Bereg, 1906 (33. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-07 / 1. szám

SZH n. XXXII. évfolyam. gyan elszomorító lenne, ha a haza t mélységének szivében lehervadt volna m­ár teljesen az idealizmus virága. j E sorokban csak itt-ott felmerülő J­v.-e­ikre akartam rámutatni, hogy mind­!­­ok, akik e bajok megszüntetésére vala­­ at tehetnek, ragadják meg az alkalmat, j )ig nincs későn. I Szendrői Holozsnyay Cyrill ismét fekete BEK 12 G YAROSI KÖZÜGY­EK. Városi közgyűlés. Beregszász város képviselőtestülete e hó 4-én délután 3 órakor tartotta meg ez évben J. a közgyűlését, mely a késő esti órákig tartott el. Az első közgyűlést számos körülmény tette érdekessé és látogatottá. Ezen a gyűlésen jelen­ek meg először a nemrég megválasztott uj városai­­ak, akiket a természetes kíváncsiság is vonzott a közgyűlésre. Azonkívül a tárgysoro­­k­­ >n serepelt az uj városi szabályrendelet, melynek megalkotása a város anyagi és admi­­nt. 4 racionális ügyeinek annyi vitális érdekét érinti, úgy az eziránti érdeklődés jogosnak és szük­ségesnek mutatkozott. Ezzel kapcsolatos volt a városi tisztviselők fizetésének megállapítása is, mely­­ legtöbb vitára szolgáltatott alkalmat. Részletes tudósításunk a következő: A közgyűlést Gáthy Zsigmond polgármester nyi­tott­­! ...cg. Üdvözölte a megjelent képviselőtes­tületi igokat. Boldog uj esztendőt kívánt a k; . kön­­­­et működéséhez. A közgyűlés jegyző­lek hitelesítésére felkérte Nagy Ernő és Reismann Simon képviseleti tagokat. tárgysorozat első­­ pontját minden vita nélkül fogadta el a képviselet. Ily kép tudo­mást vétetett a legtöbb adót fizetők névsora; a legutóbbi képviseleti választás eredménye ; az a­­ n >viseleti tagoknak Szakosztályokba leendő beosztása iránti polgármesteri előterjesztés ; a «vámpénztári tartalékalap 1904 évi jövedelmé­nél­ elhagyott gyermekek segély alapja javára ■ [UNK]e.n­ ) átutalása és a piacztéren felállítandó ly terve és költségvetése. Ezután került sor az új szervezési szabály­­rendeletre, melynek részletes tárgyalása során száno­s indítvány és módosítás került megvita­tásra Ifj. Fedák István a tanács tagjainak sorai­ént hagyni kéri az ellenőrt, gazdát és alkapi­­tány, mert ezeknek az ügyköre a tanácsban más magasabb fokú tisztviselőkkel képviselve van. A polgármester felvilágosítása után a köz­­gy­űlés az eredeti szövegben megnyugodott. Kisebbszerű indítványokat terjesztettek elő a szabályrendelet VI.—XXI. fejezeteihez Kallós Ti­b­­or, Toldy Ignácz, Nagy Ernő, Dr. Bal­kányi Jenő, ifj. Fedák István, melyeknek nagy­részét a közgyűlés el is fogadta. Nagyobb vita indult meg a 3 számtiszti állás és az adó­végre­hajtói állás betöltésének módja körül. Arról van ugyanis szó Kallós Tivadar indítványa folytán, hogy ezen tisztviselőket ne élethosszig­lan válas­sza meg a képviselet, hanem csak 6 évre. E körül nagy vita támadt, melyben a polgármesteren kívül, aki minden tárgyhoz adott komoly felvilágosításokat és nyújtó t tárgyilagos érveket, részt vettek Varga Lőrinc tiszti ügyész, IJnner Bertalan, Czeiner, Dr. Reismann Simon, ifj. Fedák István és Toldy Ignác. Utóbbi 3 felszólaló ellene volt a­­ módosításnak, mert a kezelő személyzetre a törvény maga állapítja meg az élethossziglani választás módját Az pedig, hogy ezen tisztviselőket csak azért, hogy minden 6 évben újra választhassunk, az elöl­járóság tagjai közzé sorozzuk, már nem is lehetséges. Mert előzőleg a közgyűlés, épen ezen hivatalnokoknak az előjáróságba való felvételét, leszavazta. Ez a kérdés tényleg incidentaliter lett a vitába beledobva. A választási rendszernek meg­határozott időre, vagy élethossziglanra való meg­állapítása oly komoly kérdés, hogy az alapos megfontolást igényelt volna. Ez pedig még az indítványozó részéről­­ sem forgott fenn, mert észrevehető volt, hogy az indítvány nem előre megfontolt terv, hanem ötletszerű volt. Ezzel a kérdéssel egyébként még bizonyára lesz módunk foglalkozni ! Nagyobb vita még a szabályrendeletnek a tisztviselők minősítésére vonatkozó részénél is. ifj. Fedák István a rendőrkapitánytól jogi kép­zettséget, a gazdasági tanácsostól gazdasági iskolai képzettséget kiván. Czeiner Nándor a gazdától a minősítést nem kívánja sőt ellenzi. Varga Lőrincz tiszti ügyész utalt — igen bélye­gen arra, hogy a rendőrkapitányi állás betöltése a főispán szuverén jogkörébe tartozván, a qvalifikáció megállapítása és kikötése is az ő joga. Ily kép városi szabályrendeletben ez nincs helyén, mert a szabályrendelet nem ellenkezik a törvén­nyel. Nagy Ernő erélyesen követeli a jogi minősítést és ezzel kapcsolatban kikelt a jelenlegi helyettes rendőrkapitánynak legutóbbi gyászos politikai s szereplése ellen. E­miatt el­nöki rendreutasításban­­ is részesült. Beszéltek még többen, végre is az eredeti javaslat maradt meg, azzal az elvi deklaráczióval, hogy a rendőr­­kapitánytól a jogi képzettség feltétlenül meg­kívánandó. A közgyűlés utolsó pontjául maradt a városi tisztviselők fizetésének kérdése. Czeiner Nándor a pénzügyi és gazdasági bizottság javaslatát kéri elfogadni, mert nagyobb mérvű fizetésre nincs fedezet. Gáthy Zsigmond polgár­­mester ismertette a fizetésrendezés kérdését és képet nyújtott arról, miként véli — pótadó igénybevétele nélkül — a fizetésemeléshez szük­séges fedezetet előteremteni. Alm­ásy, Kallós, Toldy, Linner és ifj. Fedák a fedezetre vonat­kozó előterjesztéseket csak a folyó évre tartják megnyugtatóknak, ellenben a következő évekre n ncs gondoskodás téve. Ifj. Fedák nem riad vissza attól sem, hogy pótadó útján biztosíttas­sák a tisztviselők fizetés­emelése, mert a város iminens érdeke, hogy a hivatalnokai megél­hetését biztosítsa. Több hozzászólás után végre is a köz­gyűlés az eredeti javaslatot fogadta el. A köz­gyűlés ezzel véget is ért. A tárgysorozat többi pontjának tárgyalását péntek délután 3 órára halasztották­ el. boré .meg. hóm­. en 12. Jobb az okos ellenség, mint az barát. 13. Még a tiszta búza közt is van gaz. 14. Úgy bámul, mint a borjú az uj kapura. 15. Ha a gyümölcsfa magától hullatja nőiesét, nem szükséges azt kővel meg­unod. 16. A szamár addig nem tud úszni, m­íg a fülén be nem folyik. 17. A nedves földnek nem kell eső. 18. Jobb aludni, mint álmosnak lenni. 19. Az ing legközelebb áll az ember­hez. 20. Ha a kenyeret elvágtad, az nem lehet ebbé egész. 21. Ha a kutyát erővel r­i, nem fog űzni vadat. 22. Nehezen születünk s viszed a vad,­nehezen halunk Sohasem tudhatni, hogy mit hoz a 24. Nehéz a rosszat megjavítani. 25. Töröknek és kis gyermeknek, ne ígérj út, hanem amit adni akarsz, add mindjárt. 26. Inkább egy rossz esztendő, mint egy szomszéd. 27. Az nem lehet ónozó, kinek nincs vide­­nt 29 Minél jobban mosdik a fekete, annál jobban feketébb lesz. 30. A réz vagy para (török réz) mindegy. 31. Nem mind arany, ami fénylik. 32 Könnyebb azt kérdezni, hogy kinek a felesége, mint kinek a leánya. 33. Az ördög nem hagy maga után nyomot. 34. Aki nem tudja, miről beszéljen, az hazudni kezd 35. Mindent eltakar, mint a vipera a lábát. 36. Még Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. 37. Bár többféle eredetűek vagyunk, mégis egy anyagból állunk. 38. Szerszám nélkül nincs mesterség. 39. Egészség nélkül, mit ér a gazdagság. 40. Szorgalom nélkül nincs tanulás. 41. Többet ér, ha ingyen dolgozunk, mintha a napot lopjuk. 42. Ha a bolond hallgat, akkor okosnak tartják. 43. Isten adta, Isten vegye el. 44. Isten uralkodik mint Isten, a cár mint cár. 45. Fekete fez, rossz jel.* 46. Erőszakkal még az Istent se lehet kérni. * Hercegoviniában és Dalmáciában a fiatal leányok fekete fezt hordanak addig, mig nem jegyesek, aztán vörös­­ ■ , —I­­r«i nrany «»viirükkel, üveggyöngyökkel ős­zi sőt akkor is. Beregszász, 1906 január 7. Sylveszter estély. A „Beregvármegyei Irodalom és Műpártoló Egyesület" ismét fényes bizonyságát adta annak, hogy nemcsak mint az Irodalom és Művészet, de mint a beregszászi társadalmi élet pártfogója is kitűnő feladatot teljesit. Ritka város az, a­melynek aránylag oly nagy számú intelligentiája volna, mint Beregszásznak, mégis ritka város az, amelyben olyan kevés a társadalmi össze­jövetel, hangverseny, táncmulatság, mint itt. Valósággal­­ alszik itt a társadalmi élet s nagy hálával és elismeréssel adózunk az Irodalmi és Műpártoló Egyesületnek, különösen pedig a „Műpártoló szakosztály " elnök­nőjének , Benda Kálmánné úrnőnek, ki fáradtságot nem ismerő igyekezettel törekszik arra, hogy az itteni tes­­pedő társadalmi életet felélénkítse. Az ő érdeme a Sylveszter estéjén rende­zett hangverseny is, mely tanújelét adta annak, hogy Beregszászban is tudnak olyat produkálni, ami igazi műélvezetet nyújt Általában véve olyan jól sikerült a sylvesz­ter kis koncert, hogy akik végig élvezték, csak megelégedésüknek és elismerésüknek adhattak kifejezést. A programul első számát Gáthy Zsig­­mondné úrasszony töltötte be. Bethoven „Pathe­­tique“-ját játszotta igazi tudással és művészi ízléssel. Többször volt már alkalmunk Gáthy Zsig­­mondné úrnő magas nívón álló zenei készült­ségéről és tudásáról meggyőződnünk, de leg­jobban megnyilatkozott ez a mostani szerep­lésénél Kár, hogy a közönségnek az a kis része, mely nem értette meg és melyet nem gyönyör­ködtetett Bethoven magas szárnyalási­ stylusa, folytonos disk urálásával zavarta úgy a közön­séget, mint a szereplőt. Ez a figyelmetlenség jellemzi a beregszászi közönséget. A második számmal Szabó Mariska ur­­leány gyönyörködtette a hallgatóságot. Hm. románcot énekelt annyi kellemmel és baji hogy a közönséget egészen elragadtatta. Meg­ismételtették énekét s „ujrá“-nak magyar dalo­kat énekelt. Szépen csengő hangja kellemesen töltötte be az elismert rossz akusztikájú zenne. Dr. Benda Géza zongora kísérete művészi velt Külön dicséret illeti őt, mert jól kisérni a leg­nehezebb dolog. Ezután Dr. Linner Jenő szavalata követ­kezett. A közönség elragadtatással, figyelmesen hallgatta a mesteri szavalatot. Bocsássanak meg a többi szereplők, ha azt mondom, hogy ez a szám képezte az estély fénypontját. Azt a régi szép éneket, amelyben hatalmas érzelmek és indulatok egész konglomerátja van, olyan­­ cize tudta előadni, hogy az ember szinte maga elé képzelte a búcsúzó Rákóczit. Nehéz dolog volt az egyszeri­ szak mai, de remekbe kidolgozott verset előadni, de a magyar szív, magyar lélek, mely át tudta érteni a vers szavait, megkönnyítette e nehéz felad . A negyedik számot Dr. Kánya S . k­­hegedű szólója foglalta el. Olyan ritkán, alkalmunk Beregszászon művészi értékkel dr. hegedű játékot hallani, hogy talán egy számú: sem vártunk annyi érdeklődéssel, mint ezt­ , meg is felelt ám a várakozásnak Dr. Kánya, mert remek vonó­vezetése, staccatói és techni­kája valóságos bámulatot keltett a hozzáértők körében. Az­ előadott darab (Beriot 1) nagyon alkalmas volt arra, hogy a konzervatorku­­tudást és tanulmányt érvényre juttassa. G ■ nacrc ficrvelemmel és rendim ml ügyesen kisérte a jeles rmmmmusU

Next