülések visszatérő témája a szigorú takarékosság. E héten pedig hitelfelvételről is döntöttek a képviselők. A közszolgáltatási és államigaz­gatási feladatok folyamatos mű­ködtetéséhez 90 millió forint összegű, ez év december 31-i le­járatú folyószámla-hitelkeret szerződést kötnek az egyik pénzintézettel. Ezen előterjesz­tés bevezetőjeként Zsigó Viktor polgármester elmondta: „Pánik­ra nem látok okot.” Ezután arról szólt, hogy soha nem volt még arra példa, hogy az iparűzési adóból vissza kell fizetnie az ön­­kormányzatnak. Ugyanis a cé­gek eredményei sokkal rosszab­bak lettek, mint amivel számol­tak. Vagyis a térség gazdasági mutatója lefelé ível. Ugyancsak az e heti ülésen to­vább „karcsúsították” a már egyébként is csökkentett költség­­vetésű Lajosmizsei Napok prog­ramját. A korábban tervezett tű­zijáték elmarad, s nem lesz meg­tartva a jászkunok hadikrónikája sem. A 11. alkalommal sorra ke­rülő rendezvény augusztus 20-22 én lesz. ■ Járhatatlan, sáros at Olvasói levél Majd’ kéttucatnyi Mikszáth Kál­mán utcai lakos írta alá azt a le­velet, amiben - szerkesztősé­günknek eljuttatva - kérdezik: Mikor lesz járható útjuk? Ugyan­is, mint fogalmaztak: kicsi eső elég ahhoz, hogy térdig az agyagban dagonyázzunk. Mire számíthatunk mi, tisztességes adófizető polgárok? A fentiekkel megkerestük Zsigó Viktor polgármestert, aki a következőket mondta: - Ne tartsák cinikusnak, de minden utca azzal kezdődik, hogy földes. Amikor egy ingatlant valaki megvesz, látja, hol vásárol­ja azt. Nem az történt, hogy az önkormányzat felszedett egy kö­ves utat. Mi kövessé szeretnénk tenni. Azt ígértem a választási kampányban, hogy a névvel ellá­tott utcák aszfaltozását beterjesz­tem a 2005. évi költségvetésbe. Egyébként jelenleg a belterületei utak 85 százaléka burkolt. Csak megemlítem, Kecskeméten ez az arány_67 ■ Ezüstérmes kézilabdások Sport A június 16-19-én Budapes­té fT­Wéig re­ndezett­­ diákolim­pia országos döntőben (III. korcsoport, 5-6. osztály) ezüstérmes lett a lajosmizsei kézilabdacsapat. Csoportmérkőzések: Kiskunha­last 20-12-re, Túrkevét 26-18-ra, Tiszavasvárit 15-11-re győzték le. A legjobb 12 közötti csoportmér­kőzések eredményei: Lajosmi­­zse-Salgótarján 21-14, Lajosmi­­zse-Szeged 23-20. Legjobb négy közötti mérkőzés a döntőbe jutá­sért: Lajosmizse-Orosháza 24-22. Döntő: Lajosmizse-Veszprém 20- 26 (10-13). A diákolimpia legjobb kapusa Hörcsög Tamás, gólkirá­lya Bujdosó Máté. A legjobb irá­nyító külön­­díjat Tasi Fe­renc kapta..A­ torna „All "• Start” csapa­tába került: Hörcsög Ta­más kapus, Bujdosó Má­­­­té jobbátlö­vő, Horváth Viktor balszélső. Egyetlen csapat sem kapott annyi különdíjat, mint a lajosmizsei, va­gyis a kezdőcsapat hét emberéből négyen. Játékosok: Póder Dávid, Hörcsög Tamás, Horváth Viktor, Tasi Ferenc, Szarka Csaba, Buj­dosó Máté, Szatmári László, Terényi Zoltán, Török Árpád, Nagy Zsolt, Bán Attila, Bujdosó Zsolt, Nagy Szabolcs, Balis Máté. Edző Nagy Ferenc._________■ Anyakönyvi hírek Május 26-tól június 23-ig nyánszki Zsolt és Hofi Ágnes, Báder-nagy László és Túri Kriszti­ Meghalt: Králik Mihály, Juhász­na, Suba Béla és Láncos Szilvia, Jánosné Kispál Borbála, Becz­ke- Vas Géza és Gyurgyik Mária, Gi­­renc, Tok János Istváné Oláh­vizer András és Barabás Irén, Ko- Margit,­vács Tamás és Zoboki Zita, Zsi-Házasságot kötött: Leskó Pé­­gár Ábel és Csorba Tímea, Berta tér és Kucsera Marianna, Kras­ Ferenc és Mizik Adrienn. ■ i ifii iO ifim n? ?*w $y '' 1 iCl ' |Mj|^ | > £ || ^*” és környéke Szerkeszti: Pulai Sára K­icsöngettek - őszig szabadság A város általános iskolájában több mint ezerkétszáz diák várta azt a csengőszót, ami a vakáció kezdetét jelentette. _______Ballagás / tanévzáró Az iskola vezetése igyekezett ünnepélyessé tenni a nyolcadikosok ballagását éppúgy, mint a tanévzárót. Az előbbin Sípos Ottó igazgató, míg az utóbbin Imre Lajos igazga­tóhelyettes tartott ünnepi beszédet. A szív­hez szóló búcsú és hasznos információk mellett elismeréssel illették az arra érdeme­seket, s a „diáknyelven” fogalmazott mon­dandójukkal az utolsó napon is sikerült le­kötni a tanulók figyelmét. Kitűnő tanulók lettek: 1. évfolyam: Fara­gó Réka, Nagyszabó Lili, Sápi Diána, Far­kas Zsuzsanna, Gaál Nikoletta, Németh Tünde, Kreisz Erik, Guba Adrienn, Imre Dorottya, Herceg Dalma, Muhari Dorina, Szabó Evelin, Vellai Kitti, Aranyos Bianka, Hriazik Evelin, Farkas Judit Vivien, Hasz­­nosi Márk, Hochmajer Csenge, Hofi János, Nagy Szilárd, Szabó Kitti, Kisjuhász Karoli­na. 2. évfolyam: Balázs Gergő, Pető Lajos, Dankó Klaudia, Fekete Róbert, Ludányi Dó­ra, Kun Veronika, Kovács Marcell, Palotai Tamás, Tóth Rebeka, Nagy Szabina, Muha­ri Bence, Guba Dániel, Gáspár János, Pol­gár Richard, Papp László. 3. évfolyam: Hovodzák Ivett, Keresztes Ágnes, Kollár Or­solya, Mogyorós Adrienn, Tóth Krisztina, Balázs Fanni, Barta Nikolett, Ethleic Leila, Rádi Bálint, Imre Lőrinc, Dobi Henrietta, Lehoczky Máté, Molnár Alexandra, Radics Péter, Szabó Vivien, Szemán Bars, Treiber Szabolcs, Sorbán Edit Diána. 4. évfolyam: Bagyinszki Valéria, Jenei Dániel, Szilvái Il­dikó, Tóth Pál, G. Szabó Anett, Kulcsár Dá­vid, Asztalos Dóra, Kisjuhász Marcell, Mó­ra Bernadett, Nagy Anna, Lengyel Marian­na, Németh Henriette, Heinrich Fruzsina, Labancz Ágnes, Somodi Nóra. 5. évfolyam: Bujdosó Eszter, Sápi Zsombor, Tóth Dániel, Vas Alexandra, Mészáros József, Marton Szilvia, Pető Ilona, Király Nikolett. 6. évfo­lyam: Hornacsek Viktor, Pósfay Petra, Se­bestyén Ádám, Bekecs Dorottya, Dollák Nóra, Kollár Andrea, Szarka Csaba, Tasi Fe­renc, Török Árpád, Pék Edina, Bojtos Zsolt. 7. évfolyam: Suba Benedek, Szigeti Renáta, Vellai Fanni, Rabb László, Telek Dóra, Nyi­las Flóra. 8. évfolyam: Pósfay Péter, Szabó Márta. Az iskola piakettesei: Pósfay Péter infor­matika, fizika, Basky András német, Farkas Tamás kézilabda, Godány-Szabó Márta föld­rajz, Mészáros Melinda kiváló sportoló (ké­zilabda, atlétika). ■ Az első bizonyítvány: A ballagó nyolcadikosok egy csoportja. FOTÓK: PULAI SÁRA Az év diákja: Pósfay Péter Interjú A 2003-2004-es tanévben Pós­fay Péter kapta meg a Gyerme­kekért Plussz Alapítványtól az Év diákja kitüntető címet. Péter az első látásra is kiegyensú­lyozott, nyugodt, intelligens diák. Még azokat az elismeréseket is szerényen adta elő, amelyekre büszke lehet. Tulajdonosa a Kivá­ló fizikus, informatikus plakett­nek, amit országos megméretteté­sen kapott. Övé a Kiváló tanuló cím is, ugyanis nyolc éven át kitű­nő tanuló volt. - E szép eredmények kitartá­sodról is tanúskodnak. - A készülésekkel együtt sokat tanultam. A különféle versenye­ken csak ötödikes korom óta vet­tem részt. Általában reáltárgyakra - kémia, matematika - jelentkez­tem. Igaz, részt vettem a Her­mann Ottóról elnevezett biológiai verseny helyi fordulóján, ahonnan a megyei döntőig jutottam épp­úgy, mint a Vas megyéből szer­vezett történe­lemtudásból va­ló megmérette­tésen. Az idei tanévben infor­matikából és fi­zikából sikerült országos szint­re tornáznom magam. Jó érzéssel tölt el, hogy ezt sikerült megcsi­nálnom. Jó, hogy elviseltek otthon is, mert ha tanul az ember, mást nemigen csinál. Ezért inkább há­lás vagyok - mit sem elégedett - a családnak, akik elviseltek. Hálás vagyok a tanáraimnak is, akik azt mondták megéri, s érdekessé tet­ték a tanulást, az osztálytársaim­nak, akikkel a felkészülés után fel­üdülhettem. Végül is érdekel en­gem a biológia is, főként az embe­ri vonatkozása, de a kémiát job­ban szeretem. Apukám biológia szakos pedagógus, s az önkor­mányzatnál dolgozik. Anyu ma­gyart és éneket tanít. - S te mi szeretnél lenni és mit tervezel a vakációra? - Kecskeméten a Bólyai János Gimnáziumban folytatom a ta­nulmányaimat. Majdan műszaki pályára szeretnék menni. Gon­doltam, mérnök leszek. Szabad­időmben apukámmal sportolok. Gyakran segítek a házimunká­ban, a kertben. Szeretek olvasni. A szépirodalomból inkább regé­nyeket, s ritkaságokat, a szak­könyvek közül pedig a fizikával kapcsolatosakat. Hobbim a sakk. Egyébként nem nagyon járok se­hová, mert igazán a 24 óra kevés. Mindig találok valamit, aminek utánanézek, s amivel elfoglalom magam. A földrajz tanárom által szervezett túrákra szívesen me­gyek. Idén Aggtelek a cél. Nekem ez a nyaralás. A szüleimmel - van egy húgom is, Petra - néhány napra elcsatangolunk. Voltunk már Egerben, Szegeden. Igazán nem szeretünk egy helyben letá­borozni. Inkább nézelődni, látni, tapasztalni. p. s. Pósfay Péter Az Agrobróker Rt. (1182 Budapest, Lipótvár u. 27.) Bács-Kiskun Megyei Irodája (6500 Baja, Petőfi-sziget 20.) mint a CSÁVOLYI MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET "fa" felszámolója (6448 Csávoly, Dózsa Gy. út 50.) árverés útján értékesíti az adós cég alábbi vagyonelemeit: erőgép, kombájn, talajművelő gépek, szerszámok, alkatrészek (MTZ, IFA), növényvédő szerek, műtrágyák, vetőmagok stb. Az árverés ideje: 2004.06.28., 10.00 óra Az árverés helye: Csávoly, Dózsa György út 50. Árverési előleg: a becsérték 5 %-a Az árverési előleget az árverést megelőzően 2004.06.28-án, az árverés kezdetéig, a helyszínen a pénztárba kell befizetni, és azt az árveréskor a felszámolónak bemutatni. Az árverésen legtöbbet ajánló köteles az áfával növelt vételárat a helyszínen megfizetni. A 2 millió Ft feletti vételár megfizetése, átutalással, 8 napos fizetési határidővel teljesíthető. A gépeket, a részletes géplistát a becsértékkel a szövetkezet székhelyén lehet megnézni. Az árveréssel kapcsolatban felvilágosítást Taschner Attila felszámolóbiztos ad, munkanapokon 9-16 óráig. ___________a 79/352-452 telefonszámon. ______ 537318 2ftúaíche ww fó&v­edete.. ■ A Praktiker Európa egyik legnagyobb barkácsáruház-lánca, amely rekordsebességgel terjeszkedik Magyarországon is. A még sikeresebb működésünkhöz keresünk kecskeméti áruházunkba ELADÓKAT. Az építőipari jártasság, a csempe-szaniter és fa bútor szakterületen szerzett ismeretek, valamint a szakközépiskolai/gimnáziumi érett­ségi előnyt jelentenek. Ideális esetben Ön a kereskedelemben tevékenykedik, ám örömmel vesszük olyan szakemberek jelentkezését is, akik hasonló területen dolgoznak, de kedvük van részt venni az értékesítésben. Ha örömét leli a tanácsadásban és az értékesítésben, valamint szí­vesen foglalkozik emberekkel, akkor minden bizonnyal sikeres tag­ja lesz csapatunknak. Fényképes szakmai önéletrajzát a megpályázott állás meg­nevezésével a következő névre és címre várjuk: Praktiker Áruház, Trencsényi Tibor, Véradó nap Az egészségházban évente négy alkalommal szerveznek véradó napot. A legközelebbi június 25-én, azaz holnap lesz. Az emeleti tárgyalóban reggel 8.30-tól délután 1 óráig várják a véradókat. ■ Táborozások Az alsó tagozatos diákoknak az iskola Tatán (július 14-től 20-ig) Kálmán Éva és Sárospatakon (július 6-tól 12-ig) Kovácsné Szegedi Mária vezetésével szer­vezett nyári tábort. A nagyob­bak pedig ezen a héten László Il­dikó felügyeletével Sikondán él­vezik a vakációt. ■ Országos vásár Lajosmizsén minden hónap el­ső vasárnapján van országos ál­lat- és kirakodóvásár. Legköze­lebb július 4-én várják az érdek­lődőket. ■ ■ Ebben az évben az Önök városában is megrendezzük 40 %-os akciós vásárunkat! ■ 2004-ben is érdemes a DORINA BÚTORNÁL vásárolni és rendelni! Cégünk az első negyedévben tizenöt új garnitúrát mutatott be, amelyek több vásárdíjat is elnyertek a már meglévő hetven garnitúra mellett! ■ SZENZÁCIÓ: ha meglátogat bennünket vásárunkon és rendel bőrgarnitúrát, DVD lejátszót adunk ajándékba. A megrendelésnél nem kell mélyen a zsebébe nyúlnia, egy bőr­garnitúrát már harmincezer forinttal megrendelhet!

Next