Békés Megyei Nap, 1995. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1995-03-01 / 51. szám

BÉKÉS MEGYEI NAP Moszkva - Andrej Kovrev orosz külügyminiszter kedden a Belgrád elleni szankciók felol­dását sürgette, hangsúlyozva, hogy az ENSZ, illetve a nem­zetközi összekötő csoport adós még ezzel. Kozirev Pavle Bula­­tovic jugoszláv védelmi mi­niszterrel folytatott moszkvai tárgyalásai után beszélt erről. Hangsúlyozta: a szankciók feloldását mindenekelőtt az indokolja, hogy Milosevics szerb elnök támogatásáról biztosította az összekötő cso­port genfi béketervét. Tel Aviv­­ Amnon Sahak iz­raeli vezérkari főnök kedden elismerte, hogy Izrael zárlat alatt tartja a libanoni partokat. A tábornok tartózkodott attól, hogy blokádnak nevezze a lé­pést A kneszet külügyi és vé­delmi bizottságának zárt ajtók mögött megtartott ülésén a tá­bornok nem magyarázta meg, hogy mi a különbség a zárlat és a blokád között. Izrael ugyan­csak a zárlat meghatározást használja a palesztin területek­kel kapcsolatban. Moszkva­­ Viktor Cserno­­mirgyin orosz kormányfő lon­doni látogatása idején a héten 100 millió dolláros csekket ad majd át az Angol Banknak a nyugati bankokkal szembeni orosz kamathátralék fejében. Orosz hivatalos források kö­zölték, hogy ez az összeg a ke­reskedelmi bankokkal szem­beni orosz adósságok 500 mil­lió dolláros kamatának első résztörlesztése lesz. Moszkvai hivatalos személyiségek egy­előre nem erősítették meg a 100 milliós csekkre vonatkozó információt. Diyarbakir - Török repü­lőgépek kedden Délkelet-Tö­­rökországban bombázták az ankarai kormány ellen lázadó kurd fegyveresek állásait. A Reuter hírügynökség török biztonsági tisztviselők közlé­sére hivatkozó jelentése sze­rint a törökországi kurdok függetlenségéért küzdő Kurd Munkáspárt (PKK) tizennégy tagja és két rendőr vesztette életét a Bitlis tartományban vasárnap óta tartó harcok­ban. Tirana­­ Németország és Albánia kapcsolatai kiszélesí­tésére és elmélyítésére törek­szik. Az erről szóló közös nyi­latkozatot kedden Tiranában írták alá Roman Herzog német szövetségi kancellár és Sali Be­­risha albán államfő jelenlété­ben. Herzog kedden délelőtt érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Albániába. Meg­érkezése után azonnal meg­kezdte tárgyalásait Berisha ál­lamfővel. A megbeszélések közben Berisha hangoztatta, hogy Albánia Németországot őszinte barátjának tekinti. Kairó - Egyiptomban rö­viddel születése után meghalt egy két fejjel és három karral világra jött gyermek. Az Al- Ahbar keddi beszámolója sze­rint a déli Beni-Szuef tarto­mányban született torzszülött a gondos orvosi ellátás ellené­re is csupán néhány percet élt. A kezelőorvosok egyike az egyiptomi lapnak úgy nyilat­kozott, hogy ikerterhesség so­rán fellépett fejlődési rendel­­tesség miatt jött világra a ritka egyed, ugyanis az anya hasá­ban nem váltak szét rendesen a megtermékenyített sejtek. ORSZÁG-VILÁG LEESON NEM SOROL A csőd szélén a legpatinásabb londoni bank Heteket, akár hónapokat is várhatnak pénzük felszabadítá­sára azok a szervezetek és hatóságok, amelyek a londoni City legpatinásabb, ám hétfőn hatalmas robajjal összeom­lott bankházában vezették számláikat. A Barings csődgondnokai ál­tal befagyasztott 2,5 milliárd font sterling betétállomány részét képezi a Prince’s Fund, a Károly walesi herceg nevével fémjelzett ifjúsági jótékonysá­gi alap egymilliója is. A bank könyveit az Ernst and Young auditáló cégóriás szakem­berei vették górcső alá, kide­rítendő, hogy mennyi pénz maradt a betétesek kártalaní­tására. A könyvvizsgáló cég elsődleges célja egyébként a Barings egészének három részletben történő eladása, mégpedig a lehető leggyor­sabban, mivel ez az egyetlen lehetséges módja a vesztesé­gek kiegyenlítéséhez szüksé­ges összeg előteremtésének. A Barings 28 éves brókere, akinek felelőtlen zsonglőrkö­­désébe a legrégebbi brit ke­reskedelmi bank néhány óra alatt belebukott, keddi adatok szerint nem kevesebb, mint 27 milliárd dollárral játszott a távol-keleti piacokon. Nick Le­­eson olyan „nyitott végű” ha­táridős szerződések láncolatát építette ki, amelyek jellege folytán a veszteségek szinte önmagukat gyarapítják még jó ideig, sőt, a Nikkei-tőzsde­­index zuhanása ördögi kör gyanánt szintén a Barings ká­rait növeli. így lett a pénteki tőzsdezárásig felhalmozott 625 milliós veszteségből keddre 880 millió, miután a Japán legfontosabb rész­vényeit összesítő Nikkei 6,6 százalékkal esett vissza. Mindennek természetesen immár csupán elvi jelentősé­ge van, hiszen a zár alá helye­zett pénzintézet nem tud fi­zetni; ennek a levét issza egyebek mellett a bróker ba­lul elsült árfolyammanőverei­nek központi színtere, az oszakai tőzsde, amelynek sa­ját forrásaiból kell kártalaní­tania a hoppon maradt helyi kereskedőket. Kedden megkezdte vizsgá­latát a brit bankfelügyeleti ta­nács, amely Eddie George-nak, az Angol Bank kormányzójá­nak vezetésével igyekszik fel­tárni a kapitális bankcsőd pontos körülményeit. George előzetesen csak annyit közölt: az a tény, hogy a banki közösség képtelen volt mentőövet dobni egyik legpatinásabb tagjának, ön­magában is meglehetős mér­tékben aláássa a londoni City jó hírnevét. Peter Baring, a bankház feje egyébként összeeskü­vésre gyanakszik, s kijelen­tette: Leeson valószínűleg bűntársak bevonásával vá­gott bele a súlyos következ­ményekkel járó ügyletlánco­latba, hasznot remélve a pénzintézet szándékos tönk­retételéből. A bankár mindazonáltal elismerte, hogy nincs bizo­nyíték az előre kitervelt sza­botázsra. Peter Barning, a királynő bankárja - lehet, hogy már nem sokáig? HARCOK KÖZEPETTE KIVONULÁS „Egyesített Pajzson” hagyják el a békefenntartók Szomáliát Kedd reggeltől amerikai katonai irányítással zajlik az Egyesített Pajzs nevű művelet, az ENSZ még Szomáliában lévő fegyvereseinek kivonása. Az előzetes tervnek megfele­lően pontosan éjfélkor megkezdődött az akció: 1800 ame­rikai és 400 olasz haditengerész lépett az afrikai ország földjére Mogadishu repülőterén és tengeri kikötőjében, hogy garantálja a kivonuló kéksapkások biztonságát. Az ENSZ Szomáliai erőinek Az evakuálással egyi­dőben eddigi parancsoka, a maláj­ súlyos harcok színtere volt a ziai Abu Samah tábornok és a Szomália északi részén egy al­­ghánai Victor Gbeho, a világ­ dalúan kikiáltott Szomáliföldi szervezet különleges megbí- köztársaság. A szakadár kör­­zettja kora reggel rövid­en- társaságból sugárzó rádióadó népség keretében adta át a parancsnokságot Tony Zinni amerikai tábornoknak, aki az Egyesített Pajzsot irányítja. A Szomáliai partok közelé­ben hat ország 32 hadihajójá­ból álló flotilla tartózkodik, fe­délzetén mintegy tízezer ka­tonával. A légi támogatást Su­per Cobra típusú harci heli­kopterek adják. Az evakuálás­nak néhány nap alatt be kell fejeződnie. A Mogadishu kikötőjénél keddre virradóra partra szállt amerikai és olasz tengerész­­gyalogosok fedezékeket ás­nak a Szomáliai főváros repü­lőtere és a kikötő környékén. beszámolója szerint az össze­csapások Mohamed Ibrahim Egal elnök fegyveresei és az elnök legfőbb vetélytársához, Abdurahmán Ahmed Ali egyko­ri elnökhöz hű milicisták kö­zött robbantak ki Sallahley­­ben, egy, a szakadár állam fő­városától, Hargeisától 60 kilo­méterre lévő településen. A harcokba harckocsikat és nehéztüzérséget is bevetettek. Az AFP tudósítójának Hargei­­sából telefonon szerzett érte­sülése szerint az összecsapás­ban legalább heten vesztették életüket, 22 ember megsebe­sült. Egy ENSZ-színekben pompázó gadishuban amerikai szállítógép landol Mo­ Új marokkói kabinet Szakértőkből és jobboldali pártok politikusaiból álló új kormányt nevezett ki hétfőn este Rabatban II. Hasszán ma­rokkói király. A MAP marok­kói állami hírügynökség sze­rint a korábbi kormány nyolc minisztere kapta meg eddigi tárcáját, köztük Drisz Bászri belügyminiszter, az észak-af­rikai ország erős embere. II. Hasszán király másfél évvel a parlamenti választá­sok után, január közepén ad­ta fel azt a törekvését, hogy bevonja a kormányba az el­lenzéket. Utóbbi újra és újra azt a nem teljesített követelést támasztotta, hogy soraiból ke­rüljön ki a belügy- és a tájé­koztatásügyi miniszter, elejét veendő a jövőben azoknak a visszaéléseknek, amelyekkel többször is megvádolta a bel­ügyminisztériumot. 1995. MÁRCIUSI., SZERDA Oleksy még csak szejmelnök Nem egészen fél óráig tartott Józef Oleksy lengyel miniszter­elnök-jelölt és Lech Walesa ál­lamfő keddi találkozója. A megbeszélésről távozó Oleksy semmiféle kommen­tárt nem kívánt fűzni a tör­téntekhez. Az elnök viszont szóvivőjén keresztül közölte: Oleksyval ez idáig mint a szejm elnökével tárgyalt, ám a politikus a mostani találkozó­ra mint kormányfőjelölt je­lentkezett be. Jelöltnek azon­ban csak a koalíció állította, s ez még nem ad számára sem­miféle alkotmányos felhatal­mazást a kormányalakításra. A szejm elnöke elismerte azt a tényt, hogy formálisan csupán a jelenlegi kormán­­nyal szemben benyújtott bi­zalmatlansági szavazás után kezdhet hozzá az új kabinet összeállításához. Az elnök szó­vivője leszögezte: Oleksy fel­készületlenségét az is jelzi, hogy végül nem terjesztette elő a beígért kormánylistát. Lesz új kormánya Len­gyelországnak annak ellenére is, hogy Józef Oleksy kor­mányfőjelölt és Lech Walesa keddi találkozója nem ad okot derűlátásra az elnökkel való együttműködést illetően - jelentette ki Aleksander Kwasniewski, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) el­nöke, a koalíció vezető szemé­lyiségeinek keddi megbeszé­lése után. Az SLD-vezető leszögezte: a kormány és az elnök közötti konfliktus immár a politika szerves részévé vált Lengyel­­országban. Elmondta, hogy egyelőre nem tudja, mikor kerül sor a Pawlak-kabinet elleni bizalmatlansági szava- PHENJAN MEGFIGYELŐKET TOLONCOLT Ei Veszélyben a koreai fegyverszünet Phenjan kedden kitoloncolta azt a hat lengyel megfigyelőt, akik a két Koreát 40 éve elválasztó demarkációs vonal észa­ki oldalán ellenőrizték a fegyverszünet betartását - közölte Szöulban a dél-koreai külügyminisztérium szóvivője. Észak-Korea keddig adott ha­táridőt a a lengyel ENSZ-kép­­viselőknek arra, hogy elhagy­ják az ország területét. Ez az intézkedés megbénítja a ko­reai háború után, 1953-ban létrehozott Katonai Fegyver­szüneti Bizottság tevékenysé­gét, amelyet Phenjan gyakor­ta bírál. A koreai tűzszünetet ellen­őrző ENSZ-bizottság szóvivő­je kedden arról számolt be, hogy előző nap észak-koreai kamionok hatoltak be a len­gyel megfigyelők táborába. Kedd reggel pedig azt látták, hogy a megpakolt kamionok és néhány személyautó el­hagyja a tábort. A szóvivő kö­zölte, hogy a lengyel küldött­ség már nem jelent meg az el­lenőrző bizottság keddi ülé­sén. Az 1950-53 között lezajlott háború után semleges álla­mok küldtek megfigyelőket a határ két oldalára: északon lengyel és csehszlovák, délen svéd és svájci katonák tevé­­­kenykedtek. A cseh és szlovák küldöttség 1993-ban hagyta el Észak-Koreát, s helyettesí­téséről Phenjan eddig még nem gondoskodott. Észak-Korea már 1994- ben korlátozta a lengyelek mozgásszabadságát: nem hagyhatták el a demarkációs vonaltól egy kilométerre lévő táborukat. Phenjan akkor egyidejűleg visszavonta meg­bízottait a fegyverszüneti bi­zottságból, és közvetlen kato­nai párbeszédet sürgetett az Egyesült Államokkal annak­­érdekében, hogy kétoldalú békeszerződéssel váltsák fel­­ az 1953-as fegyverszüneti egyezményt. ryl Hajótörés Bősnél Ha folyami hajózásról van szó, akkor mindig Jerome K. Jerome múlt századi angol író regénye jut az eszembe, A három ember egy csónakban. Az angol írót Magyarországhoz csak annyi köti, hogy nevében a K. nem mást takar, mint Komárom hős védőjét, Klapka Györgyöt. (Jerome anyja ugyanis az 1848-49-es szabadságharc dicsősége­s csatáin felbuzdulva gyermekét egy magyar hősről ne­vezte el.) Nincs semmilyen összefüggés, de tegnap a bősi csatornában há­rom angol világutazó - egy csónakban - elsüllyedt, mivel olyan vi­harba került, amilyenre nyílt tengereken is ritkán van példa. A ti­zennyolc méter hosszú, nyolc tonna súlyú vitorlás hajó rémfilmekbe illő körülmények között lett a hullámok martaléka. Nick Sanders, a hajó tulajdonosa és kapitánya állítólag abból élt, hogy a világ nagy folyóin hajózott, és kalandjait regényekben örökítette meg. Eddig az öt kontinens legtöbb nagy folyóján már le­hajózott - úgy látszik, a Dunával Bősnél nem bírt. Christopher újra ingázik Warren Christopher amerikai külügyminiszter soron kö­vetkező közel-keleti tárgyalásainak középpontjában a bé­kefolyamat mellett az atomsorompó-szerződés meghos­­­szabbítása szerepel - közölte kedden Kairóban Amr Musza egyiptomi külügyminiszter. Az amerikai vezető diploma­ta Izraelt, Szíriát, Egyipto­mot és Szaúd-Arábiát keresi fel, és találkozik Jasszer Ara­fat PFSZ-elnökkel. Christop­her március 7-én kezdi meg ingázását. Az út elsődleges oka az, hogy az atomsorompó-szer­ződés idén áprilisban történő meghosszabbítása veszélybe került. Mivel több arab or­szág, élükön Egyiptommal, csak az izraeli csatlakozás ese­tén hajlandó újra aláírni az okmányt. Az Egyesült Álla­mok azt szeretné, hogy Kairó a csatlakozást ne kösse az izra­eli állásponthoz. Musza alaptalannak ne­vezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint csökkenne az Egyiptomnak nyújtott ameri­kai támogatás összege. Hoz­zátette azonban, hogy javasla­tok és elképzelések merültek fel, amelyeket még nem vizs­gáltak meg. Matuzsálem politikus Századik évébe lépett Morár­­dzsi Deszái volt indiai kor­mányfő, aki kedden töltötte be 99. életévét. Vendégei hin­du szokás szerint rituális éne­kekkel kívántak neki még hosszabb életet. Deszái, az erőszakmentes mozgalom matuzsáleme egyike Mahatma Gandhi utol­só, még élő tanítványainak. Az idős politikus Bombay déli részén lévő, szerény otthoná­ban fogadta a köszöntésére odasereglett több száz látoga­tót. Születésnapi üzenetében Deszái a békéről és a szere­tésről beszélt.

Next