Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

I 1969. november 19. Kstrdtcsen­ykor is tiltakozás­ban az Karácsony estéjén is tiltakoz­nak majd a vietnami háború foly­tatása ellen az amerikai béke­harcosok. A vietnami morató­rium-bizottság , amely az ok­tóberi nagy sikerű megemlékezést, s a múlt heti háborúellenes ak­ciókat szervezte , közzétette ter­veit a tiltakozó kampány harma­csak kis létszámú katonaság ma­radt vissza a kormány által a fő­városba koncentrált csapatok kö­zül. Teljes készültségben maradt viszont a városi rendőrség külön­leges rohamosztaga. A rohamosz­tagnak hétfőn is akadt dolga: a város központjában csaptak ösö­dik szakaszára. A terv szerint de-­­sze egy tüntetőcsoporttal, amely­cemberben három napon át tar- s a japán nagykövetség előtt akart­­anak majd a tiltakozó megmozd-­­ tiltakozni Szato miniszterelnök dúlások. December 12-én és 13-án látogatása és a japán—amerikai ismét helyi gyűléseket, békeőrse­­l katonai együttműködés , ellen. A geket, aláírásgyűjtő kampány­ok­at­­ rendőrök több tüntetőt vettek szerveznek. Új kezdeményezés: őrizetbe. (MTI) lesz a békeőrség a szenátus és a kongresszus tagjainak otthonánál, hogy a törvényhozókat háború­ellenes állásfoglalásra szólítsák fel. A ..moratórium-bizottság kap­csolatba lép a katonák béke­­­ szervezeteivel is. A békeharcosok segítséget nyújtanak a katonai egységeknél létrejött háborúelle­nes csoportok működéséhez. A törvényhozás tagjainak háza előtt a békeharcosok nyilatkoza­tot kívánnak tenni, kijelentve, hogy csak olyan jelöltet támogat­nak, aki a vietnami háború foly­tatása ellen szavaz. Karácsony es­téjén a moratórium részvevői a különböző templomokban kíván­nak békeisten tiszteletek­et­ tarta­ni. Háborúellenes karácsonyi la­pokat és különleges ajándékokat is terjesztenek majd, amelyek az amerikai csapatok azonnali ki­vonását, a vietnami béke megte­remtését követelik. Még­ az ame­rikai betlehemezést, a karácsonyi dalok éneklését is a háborúelle­nes tiltakozás szolgálatába állít­ják: a városokat karácsony esté­jén békedalokkal járják m­ajd be. A csoport képviselői rámutat­tak : az októberi és novemberi há­­borúellenes" tiltakozás méretei le­­­nyűgö­zőek" Voltak. Ni'Xori ’elnök az­­általa kapott 35 ezer levélre és táviratra hivatkozott, amikor azt állította,­­ hogy az úgynevezett csendes többség támogatja viet­nami politikáját. Ez az állítás ne­vetséges. Mozgalmunk csupán Long Island­on több aláírást gyűj­tött össze az amerikai csapatok azonnali kivonásának követelése mellett — jelentette ki a mora­tórium-bizottság képviselője, Sam Brown hétfői sajtókonferen­ciáján. Washingtonban hétfőn már A KGST Vegyipari Állandó Bizottságának ülésszaka Az állandó székhellyel Ber­linben működő bizottság a népi Lengyelország negyed­­százados jubileumi évében a gyors ütemben fejlődő lengyel vegyipar kimagasló eredményei elismerésének jeléül tartja mostani ülésszakát Varsóban. Az ülés résztvevőit Antonii Radlinski lengyel vegyipari mi­niszter köszöntötte. A tanácskozáson részvevő magyar küldöttséget dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese vezeti. (MTI) Hold körüli pályán az Apollo—12 Hold körüli elliptikus pályára állt az Apollo—12 űrhajó. A kri­tikus manőverre magyarországi időszámítás szerint kedden rö­viddel hajnali öt óra előtt ke­rült sor, amikor az űrhajó a Hold emberi szem számára láthatatlan oldalán haladt­­, így rádióössze­köttetés sem állt fenn vele. A hajtómű üzembe helyezése pon­tosan a megadott időpontban si­került, s az elliptikus pálya mért adatai csak minimális eltérést mutattak az előzetes számítástól. A manőver azért volt igen fon­tos, mert az Apollo—12 koráb­ban letért arról a pályáról, amely automatikusan visszajut­tatta volna a Földre, ha nem si­került volna a hajtómű üzembe helyezése. Conrad, Bean és Gordon mind­­■járt az első, fordulat során hosz­­szabb színes tv-közvetítést adott a­­ látványról. A­­ Földről is fel­ismerték a Kopernikus krátert és több más pontot a Hold felszí­nén. Érdekes látványnak bizo­nyult, s erre az űrhajósok külön is felhívták­ a figyelmet, az a csaknem teljesen egyenes vonu­lat, amely Conrad szerint igen éles gerinceket mutatott. A kü­lönböző nagyságú kráterek mel­­­lett, a földi tv-képernyőkön jólt lehetett látni, a törésvonulatokat, a nagyobb szakadékokat, amelyek az űrhajósok véleménye szerint korábbi vulkanikus tevékenység­re mutatnak. Conrad és Bean többször is felhívták a figyelmet egyes fehér foltokra, amelyek „olyanok voltak, mint a cemen­tezett autófeljáró”. Az űrhajósok, de a tv-közvetí­­tés alapján a földi közönség sem tudja biztosan, milyen színű a Hold felszíne: a fehéres-szürkén kívül időnként barnás színben látszott. Conrad viszont megje­gyezte, hogy az ég „a legfeketébb fekete, amit el lehet képzelni” s „feketébb, mint ahogy a Földeit megkerülve látták az eget.” Röviddel pályamódosítás előtt az űrhajósok ismét felvették a kapcsolatot a földi irányító köz­­­ponttal. (MTI) A szíriai államfő Varsóban Nureddin Atasszi szíriai államfő, a fzaab­ párt főtitkára öt­napos hivatalos látogatásra a lengyel fővárosba érkezett. Ké­rőnkön: Atasszi elnök (jobbról) Maria Spychalski marsall, lengyel államfő kíséretében a varsói repülőtéren. (Rádiótelefotó: CAF—MTI—RS) Szerda. Tárgyalnak a „nagyok” Kedden délelőtt, magyar idő szerint 10 órakor, Helsinkiben az amerikai nagykövetség épületében megkezdődött a szovjet—amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tár­gyalások első munkaülése. Az elnöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai de­­l­egáció vezetője látja el. A szov­jet küldöttség élén Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter­­helyettes áll. Míg korábban két-három hetes tárgyalásra számítottak, most nem zárják ki, hogy a karácsonyi szü­net után is­mét Helsinkiben foly­tatódik az egyébként előzetes jel­legű eszmecsere. Megfigyelők rá­­mutanak, hogy, ha a téma ter­mészete miatt amúgy is a szovjet és az amerikai nagykövetségeken ülnek össze a felek, akkor a Hel­sinki és Bécs vagy Genf közötti helyzeti különbségek jelentősége csökken. Kedden délután Urho Kekkonen finn köztársasági elnök fogadta a szovjet és az amerikai küldöttség vezetőit Ez a találkozó túlnő az udvariassági formalitáson, hiszen Finnország aktív részvevője akar lenni, minden olyan erőfeszítés­nek, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekeit szolgálja. (MTI) . A finn fővárosban megkezdődtek a stratégiai fegyverek kor­látozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalások. Ké­pünk a megnyitó ünnepségen készült. A mikrofonnál: Vlagyi­mir Szemjonov külügyminiszter-helyettes,­­ a szovjet delegáció vezetője. (Balról, a negyedik: Gerard C. Smith, az amerikai fődelegátus.) (Rádiótelefotó: AP—MTI—KSI ο♦»♦»-»­·♦♦♦♦♦♦ »-♦+ ♦-» ♦ ♦-» » ♦ › A lenini gondolatok nyomában A tudományról, a dilettánsokról és a bürokratákról mondja — ezúttal hirtelen kijött a béketűrésből és azt találta vá­laszolni a szegény felvételiző ta­nulójelöltnek, hogy kit használ fel maga? Vegye tudomásul, hogy én is értelmiségi vagyok, s én most a párt iskoláján tanítok. Apám parasztember volt, mint maga, de én büszke vagyok ar­ra, hogy értelmiségi lettem, kom. Lenin: Meg kell végre tanul­­térés időszakát. Ezeknek az évek­­munista értelmiségi. Maga engem nunk a tudományt megbecsülni, nek a Leninjét eleveníti meg. Ő használjon fel semmire. A elutasítani a dilettánsok és hit- Egyike századunk legemberibb jövőben kérem, hogy fogalmazzon így, és vannak az értelmiségiek, akikkel együtt építjük a szocia­lizmust... egyébként majd az is­kolán megtanulja, hogyan van ez. A filozófiatanár monológja felidéz bennem egy régi szemé­lyes élményt. Még valamikor az­ü­rokraták „kommunista” gőgjét, könyveinek — írja róla egy­re­­­meg kell végre tanulnunk rend- cenzió szerzője. Olvasom, s­ű­szeresen dolgozni, saját tapasz­­nyomban böngészni kezdem­ne­­utalataink, saját gyakorlatunk fel- m­a húszban-huszonegyben írt­­ használásával...! minthogy nálunk műveit, hogy magam is nyomát­­ már régen nem az általános el- leljem azoknak a gondolatoknak, ivekről van szó, hanem éppen a amelyeket Drabkina idéz. Olvas- ___ __________^ ................^ \ gyakorlati tapasztalatokról, itt gátom Lenin abban az időben es­ ötvenes évek elején pártiskolára­­ugyancsak tízszerte nagyobb ér­­mondot beszédeit, s megállób­a kerültem. Néhány hét után, az nék számunkra az a „tudomá- fent idézett soroknál. Nem ezt a­kkor szokásos „kritika-önkriti­k­ngos és műszaki szakember”, aki kerestem, de lehet-e továbbmen­­k at órán néhányan a szem­emre ,ha burzsoá is, de érti a dolgát, ni anélkül, hogy ne toluljanak vetették, hogy könnyű nekem. sorra a mai példák, a mindenna- mert _ mint mondták _ én a­pi élmények, amelyek mind azt múltban bizo­nyára sokat tanul, bizonyítják, mennyire aktuálisak ... .. . ma is Lenin 1921. február 22-én, , „ a Pravdában megjelent cikkének lassn dolgoztak, hogy megélje­­gondolatai­­nek. Kemény, megrovó jelzőkkel Egy egészen közeli élmény. Ba­­dletve „Javasoltak , hogy erre látom, aki filozófiát tanít a elemmel lehetnék, amikor a____ marxista egyetemen, mesélte: szemináriumban vitatkozunk. Na­­ nő könyvet írt Téli napforduló Felvételi vizsgán jelent meg ná- Sy01\ csodálkoztak, amikor el­ő címmel. A szerző, akinek szülei­tem az egyik tsz párttitkára. A mondtam, hogy abban a bizonyos­­hivatásos forradalmárok voltak, vizsga­rendje szerint elméleti múltban én is ugyanúgy dolgoz­­ó­s Leninnel együt­t éltek Svájcban, kérdésekről is kellett beszélget­­tem, mint ők, s ami előnyöm , részt vett a Komszomol megala­­nüak. Kértem, ismertesse, mi­ van — ahogyan ők fogalmaznak é­pításában. 1918-ban Szverdlov-­lyen alapvető osztályok alkotják­­s abból származik hogy az el­­­nök, a szovjet állam első elnöke­ társadalmunkat. Többé-kevésbé önek titkárnője lett, majd a KB jól válaszolt, majd a végefelé­r­t apparátusában dolgozott. Lenin- szó szerint idézem — így folytat- V „ai cor,­ a k­nTiwphon m.nVnt az ta.* „és van még az értelmiség, akiket felhasználunk a szocializ­mus építésének érdekében”. Barátom, a filozófiatanár , mint egy felfuvalkodott kommu­­­nista, aki kész bármely pillanat-­­­ban, éjjel-nappal „téziseket” ír­­­­ni, „jelszavakat” kiadni és üres­­ absztrakciókkal dobálódzik. -­ről szóló könyvében azokat az­­ éveket idézi, amelyek talán a­­ szovjet hatalom legnehezebb évei­­voltak: a polgárháború végét, az új gazdasági politikára való át­múlt években legkedvesebb ol­vasmányaim a marxizmus klasz­­szikusai voltak. Köztük sok olyan mű, amivel ők itt az iskolán ta­lálkoznak először. „De hát ez bűn?” — kérdeztem patetiku­­gyon nyugodt ember. De —mint san. Most már nem kérdezném, na­ Lenin egyik harcostársa, kor­­­társa, Jelizaveta Drabkina kitfl-

Next