Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-03-21 / 12. szám

12-ik szám. KIT­ V . M 4 Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János­­ 1 kereskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­­­­­­lemények intézendők. f Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. ifM.____________________zm Gyula, 1897. márczius 21-én. Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: IEZ Ó ± 1 iT ID .A. T7” I­T-t XXIX. évfolyam. *virp Xiipp Kiadó­hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv­­kereskedés, hova a hir­detések és nyilt-téri köz­lemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr.% A dobozi ut. (Epilog.) A kereskedelmi minister a vármegye törvényhatósági bizottsága deczember hó 28-iki közgyűlésének a doboz-csabai ut ki­kövezésére vonatkozó határozatát jóváhagyta s így, ha csak mint utü­gyben hozott hatá­rozatnál más esetben is megtörtént, valamely incidens nem fog közbejönni — amire félre­magyarázás kikerülése végett sietünk kijelen­teni, hogy ezúttal egyátalán nem számítunk, sőt azt mint lehetőséget is perhorreskáljuk — a kérdéses út most már tényleg ki is fog építtetni. Eszünk ágában sincs a kereskedelmi minisztert határozatáért kárhoztatni. Annyira elfogultakká nem tesz bennünket egy érde­keinket sértő s legjobb meggyőződésünk sze­rint igazságtalan határozat jóváhagyási ténye sem, hogy azért az általunk minden vonalon ko­molyan vett, komolyan értett önkormányzat figye­lembevételét meg ne becsüljük és ne honoráljuk. Mert, ha van tér, a­hol a vármegye önkormányzati joga feltétlen respektálást kö­vetel, úgy első­sorban az útépítés az, a­mely­nek költségeit a közönség kizárólag saját filléreiből fedezi; tehát ezen a téren részünkről csonkítatlanul fenn akarjuk tartani és szeret­jük fenntartva látni a vármegye korlátlan jo­gát még abszurditásokra sőt ezek prototípusa még a doboz­ csabai útra is. A minisztert tehát nem gáncs, hanem feltétlen elismerés illeti meg, hogy a vár­megye önkormányzati jogát még a doboz­csabai úti aberráczióban is tiszteletben tartja. Ennek előrebocsátása után, a befejezett tényekkel szemben is állítjuk, hogy a direkt doboz­csabai kőút, az ezzel szemben propo­nált gyula-doboz-békési út, sőt — a miért különben részünkről egy perczig sem ra­jongtunk — a doboz-veszes összeköttetéssel szemben is, a magasabb közérdek rovására ho­zott legigazságtalanabb határozat, a­mely az újabb alkotmányos aera alatt a vármegye termében többségre vergődött. No de végre is minden igazságtalansága daczára nem oly szerencsétlenség, a­melybe beletörődni nem lehetne. Csupán epilógus­ként írunk most is róla s ha csak direkte nem leszünk rá provokálva. Ígérjük, hogy jelen czikkünkkel a magunk részéről egy­szer és mindenkorra napirendre térünk fölötte. A­ki azonban azt hiszi, hogy a gyufa­­doboz­ békési kört agyon van ütve, az nagyon, de nagyon csalódik. Igen­is lejut a napi­rendről ma, s lehet hogy évek hosszú során nem fog napirendre kerülni. Többet mondunk: adná az Isten, hogy ne is kerüljön. Ezt tiszta szívből kívánjuk. Kívánnánk pedig azért, mert ezt az út ki­kövezését csakis a Doboz-Békés közötti 1876. és 1888-iki maksári kiszakadáshoz ha­sonló újabb árvízkatasztrófa fogja újólag felszínre vetni. Ily árvízkatasztrófának pedig a kettős Körös balparti vonalán a belebbezés daczára a fenti esztendőkéhez hasonló abnormis idő­s viszonyok között matematikai pontosság­gal be kell következnie. Nem a védekezés lanyhasága az oka, hanem maga a töltés, a melyen mint abnormis viszonyok között rend­szeresen járhatlanná vált útvonalon, a katasz­trófa küszöbén újabb­ meg újabb védanya­­gokat szállítani nem lehet, másodszor a töl­tés anyagának meg nem felelő ellenállási képessége. A Doboz-Békés közötti töltésvonal biztosságát kiszámíthatlan mérvben fokozná, az árvízkatasztrófát mondhatnánk majdnem kizárná, ha akár a töltés mellett, akár ma­gán a töltésvonalon közlekedési köut léte­sült volna. Igazán nem kívánjuk, hogy a jövő — esetleg már a közel­jövő — a deczemberi közgyűlés kisebbségét igazolja. Szívtelenség volna ezt kívánni csupa »Rechthaberei« ked­véért, nemcsak százezer holdnyi föld termé­sének pusztulása okáért, hanem különösen azért, mert a maksári árvíz, hetekre szóló élet-halál harczot jel­nt a 27000 lakosságú Békés városának, a­melyből népe hősies küz­delmén kívül csak különös isteni gondvise­lés szokta az életnek megtartani. A békésiek különben nyugodtak lehet­nek. Előre biztosítjuk őket, hogy amit az 1876. és 1888-iki árviz katasztrófák után eredmény nélkül kértek, amivel a deczem­beri közgyűlésen kisebbségben maradtak , az, nevezetesen a békés-doboz-gyulai kőut kiépí­tése, a legközelebbi árviz katasztrófa után — ha az be fog következni — mégis csak érett gyümölcsösé fog érlelődni. Nincs kizárva, hogy az esetben az államépítészeti mérnöki hiva­tal műszaki nézetei is jobban hozzá­simu­­landnak Gallacz János műszaki tanácsos fel­fogásához ; megtörténhetik, hogy az állandó választmány is ilyen értelemben fog javaslatot a törvényhatósági közgyűlés elé terjeszteni és mert a katasztrófák nemcsak megrendí­­tőleg, hanem nemesítőleg is hatnak a kedé­lyekre, majdnem biztosan számítunk a csa­bai törvényhatósági bizottsági tagokra, hogy ők is meg fogják szavazni, vagy legalább­is nem fogják megbuktatni a javaslatot. Sőt ki tudja! Talán a csodák kora sem járt még le egészen. Még abban is bízunk, még abban is hiszünk, hogy a gazdasági egylet meggondolandja, hogy habár a békés­­doboz-gyulai kőút Csaba városát területileg nem is érinti, tekintettel mégis ama körülményre, hogy a kettős Körös balparti töltésének meg­erősítése nemcsak Békés existencziáját biz­tosítja, hanem az árvízzel szemben Csaba vá­­ros biztonságát is fokozza, utóbbi szempontból a maga erkölcsi támogatását sem fogja a békés-doboz-gyulai kőuttól megvonni, mint ahogy most annak ellenére a csaba-dobozi út érdekében érvényesítette. Ki tudja, hogy vajjon ez is nem fog-e megtörténni ! Márczius 15. A sajtó­szabadság kivivatásnak emlékét, a fegyvernélküli győzelem diadalmas napjá­nak 1848. márczius 15-ének 49-ik évfordu­lóját ünnepelte meg a magyar nemzet s a nemzetnek e magasztos ünnepéből illő részt vett vármegyénk is, melynek minden köz­sége tudomást vett a nagy napról s haza­fius kötelességét ünnepélyek tartásával rótta le a gondolatszabadság kivívásának magasz­tos emléke iránt. Az alább következő tudó­sításokban számolunk be olvasóinknak a megyében lefolyt szép ünnepélyekről. Gyulán. A vármegye székhelyén ez idén, más városok­hoz s az elmúlt ünnepélyekhez viszonyítva kisebb mederre szorítkozott az ünnepély. — Oka ennek némileg a nagy­közönség sajnálatos indolenéziájá­­ban, másrészt azonban a múlt évben lefolyt ünne­pélyekben való kimerültségben keresendő, főként azonban abban, hogy a függetlenségi 48-as párt oszlopos tagjai jövetele elmaradván az érdeklődés az ünnepély iránt megcsappant.­­ Szóval az idei már­czius 15-ét meglehetősen langyosan ünnepelte meg a város közönsége. Mindazonáltal az ünnepély a programaihoz mérve igen szépen és kegyeletteljesen folyt le. Kezdetét a délelőtti, ref. templomban tar­tott isteni tisztelettel vette, melyen a város közön­ségének minden osztálya képviselve volt s a tem­plomot megtöltötte. Ünnepi beszédet Józsa Károly ev. ref. segédlelkész tartott. Eszmékben gazdag magasröptű beszédét, melyet a hazaszeretet igaz melegétől áthatva szónoki hévvel adott elő, mély meghatottsággal és lelkesedéssel hallgatták a minden vallásfelekezettől összegyűlt közönség sorai s elhangzó szép imája után a gyulai «Erkel-dalkör« a «Hym­­nuszt», Talpra magyart» és a «Szózatot» adta elő, mindenki szivéhez utat találván művészi szinvonalon álló előadásával. Délután a 48-as kör előtt gyülekezett a nép s zászlók alatt zeneszóval vonult a Kossuth-térre, hol az egybegyült ünneplő közönséghez először Kovács Lajos ügyvéd, majd Lovászy Márton a köz­ponti 48-as párt küldöttje tartottak beszédeket. Józsa­­ Károly volt ezután elszavalandó Bartók Lajosnak márczius 15-ére szerzett ódáját, de a közönség előtt hangjának rekedtségével mentvén magát, szavallatát nem tarthatta meg s az óda elszavalása helyett beszédet tartott az ünneplő közönséghez. A csekély programúiból álló, de kegyeletteljes ünnepély ezzel véget ért, s a Kossuth téren összegyűlt csaknem kizárólag földmivesek és iparosokból álló kis számú közönség szétoszlott.­­ Este több helyen bankettel ünnepelték meg a nagy nap emlékét. A gyulai polgári­ kor, mint minden évben, ez idén is szép bankettet tartott, melyen a gyulai tár­sadalmi élet oszlopos tagjai, a polgárság szerényebb tagjaival együtt békés s e kört jelemző testvériség­gel foglaltak helyet az asztalnál. A hangulat kezdet­ben lelkes és emelkedett, majd kedélyessé vált s Zielbauer Alajos kitűnő konyhája, mely az ételeket és italokat közmegelégedésre és banketten eléggé nem dicsérhető bőségben szolgáltatta, meghozta a jókedvet a bankett közönsége között. Az első szó­noklatot a kör elnöke Szénásy József mondotta a magyar királyra, mely beszédet a jelenlevők állva hallgattak végig. Majd a gyulai »Erkel dalkör«, mely örvendetes újításként részt vett a kör bankett­jén, a kör igazgatója kezdeményezése folytán, a »Szózat«-ot adta elő igen szépen Székely karmestert dicsérő, fegyelmezett korrekt előadással. Ezután v 184$. márczius 15 emlékezete.*) Irta: Szügyi József. Tisztelt uraim! Ünneplő gyülekezet! Egy tavaszi nap reggelén a főváros egyik látogatott kávéházában több lelkes ifjú van együtt. Csak hatan vannak — Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Hamary, Sebő és Grál — de sze­mükben a lelkesültség lángja, szivükben az el­szántság bátorsága. — „Készek vagytok velem tartani, bármi történjék is ?“ — kérdé Petőfi. „Igen!“ volt a felelet. „Akkor induljunk !“ — Az utczára lépnek s az egyetem felé tartanak. Az egyetemi polgárok azon hitte, hogy Petőfi s­zókai itt vannak, seregestől tódulnak az ud­varra. Petőfi székre áll s egy költeményt kezd szavalni, egy szabadság után sóvárgó lánglélek magasztos költeményét, egy csatára hívó lelkes szózatot, melyből trombita harsogás, dobpergés és fegyverek zaja hallatszik. A magyar „Mar­seillaise“ ez, Petőfi „Nemzeti dala“ ! Majd Jókai áll a székre s 12 pontban felsorolja, hogy „mit kíván a nemzet.“ Azután szónokol, beszédében rámutat a népek sorsa fölött uralkodó Isten szabaditó kezére s egy szebb jövőt jósol a nem­zetnek. A lelkesedés leirhatlan. Az egyetem udvaráról az utczára nyomulnak s a polgárság is hozzájuk csatlakozván, mint zugó áradat tör­nek az orvosi egyetem felé. Innen „éljen a sajtó­­szabadság !“ „le a cenzúrával!“ kiáltások között a Länderer nyomdája felé veszik útjukat. Oda érve Petőfi, Jókai, Vasváry s Vidacs a nyom­dát „a nép nevében” lefoglalták, hogy a „Nem­zeti dal* s a „12 pont* kinyomassék. Bent a gép zug, kint Jókai, Vasváry és Vidacs szóno­kolnak. Petőfi újra elszavalja „Nemzeti dal“-át s a refrént ezer torok viszhangozza: „A magyarok Istenére esküszünk, Esküszünk, hogy Rabok tovább nem leszünk !“ Dél felé a nyomda kapujában feltűnik Irinyi alakja, kezében a még nedves nyomtatványok­kal. A nyomtatványok kioszlatnak s a sokaság rendben eloszlik. Délután 3 órakor a polgárság a muzeum előtt népgyülésre jön össze. A népgyülés a 12 pontban foglalt nemzeti kívánságokat nagy lel­kesedéssel teszi magáévá s azonnal küldöttség megy a városházához, hogy a tanácsot a reform­­pontozatok elfogadására szólítsa fel. Időközben a tömeg is megindul , mint méltóságos folyam hömpölyög a városháza felé. A városháztéren állást foglalva, egyre hangosabban követelik a reformok elfogadását. A tanács meghajlik a nép akarata előtt s ennek jeléül a nemzeti lobogót a városháza tornyára fel­vonatja, azután elhatá­rozza, hogy az országgyűlést megfelelő reform­­törvények alkotására egy nagy küldöttség által szólítja fel. A nép a városháztérről Budára megy át, hol Táncsics Mihályt, a szabad szó mártírját a helytartóság börtönéből kiszabadítják s eget­verő ujjongások közt kisérik pesti lakására. A nemzeti színházban még aznap este Bánk bánt adják. Előadás alatt érkeznek meg Budáról a fogolyszabaditók, kiket a színház közönsége tom­boló lelkesedéssel fogad. A nők kendőiket lo­bogtatják, a férfiak is sírnak örömükben. A nép Petőfi „Nemzeti dalát” akarja hallani, Egressi Gábor elszavalja. A refrén, mint orkán zúg fel a közönség ajkáról. Majd nemzeti dalokat éne­kelnek. A zenekar a Rákóczi indulót játsza s ennek hangjainál oszlik szét a lelkes közönség. Tisztelt uraim ! Azon események, melyeket most lehető rövidséggel előadtam, ezelőtt 4g évvel márczius 15-ikén történtek. A fővárosi pol­gárság hazaszeretetének s szabadság utáni vá­gyakozásának magasra törő fellángolása volt ez, melyben az egész magyar nemzet közvéleménye nyilatkozott meg s mint ilyen, leghatalmasabb rugója lett azon lelkes törvényhozói munkásság­nak, mely az uj magyar alkotmány magna char­­táját, az 1848-iki törvényeket megalkotta. A nemzet közfelfogása nem is tudja különválasz­tani márczius isikét a negy­vennyolczas törvény­­hozás tényétől, sőt ezekhez hozzákapcsolja a sza­­badságharcz eseményeit is. A nemzet köztuda­tában ezek összeolvadnak s egyet jelentenek, így lett a magyar közéletben márczius 15 ike, mint a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméinek symboluma, a 48 as törvényalkotásnak és a szabadságharcznak is emléknapja. Azt hiszem azért, hogy e nap emlékét mi is úgy fogjuk legméltóbban megünnepelni, ha ama történelmi nagy idők eseményeit lelkünk elé idézzük s azok emlékét minél mélyebben szivünk táblájára vés­sük. Felolvasásomnak nem is lesz más czélja, mint hogy a 48-as törvényalkotásnak, a szabadság­­harcznak s az ezzel kapcsolatos eseményeknek lehető rövid rajzát adjam, e rajz keretében az 1848-ik év­inek , a márczius 15-iki emlékezetes napnak korszak­­alkotó jelentőségét feltüntessem. Lássuk tehát a törvényhozást! A pozsonyi diétán vagyunk, melyet V. Ferdinánd 1847. november 12-én nyitott meg. Gróf Széchényi István és Kossuth Lajos veze­tése alatt két párt küzd itt egymással. Czéljuk ugyanaz, tudniillik a feudális Magyarországnak modern állammá átalakítása, de nem egy uton haladnak. Széchenyi tartózkodó s minden rázkó­dástól fél s politikájának súlyát a gazdasági erők kifejlesztésére fekteti. Kossuth türelmetlenebb s merészebb s a nemzet jogainak érvényesítését s a létező állapotoknak gyökeres átalakítását sürgeti. A demokratikus és szabadelvű közvé­lemény Kossuthtal tart, a külföld eseményei is neki kedveznek. 1848 február havában ugyanis kitör a párisi forradalom s Európa kelettől nyu­­gotig egy jelszótól viszhangzik : „népszabadság !“ Magyarország is forrongásba jő. Széchenyi hiába veti magát a rohanó ár elé, a hullámok elcsap­nak feje felett s Kossuth, mint Magyarország politikai reformátora, diadalmasan halad előre, ragyogó beszédeinek varázsával a törvényhozást, hirlapi czikkeivel a nemzetet ragadja magával s már márczius 3-án független felelős magyar minisztériumot követel. Indítványát mind a két tábla elfogadja s márczius 13-án a nádor veze­tése alatt fényes deputáczió viszi a feliratot a király elé. Éppen akkor érnek Bécsbe, mikor a népmozgalom a Metternich-rendszert megbuk­tatja. Bécs nagy lelkesedéssel veszi körül a ma­gyarokat s a király másnap már fogadja őket. Az udvari párt tombol dühében. Hiába! A nem­zet kívánsága teljesül. A király az előterjesz­tésekhez hozzájárul s gr. Batthyány Lajost felha­talmazza az első felelős és független magyar kormány megalakítására. A törvényhozás öt nap alatt elkészül a felelős minisztériumról szóló tör­ *­ Felolvastatott a békési kaszinónak 1897. Márczius 16-én rendezett ünnepélyén. jeliv melléklet van csatolva.

Next