Békés, 1937. január-június (69. évfolyam, 1-144. szám)

1937-01-22 / 17. szám

4 HIKE­K. A kő Hő. Az is ember két lábon jár, gondolkodik, beszél, eszik, (ritkán) mondom, olyan ember, mint mi, többiek Mégis van valami különbö­zet. Az ő gondolatai súlyosak, szavai nehezek és a fejét az alázatba horgasztja. Nem emeli büszkén azzal a képzelgéssel, hogy ki vagyok és mi vagyok ! Nem. Kezet szorít­ veled,­­aki oldalba rugod, sajnál téged, aki megveted, szánja azt, aki háta mögött rossz szavakat ereszt szélnek, nem veti meg és nem ítéli el bölcsességében azokat se, akik állandóan éhező szája elől lopják el azt a falat száraz kenyeret, melyet nagy ritkán dob elébe a kiszámíthatat­lan élet.­ Csak akkor hagyja el mélyen gyö­kerező nyugalma, ha a szót, az írást akarják hiénamódra kilopni az életéből. Máskülönben megértőleg bólint a „ma“ közönbössége elé, minden belső irigykedés nélkül emeli kalapját a „szivarozóknak“, elis­meri az „éhezőket“, szikrányi szándéka sincs, hogy életét vegye a „moslékkavaróknak“. Mon­dom, ember a költő is, csak súlyosan belső ember... Nem sodorják mellékvágány­ a hét­köznapi apróságok, nem játszik helyiérdekű lóvonatot senki mulattatására. Egyenes röpül előre, mágnesként húzza a jövő, állandóan ébren tartják a sejtések, vágyak és álmok. Minden költő egy-egy szem, ország­nak, vagy világnak a szeme, melyen keresztül mi nézünk az örvénylő igazság felé, mi, kép­zelgő vak emberek Eddig minden költőről beszéltem. Ezután csak egyről: A pusztából jött, valamikor pásztor volt. Pásztor és a bibliát szamárháton olvasgatta. Most u. ?an­kozottü­nk a vvégzetesen magyar költő 11. YSSíidok I­*1*”.”*. yjssük agyon ! lépjük ki a nyelvét! Dorongoljuk a föld alá.. Gyer­tek emberek, segítsetek, nem bírok egyedül a kötéllel ! Vagy emeljünk előtte kalapot ? Gondoljuk meg jól, mert magyar és költő. Olyannyira,­­ hogy nagyságát és halhatatlanságát majdan­i félszázad fordultával magasztalják fiaink, összetett kezekkel állanak szétteregetett emlék­élete előtt és sopánkodnak, hogy éhezett, fá­zott, rongyoskodott... és jóllaknak aztán, mert sikerült áldzattal ültek disznó módon torz, örökké élő szelleme fölött. Gyertek emberek segítsetek ! Most újra én beszélek . Mondom, valami­kor pásztor volt... és jaj annak a szamárnak, „melyiknek“ hátára „szeges“ nyerget dob. . P. Gy. Gyógyszertári inspekció. Január hó 16 tól február 1-ig a Práger-féle gyógyszertár tart szolgálatot. A gyógyszertárak az éjjeli kiszolgá­lásért este 9-től reggel 7-ig pótdíjat számítanak föl. Személyi kir. Dr. Skála Ferenc, m. kir. állategészségügyi főtanácsos, a déli állategészség­ügyi kerület felügyelője, akinek hivatali hatás­körébe tartozott Békés vármegye is, — Budapes­ten hirtelen meghalt. Temetése pénteki­n lesz, amelyen a m. kir. törvényhatósági főállatorvos vezetésével Békés vármegyéből nagyobb küldöttség vesz részt. Pénteken kerül lepergésre a gyulai frontharcosok rendezésében, az évad legnagyobb sikerű kémpfilmje: A titok. Aki megnézi nagy élményben lesz része. HÓCIPŐ-KÜLÖNLEGESSÉGEK : Hungária— Eskimó —Emerge, Wimpassing­s más külföldi gyártmányt­; óriási választékban kapható a TANAI divatházában. 1581 17—* Olaszország lakosainak száma: 43,286,060. Az olasz központi statisztikai hivatal kimutatása szerint 1936. december 31 én Olaszországnak 43,286.000 lakosa volt. BÉKÉS ehér ruhában dolgozhat a DOBAY cég által forgalomba hozott KARBON ÉS KOPÍRPAPÍROKKAL Ismét aggodalomra ad okot a pápa álla­pota. Vatikáni körökből érkezett jelentés szerint, a pápát a múlt héten a folytatott kihallgatások annyira legyengítették, hogy most egyelőre nem hagyhatja el ágyát olyan hosszú időre, mint a múlt héten. XI. Pius pápa egyébként szerdán is kihallgatáson fogadta Pacelli bíboros államtitkárt és Bertrand német püspököt. Válogatott napszemű szilvából készült ASZALT SZILVA kg.-ként 90 fillérért, aszalt, mézédes gyümölcs körte kilogramonként 1 pengőért, kisebb mennyiségben is kapható ITZNEL DUBAY-U. 2. 1 f02 U—12 Január 27-én hirdetnek ítéletet a Kenyeres Kaufman-ügyélen. K­nyeres Kaufman ügyének tár­gyalását nagy érdeklődés mellett folytatta a bün­tető törvényszék A bíróság tanukat hallgatott ki, majd az iratokat ismertette. A törvényszék úgy határozott, hogy január 27-én folytatja a tárgya­­­­lást, amikor is párbeszédre kerül sor és valószí­­­­nüleg elhangzik az ítélet. A Hungária Malom Kossuth­ téri üzletében (Schilinger-ház) igen szép és ízletes 1580 fá—“ kapható péksütemény darabonként 3 fillérért Kalikó-táncestély. Az 554. számú Gyula cserkészcsapat január hó 30 án este 9 órai kez­dettel kalikó-táncestélyt rendez az Egyesült Kat. és Polg. Kör helyiségeiben. Kalikó-anyagból készült ruhában megjelenő résztvevőket a rendezőség aján­dékban részesíti. Hatvanegy fokos hideg Szibériában. Az Orosz­országból érkező hírek szerint az idén különösen kemény a tél Oroszországban. Mindenütt nagy hi­deget mértek. Kelet Szibériában azonban olyan kegyetlen a fagy, amilyenre már évek óta nem volt példa. Kubatovszkban mínusz 6­ fokot muta­tott a hőmérő a fagypont alatt. leltári árusítása sikerét biztosítja Női betegségek gyógyításánál a természetes „Ferenc József" keserűvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelent­kezik. 2—2 Az Urleányok Mária Congregációja f. hó 24-én este 8 órai kezdettel Kabaré­estet rendez a Göndöcs kerti pavilon­ban. — Jegyek válthatók a Draskovich trafikban. 3—4 Ml lesz február 1937 január 22 S­PORT A Gyac február 14 én A Gyte február 21-én kezdi a szezont A bajokság tavaszi sorsolása. Február 14-én Mszsc—Turul. Február 21 Gyac—Mszsc (őszi újrajátszás) Textil-Etc, Turul—Mafc, ... Február 28. Etc - Máv, Textil-Törekvés, Mte-Ttc Otk—Gyac, Gyte-Mszsc, Mafc-Turul, Marc, Gyac—Mte, Máv—Otk, Törekvés—Etc, Ttc-Tex­ 11. Mszsc—Csak, Gyte-Mafc. Marc. 14. Textil—Máv, Gyte-Törekvés, Csak-E­c, Elítu Gyac, Mafc—Ttc, Otk—Mszsc. Marc 2! MaX~Gte’ Törekvés-Otk, Textil—Csak, Giac —Etc, Ttc-Turul, Mszsc—Mte. Marc 28. Csak— törekvés, Gyac-Gyte. Ápr. 4. Csak—Gyac, Mte -Máv, Turul-Törekvés, Mafc—Textil, Ötk­­n i Cyte-­Etc. Ápr. 11 Máv—Törekvés, Otk— Csak, Textil - Gyte, Etc - Mafc, Ttc-Mszsc. Turul ~­lte- a Törekvés - Gyac, Mafc­­ Otk, Etc-Textil, Gyte—Mte, Turul—Mszsc. Ápr. 25. Mszsc—Máv, Törekvés-Mafc, Otk—Mte, Gyac— Textil, Turul—Etc, Ttc-Gyte. Máj 2. Mafc— Mszsc Gyac—Máv, Csak-Mte, Otk—Gyte, Textil —Tiuul. Máj. 9. Csak—Mafc, Turul—Máv, Mszsc —Törekvés, Ttc-Gyac, Mte-Etc, Textil—Otk. Máj 2. Máv—Csak, Mafc-Mte, Otk-Turul, Etc Ttc, Mszsc—Gyac. Máj. 30. Máv—Mafc, Msz­c Textil Etc—Otk, Gyte—Turul, Mte- Törekvés, Ite—Csal. Jun. 6. Máv—Ttc, Gyac•• Mafc, Mizsc —Etc, Mtt—Textil, Csak—Turul. Jun. 13. Csak— Gyte, Törekvés—Ttc. N­ÁDIÓ Január 22., péntek. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrend, 10. Hirek. 11.10. Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12. Déli harangszó. Időjárásjelentés. 12.40. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 14.40. Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16.45. Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 00.05. Hirek. 10.20. Időszerű szemle. 10.45. A vég szegény­­ség. 12.05. Kiss Jóska és cigányzenekara. 1.30. Verdi-hanglemezek. 4.15. A rádió diákfélórája 5. Korszerű időszolgálat. 5.30. Budapesti Hangver­seny Zenekar. 6. Sportközlemények. 6.45 Irányí­tott világgazdaság. 7.15. Visszajáró árnyak. 8.15. Ignácz Rózsa Babits-verseket mond. 8.40. Doh­­nányi Ernő zongorázik. 9.20. Hírek. 9.40. A rádió szalonzenekara. 10. A rádió külügyi negyedórája. Utána: Időjárásjelentés. 11. Hírek angol nyelven. 11.50. Csorba Dezső és cigányzenekara. Bútorok oU szoba kiadó. Szent Imre-tér 13. sz. 1630 3—B Névjegyeket rendeljen IMS MOL, ha a „Béfeés“-5 £? hirdet BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.

Next