Bárka, 2012 (20. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Farkas Wellmann Éva: Világokat teremtő zene: Elek Szilvia: Pillangók – Békéscsabai Jókai Színház
95 Ne Xz N . FARKAS WELLMANN ÉVA (Marosvásárhely, 1979) - Békéscsaba Világokat teremtő zene Elek Szilvia: Pillangók - Békéscsabai Jókai Színház A Békéscsabai Jókai Színház kétszeresen is rendhagyót alkotott új ősbemutatójával, Elek Szilvia: Pillangók című művének előadásával. Egyfelől, mivel egy több ciklusban átválogatott, rendkívül magas számú egyfelvonásos drámából kiválasztott, a színház, a Magyar Írószövetség és a Bárka által meghirdetett pályázat nyertes művéről van szó, másfelől a bemutatás módja miatt. A körülmények szerencsés összejátszása és ezeknek felismerése folytán ugyanis a Pillangókest kétfelvonásossá duzzadt, méghozzá teljesen egyedi módon. Elek Szilvia darabja képviseli az első részt, Merő Béla rendezésében, a második „felvonás” pedig egy komolyzenei hangverseny: a zongoránál maga a szerző, gordonkán kíséri Kántor Balázs. Az egyébként nemzetközileg is elismert zongoraművésznő találóan Clara és Robert Schumann-műveket válogatott, s ekképp utólag az alkotások, a zene perspektívájából, tükréből is látni engedi az elmesélt történetet. A több oldalról való megmutatás amúgy is fontos jellemzője az előadásnak: például az időről időre Schumann köré zuhanó tükrök az általa alkotott irodalmi alteregók diskurzusát biztosítják. Így aztán, már kezdettől ott lappang a kérdés a gyanútlan befogadóban: vajon a zeneszerző irodalmi alakjait, ilyen fajta munkásságát képviselik-e ezek a jelenetek, avagy a skizofrénia tüneteit (is) hivatottak megjeleníteni. Ezért attól is művészi a dráma és a megrendezett változat egysége, hogy a kérdést mindvégig nyitva tartja, sőt, újabbakat kreál közéjük. Még a zárójelenet Schumann-szerepjátékát leleplező dialógusa is idézőjelben lesz értendő. De hiába a kísértés, hogy előreszaladjunk a történetben, hiszen tulajdonképpen nem is az epikus rész a lényeg. Elek Szilvia darabjának, ha csak a felszíni (kórházi) eseményeit soroljuk, gyorsan megvagyunk a feladattal. Egy többé-kevésbé átlagos ápolt hullámhegyeinek ésvölgyeinek, rohamainak és szenvedéseinek lehetünk tanúi - s egyúttal látjuk azt is, hogy a közvetlen környezet hogyan reagál erre. Persze, kínálkozna a „megoldás”, miszerint a többlet a zeneszerző zsenialitásának tényéből fakad, de nem FARKAS WELLMANN ÉVA ◄ lenne megnyugtató ez az eredmény. Ugyanis, talán így jellemezhető legtömörebben a jelenség: egy többszólamú és/vagy több hangszerre írt zenei mű szerkezetével van dolgunk. Ennek a darabnak a kompozíciója olyan akkordokból, tételekből, harmóniákból és disszonanciákból építkezik, melyek egyenként hol megképződnek, felerősödnek, néha meg elhalkulnak vagy elhalnak. Meggyőződésem, hogy a szerző-zongoraművész le is tudná kottázni, zenébe átírni ezt a színpadi művet. Itt kockáztatnám meg, kevéssé korszerű módon, hogy Schumann írói és zenei ambíciói önkéntelenül is párhuzamba állnak a darab szerzőjének szintén kettős elköteleződésével. Jellemek és azok alakításai játszanak főszerepet az előadás vizsgálatában. A Bartus Gyula által megformált Robert Schumann alakja - főszereplő volta miatt, de erőteljességében is — rátelepszik ugyan az előadásra, mégis karakteresnek mondható a legtöbb alakítás. A kiemelt tér, melyben a jellemek, sorsok megmutatkoznak, egy elmegyógyintézet, ahová Schumann önszántából vonul be, miután több módszerrel is próbált megoldást találni különböző problémáira. A darabban mindvégig lebegtetett Schumann őrültségének ténye és/vagy annak súlyossága, így a néző egyetlen pillanatra sem veszítheti el érdeklődését. Érdekeltté válik abban, hogy megértse ennek a személyiségnek a szenvedéstörténetét, és lassan lényegtelenné válik, hogy amit látunk, szerepjáték-e, avagy tényleges betegség. Mert a többi szereplő jelenléte is azt hangsúlyozza: az ő szerepük,életük is csupán egy-egy alternatíva a földi létezés értelmezésére, és korántsem biztos, hogy szerencsésebb, mint az ápolt zeneszerzőé. A tényleges (mellék?)szereplők mind-mind az intézet dolgozói, fekete pillangó-jelmezben időnként feltűnik a feleség, és a tükrökben (remek rendezői megoldás!) megjelennek az irodalmi ambíciókkal is rendelkező Schumann kreált szereplői, Florestan és Eusebius. A Pillangóig (Papillons) cím is ide utal; nem véletlenül: a kritika szerint a zeneszerző saját magát testesíti meg e két alakban. A szenvedéllyel teli és a magába fordul