Bárka, 2003 (11. évfolyam, 2-6. szám)
2003 / 5. szám - MŰHELY - Szilágyi Márton: „Alkalmatosságra írott versek”, avagy vidám férfikompániák humora: Csokonai, Arany és a közköltészeti hagyomány
Szilágyi Márton leghasonló módon használta ezeket a verseket, mint a Csokonai-életmű hátországának tekinthető, részben anonym kollégiumi diákköltészetet; nem véletlen, hogy a Csokonai-szakirodalomban milyen komoly filológiai nehézséget jelent bizonyos erotikus versek szerzőségének eldöntése. Átfogó módon aligha lehetséges most fölsorakoztatni mindazokat a tematikus, tárgytörténeti vagy éppen a szövegek megformáltságában megragadható közös pontokat, amellyel Csokonai a kollégiumi diákköltészet közköltészeti hagyományára reagált (néhány kitűnően használható antológia mindenesetre jól szemlélteti ezeket az összefüggéseket)101, ám annyi tanulság feltétlenül idekívánkozik, hogy Csokonai életművének XIX. század eleji népszerűségét igencsak óvatosan, rétegeire bontva kellene megítélnünk. Föl kell ugyanis tételeznünk a kritikatörténetileg megragadható, tudatos, kifejtett reflexiókra épülő befogadás mellett (mint amilyen pl. Kölcsey Csokonai bírálata volt),11 egy látens, nem szövegként, hanem másolási aktusokban megragadható másik befogadási szintet is — ráadásul ez utóbbi egyértelműen más szövegeket preferált, mint az előző. Nota bene: ennyit egyébként a tudós irodalmiság befogadási tapasztalataiból is ki lehet következtetni, hiszen elhárítólag ott is gyakran utalnak erre a helytelen popularitásra — lásd például Kölcseynek a Crimen raptus c. kárhoztató szavait: „Szükség-e leereszkednünk a’ priapaeáknak alacsonyságokra, hogy nevetőket találjunk?”12 Erre a költői kérdésre természetesen aligha lehet vagy érdemes elhamarkodottan válaszolni. Az azonban bizonyos, hogy a társas szórakoztatásnak ez az alkalmi irodalmi szövegekkel operáló formája erőteljesen kötődött a tradicionális társasági alkalmakhoz , s ezt annak az Arany Jánosnak az életműve is bizonyítja, akinek a Csokonai-hagyomány egyébként fontos kiindulópontot jelentett.13 Arany költői életművét nem igen szokták úgy értelmezni, mint egy alkalmi mulattatásra berendezkedő költőjét - pedig ez az attitűd tagadhatatlanul végig jellemző volt Arany költői alkatára. Az is igaz persze, hogy Arany — ha a rögtönzésre, szórakoztatásra való hajlamát nem korlátozta is - sokat tett azért, hogy a tágabb irodalmi nyilvánosságban ne rögzülhessen róla ilyen kép: ilyen típusú műveinek kéziratát sem őrizte meg, s a szövegeket köteteibe sem vette föl. Ezeket a verseket kivétel nélkül Arany halála után, valamelyik barátjától megőrzött kéziratok alapján publikálták, de az sem példátlan, hogy emlékezetből idéztek csak föl ilyen verset, olykor töredékesen.14 Arany számára az alkalo m Ennek példája: Szilágyi Ferenc: Egy Csokonai-gyanús priapi vers: Kiütés. In: Uő.: Csokonai művek nyomában. Tanulmányok. Akadémiai, Bp., 1981. 344—355-10 Bán Imre—Julow Viktor: Debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában. Akadémiai, Bp., 1964.; Közköltészet 1. Mulattatok. Sajtó alá rendezte: Küllős Imola. Munkatárs: Csörsz Rumen István. Balassi, Bp., 2000. (Régi Magyar Költők Tára XVIII. század IV.) 11 Ezzel foglalkozik (tudomást sem nagyon véve a populáris Csokonai-kánon lehetőségéről) Gyapay László: „A tisztább ízlésnek regulájival”. Kölcsey kritikusi pályakezdése; Universitas, Bp., 2001. (Klasszikusok. Az Irodalomtudomány és kritika társsorozata) 136-192, 244-261. 12 Kölcsey Ferenc: Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetésére. In: Kölcsey Ferenc összes művei. Sajtó alá rendezte: Szauder József, Szauder Józsefné. I. kötet. Szépirodalmi, Bp., 1960. 411. 13 Az Arany műveiben kimutatható Csokonai-indíttatásokról, allúziókról. Szilágyi Ferenc: Csokonai „Elveszett alkotmány’-a: a Békaegérharc. In: Uő.: Csokonai művei nyomában. Tanulmányok. Akadémiai, Bp., 1981. 414—475. Szilágyi Ferenc: Az epikus Arany indulása és Csokonai. A dévaványai juh behajtás és a Csokonai-hagyomány. ItK 1965- 99—109-14 Ez utóbbira példa az Arany-összkiadásokban [Weisz barátom...] címen közölt, kétsoros töredék, amely egy hosszabb, ismeretlen szövegű alkalmi versből származik. Ezt az elveszett verset Arany egy, a nagykőrösi gimnázium tanári kara számára adott közös vacsorán olvasta fel, s ebben „az egész tanári testületet versbe foglalta”; a töredéket és a keletkezés körülményeit Szilágyi Sándor közölte utólag, emlékezetből (Disznótor, Magyar Hírlap 1896. dec. 25.)-