Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1951. (2. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
löntéetés technikailag helyes lehet, nem ad azonban tiszta képet, mert nem vette számításba az öntöde saját céljára történt felhasználást, pl. magvasakat és egyéb berendezéseket. A betét lemérlegelésének pontossága, a mag- és formázóhomoknak az öntvényekről és a felöntésekről való tökéletes letisztítása, az öntvénytöredéknek számbavétele, a salak súlyának tökéletes megállapítása, a gondos próbavétel és a salakba ment vasmennyiségnek pontos megelemzése, bár többletmunkával jár, mégis oly kézzelfogható megtakarításokat eredményezhet, amelyek bőségesen meghozzák az erre fordított munka- és időáldozatot. A leégési szám átlagosan 1,2—5 százalék között váltakozik, e határértékek között tehát, különösen a nagyobb teljesítményű öntödéknél igen jelentősek. Minden vasöntödében így célszerű volna, azoknak az elégési tényezőknek naponkénti feljegyzése, amelyek az elégési számot befolyásolják. a) A bemért betét nemcsak a vasból és kísérőelemeiből, hanem vashulladékból (töredék), nyersvasból áll, amelyek homokosak, rozsdásak, piszkosak, olajosak, festékesek, zománcozottak lehetnek. E kísérők mind a salakba mennek át. b) A Si-ből, Mn-ből, a Fe-ből és gyakran a C-ból is az olvasztó övben bizonyos mennyiség ég el, azonban gyakran a betét fel is karbonizálódik, ami viszont a Si és az Mn leégését csökkenti és azonfelül a felkarbonizálás súlyemelkedéssel is jár.) A folyékony vas lecsapolásánál szintén veszteségek léphetnek fel, ha a csapolónyílást túl nagyra választottuk, vagy ha a csapoló csőrnek az esése túl meredek, vagy hogyha a csapoló csőr nem eléggé sírna, vagy ha a csapoló magasra szerelt, vagy ha ügyetlenül csapoljuk be az öntőüstbe, vagy ha nagyon nedves anyaggal tömjük be a csapolónyílást. d) További veszteségek léphetnek fel a lesalakolásnál, ha a salakicsapolást helytelenül végezzük, ha a salak túlságosan vastagoni folyó, vagy ha a salakicsapoló nyílást nagyra választottuk, vagy ha nagy szélnyomás mellett történik a salakcsapolás. e) A vas leégés növekedhet akkor is, hogyha a fúvóöv fúvókái besalakosodnak, mert ez esetben a salakgyűrű folytán a kúpoló keresztmetszete csökken és a fúvószélsebesség szükséges emelése folytán a vas felfrissül. f) Lényeges vasveszteségek léphetnek fel a kúpoló üresjárati fuválásánál, ha a fúvószlélmennyiséget idejében nem csökkentjük. g) Jelentős vasveszteségek léphetnek fel, ha a kúpolófenék mélyebben fekszik a csapolónyílásnál, vagy ha az utolsó betétadagolásnál igen nagy nyersvas-, vagy hulladékanyagot alkalmazunk, amelyek csak a csapolás megindítása után olvadnak teljes egészükben fel. Jelentékenyek azonban azok a veszteségek is, amelyek öntés közben állanak elő. h) A folyékony vasnak az öntödében történő szállításakor való fröccsenése, szikrázása és az öntőhelyiségbe történő szállítás alkalmával az öntőüst le nem takarása igen tekintélyes mennyiségeket jelent. i) A túl teletöltött öntőüst, a rosszul kiképzett öntőcsőr, rosszul működő üstfogaskerék, gyors öntés, helytelenül kiképzett ráépítés szintén vasveszteségeket okoz.) Vasveszteségek léphetnek fel formatechnikai hibák miatt is, így pl. túl erős levegőszúrások, erős lesimítás folytán keletkezett vastag sorjaképződés miatt, vagy helytelenül és gondatlanul összerakott, vagy eléggé le nem terhelt szekrények alkalmazása esetén. A pontos számadatok meghatározásához ismernünk kell a betétnek olvadása közben fellépő súlyveszteséget. A veszteségi mérleg alapja az abszolút pontos, vagyis mind a betétre, mind a kihozatalra vonatkoztatott abszolút pontos mérés. Ha az öntödékben használatban lévő mérlegeket megfigyeljük, majd mindegyikénél megállapíthatjuk, hogy azok mindje pontatlan és ezenfelül a legtöbbször nem is erre a célra készültek. 1. Az öntödék részére használatos mérlegeknek lökést álló és piszokmentesen ágyazottaknak és nagyskálájúaknak kell lenniök, az adagolásnál ugyanis nem lehet a mérleget minden egyes feldobott vasdarabnál zárni, mert az adagolónak látnia kell, hogy a betétsúlyhoz még mennyi hiányzik. Mondjuk pl. hogy az adagban 31—60 százalék jelöntés van, a többi öntvénytöredék. A felöntésekre tapadt homok mennyisége 3—6 százalékot is tehet ki, átlagban 5 százalékot. A nyersvasbucákon is, ha azokat homokágyba öntik, 5—6 százalék homok tapad, sőt ha azt törik és szállítják, még több is. Az öntvény töredékre tapadó piszok, olaj, kenőanyag, festék, stb. kb. 1 százalékot tesz ki. Ócska gáz- és vízvezetékcsövek töredékénél 5 százalékra mehet fel a piszok. Az acélhulladéknál a rozsda mennyisége viszonylag kicsiny. Az erősen rozsdás alkatrészeket előzőleg kupolasalakkal keverve, tiszltódobokban kell rozsdátalanítani. Különösen a homokra kell erősen gondot fordítani, mert ha pl. a betét 50 százaléka homokos felöntésekből, 30 százaléka homokos nyersvasból és 20 százaléka szennyezett töredékből áll, az 1000 kg betétre vonatkoztatott homokmennyiség már 50 kg, vagyis csak 950 kg tulajdonképpen a betétünk. Ezzel egy hamis képet kapunk, mert így az elégés közel 10 százalékra adódik, amely ténylegesen nem áll, mert a homok leszámításával a valóságos leégés mindössze 5 százalék, különösen, ha azt is számbavesszük, hogy ez a betét kétszer olvad meg a készáru előállításáig. 2. Ezért a leégést gondosan ellenőrző üzemnek, vagy le kell tisztítania a betétalkotókat a homoktól, vagy a mérleget 105 kg-ra kell beállítani. Az elégési mérleg felállításánál tehát, különösen, hogyha különböző járatú kemencék és elégések összehasonlító mérlegét akarjuk felállítani, tehát mindig homoktalanított és tisztított betétalkotókból kell kiindulnia és a folyékony vasat azonnal az öntőüstben, illetve azzal együtt kell lemérni. Vagyis az elégés pontos megállapításához, ami az önköltségszámításnak lényeges tényezője, 3 olvasztást kell végeznünk: a) homoktalanított nyersvassal, b) megtisztított kokillatöredékkel, c) tiszta sínacéllala) Az Mevonatkozólag elvégzett kísérleteket hematit nyersvassal 10 000 kg homoktalanít