Béke és Szabadság, 1952 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1952-08-10 / 32. szám
Írta: Szepesi György, a rádió riportere. ÍGY VERTÜK MEG A JUGOSZLÁVOKAT A legnagyobb olimpiai élményem a Magyarország-Jugoszlávia válogatott labdarúgó mérkőzés volt. Már Budapesten reménykedtem abban, hogy labdarúgóink olimpiai bajnokok lesznek. Amikor pedig megérkeztem Helsinkibe, olyan érzésem támadt, hogy a magyar labdarúgó csapat, amely az eddigi olimpiai játékokon még az elődöntőkig sem jutott — az 1912-es londoni olimpián, az első mérkőzése után kiesett, a párizsi olimpián a második meccsen szenvedett vereséget —, most ott lesz a döntőben és győzni fog. Emlékezzünk vissza a nagy sporteseményre. Finnországban az atlétika népszerűbb, mint a labdarúgás. Egy-egy nagyszabású labdarúgó mérkőzésen alig van 20.000 néző. Most az egész város másról sem beszélt, mint a magyar-jugoszláv mérkőzésről. Általános volt a vélemény, hogy az olimpiai bajnokságnak a magyar csapat a favoritja. Hatvanezer nézője volt ennek a mérkőzésnek. Rekord ez Helsinkiben! A mérkőzés első félidejét Gulyás közvetítette. Ott álltam mellette és egy pillanatra megdermedtünk, amikor Puskás a 11-est a kapus kezébe lőtte. Hej,te dühösek voltunk! Az egész otthoni labdarúgó bajnokságban nem fordult elő, hogy Puskás ne tudjon értékesíteni 11-est. Bizonyos lehangoltság keletkezett a tribünön. A másik pillanatban azonban fokról fokra megmutatkozott a magyar labdarúgósport ereje, tudása és erkölcsi fölénye. A fiúk meg tudták akadályozni a megújuló jugoszláv támadásokat. A második félidőt már én közvetítettem: ekkor az a Puskás, aki egy órával előbb a döntőnek látszó 11-est elhibázta, most erejének latbavetésével és futballművészetének csillogtatásával megszerezte a vezető gólt. Remek gól volt ez! Csak úgy ficánkolt a labda a hálóban. És ezt a magyar gólt 60000 lelkes néző üdvrivalgása kísérte. Ahogy ott álltam a mikrofon mellett, úgy éreztem magam, mintha az üllői úti pálya hangorkánja közepette közvetítenék. Kiderült, hogy a tribünök népe majdnem teljes egészében a magyaroknak szurkol, a magyar labdarúgó csapat győzelmét óhajtja. Tetőfokra hágott az izgalom az egész vonalon. S a nagy finn tömeg között láttam, amint a szovjet versenyzők szurkolnak nekünk. A másik sarokban a románok, a bolgárok tapsoltak, a magyar táborral együtt ültek franciák és olaszok, akik Puskás góljánál elkezdték ölelgetni a magyar olimpikonokat. A megújuló jugoszláv rohamoknak védelmünk ellentáll és aztán újabb magyar ostrom következett. Nehéz volt gólt lőni Keatának, a jugoszláv kapusnak, aki az ellenfél legjobb játékosa volt. Igazi kupastílus alakult ki a mérkőzésen: harc a labdáért. Pillanatra sem lehetett itt pihenni. Éppen ezért, szép játékot csak ritkán lehetett látni. Erősen küzdöttek a jugoszlávok a kiegyenlítésért, de aztán inkább mi támadtunk többet, mint ők és Czibor állította be a 2:0-ás végeredményt. Azonban általános vélemény szerint fölényünk alapján több góllal győzhettünk volna. Sajnálom, hogy a közvetítés végére teljesen berekedtem, de nem csoda. Gyorsan peregtek az események, izgatottak voltunk mindannyian és egy pillanatot sem akartamkihagyni a nagy mérkőzésből. Nagyon kedves volt, amikor a végén odajött hozzám Szinyavszkij, a moszkvai rádió bemondója, gratulált és emlékeztetett arra, hogy már Moszkvában a magyar csapatot jósolta olimpiai ■győztesnek. Most még néhány sort a magyar csapatról. Több útjára elkísértem válogatott labdarúgóinkat. Ott voltam a moszkvai, a bécsi, a varsói és a helsinki mérkőzésen. Aztán végignéztem az olimpiai küzdelmeiket. Először Rombiát győztük le 2:1-re. Nehéz dió volt. Sokat fejlődtek a románok. Aztán következett rég versenytársunk, Olaszország. Nagy meccs volt ez, amelyen 3:0-ra győztünk. Könnyű sétagaloppnak tartottuk a török meccset, az is volt, 7:1-re vertük őket. Ekkor következett a svédek elleni mérkőzés. A magyar csapat technikai és taktikai tudásának egész tárházát mutatta be. A 6:0, ahány gól, annyi tökéletes akció, annyi pompásan elhelyezett gól, így kerültünk a döntőbe Jugoszláviával. Ez volt a nagy élmény és az volt a felemelő jelenet, amikor a mérkőzés után labdarúgóink besiettek az öltözőbe és találkoztak az éppen akkor érkező magyar vízilabda győztesekkel. Azok az USA csapatát páholták el... összeölelkeztek a magyar fiúk és spontán, harsány hangon, lelkesen, ütemesen elkezdték éljenezni Rákosi elvtársat. Másnap a finn lapok hasábokon keresztül foglalkoztak a döntő mérkőzéssel és egyöntetűen megállapították, hogy a magyar labdarúgók még több góllal is győzhettek volna a jugoszlávok ellen. Kiemelték a magyar játékosok teljesítményét, különösen Puskást, Kocsist és Hidegkútit. Ehhez, tapasztalataim alapján még hozzáteszem, hogy az öt olimpiai labdarúgó mérkőzésen Grosits, Bozsik, Lóránt és Lantos végig bírták az iramot, mindegyik mérkőzésen játszottak és mindig a legjobbak voltak. Igazi jó kollektív szellem alakult ki a jáékosok között és ez is egyik alapja a győzelmi sorozatnak. A finn lapok általában azzal fejezték be a magyar csapatról írott cikküket, hogy a magyar válogatott labdarúgók kevés legyőzőre találnak a világon. Sokat közvetítettünk eddigi pályafutásunk alatt, de olyan izgalmas napunk egyetlen egyszer sem volt, mint augusztus másodika: Gyenge Valéria, vízilabda csapat, labdarúgó győzelem, Papp László olimpiai bajnoksága! MORAJLO, ZOGÓ, lelkes hatvanezer néző előtt győzte le Magyarország labdarúgócsapata a jugoszlávokat HENGERELT a magyar labdarúgó válogatott az olimpián HALLÓ, ITT HELSINKI!... Szepesi György közvetíti a magyarjugoszláv labdarúgódöntőt A MAGYAR—SVÉD mérkőzésen hanyatt esik a svéd kapus, de így sem tudja elfogni Kocsis fejesét KOCSIS FEJESGÓLJÁT dermedten nézik az olaszok