Filatéliai Szemle, 1960 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
LECTORI SALUTEM — кл&жи [UNK]йк ducuót! ÚJ ESZTENDŐ, az 1960. év dátuma kerül fel lapunkra. A Filatéliai Szemle szerkesztősége az új esztendő első számában baráti, elvtársi, gyűjtőtársi köszöntését küldi valamennyi olvasójának. Minden új esztendő új lapot jelent. Új lapot, új kezdést, új lendületet a munkában. Az új soha nem jelenti a régivel, az eddigivel való gyökeres szakítást. Mindazt, ami értékes, helyes és jó volt, folytatni kívánjuk — ez kötelességünk. Pártunk VII. kongresszusa után — éppúgy mint népünk életének minden területén — a magyar bélyeggyűjtő mozgalomban is fokozottan érvényesíteni fogjuk azokat az eszmei és gyakorlati célkitűzéseket, amelyeket pártunk művelődéspolitikája, népgazdaságunk fejlesztése egész népünk érdekében kötelességünkké tesz. OLVASÓINKNAK nemcsak eredményes és boldog új esztendőt kívánunk. Kérünk is: ugyanúgy, ahogy pártunk is kéréssel fordult egész dolgozó népünkhöz, mi is azt kérjük: közös erőfeszítéseink tegyék jobbá a munkát, tegyék valamennyiünk érdekében eredményesebbé tevékenységünket. Lapunk a magyar bélyeggyűjtők szervezett mozgalmának hivatalos lapja. Nem lenne elegendő, ha csak száraz, hivatalos közlönye, regisztrálója lenne az eseményeknek. Hírt akarunk adni a magyar bélyeggyűjtő mozgalom minden területéről, minden eredményéről, de lehetőséget kívánunk biztosítani a hibák, hiányosságok, a jogos kívánságok felvetésének is. KÉRJÜK olvasóinkat: ugyanazzal a szeretettel és érdeklődéssel mint eddig, de fokozottabb, az eddiginél sokkal reálisabb aktivitással támogassák, segítsék lapunk munkáját. Csak úgy válhat a Filatéliai Szemle igazán valamennyiünkké, ha nemcsak olvasói, de aktív munkatársai is leszünk. Ebben a szellemben és ebben a reményben kívánunk valamennyiünk boldog, munkás, eredményekben gazdag új esztendőt. A FILATÉLIAI SZEMLE SZERKESZTŐSÉGE AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSA ALKALMÁBÓL KIADOTT EMLÉKBÉLYEG-SOROZAT LEÍRÁSA 1959. november hó 30-án, a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresszusa alkalmából 60 fillér és 1,— Ft névértékű bélyegisorozatot bocsátott ki a Magyar Posta 1 500 000 példányban. A bélyegek csillagos vízjelű fehér papíron 3 színű raszteres mélynyomással készültek. A bélyegek képmérete 22 X 39,5 mm, perforálásig terjedő méretük pedig 26 X 43,5 mm. A bélyegek alaprajza közös, csupán az ábrázolt kép és az értékjelzés változik címletenként. Az alaprajz színes keretben a „Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresszusa Budapest 1959” és „Magyar Posta” feliratokat tartalmazza. A 60 filléres bélyeg piros-fehér-zöld szalaggal ellátott vörös zászlót tartó embert ábrázol. A bélyeg kerete, az ember és értékjelzés színe sárgás-barna. Az 1,— Ft-os bélyegen piros-fehér-zöld szalaggal ellátott vörös zászló látható, melynek középső részéből fehéren „MSZMP VII. Kongresszusa” szöveg emelkedik ki. A keret és értékjelzés színe barnás-viola. A bélyegek eredetitől eltérő nagyságú képeit a Filatéliai Szemle december 1-i számának címoldalán közöltük. MESE L bélyegsorozat leírása A bélyegek mérete 33 X 43 mm. A bélyegek közepén népmeséket ábrázoló képek, a bal felső sarokban „1959” évszám, a jobb felső sarokban az értékjelzés, alul „MAGYAR POSTA” szöveg olvasható fekete színben nyomva. 20 filléres óvónő mesél az óvodásoknak. Háttérben a szivárvány színei. A bélyegháttér színe szürke. 30 filléres: Csipkerózsika mese egyik jelenete. A háttér színe rózsaszín. 40 filléres: Ludas Matyi a libákkal. A háttér színe világos türkisiz-zöld. 60 filléres: A tücsök és a hangya meséjének egyik jelenete. Háttér világoskék. 1, — Ft: Masenka a medvékkel. Háttér sárga. 2, — Ft: Jancsi és Juliska a boszorkánnyal. Háttér sárgászöld. 2.50 Ft: A hammelni patkányfogó. Háttér színe narancsszínű. 3, — Ft: Piroska az ágyban fekvő farkassal. Háttér barnásvörös. Készült offsetnyomással, 400 000 példányban. \ммм/илллл/имллмалм/и/и/иал/и/и/и/и/иал/иллм/им/иллм/и^^ Lapunk szűk terjedelme miatt előző számainkban még nem tudtunk minden vidéki kiállításról megemlékezni. Igyekszünk pótolni legalább az új év elején: biztosak vagyunk benne, hogy olvasóink, gyűjtőtársaink éppen olyan örömmel és elégedetten veszik tudomásul a megkésett tudósításokat is, mert látják belőlük, milyen aktív, milyen eredményes a vidéki körök élete, tevékenysége. GYŐR 1959. október 4-én a győri József Attila Kultúrotthon dísztermében igen komoly értékű, gazdag kiállítás volt. A kiállításon a Győr és Vidéke Bélyeggyűjtő Kör tagjain kívül részt vettek a vagongyári és az ifjúsági körök tagjai is. Értéke a győri kiállításnak, hogy eddig féltve őrzött és csak kevesek által ismert magyar klasszikus anyagok is nyilvánosságra kerültek. KIÁLLÍTÁSOK A kiállítás iránti nagy érdeklődésre jellemző, hogy állandóan 120—150 látogató tartózkodott a teremben; egyetlen nap alatt kb. 4000 nézője volt a szép kiállításnak, közöttük nagy számban fiatalok. Bizonyosra vehető, hogy ez a sikeres kiállítás ismét nagyszámú új hívet toborzott a győri bélyeggyűjtők közé. A kiállításról a Kisalföld című megyei lap is megemlékezett. BÉKÉS A művelődési ház mozitermében rendezték meg 19&9. október 4-én félezer érdeklődő számára a bélyegkiállítást. Sokszáz látogatónak nemcsak egyszerűen érdekességet jelentett a gazdag kiállítási anyag megtekintése, hanem szemmel láthatóan hatása alá kerültek ennek az egyik legjobb falatelista propagandának. Nagy sikerrel szerepeltek a kiállításon a helyi ifjúsági gyűjtők. Ez arra a reményre ad alapot, hogy a békési kör munkájában is további szép eredmények várhatók. Ezt is Győrben látták Érdeklődő fiatalok a győri kiállításon • BERETTYÓÚJFALU Komoly fejlődést lehetett megállapítani az előző évekhez képest a berettyóújfalusi gyűjtők 1959. októberi kiállításán. A helyi kultúrházban, különféle helyi szervek segítségével méltó keretek között került bemutatásra Г [UNK] felnőtt és 10 ifjúsági gyűjtő gazdag anyaga. Két és félszáz néző tekintette meg a kiállítás napján a bélyegiárlókat, és adózott elismeréssel a kör vezetőinek fáradságot nem ismerő munkájáért. KISKUNFÉLEGYHÁZA Múlt év október 4-én 15 felnőtt és 3 ifjúsági gyűjtő 40 tablóval jól sikerült kiállítást rendezett Kiskunfélegyházán. Több mimt félezer néző gyönyörködött a kiállítás napján a legkülönbözőbb magyar és külföldi bélyegekben, s a kiállítók közül a díjazottak, de valamennyien a résztvevőik megérdemelték az elismerést és az érdeklődést. Érdeklődők a kiskunfélegyházi kiállítás tablói előtt