Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-18 / 216. szám

19­. szeptember 18. Rózsavölgyi:Kliment döntő a debreceni teniszversenyen Szép őszi hétvége Debrecen­ben, a nagyerdei DEAC tenisz­pályákon találta a Bcs. VTSK él­gárdáját, ahol a Barabás emlék­­verseny mezőnyében neves fővá­rosi és vidéki versenyzőkkel mérkőztek a helyezésekért. Az I. osztályban Kliment Gyöngyi jeleskedett és Korponai Kinga (DVSC) legyőzése után a harmadik, kiemelt Bártfai Gede­onna (Bp. Vörös Meteor) ellen nyert 9:7, 8:6 arányban és csak Balogh Betty (Bp. Honvéd) ellen szenvedett vereséget, 6:1, 7:51 arányban. A II. osztályban szintén sike­res volt Kliment szereplése, mert a Balla Anna (Nyíregyháza) és­ Mohai Márta (BVSC) elleni pont­szerzés után, a döntőbe került Rapcsák Mária (DEAC) ütötte el a további lehetőségtől. Ugyan-­­ ebben az osztályban indult Tyiri­­tyán Elvira is, aki a negyedik káamelt Döbner Éva (BVSC), majd Dávid Mária (Berttyóújfalu) el­leni sikert követően, csak nagy küzdelemben szenvedett veresé­get Gosztonyi Évától (Berettyó­újfalu) 7:5, 2:6, 6:4 arányban. Az ifjúsági leányok küzdelmé­ben az első hely kérdését csabai versenyzők döntötték el. Rózsa­völgyi Éva — a sok idei szép si­ker után­­, ezúttal is imponáló játékkal nyert Pázmándy Kati (Nyíregyháza), Goszttonyi Éva (Berettyóújfalu), Dávid Mária (Berettyóújfalu) és Korponai Kin­ga (DVSC) ellen, majd hivatalos versenyen először legyőzte a döntőben Kliment Gyöngyit (5:7, 6:3, 6:4 arányban). Kliment a döntőbe Berbik Ágnes (DEAC), Szilágyi Klára (Berettyóújfalu) és Baliga Judit (Bp. Vörös Meteor) elleni pontszerzés után jutott. Serdülő leány egyesben Rózsa­völgyi Éva újabb első helyet szer­zett és az eddig vezető úton, Luzsinszki Mária (Nyíregyháza), Tátrai Anna (Berettyóújfalu) és Baliga Judit (Bp. Vörös Meteor) elleni győzelmek gyarapítják idei sikerlistáját.­­ A csabai versenyzők szereplése elismerést váltott ki Debrecen sportkedvelő közönségének köré­ben. Rózsavölgyi Éva, a Békéscsa­bai VTSK tehetséges fiatal teniszezője. Körzeti labdarúgó-bajnokság Gyula 1.Szabadkígyós 1110 1—48:10­21 2.Geszt 117 3 1­26: 517 3.Méhkerék 104 3 3­20:1611 4.Mezőgyán 103 3 417:219 5.Dénesmajor 10 4— 624:308 6.Kétegyháza 10 4— 620:308 7.Telekgerendás 112 3 617:237 8.Sarkadkeresztúr 9 2 2 511:296 9.Kötegyán 102 1 713:325 Ifjúságiak 1.Szabadkígyós 119 1 130: 419 2.Geszt 118 1 213: 617 3.Mezőgyán 105 2 3 22:1212 4.Sarkadkeresztúr 9 5 1 3 14:1211 5.Méhkerék 105 1 413:1411 6.Kétegyháza 100 2 4 21: 810 7.Kötegyán 102 1 7 5:245 8.Telekgerendás 11— 3 8 5:243 9.Dénesmajor 10­1— 9 3:222 Medgyesegyházán jártak a napokban a Békéscsabai Kötött­árugyár női kézilabdázói. A Med­­gyesegyházi Spartacus felnőtt-, és ifjúsági csapatával játszottak ba­rátságos mérkőzést, mintegy 200 néző előtt. A hazaiak virágcsok­rokkal kedveskedtek a vendégek­­nek. A két találkozó jó hírverése volt a kézilabdázásnak. A mérkő­zések után került sor a „harma­dik félidőre” a „hatalmas” diny­­nyeevésre. Liker András testne­velő tanár-edző lányai ugyanis egy-egy hatalmas görögdinnyével lepték meg a csabaiakat. Eredmények: Bes. Kötött—Med­­gyesegyházi Spartacus 12:6 (8:2), női ifjúsági mérkőzés. G: Flóra 5, Sziszák, Kuba, Csapó 2—2, Vi­­czián, ill. Botyánszki 3, Kristóf 2, Lőrinczi, Bes. Kötött—Medgyesegyházi Spartacus 23:7 (11:2), női felnőtt mérkőzés. G: Ilyés 5, Vaszkó, Sze­gediné, Rácz 4—4, Darabos 3, An­­csin, Kovácsné, Bodóné, ill. Pasek, Kárász 2—2, László, Poszt, Tóth. A konzervgyári lányok A Békéscsabai Konzervgyár női kézik aplacsapata igen jól szerepel a megyei I. osztályú kézilabda-bajnokságban: a tabella harmadik helyén tanyáznak! Álló sor balról jobbra: Paulik, Fabulyáné, Juhász, Tóth I, Urhrin, Máté. Guggol, Varga, Tóth J., Sallai, Kincses. (Fotó: Kocziszky Zsuzsa) 7 Nagyszabású súlyemelő-verseny Orosházán Szeptember 20-án, szombaton délután 16.00 órai kezdettel II.— III. osztályú súlyemelő versenyt rendeznek Orosházán, a 2. számú általános iskola Thék Endre ut­cai tornatermében. A versenyen részt vesznek a Budapesti Vasas, Dinamó, Szege­di Spartacus, Bes. Előre, Török­szentmiklósi Fáklya és az Oros­házi Spartacus „erős” emberei. A verseny után súlyemelő vi­lágversenyekről készített filmeket vetítenek. Az asztaltenisz Ny Il­ért Szegedi EOL—Orosházi Kinizsi 11:5, Orosháza. A hazai csapat rosz­­szul kezdett a bajnoki címre pályázó egyetemisták ellen, de Pintér soroza­tos győzelmeivel a mérkőzés fordu­latot vett és ekkor feljött Bogdánffy Csaba is. Reményi azonban gyenge napot fogott ki és ekkor már nem tudtak pontot szerezni az egyébként lelkes Kinizsi-játékosok. A Szeged elleni vereség ellenére is javuló for­mában van az orosházi csapat. Gy: Pintér 3, Bogdánffy 2. Edzés angol módra Tizenhét megyei­­labdarúgó­kapus vett részt hétfőn délután a Békés megyei Labdarúgó Szak­­szövetség edző bizottsága által rendezett kapus-edzésbemutatón. A gyakorlatok Szabó József és Andó Tamás irányításával kez­dődtek. Egymás után peregtek a különböző intenzitású gyakorla­tok, melyeikről az ottlevő edzők is elismeréssel nyilatkoztak. A bemutatót magyarázat kísérte. A különböző lövések, beadások, be­emelések ártalmatlanná tételét nagyon ügyesen hajtotta végre Papp N­., és Kovács L. (Bes. Elő­re), Drágán (Mezőkovácsháza) és a többi kapuvédő, Perlaki Pál edző nem is állta meg szó nélkül: — Bizony így kellene ez­t csinálni a bajnoki mérkőzéseken is! A mintegy másfél órás edzés­bemutatót Szabó József és Andó Tamás nagy körültekintéssel és szakmai rutinnal vezette le. Ezt követően Kerekes Imre ok­tató — „Edzés angol módra” —■ címmel tartott előadást. Annak lényege, hogy a játékosok non­­stopp-szerűen (egyfolytában) vég­zik a különféle gyakorlatokat. Itt már előkerültek az edzők zsebé­ből a jegyzetfüzetek is és szorgal­masan jegyezték a számukra új­szerű mozgásfajtákat. Nagy si­kert arattak a résztvevők köré­ben az általános hatású speciális gyakorlatok. Úgy gondoljuk, valamennyi ed­ző —­ aki ott volt — részére hasz­nos és tanulságos volt ez a to­vábbképzés. Uhrin János Kardoskúti mozaik Jól működik a Kardoskúti Olaj- mint száz dolgozót vont be a bányász SK. Az egyes szakosa- tömegsport-mozgalom ha­­tályokban pezsgő élet folyik. Kü- V­ kü­lönösen a labdarúgók szerepelnek ............. jól, akik a megyei II. osztályú bajnokság Déli csoportjában je­lenleg a harmadik helyen állnak. Legutóbb a békéssámsoniakat győzték le 4:1 arányban. Nemrég új szakosztállyal gya­rapodott a sportkör, ötven taggal a sakkozók is „munkához láttak”. A tavaszi eredményekkel elége­dettek, hiszen eddig 16-an szerez­ték meg a III- osztályú minősí­tést. Jelenleg az Orosházi Kinizsi és az Orosházi Üveggyár csapa­tainak részvételével folyik a H- osztályú minősítő verseny, mely­nek félidejében kilátás van arra, hogy többen megszerezzék a II. osztályú szintet. * Kupa-küzdelmeket rendezett a a nyári szünet alatt a labdarú­gó szakosztály. A hagyományos Bányász Kupában hét csapat vett részt és a mérkőzés-sorozat több Csütörtök Valkó István (Bcs. VTSK) veset Battonyán a felszabadulási sakk emlékversenyen Már csak három forduló van hátra Battonyán a II. Felszaba­dulási Sakk Emlékversenyen. Az első helyre hárman esélyesek. A békéscsabai Valkó — ha átme­netileg is — átvette a vezetést, miután a függőjátszmák folytatá­sa során Szántó ellen kiharcolta ■a döntetlent és Formanek ellen az egyenlő állás dacára is nyerni tu­dott. Szántó Bacsúr mesterjelölt ellen értékesítette minőségelőnyét a folytatásban, s így most már egyedül ő veretlen a mezőnyben. Bánszky is értékes pontot szer­zett. A Dr. Tábori—Szántó játsz­ma továbbra is függőben maradt. A függők eredményei: Valkó— Szántó 0,5:0,5, Szántó—Bacsúr 1:0, Formanek—Valkó 0:1, Jegorenko —Bánszky 0:1. A VIII. forduló nem hozott meglepetést. Bacsúr és Bánszky „békésen” kezet fogott. A többi játszmában a világos színűekkel játszók nyertek. A legnagyobb ér­deklődés a Valkó—Pavlova játsz­mát kísérte. A békéscsabai mes­terjelölt óriási időzavarból — mint már jó néhányszor a ver­seny során — újra győzelemmel verekedte ki magát! A VIII. forduló eredményei: Valkó—Pavlova 1:0, Szántó—For­manek 1:0. Borovits—dr. Tábori 1:0. Szokács—Laposnyik 1:0. Ba­csúr—Bánszky 0,5:0,5. Bajusz— Jegorenko 1:0. A verseny állása: Valkó (Bcs. VTSK) 6,5, Szántó (Battonya) 6, (1), Bacsúr (Szentes) 6, Bánszky (Bcs. Építők) 5,5, Szokács (Salgó­tarján) 5, Bajusz (Battonya) 4,5, Formanek (Battonya) 3,5, Jego­renko (szovjet) 3, Pavlova (szov­jet) 2,5, Borovits (Battonya) 2, Laposnyik (Battonya) 1,5, dr. Tá­bori (Battonya) 1, (1). Bacsúr Imre Formanek István Fotó: Baranyai Körzeti labdarúgó-bajnokság Orosháza 1. Oh. MEDOSZ 1210 2—61: 222 2. Gerendás 119 2 3 50: 420 3. Oh. Dózsa Tsz 118 1 226: 517 4. Oh. Új Élet Tsz 126 1 516:2313 5. Oh. Béke Tsz 125 1 618:21­­1 6. Csanádapáca 133 2 715:308 7. Kiscsákó 122 4 6­6:198 8. Pusztaföldvár 112 1 810:465 9. Pusztaszöllős 112 110 7:581 Kispályás labdarúgás Orosháza 1. Egyetértés 16114 1 75:25 26 2. Olajbányász 16121 3 87:33 25 3. Zrínyi Ifj. Club 169 2 5 75:33 20 4. Gépjavító 178 4 5 53:40 20 5. Röntgen 158 4 3 35:28 20 6. Kórház 158 2 5 53:33 18 7. Gyopáros 157 1 7 37:47 15 8. Vas-Műanyag 165 2 9 36:65­ 12 9. Cipészek 163 310 25:53 9 10. MEDOSZ II. 173 113 30:87 7 11. Szabadság Tsz 17­2 115 15:76 4

Next