Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-31 / 203. szám
2004. Augusztus 31., kedd Petőfi Népe Csikó helyett televízió Ordas Az utolsó nyári hétvégén tartották meg Ordason a falunapokat. Szombaton reggel horgászversennyel kezdődött a program, mely kézműves kirakodóvásárral folytatódott. Kovács László kalocsai fazekas, a Népművészt mestere és barátai hozták el portékáikat a faluközpontba. Majd a községháza előtt felállított szabadtéri színpadon a Dunapataji Általános Iskola színjátszó csoportja adta elő a „Volt egyszer egy Mátyás király” című színdarabját. A gyerekek kitettek magukért, elkápráztatták a közönséget, játékukat pedig tapsvihar jutalmazta. A községházán környékbeli festőművészek munkáiból nyílt kiállítás. Az I. Ordasi Képzőművész Alkotótábor résztvevőinek képein jellegzetes ordasi témák, falurészletek jelentek meg. Délután operettelőadás hallgathatott a közönség, Bolba Éva és Mohácsi Attila, a Győri Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. Majd a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar műsora, valamint a Kalocsai Hagyományőrző Népi együttes fellépése szórakoztatta a közönséget. Este tűzijáték és utcabál zárta a szombati programot. Kisorsolták a tombola fődíját, egy színes televíziót is. Ahogy arra minden bizonnyal sok ordasi emlékszik, a tombola fődíja éveken keresztül más volt. Méghozzá csikót sorsoltak a szerencsések között. Az éjszaka pedig az ártatlan négylábú megkeresésével ért véget. Mára ilyen mókás nehézségek nem kísérik az ordasi falunapok rendezvényeit, a televízió nem szökik meg. A vasárnap a gyermekprogramoké volt. ________________________KAPITÁNY ZSOLT JÉGKRÉMAKCIÓ. Lapunk is búcsúztatja a nyarat. Amint azt felvételünk is bizonyítja, stílusosan köszönhettek el a nyártól kalocsai előfizetőink. Vén István régióvezető régi és leendő előfizetőinket kínálta a hils nyalánksággal kalocsai szerkesztőségünk előtt. fotó, p. h. ________OKTATÁS________ ANGOLTANÍTÁST vállalok hétvégén is, vállalkozók részére is Kecskeméten, belvárosban. 30/99-53-432. --------------------------------------------------------------------------------*541946* ÉNEK-OLASZ-ESZPERANTÓ oktatás. 76/327- 803. --------------------------------------------------------------------------------*541932* JELNYELVI tanfolyam Kecskeméten! Érd.: SINOSZ, 76/417-865 hétfő, szerda: 8.30 10- ig* --------------------------------------------------------------------------------*541859* SZOLGÁLTATÁS HA SZERET tisztábban járni, tisztíttassa kelméit nálunk! Mosás-vasalás-vegytisztítás, szőnyegtisztítás, ipari takarítógép kölcsönzése. HEPAO gyorstisztító Kecskemét Izsáki út 2.30/23-60-731. --------------------------------------------------------------------------------*532779* GŐZ- és KONDENZRENDSZEREK Az Ön igényei szerint! jkgjgF -tervezés, előszerelés -szerelvények raktárról is W GŐZTECHNIKA Kft . 6724 Szeged, Vértói út 18/c Tel.:62/553-950 www.goztechnika.hu REDŐNYAKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző, árnyika, hevederzár, szúnyogháló 20-30% kedvezménnyel a gyártótól. 79/424-116; 76/325-674; 30/283-3824. -------------------------------------------------------------------------------*541673* REDŐNYÖK, reluxák, napellenzők, szalagfüggönyök árengedménnyel, megtévesztő kedvezmények nélkül. Ingyenes felméréssel. Vidéken is: 76/377-055, 70/364-92-86. _______________________________________________*537359* REDŐNY-RELUXA-SZALAGFÜGGÖNY-HARMONIKAAJTÓ 80%-os áron: 76/475-485, 70/248-07-27. --------------------------------------------------------------------------------*541667* ÜVEGEZÉS olcsón, gyorsan ismét, Csongrádi u. 21., 8-12 h-ig. Tel.: 76/321-427 -------------------------------------------------------------------------------*305454* VÁLLALKOZÁS KECSKEMÉTEN működő presszó eladó. 06- 30/296-4410. --------------------------------------------------------------------------------*541327* TÁRSASHÁZAK közös képviseletét vállalom takarító személyzettel együtt. 2096 29 348. — ------------------------- --------- ----------------------*541127* _________UTAZÁS_________ HORVÁTORSZÁGBAN napi 10 Euro/fő a tengerparton. T.: 385989297642 e-mail: info@kbi.hu --------------------------------------------------------------------------------*541684* VEGYES A Kecskeméti Planetárium kupolatermének légkondicionált átalakítására kivitelező céget keres. Levelezési címünk: Kecskeméti Planetárium Kecskemét, Lánchíd u. 18/A *542326’ AUTOMATA szőlőprések eladók 37/303 693 — --------------------------------------------------------------------------*541873* FIÁKER, fiákerszánkó eladó. 70/28 48 978. -------------------------------------------------------------------------------*540929* KALOCSÁN hagyatékból háztartási gépek és bútorok eladók. Érdeklődni lehet: 30/22-67- 206. --------------------------------------------------------------------------------*542325* 3X3 m-es garázsajtó, vasablakok hőszigetelt üveggel, faablakok, ajtólapok, 220 V-os villanymotor eladó. Érdeklődni lehet: 70/234- 0047. --------------------------------------------------------------------------------*541944* MEZŐGAZDASÁG CSEOPÁTRA UT-2-es vetőburgonya eladó. 06- 30/216-37-11. --------------------------------------------------------------------------------*541902* E516B kombájn jó állapotban kukoricavágó asztallal és egy motor nélküli alkatrész kombájnnal eladó. Ár: 1,7 M. T.: 20/9825-860; 20/9826-754 --------------------------------------------------------------------------------*541347* sr Kis bálás lucerna eladó. Érd.: 76/441 532. --------------------------------------------------------------------------------*541878* ■ Spenótmag eladó. Érdeklődni lehet: 70/52-45-173. --------------------------------------------------------------------------------*541419* SZŐLŐTELEPÍTŐK Őszi telepítési igényét teljesítjük tavaszi árakon. 30/3306 869, 30/3007 733 --------------------------------------------------------------------------------*535161* TRITIKÁLÉ és kis bálás szalma sürgősen eladó Lajosmizsén. Érdeklődni lehet a 20/37-85- 251-es telefonszámon. --------------------------------------------------------------------------------*541903* és környéke Szerkeszti: Páncsics Hajnalka FOTÓTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS. A Kalocsai Fotóklub tárlatát nyitotta meg vasárnap Kapitány István, a város alpolgármestere. A művelődési központ kisgalériájában nem csak a fotózás múltját bemutató tárgyi és képi dokumentumok, hanem a fotóklub tagjainak felvételei is elkápráztatják a közönséget. Felvételünkön a kiállító művészek egy csoportja: (balról) Viczay Lajos, Kapesz Attila, Fazekas Zoltán, Nagy Erik és Péjó Zoltán. A fotóklub tagjai és a tárlat kiállítói még: Benke Ferenc, Enzsel Adél, Tóth Tímea, Balogh István, Regényi Gábor és Derekas Attila. A kiállítást szeptember 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők._____________________________________________________fotóin. Határátkelőhely a furgonban Kalocsa, Miske és Bátya polgárőrei a napokban a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságon tettek látogatást A polgárőrök betekintést nyertek a határőrök, határvadászok mindennapi munkájába. Az egész napos programon részt vett lapunk tudósítója is. Kalocsa / Kiskunhalas A nem mindennapi alkalom legfőbb célja a polgárőrség és a határőrség együttműködésének szorosabbra fűzése és személyes kapcsolatok, barátságok kiépítése volt. Hét-hét kalocsai és bátyai, valamint egy tucat miskei polgárőr vett részt a találkozón, melyen a rendőrség képviselője is ott volt. A mintegy harmincfős társaságot Kiskunhalas előtt fogadta Dr. Rubóczki Róbert százados, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság bevetési osztályának helyettes vezetője, valamint néhány halasi határőr és polgárőr. A határőrség egy szolgálatban használatos, rendkívül korszerűen felszerelt járművével érkeztek, így polgárőreink már ekkor megismerhettek néhány technikai eszközt. A százados úr a vendégek kérdéseire is készségesen válaszolt. A tulajdonképpeni program egy előadással kezdődött, melyet Árvai Ferenc ezredes, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság igazgatója tartott. Az előadó vázolta a határőrség felépítését, működésének jogszabályi alapjait. Bemutatta az igazgatóságokat és a kiskunhalasi igazgatóság alá tartozó határrendészeti kirendeltségeket, Hercegszántót, Bácsbokodot, Bácsalmást, Kelebiát és Szegedet. Az ezredes a kiskunhalasi igazgatóság eredményei között megemlítette, hogy jelentősen sikerült visszaszorítani a nagy értékű gépjárművek Magyarországról való illegális kivitelét. Az idei első félévben történt kábítószerfogások 60 százalékát, a kiskunhalasi igazgatóság területén, főként a röszkei határátkelőhelyen fülelték le. A lefoglalt kábítószer összértéke mintegy 300 millió forint. A kiskunhalasi igazgatósággal mintegy ötven Bács-Kiskun megyei polgárőr csoport, csaknem 1400 tagja működik együtt. Ők leginkább az úgynevezett mélységi határellenőrzésben segítenek sokat az igazgatóságnak. Jelenleg ugyanis a határőrség intézkedési jogosultsága nem csupán a határsávra és közvetlen környezetére terjed ki, hanem az ország egészére is. így Kiskunhalas ellenőrzi Bács-Kiskun megye egészét és Csongrád megye felét. Ezzel az illegálisan Magyarországon tartózkodók dolga megnehezül, hiszen bárhol az országban ellenőrizhetik őket a határőrök, és adott esetben intézkedéseket is tehetnek. A határőrök és a polgárőrök közös járőrakciókban is részt vesznek, ennek keretében a polgárőrök biztosítási, forgalomirányítási feladatokat látnak el, valamint intézkedésekben segédkeznek. Az előadás után a határőrség technikai eszközeinek bemutatása következett. Hegyesi István alezredes, a határvadász század parancsnokhelyettese elmondta, ezekkel az eszközökkel éjjel is lát és hall a járőr. Fontos szerep jut ezért az autóra szerelt mobil hőkameráknak, valamint a mobil rádióközpontoknak. Ez utóbbiak zártláncú hálózatban, állandó kapcsolatban állnak egymással, nagyban segítve a zöldhatár őrzését. Manapság már egy egész határátkelőhely elfér egy furgonban, bárhova telepíthető, és minden olyan technikai eszközzel el van látva, amely a személy és gépjármű azonosításra használatos. A forgalomirányításhoz és adott esetben a járművek megállításához szükséges kellékekkel is felszerelték a járművet, így különféle útjelző táblák, bóják, lámpák is megtalálhatóak, valamint az útzár és az ipari üregvizsgáló is, mellyel kamionok rakterébe lehet beletekinteni, azok megbontása nélkül. Vannak olyan esetek, amikor nem elég csak figyelni, hanem a terepre is ki kell menni; erre a célra egy minden extrával felszerelt vadonatúj terepjáró áll rendelkezésre. Hegyesi alezredes elmondta, a bemutatott eszközök az EU-szabványoknak mindenben megfelelnek, és a mai kor igényeit is teljes mértékben kiszolgálják. Kiss Zoltán őrnagy, a Bácska Határvadász század parancsnoka fogadta a következő helyszínen a polgárőröket. A század központja„a volt lovas iskola épülete. Innén indulnak az akciók a határra és minden információ ide fut be; a század tényleges irányítása innen történik. A polgárőrök is itt tehetik meg esetleges bejelentéseiket, mivel az ügyeleti szolgálat a nap huszonnégy órájában működik. A mélységi határellenőrzés is a század feladatát képezi. A nap talán legérdekesebb része volt a tompai határátkelőhelyre való látogatás. Csorba Sándor alezredes, rendészeti igazgató elmondta, hogy a határátkelőhelyet EU- szabványok szerint, uniós források segítségével a közelmúltban teljesen újjáépítették. A létesítményhez tartozik két, egyenként ötven férőhelyes kamionterminál is. Az itteni határőrök rendkívül fontos feladatot látnak el, hiszen ez a határ egyúttal az Unió külső határa is. Ezért a nem EU-tagországokból érkező állampolgárokkal szemben szigorúbb az ellenőrzés. Az uniós állampolgárok számára külön forgalmi sáv áll rendelkezésre, akik egyetlen megállással átkelhetnek a határon, a személy és vámellenőrzés egyszerre és egyszerűsített módon történik. A program végén a határőrség és a polgárőrség tagjai közös ebéden vettek részt, ahol kötetlen beszélgetésre, barátkozásra nyílt lehetőség. Mindkét testület tagjai kinyilvánították, hogy az együttműködés fontos és folytatandó. Minden bizonnyal a kialakult személyes kapcsolatok is segítik majd a közös munkát. k, zs. Felejthetetlen sátorozás Bűnügy Kellemetlen élményben részesült egy kecskeméti társaság a napokban Dunapataj külterületén, a Duna-parton. A sátorozók nap közben nem őrizték értékeiket, este pedig már csak hűlt helyét találták a táborhelynek és a felszerelésnek. Ismeretlen tolvaj lopta el a sátrat, a benne talált 3 hálózsákkal, pléddel és ruhaneműkkel együtt. A károsultak ellopott tulajdonukat 15 ezer forint összértékben jelölték meg. A kalocsai kórház tüdőépületének alagsorában is tolvaj járt. A karbantartó műhelybe hatolt be az ismeretlen elkövető, és különféle szerszámokkal távozott. A lopással 30 ezer forint kárt okozott. ■ SZAKMÁRI FALUNAP: Pénteken és szombaton ünnepelt Szakmár. A falunapok első rendezvényén, az általános iskolában nyílt meg a helyi és környékbeli alkotók munkáiból összeállított kiállítás. Szombaton délután kezdődött a fő program, melynek keretében a Kiskőrösi Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorettcsoport lépett fel elsőként. Három órakor a bajai Kaméleon-csoport zenés-humoros műsora teremtett jó hangulatot. A továbbiakban helyi és kalocsai néptánccsoportok léptek a színpadra, elsőként a Hétszínvirág Művészeti Iskola Szakmári Tagozatának tagjai (felvételünkön).__ fotó, k.zs.