Békés Megyei Napló, 2002. április (9. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-22 / 93. szám

2 HATÁRON TÚL Die Presse A Die Presse című konzervatív bé­csi lap „Egy kőkemény választási harc vége” címmel közölte szomba­ton tudósítója, Bognár Péter cikkét. A szerző megállapítja, hogy Magyaror­szágon kőkemény, helyenként igen piszkos választási kampány ér véget. Ismerteti az első forduló eredmé­nyeit, majd úgy véli: Orbán Viktor fia­tal demokratái, akik az első forduló előtt még biztos győztesnek számí­tottak, a meglepő vereség nyomán általános támadást indítottak.­­A hí­vek százezreit hívták tömeggyűlésre a parlament elé, a választókat millió­nyi röplappal árasztották el, a mobil telefonhálózatok útján SMS-kam­­pányt indítottak. Az MSZP Bognár szerint békülé­­keny hangjaival tudatosan a konzer­vatív tábor ellenpontját adta meg. Hangsúlyosan utalt a társadalom Fi­desz által előidézett polarizálódásá­ra, és a „mesterségesen létrehozott árkok áthidalását” ígérte. Der Standard A Der Standard című liberális oszt­rák lap szombaton tudósítója, Gregor Mayer cikkét közölte „Konzervatív változások” címmel a magyarországi választásról. Mayer szerint Orbán Viktor az 1,2 millió kisbirtokos pa­rasztban látja utolsó esélyét arra, hogy a választások vasárnapi máso­dik fordulóján megfordítsa a trendet. A cikk Szegedről és Makóról szól: az előző választáson a nagyobb vá­rosban még a Fidesz jelöltjei győztek, míg Makón az FKGP képviselőjét vá­lasztották meg, ám ez utóbbi helyen dr. Dán János, az eddigi képviselő most csak harmadik helyen áll. Ő az Orbántól eltávolodó Torgyán-frak­­ciónál maradt, mert meg akarta véde­ni egyéni mandátumát, és hitt abban, hogy a párt Torgyán József vezetése alatt meg tud újulni. Hozzáteszi: Búzás Péter szocialis­ta polgármester áll most nyerésre Makón, s dr. Dán elismeri, hogy jól végzi a dolgát és kompetens. Ám ő elvárta volna, hogy a Fidesz támo­gassa, mivel ő az egyetlen esélyes jobboldali jelölt, de ehelyett nyomást gyakoroltak rá, hogy a második for­dulóra a Fidesz javára lépjen vissza. „Ezt nem akarta megtenni. Távol­létében feleségét telefonon megfe­nyegették, hogy felgyújtják a házukat. Legutóbb egy hivatalban lévő buda­pesti miniszter hívta fel azzal: „Ha ha­talmon maradunk, el vagy intézve!” „Soha nem gondoltam volna, hogy 12 évvel a fordulat után újra félni kell” - idézi Mayer Dánt. A továbbiakban Mayer Szegedről szól, ahol két mandátum a szocialis­tákhoz kerül s már csak egyet tud megszerezni a Fidesz. Itt Bába István ügyvédet, a város egyik legjómódúbb emberét idézi, aki régebben nagyon erősen jobboldali volt: a rendszervál­tás után az FKGP-hez állt, majd azt nem tartva elég jobboldalinak, még Csurka István felé is tapogatózott, de gyorsan visszavonult, amikor Csurka antiszemita és irredenta frázisokba kezdett, így Bába a háttérben ma­radt, s a Fidesz üstökös­szerű fel­­emelkedését már kétkedéssel szem­lélte. „Bába, a nemzeti kapitalista, aki a Fidesz neokonzervatív képzeletei­ben modell-magyar lenne, ma a szo­cialisták mellett foglal állást. Azoknak a helyi jelöltjei és Medgyessy Péter listavezető jelölt is jó benyomást tet­tek rá. „Rájöttem arra, hogy nem az számít, hogy mit mond egy párt, ha­nem hogy milyen emberek határoz­zák meg” - idézte végül Mayer Bába Istvánt. Neue Zürcher A Neue Zürcher Zeitung című te­kintélyes svájci lap szombaton „Utol­só felhívások Magyarországon a vá­lasztások előtt” címmel, ,A kampány sárdobálással végződik” alcímmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka írását. A szerző megállapítja, hogy az ál­lítólagos lejáratások miatti kölcsönös vádaskodásokkal ért véget a válasz­tási kampány. „A szocialisták vannak jobb kiinduló helyzetben, de nem tud­ni, hogyan hat majd a Fidesz által leg­utóbb folytatott támadó választási harc” - írta. A szerző végezetül hozzátette: a választási kampány általános sárdo­bálásban végződött. Szólt arról, hogy a Fidesz feljelentést tett Kovács László MSZP-elnök ellen rágalmazás miatt, s hogy Orbán Viktor a kokárdák levételére szólított fel azzal, hogy esetleg manipulálhatják a szavazóla­pokat. Kurier Az osztrák Kurier „Félelmet keltő jelszavak” címmel közölte szombaton tudósítója, George Berényi írását. Berényi megállapította: a konzervatív Fidesz és az ellenzéki szociáldemok­raták a „Magyarország sorsáról van szó” egyszerű jelszóval harcolnak minden egyes szavazatért. Miután a két főszereplő alig tér el egymástól ideológiai téren - mindketten a de­mokráciát és a piacgazdaságot kép­viselik, s mindkettő a lehető leghama­rabb szeretne bekerülni az Európai Unióba - sok magyarnak az a meg­győződése, hogy egyszerűen a hata­lomról van szó, s ebben minden esz­köz megengedett. A Kurier internetes kiadásában ugyancsak Berényi jóval hosszabb írásban részletesen ismertette a két nagy párt két forduló közötti vi­szályait. mSí Kft Lapunkat randuara­n szamb­el Magyarország Iegnagyobb médiafigyalőja az BUDAPEST MÉDIAFIGYE­LŐ KFT. 1 084 Budapest, Vill. ker. Auróra u. 1­1 . Telefon: 303-4730, Fax: 303-4­744 http://www.observer.hu BÉKÉS MEGYEI NAPLÓ Dr. Kőváry E. Péter Réthi J. Attila ügyvezető igazgató ügyvezető igazgató alapító főszerkesztő társfőszerkesztő Igriczi Zsigmond, Nagy Ágnes Dr. Könczöl László felelős szerkesztők értékesítési vezető Pocsaji Richárd Csók Dona lapszerkesztő reklámiroda-vezető Bod Péter Szigeti Csaba főmunkatárs Kiadó: Bakulya Mihály Körösi Napvilág Kft. sportrovatvezető Fazekas Ferenc Felelős kiadó: fotórovat-vezető a kft. ügyvezető Bacsa András igazgatója tervezőszerkesztő E-mail: bmnaplo@bekesnet.hu * www.bnmaplo.hu Szerkesztőség és reklámiroda: 5600 Békéscsaba, Tessedik u. 51. Levélcím: 5602 Békéscsaba, Pf.: 26. • Szerkesztőségi telefonszámok: (66) 443-530,443-531. Fax: (66) 444-530. Reklámiroda: (66) 442-244. Hirdetésfelvétel 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. Telefon/fax: (66) 443-554. Hirdetésfelvétel: Primus-Népszabadság Média­képviseleti Kft. 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680. Fax: 168-9857. Felelős vezető: László Éva médiamenedzser. Terjeszti a Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága, Köröshír Hírlapkereskedelmi Kft. Szolnok. • Előfizetési díj: fél hónap­ra: 590 forint, egy hónapra 1180 forint, negyedévre: 3540 forint, fél évre: 7080 forint, egy évre: 14 160 forint, a Népszabadság Békés megyei előfizetői számára 700 forint. Készült: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Szeged. ISSN 1587-8554 ORSZÁG VILÁG Kiegyenlített erőviszonyok A XXI. század első országgyűlési választásának tegnapi, második fordulójában 131 egyéni képviselői mandátum sorsáról döntöttek a választók. Reggel 6 órakor kezdődtek meg a szavazások, amelyen több mint 6 millió választásra jogosultat, köztük 4500, a két forduló közt nagykorúvá vált első választót vártak este 7 óráig a 2169 tele­pülésen kialakított 7990 szavazókörben az urnákhoz. A 131 válasz­tókerületből 124 helyen két jelölt, 7 helyütt pedig 3 jelölt indult, s így összesen 269-en versengtek a mandátumokért. Az első fordulóban a 386 ország­­gyűlési képviselői mandátumból 45 egyéni már elkelt. A területi és az országos listáról elnyerhető 210 mandátumból eddig 140-et osztottak ki, vagyis összességében még 201 képviselői hely sorsa volt bizonytalan. A választóknak ezúttal is ugyan­azon a helyen, szavazókörben le­hetett voksolniuk, ahol azt az első fordulóban is tették. A személyazo­nosság igazolására a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyi iga­zolványra, vagy az új típusú sze­mélyi azonosítóra, vagy az útlevél­re, vagy a tavaly óta kiállított jogo­sítványra volt szükség. Az utóbbi három irathoz be kellett mutatni a lakcímigazolványt is. A szavazóla­pokat a szavazóhelyiségben lévő fülkében, de azon kívül is kitölthet­­te a választó. Az első fordulóban jelentkező nagyszámú panasz miatt ezúttal mindenhol elsősorban a régi típu­sú, fából készült, s függönnyel ren­delkező fülkékben voksolhattak a választók. A korábban kísérleti jel­leggel alkalmazott papírfülkék most már csak szükség esetén voltak használhatók. Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen 119 800 ezer választó adta le szavazatát reggel 7 óráig. A legtöbben Hajdú- Bihar megyében (2,63 százalék) voksoltak, míg a legkevesebben Csongrád megyében (1,41 száza­lék), járultak az urnákhoz. A fővá­rosban a választók 1,71 százaléka adta le szavazatát az első órában. Vasárnap 11 óráig országosan 30,27 százaléka járult az urnákhoz. Az Országos Választási Iroda ada­tai szerint összesen 1 millió 816 ezer 200 választó adta le szavaza­tát. A legtöbben Békés megyében (33,04 százalék) voksoltak, míg a legkevesebben Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében (27,01 százalék), járultak az urnákhoz. A szavazóhelyiségeket 19 óra­kor zárták. A helyiségben vagy an­nak előterében lévők még szavaz­hattak. Ezután a szavazatszámláló bizottság lezárta a szavazást. Az országgyűlési képviselő-vá­lasztás második fordulójában vá­lasztásra jogosult több mint 6 millió választópolgárnak vasárnap 19 óráig országosan 71,19 százaléka járult a 7993 szavazókörben elhe­lyezett urnákhoz. Az Országos Vá­lasztási Iroda adatai szerint össze­sen mintegy 4 millió 800 ezer vá­lasztó adta le szavazatát. Az orszá­gos részvételi arány két héttel ez­előtt ugyanebben az időpontban 71,03 százalék volt. A hivatalos eredményt, a szava­zatok kézi összesítését követően, hétfőn állapítják meg az illetékes választási bizottságok. Döntésük panasz hiányában három nap múl­va válik jogerőssé. Az országgyűlési választások hi­vatalos végeredményét ezt követő­en állapítja meg az Országos Vá­lasztási Bizottság. Az OVB ülése A kampánycsenddel összefüggő kérdések jogi újraszabályozására volna szükség - fogalmazódott meg az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén. A testület több mint egy órán át foglalkozott olyan panaszokkal, ame­lyek a kampánycsendsértés inter­netes vetületét taglalták. Ennek kap­csán a bizottság ismét visszatért egy délelőtt már elbírált beadványhoz, ám a konkrét panaszt bizonyítottság hiányában elutasította. A beadványozó azt feszegette, hogy elektronikus levélben közvéle­mény-kutatási felméréseket kapott. A vitában egyértelműsödött, hogy a panaszos bizonyítékai, vagy annak vélt megállapításai nem elegendőek a kérdés elbírálására. Általánosságban viszont az OVB megerősítette, ha a panaszos meg­rendelés alapján kapott volna sze­mélyre szóló elektronikus levélben közvélemény-kutatási felmérést, az nem lenne jogsértő. Ha viszont a közvélemény-kutató cég véletlenszerűen, vagy a nála re­gisztráltak részére küldött volna ilyen felméréseket, akkor az jogszerűtlen lenne. Elegendő bizonyíték hiányá­ban azonban nem derült ki, hogy a konkrét esetben mi is történt. Az OVB újólag megerősítette azt a korábbi ülésein már kialakított állás­pontját, hogy a közvélemény-kutató cégek weblapjai tartalmazhatják azo­kat a felméréseket, amelyeket a kampánycsend előtt helyeztek el azokon. Több panaszos kifogásolta ugyan­is a felmérések jelenlétét az adott weblapon. A beadványokból az azonban nem derült ki, hogy e felmé­réseket mikor helyezték el a világhá­lón, így az OVB e panaszokat is el­utasította. Tárgyalt az OVB a második fordu­lóban való szavazáshoz szükséges igazolással összefüggő panaszt is. Ennek kapcsán Ficzere Lajos elnök felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a kérdéskört is érdemes lenne újrasza­bályozni. Ezért a jogalkotók figyelmé­be ajánlják majd ezt is a választási tapasztalatok összegzésekor. A konkrét ügy kapcsán megállapí­tották, hogy igazolást az első forduló előtt lehetett kérni a második forduló­ban való szavazáshoz is. 2002. ÁPRILIS 22., HÉTFŐ AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI ÉRTÉKELÉSI ÉS VIZSGAKÖZPONT A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁGGAL EGYÜTTMŰKÖDVE PÁLYÁZATOT HIRDET a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze 2002. évi decentralizált regionális keretének felhasználására, a gyakorlati szakképzés tárgyi feltételei fejlesztésének támogatására Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottsággal együttműködve a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törvény és a 31/2001. (IX. 14.) OM rendelet alapján a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze 2002. évi decentralizált regionális keretének felhasználására, a gyakorlati szakképzés tárgyi feltételei fejlesztésére irányuló beruházás támogatására pályázatot hirdet. A pályázat célja: a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozó - állam által elismert - szakképesítés megszerzésére szervezett iskolarendszerű, nappali tagozatos, szakképzési évfolyamokon folyó szakképzés, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozó gyakorlati képzések tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatása vissza nem térítendő támogatás formájában. Pályázatot nyújthatnak be­ a szakképzési tevékenységüket a Dél-alföldi régióban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyékben) végző szakképző iskolák, szakképzési hozzájárulásra kötelezettek, munkaerőfejlesztő és -képző központok, valamint azon felsőoktatási intézmények, amelyek által szervezett gyakorlati képzés megfelel a 31/2001. (IX. 14.) OM rendelet 9.-10.-11. §-aiban előírtaknak. Tartalmi és formai követelmények: A pályázat tudnivalóit a pályázati dokumentáció ismerteti. A pályázati dokumentáció tartalmazza: a részletes pályázati kiírást, a pályázati feltételeket­­ a pályázaton való részvétel és a támogatás feltételeit, a pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményeit, az elbírálás szempontjait, valamint a pályázat benyújtásához szükséges formanyomtatványokat­­ és a szerződéskötés tudnivalóit. A pályázati dokumentáció az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) Dél alföldi Regionális Igazgatóságtól szerezhető be személyesen vagy postai úton (címe: 6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 3., telefon:62/553-267, 553-260). A pályázatról felvilágosítást nyújt: Dr. Czene László szakképzési referens. A dokumentáció letölthető a következő honlapról: www.okev.hu Csak a pályázati dokumentációban foglaltak szerint elkészített és benyújtott pályázatok kerülnek tartalmi értékelésre A pályázatok benyújtásának határideje: 2002. május 22. A pályázatok benyújtásának helye: OKÉV Dél-alföldi Regionális Igazgatóság (Szeged, Petőfi S. sgt. 3.) A pályázatok elbírálásának határideje: 2002. július 22. Tájékoztató a pályázatról: Az OKÉV Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának szakképzési referense, Dr. Czene László a pályázatról konzultációval egybekötött tájékoztatót tart megyénként a pályázni szándékozóknak a következő időpontokban és helyszíneken: BÁCS-KISKUN MEGYE: április 30. kedd 11 óra, - Kecskemét, Árpád körút 4. Kereskedelmi és Iparkamara konferenciaterme BÉKÉS MEGYE: április 25. csütörtök 10 óra, - Békéscsaba, Szent István tér 7. Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala CSONGRÁD MEGYE: április 26. péntek 10 óra - Szeged, Horváth M. u. 2. Vedres István Építőipari Szakközépiskola díszterme

Next