Bárka, 2008 (16. évfolyam, 1-6. szám)
2008 / 4. szám - MŰHELY - Niedzielsky Katalin: Dráma a kulisszák mögött és a színpadon: Ibsen vadkacsájától A kolozsvári bíróig, a nyomozástól az ünnepélyesig a Jókai Színházban
87 " w NIEDZELSKY KATALIN (Gyula, 1953)-Békéscsaba Az biztos, hogy a 2007—2008-as évadban a szakma és a közönség országosan is megismerhette a Békés Megyei Jókai Színház nevét. A siker persze akkor teljes, ha mindezt a művészi teljesítménynek, az előadások színvonalának köszönhetően éri el egy társulat, ami Békéscsabán nem egészen így történt. A megítélésben és költségvetésben immár hagyományosan, évtizedek óta meglehetősen mostoha sorsú teátrumunk vezetői gazdasági visszaélés, bűncselekmény gyanújába keveredtek, és a kulisszák mögött kitört a botrány. Hónapokig tartó önkormányzati, majd rendőrségi vizsgálat következett, miközben a függönyt estéről estére fel kellett húzni, hogy a színészek játsszanak, megtartsák az előadásokat, és lehetőleg megfelelő színvonalon. Szerencsére nem gyakori, hogy vezetőváltás, önkormányzati vizsgálódás és rendőrségi nyomozás szerepel műsoron egy színházban; ha mégis, akkor arról az évad értékelésekor, a premierek és művészi teljesítmény elemzése előtt illik szót ejteni. A Békés Megyei Jókai Színház igazgatója tavaly nyár elején felajánlotta, hogy önként távozik posztjáról, ezzel nemcsak közalkalmazotti jogviszonya szűnt meg, hanem az ellene indított fegyelmi vizsgálat is. A fenntartó megyei önkormányzat szerint gazdasági jellegű vizsgálat folyt, a részletekbe nem avatták be a nyilvánosságot. Sokáig titok maradt, mi zajlott a békéscsabai kulisszák mögött, miről szólt a névtelen levél, feljelentés, ami elindította az egész fegyelmi ügyet. Az sem derült ki, honnan érkezett a jelzés, illetve mit vizsgált és mire jutott a fegyelmi tanács. Rendőrségi feljelentést sem tettek, viszont menesztették az igazgatót, a hivatalos közlések visszafogottak maradtak. A fenntartó megyei önkormányzat elnöke és a korábbi intézményvezető között született egy megállapodás, amivel lezárták a fegyelmi eljárást. Konter László önként és csendben ment. Domokos László azonnali hatállyal küldte, és csendben maradt. A találgatások ezért is folytatódtak, meg azért is, mert nehezen képzelhető el bármiféle számlázás, kifizetés, költekezés egy színházban a fenntartó tudta nélkül. Csányi Tibor gazdasági igazgató, a második számú vezető ősszel jelezte, nyugdíjba készül, és a direktorral egyszerre távozott. Mindenesetre szomorú, hogy 14 tartalmas, emlékezetes előadásokat megvalósító évad után Konter Lászlót a színlelt szerződések, kiugró gázsik és jutalmak gyanúja lengte körül. Érthető, hogy egyrészt félelem, kiszolgáltatottság, másrészt a tehetetlen düh uralkodott a társulat körében, ha egyáltalán beszélt valaki, akkor sem merte adni a nevét. Politikai tisztogatás áll a vezetőcsere hátterében? A kérdés minden reflektorfényben álló intézmény és személycsere esetében felmerül. A Jókai színház ügye azért is tanulságos, mert Konter László direktorsága egybeesett négy választási ciklussal és két politikai váltással. Tehát egyik oldal sem mutogathat könnyen a másikra, az éppen aktuális hatalom persze könnyen találhat fogást, ha akar, egy olyan bonyolult „üzemben”, mint a színház. A hosszas vizsgálódás végül többféle szabálytalanságot tárt fel. Az intézmény gazdasági társaságokkal kötött szerződéseit, az igazgató által a bérjellegű juttatásokon felül felvett pénzeket, a dolgozókkal kötött vállalkozói szerződéseket ellenőrizték. A meghallgatások és a helyszíni szemle során okmányfegyelemmel, vagyonvédelemmel és a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos visszásságokra, szabálytalanságokra bukkantak. Összeférhetetlen szerződéskötések, saját dolgozókkal munkakörükbe tartozó feladatok vállalkozói szerződések útján is történő díjazása állt a lista élén. Kettős jogviszonyban történő foglalkoztatás, a leltárhiány felelősségének rendezetlensége, helytelen leltározási gyakorlat és hiányosságok, közbeszerzési eljárások le nem folytatása szerepelt a biztosi jelentésben. MIEDZIELSKY KATALIN Dráma a kulisszák mögött és a színpadon Ibsen vadkacsájától A kolozsvári bíróig, a nyomozástól az ünnepélyességig a Jókai Színházban ◄ Xa