Békésmegyei Közlöny, 1879. július-december (6. évfolyam, 64-142. szám)

1879-10-19 / 111. szám

TI. évfolyam, 1879. 111. szám. B.-Csaba, október 19-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. H^egjeler^Ill. Ib.eten­k­ént h­áromszor: vasárnap, feed-d. (féliven) és cs­ö­törtök­örx. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bér­mentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szám­ ára 5 kr kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr [Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken minden posta­hivatalnál 5 kros postautalván­nyal Czáfolat az „Ujabb viszhang"-ra. ii. Végül így kiált fel czikkíró: „hol van te­hát a férfinak ama mindent okozó nagy hibája?" s így érvel „ha a felnevelt leányban megvan­nak, a korszellem kórjai, az csak arról tanús­kodik, hogy az anyákban szintén meg kellett lenni, különben nem nevelték volna leányaikat helytelen irányú nézetekben." Ez már alapos okoskodás, de mégis egyoldalúságban sijlik. Mert kérdem, az-e csupán az apáknak köteles­ségök, hogy családot alkossanak s azokról ne gondoskodjanak ? Nem kötelessége-e az apák­nak őrködni, vajjon helyes irányban neveltet­nek-e gyermeket ? S ha tán ferde irányt lát, — gyengének kell lenni, félve kedves neje szem­rehányásaitól s igy mintegy ráütni a jóváhagyás pecsétjét a kiirtandó roszra­? Nem! és ezerszer nem! Ha a világ fenállása óta a nők feladata volt is a gyermekek — szabatosabban a leá­nyok — nevelése, de az apáknak őrködő fel­ügyelete sohasem záratott ki! Itt sem a nők tehát kizárólag a hibások,­­ hanem egyaránt mindketten. Sőt ha tovább akarnám ez ügyet feszegetni, azt kellene koczkáztatnom, hogy a tudomány mértéke szerint, inkább hibás a férj, az apa, mert ő nemcsak neveltetett, hanem azt is tanulta, hogyan kell másokat nevelni, míg a nő, kivált ezelőtt, leginkább csak házineve­lésben részesült, de abban épen nem, hogy leá­nyait miként nevelje! Az „Ujabb viszhang" irója eddigi érvelé­seit — bár azok szerintem nem azok — a hiú­­­ságból eredetieknek akarja felmutatni, állítván hogy az önismeretnek ez t. i. a hiúság legna­­­gyobb akadálya. Ebben tökéletes igaza van. De bizony ez úgy a férfiakban,­­ mint a nőkben megvan. I­ogy a nőkben nagyobb mértékben van meg, annak okáról első czikkemben szó­lottam. Hogy kevesbittessék, arra a férfiak van­nak hivatva, az által tudniillik, hogy ne legye­nek nő-dicsőitők, habár ez udvariasságuk rová­sára történnék is. — Ismerek egy nőt, kinek szép leánya volt. Ez anyjától megszokva a takarékosságot, nem azután járt, hogy mennél divatosabban öl­tözködjék s igy a bálokban ruhájával nem fény­lett. Nem szeretné az „Egy férfit a javából" hal­lani, mikép itélt felőle a nősülendő fiatalság ? Megsúgom. „Beh kár, hogy ez a szép leány ily egyszerűen öltözködik." Az egyszerűség abban állott, hogy nem volt két rőfös uszálya. — Ez kérem, megtörtént. Miért mondják hát a férfiak a nőket hiúknak, holott ők — vagy legalább némelyek közülök — a hiúságnak tömjéneznek ? — Ostromolnák csak, bizony nem lenne annyi anyagi ziláltság okozta öngyilkosság. Hogy a nők hiúsága s az ebből eredő fény­űzés hatalmas tényező az anyagi tönkrejutásra — bár nem átalánosságban — elismerem. De hozzunk fel csak egy példát, mert hát a példa bizonyíték: X. férfi követjelöltül lép fel, akár jószántából, akár felkérés következtében. Meg­választása, kivált ha ellenjelölt is van, bizony­talan, a szavazatokat tehát pénzen kell meg­szerezni. Hány ezerbe kerül ez ? S miért ? Az „országgyűlési követ" cziméért, vagyis: hiúság­­­ból. Menjünk tovább. Egy nőnek gyönyörű ék­szerei, drága gyémántjai vannak. — Hol vette ugyan­azokat ? Hát az ő szeretetreméltó, gyöngéd férje vásárolta neki. Miért ? Mert szereti hallani s tudni, hogy az ő kedves nejének vannak a leg­szebb, legdrágább ékszerei. Íme­­ ismét a hiúság és pedig a férfiak által dédelgetve, nemcsak, de ápolva is. Ugye­bár, tisztelt czikkíró úr, ha elfogulatlan el kell ismernie, hogy azon állitása, mintha a nememnek dicsőitője volnék , alaptalan ? De tán elég is lenne mostanra. Legyen. Azon­ban még egyet. A „fényűzésről" szóló czikk írója közénk dobta Eris almáját. Mi tollharczot kezd­tünk. Vívjunk mint nemes ellenfelek. A­ki le­győzetik is, nyertes lesz. Mert a győzelmi ba­bér a takarékosság, a nemzeti jólét, a családi boldogságon forog. A t. szerkesztő úr, remélem, nem zárja el előlünk lapját. (A világért sem ! Szerk.) Hiszen mindketten használni akarunk! Politikai hírek. Egy nő. — Andrássy Gyula igen szép bucsut vett minisz­tériuma tisztviselői és az osztrák-magyar birodalom külföldi képviselőitől. — A bécsi képviselőház felirati bizottsága elnökké Grob­olszkit, elnökhelyettessé Rech­bauert választotta meg. — Cialdini nagykövet meg­marad párizsi állomásán. — Párizsban Czacki bibor­nok nuutius átnyújtotta f. hó 15-én Grévy elnöknek megbízó levelét és kifejezte a pápa óhaját Franczia­ország jóléte iránt. — New­ Yorkból írják, hogy Ohio és Iowa államokban történt választásokban a köztár- A „BÉKÉSMEGYEI KÖM!" TÁRGYÁJA. Olvasó és erek­lyetők. Mély után: Bárdfi Sándor. (Folyt.) Venieri­e kalandjának nem szándékozott egyha­mar véget vetni. Minden körülményt felhasznált, hogy hetenként legalább hétszer legragyogóbb öltözetében jelenvén meg Lea előtt, győzelmét még teljesebbé tegye. Lea szerelme szenvedél­lyé vált s végre egy görög tragoedia hősnőjének szerelméhez hasonlított; a szegény leány annyira ment, hogy térdre borulva rimánkodott atyjának, kérné meg számára Venieri kezét. Az öreg Catini György elborzadt e gondolattól, mely az összes társadalom által elfogadott szokásoktól eltért, de minthogy leányát forrón szerette, megigére, hogy mindent megtesz boldogitására. E naptól kezdve a herczeg gyakran meglátogatá a Breuta kastélyt s a legszívélyesebb fogadtatásban részesült. Az öreg Catini vadászatokat, halászatokat rendezett tiszteletére, mely alkalommal sokat s komolyan beszélt Venierivel gaz­dag palotáiról, kiterjedt birtokairól, lovairól sat. Majd leányára vitte át a beszédet, magasztalta annak jósá­gát, kedvességét. A herczeg a legnagyob nyugalommal hallgatá vé­gig az öreg ur beszédét s aztán más tárgyra vitte át a beszédet. Catini minden reményét elveszté, Igy telt el nap nap után; az erdőkben sokat vadásztak és sokat halásztak a lagunákban; a kastély népe alig tudta fel­emészteni a töménytelen halat és vadat; de a házas­ságról szó sem volt. Venieri különben azon emberek közé tartozott, kik a házas élet boldogságát csak tá­volról szeretik nézni s visszaborzadnak azon gondolat­tól, hogy az udvarló czimót a férjével felcseréljék. r­­a valaha dogé leszek — szokta mondani — nőül veszem az Adriát, mint nagy­apám teve, más lakodalomról tudni sem akarok !" E velenczei tréfa szomorú mosolyra vonta Lea atyjának ajkait. A herczeg ezt vagy ehhez hasonlót mindennap ismételt. Egy estve Lea egyedül ült szobájában. Előtte lebegett a szép berczeg kedves képe s a szép leány foglalkozást keresett, mely gondolatainak más irányt adjon. Több könyvet felnyitott, majd sorra nézte a jól ismert festményeket, elővette s ismét abba hagyta himzését, végre egy ereklyetokot vett elő. Tisztelettel párosult félelemmel nyitá fel a tokot, s az ereklyét kivette, mely tömjén­szaggal tölté be a szobát. E kincs, melyet XIII. Gergely pápa szentelt meg, az Evangélium egy fejezetét foglalá magában, vallásos szempontból tekintve nagy becscsel bírt. E vallásos szórakozás pár perezre visszaadá a leánynak rég elvesztett nyugalmát. Ekkor az erkélyen nem­ hallatszott. Lea kiáltani akart; de e perezben Venieri herczeg megjelent az erkélyen. — Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a herczeg három év óta váratott magára. Bocsássák meg a fiatal velenczei nők e gyöngédségét ! A herczeg késett neme szokása ellenére, de oly szép, oly kedves volt, hogy az neki megbocsátható. „Itt vagyok — szólt a herczeg lassú, de minden megindulás nélküli hangon — itt vagyok, szép Lea !" Ez an­yit jelentett : „Gyönyörködjél bennem " Lea le­­itó szemeit, jól hallá a herczeg hangját, de nem mert reá nézni. „Nézzen reám Lea, vesse reám szemeit, Venieri herczeg térdel itt előtte ! Szégyenpír bob­tá el ekkor Lea arczát, s ő ki most az örvény széléhez oly közel állott, végre a her­czegre vető szemeit s egy éles sikoly tört ki kebléből, hisz ez a Venieri herczeg ki lábainál térdelt oly csúf, oly visszataszító volt. Lea sikolyára az öreg Catini gyorsan összegyűjt­vén cselédeit, az ajtót betörve a szobába rontott, s egy férfit látván leánya lábainál térdelni , egy ve­lenczei nemeshez illőleg kardjához nyúlt s elégtételt kért. A herczeg, ki jeles tulajdonai mellett nem volt bátor, reszkető hangon esedezett kegyelemért. „Jól van! ugorjál ki az ablakon, szerencsétlen !" kiáltá a felbőszült atya. Venieri szót fogadott, az erkélyre sietett s selyem kötélhágcsóján gyorsan feküdt a hideg márvány lebocsátkozott. Lea ájultan padozaton s atyja ápolása gyorsan magához térn­é. Midőn jobban lett, a szenve­dély, mely reá nézve oly szerencsétlen kimenetelű lehe­tett volna, örökre kihalt kebléből s a nyugtalan izgatott napokat szebbek, mosolygóbbak válták fel. • • * (Folyt, köv )

Next