Bécsi Napló, 1989 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1989-07-01 / 4. szám
BÉCSI NAPLÓ________________________________________________________________3 „ÉN AZ Ő VÉLEMÉNYÜKET TARTOM MÉRVADÓNAK.. ” Beszélgetés Orbán Viktorral, a FIDESZ vezető politikusával, a június 16-i megemlékezésekről ARA-KOVÁCS ATTILA: Külföldön hallgattam június 16-i beszédedet, amit a Hősök terén mondtál Nagy Imre és mártírtársai temetésén. Valamennyi közül ez a szöveg tűnt számomra akkor a legimpresszionálóbbnak és ezzel a véleményemmel, nem álltam egyedül ott. Hazajövet aztán megdöbbenve hallottam azokról a támadásokról, amelyek épp e beszéd miatt értek, és eléggé értetlenül figyelem azóta is, hogy vajon mi adhatott ennyire másmilyen akusztikát a szavaknak itthon? ORBÁN VIKTOR: A beszédem kiváltotta reakciókat osszuk három részre. Vegyük először a sajtóban megjelent publikációkat, melyek természetüknél fogva a legszembeötlőbbek. Ezek révén az ember egy nagyon egyértelmű képpel találkozik. A kommunista párt fajsúlyosabb emberei — Nyers Rezső, illetve Pozsgay Imrét leszámítva — mind kommentálták beszédemet, a sajtó hangneme pedig ehhez igazodott. Ettől el kell választani az emberekben kialakult véleményeket. Igaz, hogy ezek mérlegelése sok nehézségbe ütközik, de a hozzám eljuttatott üzenetek mégis egyértelmű képet festettek a többség álláspontjáról. A temetésen résztvevők java része igaznak és helyénvalónak találta mindazt, amit ott kimondtam. A kialakult és kinyilvánított hangulat jól tükrözte ezt. Hasonlóképpen vélekedett beszédemről az utca, s itt nem a baráti, vagy a tágabb családi kör állásfoglalását idézem, hanem azon - méghozzá nagyszámú - ismeretlen emberét, akik az események után megkerestek, üzentek, vagy csak egyszerűen megállítottak az utcán. És akkor még nem említettem a FIDESZ Iroda címére érkezett sok levelet. Minden négy gratuláló levélre jutott csak egy-egy afféle — hogy is mondjam — kioktató hangvételű, illetve szándékú. A harmadik csoportba tartoznak — s meg kell mondanom, épp ezek a legérdekesebb reakciók — azon szervezetek, vagy pártok állásfoglalásai, melyek tradicionálisan az ellenzékhez tartoznak. ARA-KOVÁCS ATTILA: Valóban, azt hiszem politikailag is ez lehet a legtanulságosabb, annál is inkább, mert a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, nem a párt, nem a kormány és nem is a társutasok részéről érte először támadás. Hanem a szélsőjobb egyik ,,markáns egyénisége" részéről... ORBÁN VIKTOR: A magam részéről szétválasztanám azokat a konfliktusokat, melyek a TIB és más csoportok között zajlottak, a temetés előkészítése során, valamint a temetésen elhangzottak körül kialakult polémiát. Az előbbiek szervezési kérdések egész sorát jelentették, melyek persze nem nélkülöztek politikai felhangokat. A beszédek megítélése viszont már teljesen politikai ügy és ennyiben befolyásolja ennek az aktusnak a politikai utóéletét is. Több szempontot tudnék ebben a vonatkozásban is megemlíteni, melyek szerint a vélemények csoportosíthatók, így például, hogy igazak voltak-e azok a tények, amelyeket mondtam, vagy sem. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem voltak igazak. Másik szempont, hogy politikailag hasznos volt-e amit mondtam, taktikus-e, vagy kifejezetten káros. Megítélésem szerint kevesen vannak, akik azt mondják, hogy beszédem hangvétele nem volt méltó az eseményhez; jellemző, hogy kik hangoztatnak ilyen véleményt, mindenekelőtt például a Hazafias Népfront főtitkára, Kukorelli István, vagy Vígh Károly a Bajcsy- Zsilinszky Baráti Társaság tisztségviselője. Ez a dolgok egyik oldala. Viszont még ugyanazon a napon alkalmam volt a mártírok családtagjaival találkozni, akik — nem kell mondanom — egészen másként ítélték meg beszédemet. Én az ő véleményüket tartom mérvadónak, s nem annyira a magam szempontjából, mint inkább az övékéből. Ennyit a kegyeletsértésről. ARA-KOVÁCS ATTILA: Érdekelne, mely pártok nem foglaltak állást, illetve jelezték hogy beszéded kényelmetlen helyzetbe hozta őket. ORBÁN VIKTOR: Valóban érdekes képlet azoké, amelyek mintegy kitértek az állásfoglalás elől. Nem reagált a Kisgazda Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Néppárt és hivatalosan persze a Magyar Demokrata Fórum sem. A Műcsarnok főbejárata a mártírok koporsóivá! (Tarcsay Csaba felvétele) ARA-KOVÁCS ATTILA: Melletted exponálta-e magát valamelyik párt vagy szervezet? ORBÁN VIKTOR: Hogyne. A Szabad Demokraták Szövetsége például és saját szervezetem a FIDESZ is teljes mértékben felvállalta beszédemet. Az Ellenzéki Kerekasztal ülésein ugyanakkor senki felrórólag nem szólt, pedig erre több esetben is alkalom lett volna. Egyetlen kísérlet volt arra, hogy az Ellenzéki Kerekasztalon belül konfrontációt kreáljanak. Kónya László, a Néppárt képviselője, akkor, amikor a kommunistákkal való tárgyalás résztvevőit kiválasztottuk, nekem támadt és épp a beszéd miatt személyemet alkalmatlannak próbálta nyilváníttatni a párttal való tárgyalásokra, de ezt a többi szervezet nagyon határozottan visszautasította. ARA-KOVÁCS ATTILA: Mi magyarázhatja egyes új pártok magatartását, mely ennyire nyilvánvalóan ellentmond a politikai szolidaritásnak. ORBÁN VIKTOR: Az engem támadók java része lelke mélyén reformkommunista. Tehát olyan politikus, vagy csoport, aki, illetve amely stratégiailag nélkülözhetetlennek tartja, hogy az egész ország, és személyekre lebontva minden ember a kommunista párton belüli reformszárnyat támogassa. Nos véleményem szerint — nem az a baj, hogy ezek az emberek és csoportok a reformkommunizmusban megoldást látnak, hanem az, hogy a reformkommunizmust végcélnak tekintik. Nagy tévedés azt hinni, hogy az ellenzéknek, meg mindenkinek, aki Magyarországon politikával foglalkozik, az lenne a célja, hogy a párton belül hatalomra segítse a reformkommunistákat. Az ellenzék célja az kell legyen, hogy a kommunistákat megverjük a választásokon, vagy minimum, hogy erős ellenzék kerüljön be a Parlamentbe. Egyébként persze jó az, ha Pozsgayék nyernek a párton belül, de ne nyerjenek a választásokon. Ebben van különbség például Vígh Károly és közöttem. ARA-KOVÁCS ATTILA: Az a tény, hogy a FIDESZ, úgymond ,,felvállalta" a beszédedet, alighanem intézményes döntés eredménye. De egyhangú döntés volt-e ez; nem voltak olyan hangok, amelyek beszédedet a FIDESZ-en belül is kifogásolták volna? ORBÁN VIKTOR: Valóban intézményes döntésről van szó. A FIDESZ legfelsőbb választott fóruma jelölt ki engem a beszéd elmondására. És az Országos Választmány adott szempontokat, hogy mi legyen benne ebben a beszédben. A szöveget magam írtam ugyan, de ők elmondták, hogy ők milyet szeretnének. Ebben egyetértés volt közöttünk, mert amilyet ők szerettek volna, olyat szerettem volna én is. A FIDESZ mérsékelt szárnya is akkceptálta beszédemet, bár volt egy megjegyzésük. Ők jobbnak tartották volna a szovjet csapatok kivonására vonatkozó rész mellőzését. Hogy a FIDESZ tagságának mi a véleménye, ez már más kérdés. Azokban a FIDESZ csoportokban, melyeket értelmiségiek dominálnak, s főképp a budapesti értelmiségi csoportokban igen nagy fenntartás mutatkozott beszédemmel szemben. És általában megfigyelhető, hogy akik a legvehemensebben ellenezték a mondandómat, azok a vezető budapesti értelmiségi körökből kerültek ki. Ezek úgy gondolják, hogy a politika, amire ma szükség van, az elitpolitika. Nekem nem ez a véleményem; nem vagyok hajlandó elfogadni azt a nézetet, hogy a véleményünket, mondandónkat mindig ahhoz a körülményhez mérjük és hasonlítsuk, ahogyan a politikai elitek egymáshoz való viszonya alakul, vagy harcuk áll. És különösen vonatkozik az a június 16-án elmondott beszédekre. Ezeknek nem politikai méricskéléseket kellett volna tartalmazniuk, hanem azokat az igazságokat, amelyeket harminc éven keresztül nem mondtak ki, és amelyeket többségükben ma sem mondanak ki. Ma, amikor erre lehetőség lenne. A beszédek többségében ugyanis — véleményem szerint — csak részigazságok hangzottak el. ARA-KOVÁCS ATTILA: Ha nem ismernélek, akár egyfajta értelmiségellenességet is kihallhatnék szavaidból. S annak ellenére hogy az SZDSZ — tehát az a szervezet, amelyik nélkül a magyar értelmiség elképzelhetetlen — egyetértett a mondandóddal, valószínűnek tartom, hogy ezzel a váddal még szembe kell nézz, illetve ki kell védened. ORBÁN VIKTOR: Igen, ez egy fontos szempont és fontos korrekció. Az SZDSZ kiállt mellettem... És ez ebben a vonatkozásban is fontos, mert ők tisztában vannak azzal, hogy nem egyszerűen indulatoknak engedelmeskedtem június 16-án. Vásárhelyi Miklós, a Veszprémi Tévétalálkozón elmondott beszéde például nyílt hitvallás mindamellett, amit június 16-án el „merészeltem” mondani. Az viszont egy másik tény, hogy a sajtóban csak azok kaptak teret, akik támadtak, s akik a legharsányabban támadtak, azok a már említett értelmiségi rétegek reprezentánsai... ARA-KOVÁCSA ATTILA: Végezetül hadd kérdezzek rá a szóban forgó esemény, tehát a megemlékezés és az ünnepség megszervezésében eleve benne lévő ellentmondásra. Mégpedig arra, hogy végül is egy temetésről volt szó, olyan temetésről, mely nyilvánvalóan és csakis politikai demonstráció lehetett. Különben semmi értelme sem lett volna, mi több: méltó sem lett volna Nagy Imréhez és 1956 szelleméhez, örökségéhez. Ugyanakkor már a legelején elhangzott az, hogy ez nem lehet politikai demonstráció. Senki nem tiltakozott — ti sem, te sem eme képtelenség ellen? ORBÁN VIKTOR: A temetéselőkészítő bizottságban a FIDESZ is benne volt. Szervezetünk álláspontja már az elején az volt, hogy a temetés politikai demonstráció kell legyen. Nemcsak azt jelentettük ki, amit te most itt kimondták hogy képtelenség egy százezres tömeg jelenlétében, az áldozatok koporsói előtt olyan beszédet mondani, ami úgymond nem politikai. De mi azt is mondtuk, hogy nem kell összekeverni a kettőt, a temetést és a demonstrációt. Legyen egy politikai nagygyűlés valahol — mondjuk —, beszédekkel és demonstrációval és transzparensekkel és mindennel. És legyen egy temetés, a temetőben, a szűk családi kör részvételével. Ahogy ez meg is történt. Mi emellett voltunk, de minket leszavaztak, a FIDESZ-t leszavazták. A TIB keresztülvitte azt az akaratát, hogy ez ne így legyen. És azt a képtelenséget erőltette és fogadtatta el, hogy legyen egy százezres tömeggyűlés beszédekkel, politikai gyilkosságok áldozatainak ravatalával, a Hősök terén, de ennek ne legyen semmilyen politikai jellege. Ezt a képtelenséget a TIB találta ki, ehhez nekünk semmi, de semmi közünk. Álláspontunkat ismerték és ennek ellenére bíztak meg minket, ők maguk, tehát a TIB, hogy beszédet mondjunk az ünnepségen. De legyünk őszinték, nemcsak az én beszédemnek volt ott politikai jelentése. Az ünnepségen minden beszéd politikai volt. Még a Vásárhelyi Miklóséra és a Király Béláéra is vonatkozik ez, akik a legmérsékeltebbek voltak. Csakhogy ezek a beszédek más politikai elképzeléseket fejeztek ki, mint az enyém. Olyan nézeteket, melyek egybeesnek a hatalom politikai nézeteivel. Általános vélemény szerint a Nagy Imre és mártírtársainak rendezett gyászünnepélyen a fiatalok nevében beszélő Orbán Viktor fogalmazott a legélesebben. Hangnemét tekintve kétségtelen, az ő beszéde volt a leghatározottabb, legszenvedélyesebb. Mint ismeretes, Románia és Csehszlovákia kormánya tiltakozott, a TASSZ szovjetellenes hangokról adott jelentést. Erről az oldalról tekintve Mécs Imre említette, hogy a Szovjetunió akkori vezetői bánt, „óriási történelmi hibát követtek el” a magyar forradalom vérbefojtásával. (Azóta ezt visszaigazoló kijelentések hangzottak el szovjet részről is.) Rácz Sándor a szovjet csapatok jelenlétét okolta 1956-ért, s azért, ami azóta Magyarországon történt. Ezért szükségesnek tartotta minél hamarabbi kivonásukat. Király Béla Nagy Imre tanításával kapcsolatosan a semlegesség mellett a szomszédnépekkel konföderációt, az „idegen uralom alatt élő magyar milliók” nemzeti és emberi jogainak visszaállítását emlegette. Hozzájuk mérten Orbán Viktor csupán annyit mondott, olyan kormányt kell majd szabadon választani, „amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.” Igaz viszont, ő kijelentette, „hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.” Azt is mondta, „nem érjük be a kommunista politikusok semmire nem kötelező ígéretével”, s az ún. reformkommunistákról is azt állította, nemrég még Nagy Imre gyalázói közé tartoztak, ma reformpolitikája folytatóiként adják ki magukat, „ma szinte tülekednek, hogy — mintegy szerencsehozó talizmánként megérinthessék” a koporsókat. AZ ALAPÍTVÁNY A MAGYAR KULTÚRA FEJLESZTÉSÉRE KÜLFÖLDÖN Intézőbizottsága döntést hozott, miszerint Bibó István államminiszter emlékére egy-egy főiskolai, illetve egyetemi végzettségű jogász, vagy történész részére tízhónapos ösztöndíjat hirdet meg. A jelölt a tanulmányi évét a Genfi Egyetem Európai Intézetében, vagy a Nemzetközi Tudományok Főiskoláján, — ahol Bibó István is egy évet tanult — töltené el. — A 15 000,— Sfr összegű ösztöndíjat olyan magyar diplomás továbbképzésére kívánjuk fordítani, aki Bibó István szellemében munkálkodik ma Magyarországon. Az ösztöndíjat az 1989/90 illetve az 1990/91 évfolyamra ítéljük oda. Jelentkezni lehet az Intézőbizottság elnökénél, Dr. Luka Lászlónál (16 plateau de Champel, CH-1206 Geneve, Schweiz) • Bibó István halálának 10. évfordulóján, május 11-én a Genfi Egyetem Európai Intézetében a „BECSÜLETADÓ" ALAPÍTVÁNY A MAGYAR KULTÚRA FEJLESZTÉSÉRE KÜLFÖLDÖN megemlékezést tartott. Bibó Istvánt Luka László, az Alapítvány intézőbizottságának elnöke méltatta, majd Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum választmányi tagja tartott előadást „A nemzeti öntudat alakulása" címmel. A jelenlévők egy csoportja megalakította a Magyar Demokrata Fórum Baráti Körét azzal a célzattal, hogy a Fórumot támogassa a demokratikus kibontakozás elősegítésében Magyarországon. GALERIE VERLAG MAGYAR KÖNYVEK Kovács Kálmán műkereskedése és könyvkiadója A-1 010 Wien Dominikanerbastei 19 Telefon: 535-99-30