Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

1983. július 30., szombat NAGYVILÁG Kádár János látogatása a Szovjetunióban Kis Csaba, az MTI hírma­gyarázója írja: „A magyar és a szovjet fél teljes mértékben elége­dett a tárgyalások eredmé­nyeivel.”­­ A magyar párt­os kormányküldöttség múlt heti, a Szovjetunióban tett hivatalos, baráti látogatásá­nak eredményeiről ezt az igen tömör véleményt tartal­mazza a vasárnap napvilá­got látott közös közlemény. K­ádár János, az MSZMP KB első titkára a látogatás során elhangzott utolsó be­szédében, kijevi pohárkö­szöntőjében így fejtette ki ennek a mondatnak a tar­talmát a magyar fél szem­pontjából : „Nagy megelége­déssel mondhatom. Utunk eredményes volt, megbízatá­sunkat sikerrel teljesítettük. Az egyetértés, a kölcsönös bizalom jellemezte megbe­széléseinket Jurij Andropov elvtárssal, és más szovjet vezetőkkel. Meggyőződésem, hogy tárgyalásaink, elvi megállapodásaink új lendü­letet adnak együttműködé­sünknek, hozzájárulnak kap­csolataink szintjének to­vábbi fejlesztéséhez.” S még egy tömör, de rendkívül fontos értékelés ugyanebből a beszédből: „Tovább erősö­dött a magyar—szovjet ba­rátság”. Különösebben nem szük­séges elemezni ezeket a megállapításokat. Tartal­mukról részletesebben szólt Kádár János moszkvai saj­tókonferenciáján. A ma­gyar küldöttség vezetője mindenekelőtt az egyetértést, a tárgyalások nyílt, elvtársi légkörét emelte ki, azt, hogy egyetlen alapvető kérdésben sem volt árnyalatnyi nézet­­különbség sem a két fél kö­zött. Külön is szólt arról, hogy Jurij Andropov szemé­lyében régi baráttal tár­gyalt — márpedig a régi barátok kevés szóból is könnyen megértik egymást, s anélkül, hogy ezt a kap­csolatot — szavai szerint — „misztifikálnánk”, kétség­kívül még inkább megköny­­nyítette a munkát, a közös álláspontok kialakítását. A kétoldalú kapcsolatok­ról számos elvi megállapo­dás született — ezek rész­leteit természetesen még pontosan ki kell dolgozni. Az együttműködés legfonto­sabb területe kétségkívül a gazdaság, s erről külön is szólni kell. A látogatás so­rán a magyar vezetők több­ször is aláhúzták: Magyar­­ország számára meghatározó jelentősége van a megbízha­tó, hosszú távú és széles kö­rű gazdasági együttműkö­désnek, amely lényeges té­nyezője hazánk gazdasági stabilitásának — annak is, hogy a jelenlegi nehézsége­ket leküzdhessük, de annak is, hogy hosszú távra szóló­an tudjuk kidolgozni gazda­ságunk fejlesztésére vonat­kozó elképzeléseinket, ter­veinket. A népgazdasági ter­vek egyeztetése, a konkrét gazdasági megállapodások megkötése, ezen belül kü­lönösen a legkorszerűbb iparágak fejlesztésére vonat­kozó szerződések létrehozása ebbe a keretbe illeszkedik. Az együttműködés bővíté­se számos más területen is meggyorsul a moszkvai lá­togatás után. Igen figye­lemre méltó például, hogy megállapodás jött létre a konzultációk, a tapasztalat­­cserék bővítéséről minden területen, a gazdasági, a po­litikai, az ideológiai munka területén is. A szovjet part­nerek élénk érdeklődést ta­núsítanak a magyar tapasz­talatok iránt, s ha e tapasz­talatokban, amint erre Ká­dár János utalt a sajtókon­ferencián, találnak alkal­mazható, az nagy örömünk­re szolgál. Természetesen éppúgy használják hazánk­ban is a Szovjetunió tapasz­talatait számos téren. Az pedig, hogy közös álláspon­tunkat a konzultációk ki­szélesítésével alakítjuk ki az élet minden területén, még szorosabbá teszi a kapcso­latokat. Külföldön talán a legna­gyobb figyelmet a nemzet­közi kérdésekkel kapcsola­tos tárgyalások, megállapí­tások keltették. Alighanem alaposan félreértik az ezzel kapcsolatos megbeszélések, közlések lényegét azok a nyugati kommentátorok, akik csak az eurorakéták te­lepítésével kapcsolatos kö­zös állásfoglalásra, az ame­rikai lépésre adandó válasz problémájára próbálják kon­centrálni a figyelmet. Magától értetődő, hogy az ilyen veszélyes következ­ményekkel járó lépésről szó volt a moszkvai megbeszélé­seken, de állásfoglalásaiban mind Jurij Andropov, mind Kádár János nem az eset­leges válaszlépések tartal­mát, mikéntét húzta alá, hanem azt, hogy korántsem tekintik végzetszerűen elke­rülhetetlennek a megállapo­dás elmaradását, változat­lanul lehetségesnek tartják a megegyezést, mindenek­előtt a Varsói Szerződés Po­litikai Tanácskozó Testületé­nek prágai nyilatkozata, il­letve a hét szocialista or­szág párt- és állami veze­tőinek júniusi moszkvai ál­lásfoglalása alapján. Andropov utalt Madrid példájára: nagyon nehéz po­litikai csatában, erőteljes vitákban sikerült végül is elfogadható megállapodásra jutni. Kádár János pedig a Kremlben elmondott pohár­köszöntőjében így összegez­te hazánk álláspontját: „A Magyar Népköztársaság a szocialista országokkal együtt abban érdekelt, hogy csök­kenjen a nukleáris háború veszélye, ne kerüljön sor a fegyverkezési verseny új fordulójára, és mérséklőd­jön a katonai szembenállás szintje... A helyzet bonyo­lultsága ellenére valljuk, hogy megvannak a lehető­ségek a legfőbb veszély el­hárítására. Szilárd meg­győződésünk, hogy ez a megállapítás nem csupán óhaj, hanem reális, elérhe­tő cél". KHUUK Tiltj Mongólia­i képekben Mongóliában igen nagy a szerepe az állat­ A mongol nép nagy gonddal őrzi, ápolja hagyó­­tenyésztésnek. A hazánknál tizenhétszer nagyobb mányait. Ezek közé tartozik az íjászverseny is, szocialista ország területén mintegy 24 millió ál- amelyen idősebbek és fiatalok egyaránt szívesen latot tenyésztenek. A képen: az ország északírén vesznek részt. A képen: néhány versenyző széltől tevekaraván szállítja a fát az ipari köz­pontokba. Mongóliában az utóbbi években gyorsan fejlő- Ma már korszerű gépekkel készítik a híres népi dört a könnyűipar. Ez a kép a főváros, Alanda- lábbelit, a gutult, a gyártási mód azonban sok­tor egyik modern textilgyárában készült sok évszázadra tekint vissza. A képen egy gu­tult meóznak (Fotók: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Város az „Arany háromszögben” Az „Arany háromszög” néven ismert térség fővárosának is mondják a Thaiföldi Chiang Mai-t, de nevezhetnénk akár „ópiumvárosnak” is a kábító­szercsempészet egyik legjelen­tősebb ázsiai központját. A gyanútlan turista számára csupán a mákgubóval díszített emléktárgyak jelzik, hogy a Thaiföldi, burmai és laoszi ha­tár mentén elterülő „Arany há­romszögbe” érkezett. Chiang Mai, az egykoron félreeső tele­pülés a Burmától Kínáig húzó­dó végtelen erdőség egyik szé­lén az utóbbi tíz évben való­ságos turistaparadicsommá nőt­te ki magát. A gyógyszeripar számára is értékes alapanyagot adó má­kot a város körüli hegyek lej­tőin termesztik, az üzleteket pedig bent a városban kötik. Chiang Mai a Thaiföldön ke­resztül a tengeren túlra jutó heroin- és ópium-alapanyagok legjelentősebb közvetítő állomá­sa, és a hatóságokat, a nem­zetközi kábítószer-kereskede­lem leküzdésével foglalkozó kü­lönleges brigádokat is beleért­ve, senki sem tudja pontosan, mennyi kábítószer-alapanyag áramlik át a városon. Az évi hatszáz tonnára be­csült máktermés (a mákgubó tejnedvéből vonják ki a külön­féle alkaloidokat, a morfint, a nikotint és a papaverint) út­ját végigkísérő thaiföldi és kül­földi titkosrendőrök szerint a narkokereskedelem ösvényei oly szövevényesek és titkosak, hogy könnyen megeshet: akit a külső szemlélő egyszerű ut­caseprőnek vagy koldusnak vél, valójában valamelyik „nagyme­nőnek” dolgozik vagy maga is milliomos kábítószer-kereskedő. A város fekvése kedvező, rajta keresztül haladnak át a „hippiösvények”. Az ausztrálok általában az indonéziai Bali-szi­­gete felől érkeznek, s Indiába, Nepálba vagy esetleg Európába mennek tovább. A másik irány­ból főleg francia, olasz és nyu­gatnémet fiatalok jönnek. Az amerikaiak mindkét irányból megszokott vendégek. Thaiföldi törvények szerint csak az állít­ható bíróság elé tiltott kábító­szer-élvezet vagy -kereskedelem miatt, akinél kábítószert talál­nak. A fiatal külföldiek ked­velt helyén, a kínai étterem­ben angol nyelvű felírat sorol­ja fel a kábítószer-csempészé­sért kapható büntetéseket, a több éves elzárástól az életfogy­tiglani börtönig. Figyelmeztetik a turistákat: senkitől se vásá­roljanak kábítószert, mert az exotikus vakáció csaf véget ér­het a rendőrségen. „Tisztelt Fejti Elvtárs." Fogadja a Július 19. San­dinista Ifjúsági Szövetség forradalmi üdvözletét olyan időszakban, amikor hazánk agresszorokkal szembeni vé­delme minden korábbinál nagyobb áldozatokat kíván népünktől. Népünk és ifjúságunk ne­vében szeretnénk megkö­szönni a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottságának azt a segítséget és szolidáris együttműködést, melyet szer­vezetük képviselői — Kelédi Gábor, Kemény Magdolna és Halász Tünde elvtársak nyújtottak. Az agresszió hozta nehéz körülmények között az elv­társak kitartással dolgoztak népünk javára, s olyan in­ternacionalista szellemről tet­tek tanúbizonyságot, mely tovább erősíti szervezeteink közötti testvéri kapcsolato­kat. Azzal a reménnyel búcsú­zunk, hogy testvéri együtt­működésünk a jövőben is fejlődni fog. Elvtársi üdvözlettel: F­ernando Cardenal, a Sandinista Ifjúsági Szövetség f­őkoordi­ná­tor-helyettese” H ír a július 19-i újságok­ból: „A Nicaraguában járt if­júsági brigád vezetőjének és két tagjának kitüntetéseket adományozott a KISZ KB Intéző Bizottsága, a nicara­­guai gyógypedagógiai okta­tás újjászervezéséért nyúj­tott segítségükért. Kelédi Gábor, a Siketek Általános Iskolája tanára, a KISZ Ér­demérmet, Halász Tünde, a Fogócska utcai kisegítő is­kola tanára és Kemény Mag­dolna, a Siketek Általános Iskolája tanára az Ifjúságért Érdemérmet kapta. A kitün­tetéseket Fejti György, a KISZ KB első titkára adta át az ifjúsági szövetség szék­házában.” * * * Kerédi Gábor még beszél­getésünkkor is hitetlenke­dik: — Nem számítottam erre a kitüntetésre. Szóltak, hogy menjünk be a KISZ KB-ba, gondoltam a nemzetközi kapcsolatok osztályán lesz megbeszélésünk. Valóban mindhármunk számára meg­lepetés volt az elismerés. — Mi volt az előzménye a köszönő soroknak, illetve a magas kitüntetésnek? — Idén tavasszal, ponto­sabban február 20.—június 1. között Nicaraguában jártunk a KISZ KB megbízásából. Lévén, hogy gyógypedagógu­sok vagyunk, feladatunk el­sősorban pedagógiai volt. Feltérképeztük a gyógypeda­gógia jelenlegi helyzetét,­mi­lyen eredményeket értek el a forradalom győzelme óta eltelt három és fél év alatt. Küldetésünk másik fontos célja volt, hogy szakmai se­gítséget nyújtsunk a gyógy­pedagógia különböző terüle­teinek továbbfejlesztéséhez. — Hogy alakult kinti prog­ramotok ? — Két hónapot az ottani minisztériumban töltöttünk és előadásokat tartottunk a hazai gyógypedagógiai hely­zetről, a szelekciós rendsze­rünkről. Ezt követően négy iskolában tanulmányoztuk a helyi gyógypedagógiai okta­tást, illetve igyekeztünk se­gítséget, módszertani útmu­tatót adni e munkához. A forradalom győzelme óta el­telt alig négy esztendő alatt Nicaraguában megszervezték az általános iskolai hálóza­tot, így a szellemi érzékszer­vi, illetve testi fogyatékos gyermekek részére — na­gyobb körzetenként — inté­zeteket hoztak létre a néhai Somoza-kastélyokban, na­gyobb épületekben. Ez a sze­lekciós munka még jelenleg is tart, sőt talán épp a rá­szorulók kiválogatása az, ami az egyik megoldatlan kérdés. Ezekbe a gyógypeda­gógiai iskolákba ugyanis, azokat a gyerekeket küldik, akikkel más iskolákban nem boldogulnak. — Milyen más segítséget tudtatok adni? — Sajnos, Nicaraguában nagy a szakemberhiány. Vi­szonylag sok a képesítés nél­küli pedagógus, s a gyógy­pedagógiai osztályokban is azok a tanárok oktatnak, akik speciális képzésben nem részesültek. Éppen kintjár­­tunkkor indult be egy gyógy­pedagógiai speciális tanfo­lyam, ez még mindig csak részképzést ad, tehát a ná­lunk már bevált gyógypeda­gógiai főiskolai szintű kép­zés bevezetése még hátra van ebben a közép-amerikai országban. A legtöbb szak­ember, aki mégis valamiféle gyógypedagógiai ismerettel rendelkezik Costa Ricában vagy Panamában szerzett diplomát. — Mi volt a legszokatla­nabb számotokra e messzi vidéken ? — Elsősorban a nagy for­róság. Mi februárban — az itteni télből — érkeztünk Nicaraguába, s kint 50—55 fokos kánikula tombolt. Az első hét után részt vettünk egy politikai nagygyűlésen, ahol negyedóra alatt „leég­tünk”. Na, nem politikailag, hanem bőrünk pörkölődött pecsenyévé. — Hogy esett rátok a vá­lasztás? — Mindhárman 1979-ben végeztünk a főiskolán. Ak­koriban volt egy évfolyam­­társunk, aki Venezuelából érkezett, s ő szervezett egy csoportot az ottani gyógype­dagógiai oktatáshoz, elsősor­ban spanyolul tudó logopé­dusokat keresett. Akkor kü­lönböző adminisztratív ne­hézségek miatt végül is meg­hiúsult a próbálkozás, vi­szont számon tartottak ben­nünket, mint ilyen munkára vállalkozókat. Amikor a KISZ Központi Bizottsága küldöttsége hazaérkezett Ni­caraguából, megkeresték a főiskolát, s így jutottak hozzánk. — Mit tapasztaltatok, mit láttatok az oktatáson kívül Nicaraguában? — Nehéz sokrétű, sokszínű benyomásainkról beszélni. Az első kellemes meglepetésünk az volt, hogy tulajdonkép­pen mi egy „hadikommuniz­mus” állapotra számítottunk. Nicaraguában azonban meg­lepetésünkre viszonylag nor­mális mederben folyt az élet. A fővárosban, Managuában az üzletekben — ha nem is mindenütt nagy bőségben —, de kaphatók áruk, az ország, a Hondurasból szakadatlanul támadó nicaraguai ellenfor­radalmárok betörései ellené­re is dolgozik, folytatja a megkezdett munkát. A pe­dagógiai területre visszatérve például bevezették az általá­nos tankötelezettséget és 1980-ban, az alfabetizáció évében — és természetesen azóta is — megkísérlik az 50 százalékos írástudatlanság felszámolását. Ezt a munkát az ország különböző terüle­tein, főleg diákok, illetve ku­bai és más nemzetiségű in­ternacionalisták segítségével végzik. Utunk során több szolidaritási nagygyűlésen is részt vettünk, kísérőnkkel, a Sandinista Nemzeti Felsza­­badítási Front július 19-ről elnevezett ifjúsági szerveze­tének a megbízottjával Ma­naguában és Marajában egyaránt. Ott voltunk a már­cius elején bestiálisan meg­gyilkolt 17 sandinista fiatal ravatalánál, illetve az ápri­lis 28-i Reagan-beszédet kö­vető politikai tiltakozó nagy­gyűlésen is. Ezen a nagygyű­lésen felszólalt — Reagan közép-amerikai politikája el­len — az ifjúsági szervezet egyik tagja, a kormány egyik képviselője és a népi egyház reprezentáns papja. Látható volt, hogy az USA-politika ellen a legszélesebb társadal­mi ellenállás bontakozott ki, a sandinistáktól, a jobboldali polgári és papi ellenzéki ré­tegekig. A sandinisták foko­zatosan képzik ki forradal­muk megvédésére a fiatalo­kat, így két fiatal kollégánk is, a tavasz folyamán az északi frontra indult. A há­ború, az ellenforradalmi erők elleni harc állásáról a napi­lapok, a rádió és a tévé hír­adásai naponta részletesen beszámoltak. — Jutott-e szabad időtök az ország megismerésére? — Szombat-vasárnap ott is leállt az élet. Nehezítette or­szágjárásunkat, hogy gyakor­latilag nincs tömegközlekedés

Next