Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. március 30., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szellemi export 10—20 helyen megy fel a függöny Az Interkoncert immár 20 éves. Működésének kezdetén csupán néhány magyar mű­vész utaztatásával foglalko­zott. Most pedig évente hét­­nyolcezer utazást bonyolíta­nak a Nemzetközi Koncert­igazgatóság munkatársai. Az intézmény kereskedelmi for­galma az elmúlt tíz évben majdnem megháromszorozó­dott, 1979-ben nyeresége megközelítette a kétmillió dollárt — mondja Horváth József igazgató. — Az említett nem kis eredményeket elsősorban a nemzetközi enyhülésnek és a magyar művészek kiváló tel­jesítményének köszönhetjük, valamint annak, hogy a ze­ne nyelve nemzetközi, bár­ Az élet célja Tizenkét esztendeje dolgo­zott már a házán Gábor Im­re, amikor elvált tőle a fe­lesége. Megunta az örökös malterhordást, téglapucolást? Vagy egyszerűen csak remé­nyét vesztette, s nem hitte már, hogy valaha is befeje­ződik az építkezés? Nem tud­ni, mindenesetre Gábor Im­re néhány hónap múlva túl­adott a félkész házon, s vett a város másik végében egy rokkant vályogviskót. Ezt követően elvett feleségül egy újabb nőt, akinek csodálatos tervrajzokat mutogatva lel­kesen elmagyarázta, mi nő majd ki a vályogfalak he­lyén pompázatosan és emele­tesen. A kette® számú fele­ség esténként az asztalra kö­nyökölve, csillogó szemmel hallgatta a fantáziadús elő­adásokat, és talán látta is, hol lehet majd felmenni a tetőteraszra, hogyan kéklik majd a kerti medence vize, és, hogy a nappalit beragyo­gó délutáni napsugár hány négyzetméter üvegfalon ke­resztül cirógatja meg őket. Hanem aztán az előadások végén mégis csak megrettent az ifjú asszony és megkér­dezte : — De hát, honnan szer­zünk mi ennyi pénzt? — Bízd rám — simogatta meg Gábor Imre az asszony fiús haját, majd a fülébe súgta kedveskedőn: — A nagy dolgoknak különben sincs közük a pénzhez. A fiatalasszony kishíján sületlenségnek nevezte ezt a megállapítást, de aztán arra gondolt: hátha mélyértelmű igazságot rejt, olyan mélyet, amihez ő képtelen alábukni, ráhagyta hát inkább: a pénz­nek a kétszintes villához tényleg semmi köze. Gábor Imre azután hozzá­látott a tervrajzok megvaló­sításához. Anyagbeszerző volt egy kereskedelmi vál­lalatnál, ráadásul talpraesett, üzleti érzékkel többszörösen is megáldott negyven év kö­rüli férfi. Olyan kétértelmű­en tudott fogalmazni, mint egy erotikus vicclap és úgy értett a megvesztegetéshez, mint egy ötszázas bankjegy, Gábor Imre pedig hamaro­san nekilátott, hogy fölépít­se az egyszoba-konyhás szük­ségépületet, hol hangzik is fel, megértik a hallgatók. Azt szeretnénk, hogy a magyar művészek a világ minél több koncertter­mében megforduljanak, is­mertek legyenek, és Magyar­­országon minél több külföl­di előadó lépjen fel. Célunk tehát kultúrpolitikai. Mód­szerünk kereskedelmi jelle­gű. Tevékenységünk az elő­adóművészet csaknem min­den területére kiterjed: a zene-, a tánc- és a színház­­művészettel egyaránt foglal­kozunk. Ezen belül a köny­­nyű és a komoly műfaj ér­dekeit is képviseljük. — Vajon az Önök által könnyen áttekinthető nem­zetközi színpadokon és az Interkoncert tevékenységében ? ? — Ez lesz az első lépés, szivecském — magyarázta a feleségének —, tavasz végé­től már ellakhatunk abban is, az a 800 pedig, amit al­bérletért fizetnénk a bontás után, megmarad nekünk. — De hát... — vett mély lélegzetet az ifjú asszony, ám férje gyöngéden megsi­mogatta, és azt mondta: — Sok oldallépést kell meg­tennünk ahhoz, hogy egyene­sen célba érjünk. Nyár felére fölépült a szükséglakás, ekkor Gábor Imre előhozakodott újabb ötletével. — Itt, a kert végében föl­építjük a gazdasági épület­sort. Kamra, fásszín, tyúkól, disznóól? — És ott lakunk ezentúl? — Abból lakunk, kis szí­vem. A malacokból, a hibrid csirkékből... Felesége ekkor sírva fa­kadt, és Gábor Imrének éj­szakába nyúló magyarázko­dásra volt szüksége, hogy a „járulékos beruházások” fon­tosságát bebizonyítsa. De be­bizonyította, és az ifjú asz­­szony tovább kevergette hét­végeken a maltert, cipelte a cementeszsákokat, adogatta a téglát a növekvő falakra, őszig tartott a munka, ak­kor kiderült, hogy a szük­séglakást is át kell építeni, mert csak nyári laknak volt jó. Télen újabb toldalékkal gyarapodott a gazdasági épü­letsor, de a nyúlházat már nem bírták benépesíteni, mert elfogyott a pénzük. Gábor Imre ekkor hulladék­­anyagból lakhatóvá vará­zsolta a fásszínt, áthurcol­­kodtak ide, a szükséglakást pedig kiadták albérletbe. Ez az ötlet teremtette meg a jö­vendő villa anyagi alapját, melynek valódi alapját az újabb tavaszon lerakhatták. — Egyelőre csak kétszobás lesz —­ mutogatta feleségé­nek a módosított tervrajzot, aiknek szemében már sem­miféle csillogás­­nem volt. Fásultan hallgatta férjének lelkes szavait, és arra is igent mondott, amire nemet kellett volna. — És persze, egyszintes. De jövőre már fölhúzzák az emeletet. A kétszobásból egyszobás lett. A fürdőszoba falaiból kimaradt a vezeték, a pár­hogyan alakul e két terület aránya? — Állami intézmény vol­tunkból adódóan a komoly műfajt nagyobb támogatás­ban részesítjük. De ez egész tevékenységünkkel összefüg­gő, anyagi kérdés is. Tíz év­vel ezelőtt rendezvényeink 70 százaléka a könnyű mű­fajból került ki, ma már ez az arány 50—50 százalékra változott. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kiegyenlítő­dést nem a könnyű műfaj csökkentésével értük el, ha­nem a két terület egyidejű növelése mellett. Forgalmi adatokkal kifejezve, 1979- ben 2700 olyan komoly ze­nei rendezvény zajlott a vi­lágban, amelyen magyar ma­kettát kátránypapírral he­lyettesítették. De az újabb esztendő újabb ötletet adott Gábor Imrének: lebontotta a szükséglakást és fölépítette belőle a garázst. A garázst kiadta bérbe, de mert nem volt kifizetődő, a következő évben ezt is lebontotta, és az anyagot fölhasználta kazán­háznak. Aztán két szobára osztotta az egy szobát, de mert kicsinek találtatott mind a kettő, kiütötte a konyhai közfalat, minek utá­na a konyha pótlására át­alakította a fürdőszobát. Felesége ekkoriban már úgy viselkedett, mint egy si­ketnéma rabszolga: föladta a téglát, ha föl kellett adni, és levette, ha le kellett venni. Kiürült tekintettel haladt át a meszesgödrökkel lyugga­­tott, gerendákkal és tégla­halmokkal eltorlaszolt udva­ron, s közönyösen végezte a házimunkát tértől, időtől füg­getlenül; már nem kérdezte meg, hogy hová fér be a gáz­tűzhely, ha majd fölhurcol­­kodnak a padlásra. Valaha szép volt a mosolya és arcán kislányos ámulat ült, ha fér­je terveit hallgatta, ma már azonban a fáradt, közönyös vonások véglegesen megtele­pedtek rajta. Úgy érezte, meglepetés már nem érheti, az élet bizonyára hamarabb elmúlik, mint az építkezés. Mégis érte meglepetés. Fér­je az egyik estén újabb terv­rajzot teregetett ki előtte. Kétszintes, tetőteraszos villa volt. — Na, mit szólsz hozzá? Nem szólt semmit, tenye­rét bámulta, s arra gondolt, nincs férfi, aki azt kívánná: simogasson vele. — Arra gondoltam — fej­tegette férje —, hogy így, ahogy van, eladjuk a házat, telket, mindent, és a Kisrét­­ben kezdünk el építkezni. Már kis is néztem egy tel­ket, jó nagy, igaz, nincs köz­­művesítve, de... Az asszony sikított. Nem tudta, nem is észlelte, hogy si­kít, csak valami elemi, két­ségbeesett tiltakozást ér­zett, ami akarata ellenére tört ki belőle, s betölti a szo­bát, betölti és bezengi; nem tehet róla, de mindjárt meg­repedeznek a falak, kiesnek keretükből az ablakok és alá­­zuhag a mennyezet... Gábor Imre az új telken már a harmadik feleségével kezdte el az építkezést, aki ekkor még nem is sejtette, hogy az élet célja az építke­zés maga, részek is közreműködtek. A könnyűzenében ez a szám nem éri el a kétezret sem, de az említett arány fennáll, mert az ún. vendéglátóipari tevékenységünk is a könnyű műfaj igényeit elégíti ki. Évente kb. 500 magyar elő­adóművész dolgozik huzamo­sabb ideig, egy hónaptól két évig terjedő intervallumban külföldi mulatóhelyeken. Mindezek azonban csak számok. Az az igazi ered­mény, hogy világhírű együt­tesek, énekesek, hangszeres szólisták és táncosok képvi­selik hazánkat a legrango­sabb koncerttermek és ope­rák pódiumain és a nemzet­közi fesztiválokon. — Beszéljünk az Importról is! Milyen rendezvények vár­ják a magyar közönséget 1980-ban? — Évente körülbelül 700, külföldi művészek részvéte­lével lebonyolított, főként komoly zenei előadást szer­vezünk Magyarországon. Ez már nemigen növelhető. Ha­zánkban ugyanis a vendég­­szereplések alkalmával is olcsók a jegyek, a rendezvé­nyek nem térülnek meg anyagilag a vállalkozóknak. A hasznot főként a könnyű műfajban nehéz elérni. He­lyiséggondjainkon ugyan a most épülő új sportcsarnok segíteni fog, de így is leg­feljebb 3-4 nevesebb együt­test fogadhatunk évente. A könnyűzene kedvelőit mégis megnyugtathatom: 1980-ban fellép hazánkban a Super­­max és az Eruptin együttes, s a Smofcie-val is tárgya­lunk. A komoly­zene iránt ér­deklődőket is gazdag prog­rammal várjuk! A májusi svéd zenei napokra és az ok­tóbertől november elejéig tartó szovjet kultúra napjai­ra kitűnő művészek és együttesek érkeznek e két országból. Érdekesnek ígér­kezik a sajátságos japán hangszerekkel, ún. kísérleti zenét játszó japán ifjúsági zenekar műsora is. A Budai Parkszínpadon lép majd fel a Martinique­­ról érkező, a mexikói és a Fülöp-szigeteki népi együt­tes. Októberre várjuk a Bé­csi filharmonikusok zeneka­rát, s hogy a szólisták se maradjanak ki: Nikolai Ged­­da és Lamberto Gardelli ven­dégszereplésére is sor kerül. A Bartók-centenárium kap­csán pedig meg kell említeni — bár ez jövőre, 1981-ben lesz —a világnap alkalmá­ból nagyszabású koncertet rendezünk Budapesten, ame­lyet, reméljük, az egész vi­lágon közvetíteni fognak. — Ez a gazdag program azonban, Budapest-centrikus­­ságánál fogva, csak a fővá­rosi közönségnek nyújthat kulturális élményt. — Intézményünk, erejé­hez mérten, mindent meg­tesz a vidéki zenekedvelő közönség érdekében. Saját rendezvényeink egy részét nem is Pesten szervezzük. Az Interfórumot most már másodízben rendezzük Keszt­helyen, a Bartók-szeminári­­umra pedig Szombathelyen kerül sor. A megújult győri lehetőségek kiaknázását is célul tűztük. Vidéki városainkban azon­ban a kivételt képező győri leánykar, a pécsi balett és a debreceni Kodály-kórus mel­lett nincsenek világhírű együtteseink. Természetesen szeretnénk, ha vidéki kultúr­­központjaink idegenforgal­mát nemzetközi zenei ren­dezvényeinkkel is fellendít­hetnénk. Hiszünk abban, hogy­­ ha javulnak a ren­dezési körülmények, ha nö­vekszik a vállalkozókedv , vidéken is több, elsősorban fesztivál jellegű rendezvény lebonyolítására kerülhet sor. Mátraházi Zsuzsa Tamási István tárcája Az olvasás válogatás is Néhány héttel ezelőtt azt fejtegettem, hogy az olvasás olyan öröm és szórakozás, amelynek nincs szüksége fenkölt indokokra, hiszen ön­magában hordja jutalmát. Szellemi kielégülést nyújt, valódi élvezetet, aminek ugyan vannak különböző fo­kozatai, de együtt az egész a sokféle érdeklődés adta eredmény — végül is min­dig az egyén kulturáltabbá válását jelenti. Vagyis azt, amire közművelődési poli­tikánk alapvetően törekszik. Ez igaz, mondták többen, de ki merné állítani, hogy ez minden könyvre egyformán vonatkozik, mikor annyiféle létezik, s pont a legtöbbet olvasó emberek tudják leg­jobban, mennyi az éppen csak elolvasható. S olyan is jócskán akad, amit többszöri nekifutás után abbahagyunk. Valóban ez a helyzet, de hozzá kell tenni, hogy mióta olvas az ember, azóta válo­gat is, és ez természetes. Vi­tathatatlan tény és szüksé­ges, már csak azért is, mert mindenkinek véges az ideje, és nem mindegy, hogy azt mivel tölti el. Senki sem ál­líthatja — akár a jelent vizs­gálja, akár messzire vissza­néz az időben —, hogy min­den egyes kiadott kötetre el­mondható: nagy veszteség érte volna a világot, ha nem írják meg. Vannak pótolha­tatlan könyvei a világiroda­lomnak — beleértve a ma­gyar irodalmat is — ugyan­akkor gyengébbek, sőt kife­jezetten rosszak is. De egy­­egy író, költő életműve sem egyforma színvonalú, alig találni olyat, aki egész éle­tében azonos nívón mozgott. Még a legnagyobbak is vol­tak kezdők és hagytak hátra zsengéket, vagy alkotóképes­ségük teljében, talán a túl­hajtott munka miatt kevés­bé sikerült mű is került ki tőlük. Ha nagyon pontatlanul és leegyszerűsítve fogalmazunk, s a jót és kevésbé jót szem­beállítjuk, nagy általános­ságban az utóbbihoz az unal­masat soroljuk. De az ilyen sommás ítélet sohasem volt jó, mert nem tételezi fel az olvasók sokféleségét, még az ízlésbeli különbségeket sem. Azt, hogy ugyanaz a dolog — még egy kiválóan elkészí­tett étel is — lehet az egyik embernek kitűnő, a másik­nak meg ugyanakkor alig él­vezhető. Az elragadtatás és fenntartás sok mindenből eredhet: leginkább a szokás, a beidegzettség motiválja. A könyvtől is ezek alapján vá­runk valamit; attól függően mást, hogy min nevelked­tünk föl, merre irányított a szülői ház, az iskola, a bará­tok és a tágabb társadalom. Ízlésünk és értékítéletünk formálói. Aztán ott vagyunk mi magunk, a kialakítók és kialakítottak. Van-e érzé­künk a humorhoz, milyen a beleélési képességünk, adunk-e a gondolatok tiszta és szigorú megformálására, vagy milyen stílust élvezünk, értékelünk? Speciális-e az érdeklődési körünk, vagy ál­talános, mindent kívánó és magábafogadó? Hogy csak egy keveset vegyünk a hosz­­szú sorból, amibe szedni le­hetne mindazt, ami megha­tározó. De nemcsak ezek befolyá­­solók, s döntik el, mit sze­retünk, vagy mit tartunk jó­nak. Pontosabban inkább azt kellene mondani: mit sze­ressünk és mit tartsunk jó­nak, mert erről van szó. S ezzel a mindig létező di­vathoz és az adott társada­lom által kialakított érték­rendhez értünk. Befolyá­suk óriási, bár a kettő nem mindig esik egybe, sőt időn­ként harcban áll egymással. A divat előnye — így az iro­dalmi divaté is — az, hogy vonzó. Felkap valamit, és aki ad magára, nem akar le­maradni, hiszen akkor ez­által ki is maradt abból a legtöbbször szűk körből, amely talán épp utat tört egy valódi új irányzatnak, olyannak, amely előre mu­tat. Itt a veszély az, hogy nehéz az ocsút a búzától el­választani, viszont ez a gond nem a tömegek, hanem a kevesek problémája, és csak ritkán a magyar iroda­lom adja fel a leckét. A nagy többség olvasási szokásainak kialakításában és fejlesztésében már sokkal nagyobb szerepet játszik a magyar irodalom, ebből is a mai, az élő. Néha annyira, hogy a mai magyar kifeje­zés már értékítéletnek érző­dik. Az, hogy élő irodal­munk kapja meg a kellő he­lyet és propagandát, minden­képpen dicséretes, hiszen a­­ jelen kérdéseinek művészi megfogalmazása, az arra adott válasz a máról és a mának, a most élő emberek­­­­nek szól elsősorban. És át­vezetés a jövőbe. De az egy­oldalúság itt is veszélyes: nem mind arany, ami fény­lik, s attól, hogy mai egy mű, egyáltalán nem biztos, hogy értékes is.­ Az pedig, hogy maradandó lesz-e, majd később derül ki a többségről, egyetlen kor sem bővelkedik annyi vitat­hatatlan tehetséggel. Főleg nem annyival, ahány kiadó­hoz jut. De a középhadra is szükség van, még a sereg­hajtókra is. Csak a mérce ne legyen túl alacsonyra állítva, hogy minden nehézség nélkül, aránytalanul kis teljesít­ménnyel a nagyok közt sze­repelhessen valaki. Pusztán csak azért, mert: mai ma­gyar. Vass Márta Varga Géza: Kakas Képeink Mai Közöstájunkban Varga Géza szobrászmű­vész néhány alkotását mutatjuk be. 1951-ben, Budapesten született. Ko­máromi gyermekévei után a budapesti képző­­művészeti gimnázium ta­nulója volt, majd 1970 és 1976 között a Magyar Képzőművészeti Főisko­la szobrász szakán tanult, illetve szerzett diplomát. Mesterei voltak Miklós Sándor és Somogyi Jó­zsef szobrászművészek. 1976-ban került Békés­csabára, jelenleg a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola rajz sza­kos tanára. Három évvel ezelőtt elnyerte a Derkovits-ösz­­töndíjat. Rendszeresen részt vesz egyéni és kö­zös kiállításokon, tárla­tokon. Több éremre és köztéri szoborra kapott megbízatást, számos al­kotása közgyűjteménybe került. Tavaly a békés­csabai Városi Tanács kü­­löndíját, az alföldi tár­laton pedig a Derkovits­­ösztöndíj nívódíját kapta meg elismerésképpen. i

Next