Békés, 1923 (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-01-31 / 9. szám

2 B­é­k­é­s 1923. január 31. A kir. tanfelügyelő az iskolákban. Szent­­kereszthy Tivadar kir. tanfelügyelő a múlt hét folyamán Gyulán az ev. református és folytatólag a róm. kath. iskolákban végzett iskolalátogatá­sokat. Átvizsgálta az iskolai rendtartási naplókat, a haladási naplókat, megfigyelte a tanítás mene­tét és meleg szeretettel kérdezgette a gyermeke­ket. Végül a tantestület tagjaival iskolakörzeten­­kint konferenciát tartott. A tökéletes gyakorlati szaktudása tanférfiú látogatása a tanítóság összes tagjaiban lelkesült örömet keltett. Kereskedőink Petőfi-ünnepe. Magas szín­vonalú, élvezetes és fényesen sikerült Petőfi-ünne­pet rendezett szombaton este a gyulai kereskedők és kereskedő ifjak társulata. A Komló-szállónak nézőtérré átalakított kávéházi helyiségét a zsúfo­lásig megtöltötte az ünneplő közönség, amelynek soraiban Gyula város kereskedővilágán kívül ott láttuk városunk társadalmának színét-javát. Az ünnepséget irodalmi színvonalra Pakots József író, nemzetgyűlési képviselőnek és Móra Ferenc író, a szegedi Somogyi-könyvtár igazgatójának közreműködése emelte, a művészi jelentőségét pedig Thomán Mária hegedűművésznő és Márky Pál zongoraművész szereplése adta meg. Az ün­nepséget Reisner Artur, a társulat elnöke nyi­totta meg formás és tartalmas beszédben mél­tatva Petőfinek és mostani ünnepeltetésének jelen­tőségét. Utána Márky Pál játszotta el zongorán nagy művészettel Chopin Nocturno-ját és Liszt II. magyar rapszódiáját. Ezt követte Thomán Mária szereplése, aki Bach, Beethoven és Kreisler egy-egy darabját játszotta ,hegedűn elragadó mű­vészettel Márky Pál zongorakísérete mellett. Ez­után Pakota József lépett a dobogóra és gondo­latokban bővelkedő, mélyen szántó előadásban méltatta Petőfit, mint a világirodalom egyik leg­nagyobb alakját és a magyar genius egyik leg­kimagaslóbb megnyilatkozását. A közönség lelkes tapssal honorálta az előadást. Márky Pál újabb zongorajátéka és Thomán Máriának hegedűn elő­adott darabjai után, amelyek közül Sarasate-nek magyaros Zigeuneiweisen-je aratott különös tet­szést, Móra Ferenc jelent meg az emelvényen és szellemes, megragadó bevezetés után Petőfi korá­ról szólott, lebilincselő előadásban ismertetve azt a környezetet, amelyben Petőfi lángelméje kifej­lődött, különösen a színészélet nyomorúságát, majd kritikusainak kicsinyességét és a nagy köl­tővel szemben tanúsított meg nem értését. Köz­ben felolvasta egy igen sikerült költeményét, melyben Petőfinek egy kevéssé ismert szerelmét, Pila Anikó erdődi cigányleány emlékét aposztro­fálja Petőfihez méltó, költői szavakkal. A mind­végig érdekes és szellemes előadás nagy tetszést váltott ki és a közönség szűnni nem akaró taps­sal fejezte ki elragadtatását. A műsor utolsó számaként Major Simon dr. játszotta el hegedűn a cigányzenekar kíséretével Dankó—Pósa: Mi­csoda ország ez . . . című dalát, mély érzéssel teli játékkal érzékelve meg a dalnak elkeseredett hazafias gondolatait. Végezetül a Himnusz fejezte be a szépen sikerült ünnepséget, azután a fiatal­ság a kiürített teremben tánchoz látott, mely a reggeli órákban ért véget. Gyulai Író sikere. A Petőfi­ Társaság Buda­pesten vasárnap délután az Akadémiában ülést tartott, melyen méltatta a százesztendős Madách Imrét és megemlékezett arról, hogy január 23. volt u­ jin csak 100 esztendős évfordulója annak, hogy Kölcsey Ferenc halhatatlan költeménye, a Himnusz megszületett. beszámolt a Bulyovszky Ez alkalommal a főtitkár és Grünwald pályázat eredményéről. Az előbbinek díját nem adták ki, az utóbbit Nuszbek Sándor gyu.. kir. ügyész és még két társa nyerték meg. Gratulálunk. A budapesti gabonaárak. A tőzsdetanács által hivatalosan megállapított árak: Buzu 76 kg.-os tiszavidéki 12700—12800, 76 kg.-os pest­megyei 12600—12700, 78 kilogrammos tiszavidéki 12800—12900 és 78 kg.-os pestmegyei 12700— 12800, rozs 8100-8200, árpa 8000—8300, zab 7800—7900, tengeri 8100—8300, korpa 5100— 5200 korona. Pályázat dohánykisárudára Tótkomlós köz­ségben felállítandó kizárólagos dohánykisáruda kezelésére a gyulai m. kir. pénzügyi­­gatóság pályázatot hirdet. A 20 koronás okmánybélyeggel ellátott pályázati kérvények a gyulai m. kir. pénz­ügyigazgató főnökénél 1923. február hó 15-én déli 12 óráig személyesen vagy posta utján nyúj­tandók be. Adományok a­­ Napközi Otthonb­a. Az áll. elemi iskola kebelében felállított Napközi Otthon intéző-bizottsága hálás köszönettel nyugtatja az alábbi szives adományokat: Neumann György 2 kg. zsír, 2 kg. füstölt oldalas, 4 kg. bab, 13 kg. burgonya, 13 kg. liszt, özv. Marosán Györgyné havonta 5 kg. só, Paulik N.-né 15 kg. sárgarépa. Ismeretterjesztő előadás. Az ipari munkás­ság február 2 án, pénteken két ismeretterjesztő, vetítettképes előadást rendez a Göndöcs-kerti pavillonban. Mindkét előadáson Nagy-Magyarország kerül előadásra Mérey Gyula főgimnáziumi tanár felolvasásában. Az első előadás ifjúsági lesz és fél 6 órakor kezdődik, a második pedig este 8 órakor. Hadirokkantak figyelmébe A hadirokkantak orthopad cipő javítása, miután a szerződött cipész a szerződést felbontotta, egyelőre szünetel. Ha a javítási munkák újból meg fognak kezdődni, ezt a műhely vezetősége lapunkban közölni fogja. A kérvényezők ("úgy az orthopad cipők, valamint művégtagok javításának szükségességét a város elöljárósága által — szegénységi bizonyítvány csatolása mellett — igazoltatni kötelesek. Halálozás, özv. Papp Gáborné, szül. Hencz Karolina Gyulán, január 27-én életének 76-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 30-án történt a Szentháromság temetőben. Az elhunytat fia, Papp Endre gyulai pénzügyi szám­­tanácsos és neje Bójás Ilona, valamint nagykiter­­jedésű rokonság szerető szívből gyászolja. Szolgálatra visszarendelt tanító. A vallás- és közoktatásügyi miniszter D. Kiss András, volt osdolai (Háromszék vm.) állami iskolai, legutóbb Gyulán működő és időközben B. listába sorozott tanítót szolgálatra visszarendelte és Gyula-Farkas­­halom tanyai iskola vezetésével bizta meg, aki állo­mását itt elfoglalta. Nevezett tanítónak több sike­rült költeménye jelent meg időnkint a gyulai lapokban. Műkedvelő előadás: A Gyula józsefvárosi földmives leányok jótékonycélu műkedvelő elő­adást rendeznek, melyre a város közönségét sze­retettel meghívják. Előadási napok: február 2-án, 3-án, 4-én és 5 én. Az előadás helye: a józsef­városi leányiskola. Belépő díj 50 K. Felülfizetése­­ket a jótékony célra való tekintettel hálás köszö­nettel­­ fogad és hirlapilag nyugdtaz a rende­zőség. Megfosztottak egy vitézt vitézi jellegétől a vitézi telkétől. A Békés-Aradvármegyei Vitézi Székkapitányság közhírré teszi, hogy a múlt év­ben felavatott és Dobozgerlán gróf Wenckheim Jenő által adományozott bolgárkertészeti telekbe beültetett vitéz Pankotai Gábortól, a Székkapi­tányság előterjesztésére a Vitézi Rend Széktartó­ságától január 15 én vett rendelet értelmében a vitézeket megillető jogok gyakorlását, így a »vi­téz” jelző használatát is megvonja. Az ellene meg­indított orgazdaság bűntettének bírói ítéletéig is a telek haszonélvezeti jogától eltiltja, azt a me­gyei szék kezelésébe veszi és hasznosításáról gon­doskodik addig is, még az Országos Vitézi Szék a telek zár alá helyezése iránt intézkedhet. Ezen rendelkezés a legközelebb megjelenő »Vitézi Köz­­löny«-ben bent lesz. Drágább á­fást. Ismét a dohányárak emel­kedéséről kell­­ hírt adnunk. Igaz, még mindig nem érték el az árak az úgynevezett aranyparitást, de ez csak akkor lehetne vigasztaló számunkra, ha néha­ napján arany is kerülne a kezünkbe. Január 28-tól kezdve az ismertebb dohányfélék szivarok és szivarkák árai ezek. A cukor árát felemelték. A pénzügyminiszter hozzájárulásával a cukorgyárosok a cukor árát 35 koronával felemelték, így a kockacukor ára a kiskereskedelemben kilónként 500 korona körüli, ami most már a békebeli árnak ötszázszorosa lesz, tehát megközelíti a búzaparitást. A blokkrendszer alkonya. Kállay pénzügy­­miniszter a kereskedelmi érdekeltség erős köz­benjárására kijelentette, hogy a blokkrendszert nem ugyan egyszerre, hanem fokozatosan meg fogja szüntetni. Műtárgyak árverése. Az Eggenberger-féle budapesti műkereskedés, régi elismert cég, állami engedélyt nyert műárverések idő szerinti rendezé­sére. Ezen árverések »Eggenbergar Aukció” név alatt fognak szerepelni és az első aukció február 15-én kezdődik. Akinek eladásra alkalmas mű­tárgyai vannak, az lépjen érintkezésbe a céggel (Budapest, IV., Egyetem­ u. 6. gróf Károlyi pa­lota) és kérjen bejelentő lapot. Az aukciót ér­deklő tárgyak: 1. Minden művészi értékű tárgy. 2. Képek, régiek, újabbak és miniatűrök. 3. Arany és ezüst tárgyak, ékszerek. 4. Nemes porcellánok, fajanszok, üvegek, zománcok. 5. Bútorok, faragott és antikok, képkeretek. 6. Bronz szobrok, fém dísztárgyak. 7. Perzsa szőnyegek, selymek, csip­kék. 8. Fegyverek, órák, vázák, tükrök. 9. Minden egyéb tárgy, melynek művészi értéke van. A m. kir. állami gyermekmenhely kérelme. Az igen súlyos megélhetési viszonyok folytán mind több és több azon családok száma, kik gyermekei­ket kénytelenek állami gondozás alá vétetni. Ezzel szemben pedig igen kevés azon családok száma, kik hajlandók gondozásba venni gyermekeket az állami gyermekmenhely kötelékéből. Ennek követ­kezménye, hogy a menhely annyira zsúfolt, hogy a felvétel fennakadást szenved. A gyermekmenhely vezetősége azon tiszteletteljes kéréssel fordul a közönséghez, hogy szíveskedjenek segítségére lenni a gyermekvédelemnek oly módon, hogy minél nagyobb számban lehessen gyermekeket kihelyezni. Különösen abban a tekintetben, hogy ne csak 10 éven felüli, de 10 éven aluli gyermekeket is vállaljanak gondozásra. A menhely igazgatóságá­nak ezen emberbaráti kérelmét a legmelegebb pártolással ajánljuk a közönség szives figyelmébe. Jó vicc A franciák tudvalevőleg megszál­lották és zálogba vették Németország értékes bánya- és ipartelepeit, a Ruhr-vidéket, hogy Németor­szágot fizetésre kényszerítsék. Az erőszakos fellé­pés az eddig széttagoltan vergődő Németországot hirtelen és váratlanul ismét egységessé tette. Ma nincsenek már ott szocialisták, kommunisták, ba­jorok, monarchisták stb., csak egységes német nacionalisták. A „Münchener Zeitung“ azt indít­ványozza, hogy Bismarck — aki a német egységet megteremtette — szobra mellé állítsák fel a francia elnök, Poancaré szobrát is, mert Poancaré volt az, aki a német egységet, melyet a vesztett háború tönkretett, most a Ruhr-vidék megszál­lásával másodszor is megteremtette. Finom Hercegovina — — — — 100 gr. 440 K — f. Legfinomabb magyar pipadohány — 100 gr. 200 K — f. Legfinomabb magyar szivarkadohány 25 gr. 50 K — f. Finom magyar — — — — — 100 gr. 140 K — f. Középfinom magyar — — — — 25 gr. 32 K — f. Kapadohány — — — — — 25 gr. 26 K — f. Szivarok: Regalita* — — — — — — 1 drb. 57 K — f. Trabuco — — — — — — 1 drb. 50 K — f. Britanica — — — —• — — 1 drb. 50 K — f. Operas— — — — — — — 1 drb. 40 K — f. Cuba-Portorico — — — — 1 drb. 35 K — f. Portorico — — — — — — 1 drb. 25 K — f. Cigarillos — — — — — — 1 drb. 18 K — f. Szivarkák: Pammuia — — — — — — 1 drb. 10 K — f. Memphis — — — — — — 1 drb. 12 K — f. Király — — — — — — — 1 drb. 8 K — f. Hölgy — — — —— — — 1 drb. 7 K — 1. Hercegovina — — — — — 1 drb. 5 K 50 f. Symphonia — — — — — 1 drb. 4 K 50 f. Duna — — — — — — — 1 drb. 2 K 50 f. Dráma — — — — — — 1 drb. 2 K 50 f. Magyar — — — — — — 1 drb. 2 K — f. Szerkesztői üzenetek­ szerű Bonyhádi-utca 6. Az igen tartalmas, szak­cikkért köszönet; kissé hosszú, de azért jönni fog. Pontos és figyelmes kiszolgálás Értesítés: Tisztelettel értesítem Gyula város és vi­déke n. ó. közönségét, hogy az eddig is álta­lam vezetett Király-vendéglőt bérbe vettem és azt átalakítva „Turul borozó“ címen február­b­án, szombaton este borjúpörkölt va­csorával megnyitom. — Kitűnő asztali és desszertborok. A n. é. közönség szives pártfogását kérve tisztelettel: 91 1—2 Árva ,rnfi, vendéglős. Önállóan főző és minden házi munkában jártas asszonyt vagy leányt keresek. Cim a kiadóban: 89 1—2 Egy kocsis felvétetik Kovák Testvérek fakereskedésében. 941-1 Két tanúié felvétetik 921-* Hász és Kovácsnál. Két darab egészséges, 8 hónapos süldő eladó Jókai Mór­ utca 18. szám alatt. 90­1—1 ház Nagy románváros Kertész­ utca 22. számú szabadkézből eladó. Értekezni lehet ugyanott 88­1—1 Egy fiatal, sárga tacskókutya (taxis) elveszett. A megtaláló vagy a nyomravezető szép jutalomban részesíti Vár­megy­eházáa. I0. sz. alatt. Állmaim Gyula 93 1—1 m. kir. állategészségügyi felfigyelő lakása Novák­ utca 15. szám. NyiMif 19X3. n kiadótulajdonos Dobay János nyomdáin.

Next