Bécsi Napló, 1998 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1998-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ Folytatás az 1. oldalról A pártok helyzete, esélyei Az 1990-ben kialakult sajátos magyar hatpárti szisztémán 1996 tavaszán keletkezett az első repedés, amikor a Demokrata Fórumból kiszakadt a Magyar Demokrata Néppárt. A baloldali parlamenti többség lelkesen szavazta meg az ellenzéki szakadárok önálló parlamenti frakció alakítására vonatkozó kérését. Tavaly pártszakadás következett be a Kereszténydemokrata Néppártban is. A képviselők nagyobbik része a FIDESZ—Magyar Polgári Párt frakciójába ült át, ennek következtében a parlamenti „Benjámin”-ból egy csapásra a legnagyobb ellenzéki párt lett, a kisgazdák nem kevés bosszúságára. A pártok közötti átrendeződések csak az ellenzéket érintették, a kormányzó szocialista—szabaddemokrata koalíció együtt maradt. Mivel 1994-ben a szocialisták erős belső kötelezvényeket írattak alá képviselőikkel, változatlanul 209-en vannak, s ezzel abszolút többségük van a törvényhozásban. Az ellenzék viszont nemcsak tovább szakadozott, hanem két jól körülhatárolható csoportra oszlott. Pokol Béla kisgazda politikus-politológus kifejezésével szólva, „kéttengelyű ellenzék” alakult ki az országban. A 28 %-os parlamenti kisebbség tehát reménytelenül megosztott egy FIDESZ és egy kisgazda centrum körül. Csak az új választások nyomán kialakuló új helyzet módosíthat ezen. A kéttengelyűség miatt azonban előfordulhat, hogy még ellenzéki többség esetén sem alakul ki kormányképes erő a jobboldalon. A legújabb közvélemény-kutatások már evidenciaként számolnak ezzel a hármas tagoltsággal. A 3 centrum a következő: a pártot választók körében a legerősebb a szocialista párt, a második a FIDESZ, a harmadik helyen pedig a kisgazdák állnak. A kisebb pártok egyre inkább eltörpülnek e három erő mögött, s már csak segédcsapatokként jöhetnek számításba. Tavasszal még a parlamenti küszöb átlépése sem biztos, olyan, nem régen még vezető pártok számára, mint az SzDSz és az MDF! A nagy ambíciókkal megszerveződött Néppártnak, a szétesett kereszténydemokrata szervezetnek szinte semmi esélye a várhatóan május 10-én és 24-én megrendezésre kerülő választásokon. Az 5 százalékos küszöb akadályozza majd meg a Csurka István vezette MIÉP, a munkáspárt vagy a szociáldemokrata párt bekerülését is. Könnyen lehet tehát, hogy 1998 után 3, maximum 5 párti parlamentje lesz az országnak. Egyszerűsödik ugyan a képlet, de a politológusoktól annyira várt parlamenti dichotómia egyelőre késik. A nagyobb erő harca, és esetleg a kispártiság keserű kenyerét fogyasztó MDF-es illetve SzDSz-es részvétel a valószínű a választások után. Még egy évvel ezelőtt fej-fej mellett haladt a 3 nagy párt. 1998 januárjában leszakadni látszanak a kisgazdák. A FIDESZ-szel együtt azonban még mindig fölülmúlják az MSzP— SzDSz koalíciót. Azonban legalább akkora különbség van a két ellenzéki párt programja, mentalitása között, mint általában a kormánykoalíció és az ellenzék között. Ez a körülmény komoly játéklehetőséghez juttatja Horn Gyulát, aki elemében van, ha politikai intrikákról van szó. 1994-ben azzal tartotta sakkban az őt gyakran bíráló szabaddemokrata szövetségest, hogy felváltja a FIDESZ-szel, manapság pedig, mintha közeledés lenne tapasztalható az MSZP és a kisgazdák között. Meglepő ugyanis Torgyán József elcsendesedése. A harsány, sokakat taszító hangvételt nyilván tompítani kellett, de ezzel oda is lett legnagyobb fegyvere, a demagógia és a polémia, mivel érdemi mondanivalója általában kevés van. Szakértők azonban emlékeztetnek arra, hogy hány kritikus helyzetben torpedózta meg, tulajdonképpen 1990 óta a nemzeti-konzervatív oldal hatékonyabb összefogását. Először Antall József pozícióját gyengítette, de pártjának többsége ellene fordult. 1994 után nem volt hajlandó részt venni a teljes ellenzéket tömöríteni kívánó Polgári Szövetségben. Majd önálló jelöltet állítván a fővárosi polgármesteri tisztre, meggátolta a kereszténydemokrata Latorcai győzelmét. A legutóbbi időkig ugyanolyan éles kritikában részesítette a fiatal demokratákat, mint a kormányzó szocialistákat. Az ellenzéki pártvezetők és a pártelit közötti nézeteltéréseket fokozza a rokonszenvezők mentalitása közötti nagy eltérés. Míg az idősebb korosztályok hajlanának az összefogásra Torgyánnal, addig a fiatalabb nemzedékektől annyira idegen jelenség, hogy jobb meggyőződésük ellenére is inkább szavaznak döntő helyzetben a szabaddemokratákra vagy netán a szocialistákra, mint rá. Többször megerősítették az ellenzéki pártvezetők, hogy a két nagy blokk csak esetleg a második fordulóra szövetkezik, az első alkalommal mindegyikük a saját körén belül szavaz. A jobbközép erők a FIDESZ vezérletével integrálódhatnak. A fiatal demokraták külön-külön választási szövetséget kötöttek az egymással perben-haragban álló MDF-el és MDNP-vel, a kereszténydemokrata képviselők többségét viszont befogadták frakciójukba. Újra együtt tehát az 1994 őszén oly ígéretes Polgári Szövetség, csak közben alapos belső átrendeződés ment végbe az erőviszonyokban. Ezért sokan csodálkoztak, hogy a FIDESZ 2/3-ad 1/3- ados választási egyezményt kötött az MDF-el, amikor pillanatnyilag választóik száma legalább ötszöröse az utóbbinak. Kérdés persze, mennyire hihetünk a sokszor elfogult, irányított közvélemény-kutatóknak? Minden bennük való kételkedés ellenére abban igazuk van, hogy a potenciális szavazók jelentős része, közel 40 %-a nem rendelkezik pártpreferenciával, tehát még sok függ a hátralévő hónapok fejleményeinek alakulásától. Fontos közvélemény-kutatói kérdés az ún. másodlagos pártszimpátiák kutatása. Ezek vizsgálata alapján kiderül, hogy a szocialisták és a kisgazdák népszerűsége magas ugyan, de elsősorban csak a biztos párthívek körében. A harmadik erő, a FIDESZ rendelkezik a legkisebb elutasítottsággal, ezért sok függ attól, hogyan politizálnak a hátralévő döntő hónapokban, s elmennek-e a fiatalabb nemzedékek is olyan arányban szavazni, mint az idősebbek? Keveset szóltunk eddig a kormánykoalíció két pártjáról. A sokáig nagyon ambivalens álláspontokat elfoglaló SzDSz kritikai hangja szövetségesével szemben, igencsak elhalkult. Már az 1994. évi választások két fordulója között, majd az őszi, önkormányzati választásokon kiderült, hogy partnerüknek nagyobb tartalékaik vannak a választóik körében, mint nekik. Ezért belátták, értelmiségi „nyavalygásukkal” nem sokra mennek, hiszen a nemzeti polgárság java amúgy is a másik oldalra húz. Ezért leváltották a sokat aggodalmaskodó, lelkiző, s a Tocsik ügybe is belekeveredett Pető Ivánt, s a bajszos, joviális vidéken is kompetens Kuncze Gábort állították az élre, így talán bent maradhatnak a parlamentben. Állandó politikai téma ma Magyaroszágon, minek köszönhetik alig csökkenő népszerűségüket a szocialisták, akik között az élen, s különösen a második vonalban, egyre több régi arc tűnik fel a hajdanvolt szocialista időkből. Kemény jobboldali vélemény: ez a magyarság megroppant erkölcsi tartása miatt következett be. Mások szerint bármennyire nem volt demokrácia a kommunista rezsimben, a vezetők komoly tapasztalatokra tettek szert, s most ezzel élnek. A tudóskodó véleményoldal a posztmodern politizálás bajnokainak tekinti őket, mondván, megtanulták a tulajdonképpeni politizálás, s a program nélküli pragmatikus igazodás mesterségét. Ezért lehetnek egyszerre elfogadhatóak a hirtelen meggazdagodott elit és a nélkülöző többség számára. Generációs attitűdök Szokatlan jelenség volt 1989 táján a magyar közéletben egy ifjúsági politikai párt, a FIDESZ megjelenése. Egy darabig nem is vette őket mindenki komolyan, az SzDSz például ifjúsági szervezetének tekintette egy darabig. 1992-től azonban karakteres, önálló politikát folytatnak. Erejüket kezdetben az Antall-kormányon próbálgatták, s bármennyire tapsolt ennek a szociálliberális közvélemény, az ún. Charta mozgalomban nem voltak hajlandók részt venni, kijelentvén, hogy semmiképpen sem szövetkeznek a posztkommunistákkal. Emellett rendkívüli féltékenységet váltott ki az akkori ellenzéki oldalon, hogy 1992/93 táján fantasztikus népszerűségre tettek szert. Az 1994-es választások előestéjén tehát kormánypártok és ellenzék egyetértett a FIDESZ tönkretételében. Szinte csoda volt, hogy a megemelt 5 %-os küszöböt ezek után át tudták lépni. Miután sok mindent tisztáztak, lassan, de egyre biztosabban emelkedni kezdtek, s mára már egyértelmű: csak ők lehetnek Horn Gyuláék legyőzői, ha az idén még nem is, de 2002-ben egészen biztosan! Tanulságos, ám egyúttal megdöbbentő felmérés eredményeit tette közzé az elmúlt év decemberében a Magyar Gallup Intézet (Magyar Nemzet, 1997. december 20., 8—9. oldal). Megállapította, hogy élesen eltérnek egymástól a különböző generációk választási attitűdjei. Valahol a 30 és 40 év között képzeletbeli vonal húzódik, amely alatt a potenciális szavazók nagyobb arányban FIDESZ-esek, mint MSZP-sek. Ezen felül viszont dominálnak a szocialisták. Ez a megoszlás azonban egyáltalán nem arányos. Az idősebb nemzedékek ugyanis nagyobb arányban szocialisták, mint amennyire FIDESZ-érzelműek a fiatalok. Különösen a legidősebb korosztályok körében döntő Horn és pártja népszerűsége. A 65 évesnél idősebbek körében ötször anynyian szavaznának rájuk, mint a fiatalokra! Azt is kimutatták a kutatók, ha a 65 évnél idősebbek nem szavaznának, biztosan a fiatal demokraták jönnének be 1998 májusában. De nemcsak, hogy szavaznak, hanem jóval nagyobb arányban teszik ezt, mint a fiatalabb korosztályok, ezért döntő lehet a véleményük a választásokon. A szocialista propagandagépezet nyilván ismerte ezt az összefüggést, azért indított akkora rohamot az idősek megnyeréséért 1997 végén. Ennek összetevői: 19 %-os, azaz, az átlagbéremeléseket jóval meghaladó nyugdíjemelés januártól, valamint az átlátszóan demagóg, de hatásos fogás az ingyenes utazási kedvezmény megadása a 65 évnél idősebbeknek. Hiába nevetett a fél ország azon a miniszterelnöki bejelentésen, hogy még a MALÉV járatain is ingyen repülhetnek az idősebb nyugdíjasok, ez a sakkhúzás meg fogja tenni a hatását az urnáknál. Európa legöregebb, leggyorsabban fogyó népességű országában, tulajdonképpen logikus érvényre juttatni az öregek érdekeit, ám kérdés, mi lesz a jövővel? Jogos Molnár Pál bírálata: „A mutatvány szép, szívet melengető, ám lehetetlen nem észrevenni mögötte a csak alig álcázott cinizmust. Miközben ugyanis a társadalom jövőjéért aggódó honpolgárok naponta kifejezik aggodalmukat a népességfogyás miatt, a ritkábbá váló gyermekvállalás okán, a korban előrehaladott politikai vezetőség még inkább elvonja a forrásokat az ifjúságtól, hogy a saját korosztályának adhassa.” (Magyar Nemzet, 1998. január 9., 7. old.) Kié a média? A választási küzdelemben fontos szerepe van a sajtónak és a televíziónak. Magyarországon tavaly ősz óta 8—10 országos közönségre igényt tartó TV működik. Az egész országban zavartalanul azonban csak a TV 1 műsorát lehet venni. Nem véletlen tehát, ha körülötte koncentrálódik a harc. Hónapok óta kifejezetten kormánypárti az elsőszámú adó főműsoridőben látható híradója. Nagy propagandalehetőség rejlik az írott sajtóban. Ennek jó része látszólag politikamentes, de az adott helyzetben ez a célravezető a koalíció részére, hiszen a bíráló, feltáró hang hiánya a kialakult viszonyokba való filiszteri belenyugvást erősíti. Az országos, tehát főleg az értelmiségnek és a politikai-gazdasági elitnek készülő lapok, ma már kizárólag kormánypárti tulajdonosok kezén vannak. Két éve, hogy a Horn Gyula szekerét toló Postabank kezébe került a nagytekintélyű, a rendszerváltozásban fontos szerepet játszott Magyar Nemzet. Kemény csata dúlt évekig a nemzeti irányultságú, ám mérsékelt kuratórium, a szerkesztőség és a tulajdonos között. A küzdelem jelenleg úgy áll, hogy megmaradt ugyan a lap középjobb szellemisége, de a terjedelmét — álságosan gazdaságossági körülményekre hivatkozva — a tulajdonos olyan szűkre szabta, hogy az írástudó ellenzéki kommentátorok, szerzők túlnyomó többsége kiszorult a lap hasábjairól. Jelenleg a szocialista indíttatású Népszabadság terjedelme kétszerese a Magyar Nemzetének, de jóval több az olvasnivaló az összes többi napilapban is. 1997 végén a figyelemreméltóan megújult, ám anyagilag gyenge lábakon álló Új Magyarország is megszűnt. Pillanatnyilag tehát a kisgazdapártnak egyáltalán nincs sajtója és a FIDESZ-nek is csak vékony szálon csordogáló lehetősége van nézetei kifejtésére. Csupán a Sára Sándor által irányított Duna TV ad arányos megszólalási lehetőséget az ellenzéknek. Ezt az adást azonban csak a hazai nézők mintegy 10 %-a nézi. A Duna TV adásait kedvelő külországi magyaroknak pedig egyelőre nincs anyaországi választójoguk... Orbán, Kuncze, Horn, Torgyán? A közvélemény-kutatók megállapítása szerint nem esik egybe a pártok népszerűsége vezetőikével. Amíg a pártok tekintetében szocialista, FIDESZ, kisgazda a sorrend, a pártelnökök rangsorában Orbán, Kuncze, Horn, Torgyán. A fiatal demokraták 34 éves, s már a demokratikus viszonyok között szocializáló A KÖZELMÚLTBAN BÉCSBEN egyésznapos tanácskozást tartott az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége. Az egyesületek és szervezetek képviselőin kívül jelen voltak Nagy Zsigmond József nagykövetségi tanácsos, Fényi Tibor a Collegium Hungaricum igazgatója, Dr. Szakály Sándor és Cselényi László Duna TV. A tanácskozás központi témája az 1998-as évi műsorterv kidolgozása volt. A vezetőség tagjai különös hangsúlyt helyeztek a március 15-i ünnepségek megszervezésére, ennek érdekében emlékbizottságot alakítottak, hogy az ausztriai magyarság az 1848-as forradalom vott vezetőjét, Orbán Viktort csak a különben politikailag, elvileg semleges köztársasági elnök, Göncz Árpád előzi meg a népszerűségi listán. Két igazi konkurense igencsak hátul kullog. Ez a személyes előny, s a pártpreferenciával még nem rendelkező, habozó, vagy egyelőre apolitikus választópolgárok nagy száma adhat esélyt a FIDESZ-nek májusban. Mivel ez elég világos az ellenfelek számára, Orbánra össztűz zúdul. Azok vádolják tekintélyelvűséggel, akik maguk alkották a tekintélyelvű proletárdiktatúrát azelőtt. Amikor 1989. június 16-án követelte a szovjet csapatok kivonását, akkor mai ellenfelei még mással voltak elfoglalva. Nyilván politikai antropológiai okai is vannak annak, hogy sokan nem bíznak az egyszerű falusi családból származó, gyors beszédű, temperamentumos fiatalemberben. A köpenyt váltott exkommunistákon kívül ezt a formálódó karizmával rendelkező politikust azok a szabad demokraták is vádolják politikai állhatatlansággal, akik kemény ellenzékiségből álltak át a baloldalra. Horn Gyula ügyes, tapasztalt politikus. Nagy stratéga, különösen ha személyi vagy, ha rövidtávú kérdésekről van szó. Sikerének egyik tényezője, hogy személyében magára ismerhet az átlagpolgár. Kevésszavú, lényegre törő. Nem akar, talán nem is tudna nevelni. Annyira pragmatikus és alkalmazkodóképes, hogy már-már úgy tűnik, tényleg elfeledtette, honnét indult politikai pályája. Az a proteszt-magatartás, az az odamondogató, ám tartalmában üres szólamosság, amit Torgyán József képvisel ma Magyarországon, magát a politizálást, a demokratikus politikai gondolkodás, az érdekérvényesítés, szervezkedés értelmét kérdőjelezi meg. A társadalmi helyzetét, problémáit nem értő kisember úr- és értelmiséggyűlöletét reprezentálja. Azt az indulatot jeleníti meg, amelyet a mindenkori irigység vezet a nálánál valamivel jobban, értelmesebben élők és főleg cselekvők ellen. A szabaddemokraták és Kuncze Gábor reménye, hátha el tudja játszani ismét a mérleg nyelvét pártjuk, amúgy NSZK-beli FDP és Genscher módra, mint 1994-ben, amikor a minimális többséggel rendelkező, ám nem kevés skrupulussal terhelt szocialisták maguk mellé vonták őket a koalícióba. A 4 éves kormányzás szétfoszlatta a szürkeállományukról és kormányképességükről terjesztett legendákat. Mégsem szabad őket leírni, mert, mind a médiák, mind nemzetközi kapcsolataik révén, jelentős tartalékaik vannak. Tétre, helyre, befutóra? — tettük fel a kérdést cikkünk címében, mintha lóversenyen lennénk. Valóban, mintha tényleg ott volnánk, olyan az ember benyomása a magyar fővárosban, amikor tapasztalja a választási küzdelem egyre magasabb fokozatokba való kapcsolását, az ígéretek özönét, az öndicséretet, s az ellenfelek méltánytalan kezelését. A parlamenti választás most már a mi hazánkban is legalább annyira közönséges cirkusz, mint amennyire a tárgyszerű politikai érdekérvényesítés kikerülhetetlen eszköze. SZABÓ A. FERENC 150 éves évfordulóját méltón ünnepelhesse. A rendezvény március 14-én koszorúzással, ünnepséggel egybekötve kezdődik Bécsben, majd 15-én Pozsonyban, a ligetfalusi Petőfi-szobornál fejeződik be. Az RMESZKSZ elnöke, Dr. Deák Ernő együttműködésre hívta fel az egyesületeket, Dr. Smuk András főtitkár a rendezvények szorosabb koordinálását szorgalmazta. A Duna Televízió rendező-szerkesztője, Cselényi László arról a jövő évre tervezett filmprojektről számolt be, amely az ausztriai magyarok életét kívánja dokumentálni. A tanácskozást élénk vita követte. M.K. TÉTRE, HELYRE, BEFUTÓRA... — Választási esélyek Magyarországon — Balázs Imre: Kuti Márta, szerkesztő, 1970 3