Bereg, 1882 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-01 / 1. szám
Köztársadalmunk életének általános jellemvonása közelismerés szerint a múlt év folyamán pangás, ridegség, közönyösség volt. Maradhat-e ez így továbbra is? Nem kötelességünk-e köztársadalmunk szellemét oly niveaura emelni, hol annak a kor értelmi és anyagi haladásával megegyezőleg állania kell? Nem szükséges-e, hogy tevékenységünket a társadalmi élet és szellem fejlődésére nagyobb mértékben latba vessük, mint eddig? Hiszen fejlődése nélkül emberi a társadalmi közszellem feladatunkat sem teljesíthetjük kellő mérvben, annyival inkább nem teljesíthetjük hazai és polgári, valamint családi kötelességeinket, mert egészséges társadalmi élet nélkül beteges a hazai politikai, polgári és családi élet. Hol pedig a társadalmi élet az egyetértés és kölcsönös bizalom biztos bázisán alapszik, ott virulni fog a haza, virulni fog a család, virulni a megyei és társadalmi közélet. — A nélkül a rideg önzés és közönyösség kérge fedi el sziveinket egymás érdekeitől s a közérzéstől, mely minden nemesnek, jónak és szépnek szülőanyja! Óhajtandó, hogy e nemes közérzés, mely egészséges társadalmi életet képes teremteni: hassa át és szülje újra ez uj évben mindnyájunk szivét! Hozza létre megyei, városi és magán életünkben az egyetértés amaz áldásait, melyek után szivünk emberi rendeltetésünknél fogva óhajtozni van hivatva! Legyen e felviradt uj év a boldogság, megelégedés, szeretet és egyetértés éve közöttünk! S e hittel és reménnyel, hogy ez úgy teend, kívánunk olvasóinknak: „Boldog ujjévet!É s Péchy Tamás. A megyeházról gyászlobogót lenget a téli fuvalom. Péchy Tamás, megyénk osztatlan szeretetét méltán kiérdemelt alispánja nincs többé. Az az általános fájó érzelem, mely e megyének minden társadalmi rétegénél nyilatkozott az elhunyt halála felett, azok az őszinte szivből eredő bánatkönyek, melyek az" elhunyt ravatala köré csoportosult résztvevő "közönség szemeiben csillámlottak, mindmegannyi tanúi annak, hogy e megye jegyzőkönyveibe méltán lett legközelebb beigtatva az elhunytnak egyéniségét találóan jellemző azon kifejezés: „ö volt megyénk legrokonszenvesebb alakja.“ Nyájas, barátságos kellemes modora vonzó hatást gyakorolt mindenkire, ki a társadalmi életben vele érintkezett. Őszinte nyílt modora, aranytiszta férfijelleme,egészséges humora, mely — kivált huzamos betegségének beállta előtt — szellemdus társalgását oly vonzóvá és kedvessé tévé, mindenkiben mély rokonszenvet keltett, mely a boldogultat kora sírjáig kisérte. Törhetlen igazságszeretete,lelkiismeretessége és szakértelme, mely öt, mint a megye tisztviselőjét jellemző, általános becsülést vívott ki számára. E szeretet, közbecsülés és ragaszkodás élénk kifejezést nyert az elhunytnak temetésén, hol a népek ezrei meghatottan környezek a koporsót, mely „a megye legrokonszenvesebb alakját“ zárta magába, melyre szebbnél szebb koszorúkat helyeztek nemcsak a család tagjai, hanem a megyében létező testületek és egyletek is, melyeknek az elhunyt szintén fájdalmasan meggyászolt halottja volt. * * •Veréchy Tamás született Szabolcsmegyében Nyir- Madán 1836. évben. Iskoláit s különösen a gymnáziumi osztályokat a sárospataki és debreczeni ev. ref főiskolákban elvégezve a technikai szakban leendő magasabb kiképeztetés végett Bécsbe ment s az ottani műegyetemnek volt szorgalmas növendéke. Majd az alkotmányos időszak elérkeztével a lánglelkü s annyi nemes tulajdonokkal biró ifjú Bereg megyében kívánt tért foglalni, melynek már akkor állandó lakosa is volt, s a társas köröknek csakhamar általánosan kedvelt tagja lett. Itten vezette oltárhoz kedvesség s női erényekben egyaránt tündöklő nejét, született Sulyok Emíliát. Az 1867-ben történt megyei általános tisztujitásnál az idegen megyéből jött, de személyes tulajdonai miatt rövid pár év alatt megkedvelt ifjú annyira bírta már megyénk közönségének rokonszenvét, hogy nagy szótöbbséggel és lelkesedéssel Bereg megye első aljegyzőjévé választatott meg, mely állásában törhetlen szorgalma, munkakedve által általánossá tette azon ragaszkodást, melyet irányában a megye közönségének egyes körei tanúsítottak. Következő évben 1868-ban Janka Károly megyei főjegyző eltávozása következtében megürült főjegyzői állásra nagy lelkesedéssel megválasztatott. A tágult munkakörrel együtt a közügyek iránti tevékenysége is fokozódott 8 nemcsak hivatalában volt buzgó és fáradhatatlan tisztviselő, de alig volt társadalmi tér és közügy, melynél tevékeny részt ne vett volna. Megyei közgyűléseken, különösen minden fontosabb tárgyhoz nemcsak érdemileg hozzászólott, sőt már ekkor kifejlődött szép szónoki tehetségénél fogva a közönséget gyakorta általános lelkesedésre ragadta. A politikai pártküzdelmekben a közjogi ellenzékhez sorakozva, e pártnak oly lelkes és tevékeny tagja volt, hogy a „beregmegyei ellenzéki kör“ már első szervezkedése alkalmával a párt első alelnökévé választotta meg, sőt 1871-ben a munkácsi választó kerület mint balpárti jelöltet felléptetve oly lelkesedéssel sorakozott melléje, hogy az azon kerületet hatalmával uraló összes uradalmi tisztség erőszakoskodásai s a kormánypárt és közegeinek minden rendelkezésére álló presszóinak alkalmazásba hozatala s teljes erőfeszítése kellett ahoz, hogy ellenében nehány szavazattöbbséggel Lécnyay József kormánypárti jelölt megválasztását kierőszakolja. 1873. évben már annyira bírta az elhunyt megyénk közönségének osztatlan bizalmát, hogy* Horváth István kormányzó alispánnak főispánná lett kineveztetése következtében megüresült alispáni állásra egyhangúlag s közlelkesedéssel Péchy Tamás választatott meg. Hogy minő munkásságot, tevékenységet, minő részrehajlatlan igazságszeretetet tanúsított az elhunyt ezen állásában, felesleges vázolnunk, hiszen az tudva van olvasóink előtt, kik a boldogultat mint tetterős férfiút súlyos és életemésztő betegsége előtt ismerték. E törhetlen munkásságának s részrehajlatlan igazságszeretetének kifolyása azon ragaszkodás is, melyet e megye közönsége a legközelebbi tisztujitáskor irányában tanúsított, midőn az életerejében megtört férfiút díszes állására — melyet egykor oly példányszerüleg töltött be — újból egyhangúlag választá meg. Hosszas szenvedés, sír felé hanyatlás volt egy idő óta a boldogult alak élete. Most már vége a nehéz küzdelemnek. Ott nyugszik a hosszú küzdelemben megtört alak a sirkert csendes hantjai alatt. De emléke szivünkben élni fog s ápolni fogjuk azt a szeretet melegével. Szelíd, barátságos arczvonásait emlékünkbe véssük, szellemével az emlékezet tükrén ZILVESZTER ÉJJELÉN. Irta: RADICS MIHÁLY. Csikorgó hideg van. A hó csak úgy ropog a csizmatalp alatt. Szél uram sem czeremóniáz sokat, hanem úgy magyar Miskáson vágja az ember szeme közé a házfedelekről fel-fel kapdosott s porrá zúzott havat. S az a legszebb, hogy oly büszke, hogy „pardon“-t sem kiált, ha az embert nyakon önti azzal a hideg hókásával. Az ember utóvégre megsekalva Szél uram gorombáskodásait szépecskén — mint a gyönge nő, ha férje történetesen jó kedvben talál hazajönni — kitér utjából s a meleg szobába menekül, hol a meleg kályha mellől neveti, kaczagja a dühöngöt. Szél uram, a nemzetessége majd megpukkan mérgében, amint látja — ha úgy véletlenül az ablakon bekukkan a melegszobába — hogy őt csak kaczagják. . Még jobban tör ki belőle a méreg s hogy megmutassa, hogy nem aludt tej van edzett ereiben, készül a háztetőt felkapni s elvinni, vagy a kaczagok fejére dönteni. Ámde minden, amihez csak hozzá fog, úgy látszik csütörtököt mond. De azért ő figyelmessége — mint a felbőszített vadállat — bőmből eszeveszetten. Tudom, nem is jár most halandó a szabadban, (nem is tanácsolnám) hanem aki csak teheti, meleg szobába vonul. Nem is tanácsos most vele csak amúgy félvállról beszélni, mert megadná az árát a vakmerő. Én csak a fejemet dugtam ki a konyhaajtón, megnézendő, van-e csillag az égen, máris elrabolta a legeslegszebb fejtakarómat, azt a legeslegszebbik taplósipkámat, amelyiket még csak tizenhat év óta van (fájdalom már csak volt) szerencsém viselkedni. Még szerencse, hogy engem nem kapott fel s nem vitt magával.... Tudom, hogy reggel valahol Szibériában ébredtem volna fel. Hanem majd számolunk még egymással Szél uram (ha addig ki nem üt a statárium). „Lesz még szél uramra der.“ Ha a legdrágább sipkámat el is vitte, de rajtam ugyan ki nem fog... Nem lesz Istók! Mind a két ajtó bereteszelve, a kandalóban csak úgy lobog a rózseláng (ölfám nincs) Truczoljunk Szél uram. Meglássuk, ki hagyja félbe hamarabb a medvetánczot!... Ezzel rágyujtoztam, a finom csetneki szűz magyar dohánynyal megtöltött hosszuszáru selmeczi pipára s gyönyörködtem a semmit nem tevésben. (Itt mellesleg megjegyzem, ha el nem árulnak, hogy a dohány nem saját termesztményem. Tegnap vettem Icáiktól úgy suttyonban vagy 16 csomócskát.) Majd, eh — vigye a patvar — gondolom magamban. Unalmas élet ez igy magamban virasztani s várni az uj évet. Elmegyek én Veronkárahoz, majd virasztunk kettecskén, hamarabb telik az idő. Ahogy gondoltam úgyis történt. Elmentem Veronkáékhoz, Kopogtatok az ajtón.... semmi. Benyitok a szobába... senki. A lámpa ég, az asztalon nyitott könyv. Vissza akarok fordulni, Veronka lép be. — Hát ön itt Ernő?... Oh az már mégis sok..., hangzik a fogadtatás tárt karok nélkül. — Akit szeretünk, azért tenni semmi sem sok. Én meg szívemből szeretlek, azért amit tesz........ — Elég, elég!.. Ha szeret, felejtsen el... ne gyötörje többé szivemet, át gyakran társalkodunk, s örökre feledhetetlen lesz előttünk azon páratlan jellem, kinek neve úgy van megörökitve megyénk évkönyveiben, mint „Beregvármegye legrokonszenvesebb alakja.“ Legyen áldott emlékezetes K. S. Megyei bizottmányi ülés 1881. deczember 29-én. A folyó évi deczember 29-én tartott megyei bizottsági ülésre igen szép számú közönség jött össze a törvényhatóság székhelyén, úgy, hogy a szűk és kényelmetlen terem szinültig megtelt a közügyek iránt érdeklődő megyei bizottsági tagokkal. Azaz hogy pardon nem annyira a közügyek, mint inkább a gyűlés egyik feladatává kitűzött s újonnan rendszeresített „alszámvevői állás“ betöltése iránt érdeklődő közönséggel. Az élénk választási hangulatban levő közgyűlést főispán ur a méltósága megnyilván — első sorban is meleg szavakban emlékezett meg a köztörvényhatóságot ért azon fájdalmas csapásról, mely szeretett alispánja, Péchy Tamás gyászos elhalálozása által a megye közönségét érte. — A fájdalmas visszaemlékezés érzete hatotta át mindenkinek szivét a szomorú esemény miatt. Mert valóban alig létezik ember a széles megyében, ki ne sajnálná azt a kedélyes, lekötelező modorú, csupa szív és jóságból összealkotott embert, kinek szelíd galamb természete ment volt minden harag és gyűlölködéstől, ki roszat soha senkinek nem tett, ki minden jóravaló embert szeretett és pártolt, ki senkit sem gyűlölt s kinek talán epéje sem volt. Ugyanazért közhelyesléssel találkozott az elnöklő főispán azon indítványa, hogy az elhunyt iránti közrészvétés emléke iránti tisztelet jegyzőkönyvileg megörökittessék, és erről az elhunytnak hátrahagyott özvegye a jegyzőkönyv másolatával értesittessék. Bejelentette ezzel kapcsolatban a főispán, hogy az alispáni teendőknek ellátásával — az ez állásnak választás utjáni betöltéséig — a törvény rendelkezése nyomáa Jolszty Gyula megyei főjegyzőt bízta meg, mit a közgyűlés helyeslőleg tudomásul vett. Olvastatott ezután az országos veres kereszt elnökének gr. Károlyi Gyulának, a veres kereszt egylet országos szervezése tárgyában a megyéhez intézett kérvénye, s ezzel kapcsolatban Pest-, Pilis- és Solt- törvényesen egyesült megyének e tárgyban hozott bizottmányi határozata. Mindkét megkeresés elvileg elfogadtatott a közgyűlés által. A megkeresvényben hangsúlyozott állandó alapítvány tételét azonban — tekintettel megyénk szigorú anyagi viszonyaira — a közgyűlés ezúttal mellőzte. — Kimondd azonban határozatilag, miszerint e közhasznú, humanitárius egyesület e megye területén is társadalmi úton terjesztendő és megalakítandó — ugyanazért a megye minden vidékére tekintettel, a főispán elnöklete alatt egy számos tagból álló létesítő bizottságot választott, mely bizottságnak feladatául tűzte az egyletnek e megyébeli szervezését és létrehozását. Az 1882-ik évi megyei költségvetést a belügyminiszter némi csekély módosítással és törléssel jóváhagyva leküldé. A közgyűlés a miniszteri jóváhagyást tudomásul vette, s egyszersmind elhatározta, hogy a jóváhagyott költségvetés végrehajtás végett az alispáni hivatalnak kiadassák. E tárggyal kapcsolatosan Kántor Sámuel bizottsági tag azon indítványt terjesztette elő, hogy amennyiben a megyei házi pénztár (domestika) megalkotása tárgyában készült törvényjavaslatnak, a képviselőház közigazgatási bizottságában történt tárgyalásánál, a hírlapok utján annak jött nyomára, hogy a tiszaháti és munkácsi szolgabirói hivataloknál jelenleg rendszeresítve levő kétkét szolgabirói segédhivat a tervben lévő törvényjavaslat által egyre redukáltatni czéloztatik, tekintettel arra, hogy a megye közönségének a megszüntettetni czélzott — Hát gyötrés az, ha azt mondom: szeretlek jobban, mint önmagamat... — Ha szeret, szerelmére kérem, távozzék. — De miért e szeretetlen elutasítás?.. — Azért, mert gyűlölöm önt. — Gyűlöl ?.. Honnan e hirtelen változás ?.. Vagy., aha kezdem érteni... Jól vagyunk. Amióta Jenő is teszi vizitéit, azóta lettem én gyűlölt.. Jól van... Isten látja szivem, hogy,... — Hagyja el, hagyja el... Jenő nem hibás. Mit tehetek én arról, ha ön oly gyűlöletessé tette magát én előttem... Még egyszer kérem, távozzék... Nemsokára vége az évnek, legyen vége szerelmünknek is. — Az uj év kezdetével, új élet is kezdődjék, nemde? — Úgy van, csak távozzék... — De asszonyom, addig nem távozom, míg meg nem mondja, hogy miért kezde úgy gyűlölni. Hiszen még tegnap úgy szeretett és én oly boldog valék. Vagy hazudott akkor, midőn keblemen ringatva fülembe azt rebegék ajkai: „szeretlek a sírig.“ Ami tegnap igen volt, az ma már nem. Elégedjék meg eddigi szerelmemmel. Mától fogva nem ismerjük egymást... Távozzék, — Ez utolsó szava? — Amen, — Jól van. Köszönet eddigi szerelméért is. Ha egy nap alatt oly gyűlöletes tudok lenni egy oly . nő szemében, ki úgy szeretett, ki életét is feláldozta volna érettem, s akit én Istenként imádtam s imádok még most is, kinél boldogságomat véltem föltalálhatni... ám legyen. Megnyugszom sorsomban. Talán csodálkozik rajta, hogy nem