Bécsi Napló, 2003 (24. évfolyam, 1-6. szám)
2003-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ ÚJ TÁVLATOK EURÓPÁBAN -40 éves a francia-német barátság - Charles de Gaulle és Konrad Adenauer 1963. január 22-én Párizsban aláírták a Francia-német Szerződést. Emögött az egyszerű, tőmondatos kijelentés mögött súlyos történelmi tehertétel rejlik, amiről manapság nem illő, de nem is időszerű beszélni. Pedig a történelem, ha másként nem, legalább példatárként kínálkozik, többek között országok és népek egymáshoz viszonyításában. Valamikor, a hatvanas évek elején bizonyos európaisággal átitatott ábrándozók éppen a német-francia térségben Nagy Károlyra utaltak, aki 800 karácsonyán történt császárrá koronázásával más keretek között, de újra teremtette a római birodalmat. A dinasztikus politika azonban eleve magában rejtette az egymástól eltérő érdekeket, ennek megfelelően a 843. évi Verdun-i szerződés értelmében Nagy Károly birodalma a későbbiek folyamán a latin-frank nyugati és a germán-német keleti részre különült. Azóta, egészen a II. világháborúval bezárólag vörös fonalként húzódott a két birodalom között a legkülönbözőbb méreteket öltő kvalitás, mely végcélként bevallatlanul is az európai földrész uralására irányult. A II. világháború iszonyata aztán rádöbbentette mindkét „birodalmat” arra, hogy egymás ellenében még a saját felségterületükön belül sem lehet biztonságosan politizálni, az új helyzetben viszont egyrészt az Amerikai Egyesült Államok, másrészt a Szovjetunió Európát uraló törekvéseivel szemben beszűkül mozgásterük, ami Németország esetében ténylegessé is vált. Mindkét „vetélytársnak” fel kellett fedeznie tehát egymásban azt a szövetségest, akivel kölcsönösen érvényesíthetik saját érdekeiket. Amikor tehát az egyesült Európa francia-német megálmodói államhatárokon messze túlnyúló távlatokban keresték a jövő kibontakozását, tudatosan vagy tudat alatt végsőfokon nemzeti létük biztosítását tartották szem előtt, ami Franciország esetében még a „nagy” jelzővel is ékeskedett. Mint ahogyan a mondás tartja: nem jó tanácsadó a harag, ennek ellenkezője, tehát a megfontolt ésszerűség mindenféleképpen hozzásegíthet a harag letörésére, ugyanis végsőfokon hiába az ész, ha nem sikerül elcsendesíteni az indulatot, nem lehet más töltettel ellátni az érzelmek világát. Negyven év megtapasztalása azt bizonyítja, hogy ez igenis lehetséges, amennyiben az érzelem helyes irányba tereli az érzelmeket. Amennyiben az I. világháborút lezáró, majd pedig a II. világháború német-francia fejezetének fegyverszüneti szerződésmegkötését tekintjük, ugyanazon vasúti kocsira kell utalni, mit is jelent a legyőzött fél külön megalázásából kilépve egyenlő félként, majd pedig szövetségesként elfogadni egymást. Jaques Chirac az ünnepi alkalomból a tőle megszokott „emelkedettséggel” egyenesen francia-német sorsközösségről beszélt, amelynek egész Európára nézve felhajtóerőnek kell lennie. Közhelyként ismert, hogy a francia-német megbékélés nélkül az Európa gondolat ugyanúgy elenyészett volna, mint annyi sok más az emberi évezredek folyamán, 2003. január 22-én - úgy tűnik - nem bizonyult tévhitnek az ésszerűség elve, különösen abban a tekintetben, hogy a meggyőződés az alkotóerőhöz szükséges (érzelmi töltetű) lelkesedéssel párosul. Mi okunk van arra, hogy így érveljünk? A válasz a tényekből következik: a konzervatív Jaques Chirac és a szociáldemokrata Gerhard Schröder - természetesen megfelelő ünnepi keretek között - „megújítják”, megerősítik de Gaulle és Adenauer művét, mert végül is jó és tartós alapokat fektettek le, amire minden nehézkessége, gyakori időtlensége ellenére is épül az egyre bővülő Európa Unió. Épeszű ember nem kérdőjelezi meg hasznosságát, mi több, szükségszerűségét. Nagy-Britannia példája mind inkább bizonyítja, hova vezet a sziget-magatartás, különösen olyan közösségen belül, aminek végül is tagja. A letűnt világbirodalom azonban jelenleg legfeljebb paszszivitásával tüntethet, mert a haladás léptékét az egymással is szövetséges két fő tagállam szabja meg. Szinte hihetetlennek tűnik, milyen javaslatokkal állt elő a francia és a német fél, természetesen európa-politikai arányokban. Közvetlen az évforduló előtt két Európa Unió biztos, a német Günter Verheugen és a francia Pascal Lamy közös nyilatkozatot adott ki, amit németül a Berliner Zeitung, franciául a Liberation tett közzé. Nem kevesebbre szólítanak fel, mint francia-német államszövetség megalapítására. Helyre állna netán Nagy Károly birodalma? A kezdetre vonatkozó javaslatok egyenesen az osztrák-magyar kiegyezésre emlékeztetnek, ugyanis egységesíteni kívánják a pénzügyeket, a külügyi kérdéseket és a védelmi politikát. A közös elképzelés mögött - a jelek szerint - közös politikai akarat is rejlik. Január 22-én ugyanis Párizsban megtartotta első közös ülését a francia és a német minisztertanács, ami az eddigi évenként kétszeri csúcsértekezlet helyébe lép. A két minisztertanácshoz hasonlóan együtt ülésezett Párizsban a francia és a német parlament. Tényleges, hogy mindkét állam külügyminisztériumában külön államtitkárságok létesülnek a kétoldalú együttműködés egybehangolása céljából. A főtitkárságokon a másik fél képviselői is elhelyezést kapnak. A közvetlen cél közös irányelvek kidolgozása az együttes fellépés érdekében egyrészt az Európa Unión belül, másrészt az Amerikai Egyesült Államokkal szemben. Ezen döntőnek számító lépések előzményeként fogalmazódott meg az a kezdeményezés, hogy a jövőben francia-német páros lássa el az Európa Unió soros elnöki tisztségét. Ezt az elképzelést mintegy alátámasztaná a kettős állampolgárság bevezetéséről szóló tervezet. A kirekesztési szándékot gyanítókat úgy kívánják levenni a lábukról, hogy példájuk követésére szólítják fel a többi tagállamot. Hogyan is hangzik „eredetiben” a felhívás alapgondolata? „A híres német-francia motor kompromisszum képességéből meríti húzó erejét, és ebből valamennyi európai ország tanulhat. Ez csak azért lehetséges, mert politikai akarat és párbeszéd által mindkét országnak sikerült közösen túllátnia a saját szűkkeblűség határain, ezáltal kifejleszteni érzékét az európai sokszínűség iránt.” • Hogyan festhetne mindez a Duna-tájon? Például a románok viszonoznák Károlyi Mihály gesztusát és különvonatot bocsátanának azon küldöttség rendelkezésére, amelyik Alba Iulia/Gyulafehérvárott kihirdetné Erdély önállóságát - mondjuk kantonális alapon. A szlovákok meg a Mária Valéria hídra invitálnák a magyarokat azzal az eltökélt szándékkal, hogy létesítsenek valamiféle közös kormányzóságot a közös ügyek intézésére... Nehéz lenne folytatni ezen víziók felsorolását, mert lázálomnak tűnhet az egész. Pedig a pátosz is előidézhet egyfajta lázat, aminek következtében az embernek látomásai támadhatnak, pl. Közép-Európáról, ahol nevetségesen feleslegessé válna a magyarok által annyi görccsel és szorongással kiötlött státusztörvény, mert egyszerűen túlhaladta a fejlődés menete. Kossuth dunai konföderációja a mai idők követelményeihez igazított megvalósulása egészen természetessé tenné, hogy közös parlamentben minden nemzet a saját nyelvén adná elő mondanivalóját, és pünkösdi lelkülettel mindenki megértené a másikat, az egyes népeket pedig közös állampolgárság tenné egységessé, természetesen megőrizve nemzeti sajátságaikat... Bocsássák meg nekem az álnacionalisták merészségemet; hogyan is lehetne elvárni, hogy emelt fővel, kiengesztelten, rendet termelve közös házunk táján szinte stilikitáljuk egymást a másság tiszteletében, a sokszínűség gondozásában és fejlesztésében. Valóban, kisnépek alapvonása ténylegesen a kicsinyesség, gyanakvás a szomszédokkal szemben, és káröröm, mikor valamennyien ugyanazon gödörben kötünk ki. Mert inkább elviseljük a nagy zsarnokokat nyakunkon mint hibákkal teli önmagunkkal egymást. PANNONICUS Gyulai István: Baudelaire (versillusztráció), rézkarc, 1999 A MAGYAROK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA BURGENLANDBAN Előző (2002/6) számunkban ismertettük a 2001. évi népszámlálásnak a magyarokra vonatkozó adatait. Felülnézetből egészen biztató a kép, ellenben egészen mást mutatnak a részletek. Történetesen Burgenlandban ijesztő méreteket öltött az őshonos magyar településeken a magyarok beolvadása. Ezért tartottuk szükségesnek külön beszámolni az ottani viszonyokról. 2002 utolsó negyedévében Burgenland tartomány Statisztikai Hivatala (SAD Stabstelle Statistik) nyilvánosságra hozta a 2001-es népszámlálás népcsoportokra vonatkozó tartományi szintű eredményeit. Ennek megfelelően Burgenlandban a 2001-es népszámlálás pillanatában 4721 állandó burgenlandi lakóhellyel rendelkező osztrák állampolgár a magyar nyelvet (is) használta köznyelvként mindennapjaiban. A tradicionális magyarlakta területként ismert, szűkebben értelmezett Őrségben (Felsőőr, Alsóőr és Őrisziget) valamint Felsőpulya városban található a burgenlandi magyarság 48 %-a: Felsőőr (1049 fő), Alsóőr (499 fő), Őrisziget (163 fő), Felsőpulya (559 fő). A fennmaradó 2451 egyén összesen 154 burgenlandi település között oszlik meg. Ezek közül meglepő eredményeket a következő települések értek el: Boldogasszony (191 fő), Pándorfalu (85 fő), Borostyánkő (27 fő), Locsmánd (40 fő). Ha összehasonlítjuk az eredményt az 1991-es népszámlálás azonos szempontok alapján kiszámított eredményeivel, ellentmondásos képet kapunk. Míg az említett őrségi településeken, valamint Felsőpulya városban erősen csökkent a magyarság létszáma, (Felsőőrben 469 fővel, -31 %; Alsóőrben 118 fővel, -19 %; Őriszigeten 54 fővel, -25 %; Felsőpulyán 47 fővel, -8 %) némely szórványmagyarsági településen feltűnő százalékos létszámnövekedésnek lehetünk tanúi: Boldogaszszony +7 %, Pándorfalu +42 %, Borostyánkő +140 %, Locsmánd +26 %. Az őrségi települések német nyelvű lakosságához viszonyított százalékos részaránya szintén nyomasztó képet mutat: Felsőőrben 24,7 %-ról 16,8 %-ra, Alsóőrben 66,1 %-ról 55,1 %-ra, Őriszigeten 81,9 %-ról 70,4 %-ra és Felsőpulya városban 23,7 %-ról 21,5 %-ra esett vissza arányuk. Az említett települések összlakosságának alakulása csak marginális szinten befolyásolhatta ezt az eredményt (Felsőőr +89 fő, Alsóőr -27 fő, Őrisziget -5 fő, Felsőpulya +14 fő). Ennek a figyelemreméltó fejlődésnek több okát is felvázolhatjuk: A. Az Őrségben élő burgenlandi őshonos magyarság korrastruktúráját vizsgálva megfigyelhetjük, hogy a 60 év felettiek aránya (44,4 %) nemcsak a burgenlandi összlakosság arányához képest (17,9 %) valamint a burgenlandi horvát népcsoporthoz képest (27,2 %) magasabb (mikrocenzusfelmérés 1991) hanem a magyarságon belül, kárpát-medencei szinten is vezet ez a korcsoport (MTA Kisebbségkutató Intézete). Ennek megfelelően a tömbmagyarság lakta településeken a természetes fogyást lehetne megnevezni legszembetűnőbb elsődleges csökkenési tényezőként. Az egyes egyházak által nyilvántartott népcsoportbeli természetes születési - halálozási számadatok kiértékelése külön kutatást igényelne. B. A kisebb szórványmagyarsági településeken történő ugrásszerű emelkedések, az egyes települések gazdasági-munkaerőpiaci befogadóképességét is figyelembe véve, elsődlegesen bevándorlás ill. belső migráció útján voltak lehetségesek. A nyolcvanas évek végén két nagyobb hullámban Burgenlandba érkező „adómenekültek” és rendszerváltási emigráltak a széles körben elterjedt hiedelemmel szemben csak 2001-re lettek a már 1991-ben kimutatott növekedés okai. Ennek egyszerű magyarázata van: A vizsgált népszámlálási eredmények alanyainak minden általunk vizsgált népszámlálás esetében nélkülözhetetlen ismérve az osztrák állampolgárság. Mivel azonban az említett bevándorlók túlnyomó többségénél az időtényezőt figyelembe véve csak a 2001-es népszámlálás időpontjáig nyerhették el az osztrák állampolgárságot, az 1991-ben bekövetkezett ugrásszerű növekedésnek (1981-hez viszonyítva 948 fővel több) főleg belső okai lehettek (statisztikai kérdésmegfogalmazás, adminisztratív végrehajtási változások, identitáserősödés, a nemzetiség szabadabb vállalása, a vasfüggöny megszűnése stb.). A bevándorló magyarok 90-es években bekövetkezett Ausztrián belüli migrációjának pontosabb statisztikai számadatai hiányában azonban nem lehet konkrétabb következtetéseket levonni a 2001-es népszámlálásra gyakorolt hatásáról. Óvatos fogalmazással élve azonban az említett korrastrukturális különbségek ellenére kiemelhető az a tény, hogy 1991-hez képest a magyar népcsoport a horvát kisebbséghez képest jóval kevesebb százalékkal csökkent (- 4,6 %, -10 %). Amint a számadatokon láthatjuk, a burgenlandi magyar népcsoport létszáma a felhasznált statisztikai eredmények alapján csak marginálisan csökkent 1991 -hez képest (252 fővel) és 696 fővel még mindig messze meghaladja az 1981-es szintet. Félreértésekre adott okot az a tény is, hogy az 1991-ben közzétett statisztikai adatok eredetileg az állampolgárság figyelembevétele nélkül, az állandó burgenlandi lakóhellyel rendelkező személyek száma (tehát az említett bevándorlókkal együtt) ténylegesen 6763 volt. Ebből magyarázható, hogy sok helyütt (a médiákat is beleértve) ehhez a számhoz ill. ennek egyik „derivátumához” viszonyítva látták bizonyítottnak 1991-es népszámlálás óta előállt drámai csökkenés övetkezett eredménykimutatása különbséget tett ugyanis a csak magyarul ill. a magyarul és németül egyaránt beszélők közt) viszonyították a 2001-es eredményeket és így drámai csökkenést vázoltak fel. Összefoglalásként tehát el lehet mondani, hogy a 2001. évi népszámlálás Burgenlandban a magyar népcsoport létszámát illetően nem hozott drámai változást, a népcsoport őshonos jellege azonban erősen megváltozott. (Az őshonos magyar településeken belül a létszámbeli csökkenés fékezéséhez minden bizonnyal hozzájárultak az időközben osztrák állampolgárságot nyert bevándorlók. Szerk.). KELEMEN LÁSZLÓ XXIV. ÉVFOLYAM I. SZÁM 2003. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA: € 1,50 Erscheinungsort Wien P. b. b. • 027032898 M VERLAGSPOSTAMT 1010 WIEN A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége memoranduma 2002. december 6-8. között Angliából, Ausztriából, Cseh- és Morvaországból, Dániából, Észtországból, Finnországból, Hollandiából, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Németországból, Norvégiából és Svédországból 13 nyugat-európai országos szervezet csúcsszerve a 2001 novemberében alakult Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) Budapesten tartotta ez évi rendes közgyűlését. Az országhatárokon átívelő kapcsolatok továbbépítése volt a közgyűlés alaptémája, amely a részletes és informatív országos jelentésekre épült. A tanácskozás egy egységesen elfogadott Memorandumban nyert összegzést „Intézményesített kapcsolatok Magyarországgal” címmel. Az alábbi alcímek jelölik az eredményes, higgadt hangulatú, a nyugati demokratikus tárgyalási modorban lezajlott együttlét fő gondolatait, javaslatait és elvárásait: 1. A nyugat-európai magyar szervezeti élet kialakulása és jelenlegi helyzete; 2. A nyugat-európai magyarság megmaradásának fontossága; 3. A nyugat-európai magyarság megmaradásának elősegítése. A magyar kormány megbízottjaként a közgyűlés szombat délutáni (december 7.) ülésén részt vett Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a FIDESZ és a Kereszténydemokrata Szövetség képviseletében Surján László parlamenti képviselő, valamint Szabó Béla a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökhelyettese. Folytatás a 9. oldalon VITÁK A STÁTUSZ- VAGY KEDVEZMÉNYTÖRVÉNY KÖRÜL a 4. oldalon