Az Élet, 1927 (4. évfolyam, 121. szám)
1927-01-30 / 121. szám
Iffy aztán a konkurrencia nélküli »Szláv bizt. г.-t.« kapta meg a biztosítást, mint egyedüli pályázó. A humoros esetnek azonban még nincs vége. Az elsikkadt, illetve készakarva későn átvett ajánlat ügyében a munkácsi képviselőtestület vizsgáló bizottságot küldött ki, amely áll hét tagból és ezek közül az egyik a főszámvevő, akit előreláthatólag szintén terhel a felelősség ez ügyből kifolyólag. Nem a tybornak kellett volna vizsgáló bizottságot kiküldeni, hanem a főjegyzői hivatal lett volna illetékes az ügy igazi állását kinyomozni és arra fényt deríteni. De hát nem azért vagyunk Ruszinszkóban, hogy holmi ilyen kis apróságon fennakadjunk, mint a fenti valóban ruszinszkói eseten. Méray Mária álommeséiből Aratás Marokszedő lány voltam. Nagyon örvendtem a kék égnek, meg a hintázó édes pacsirtának. Részbe dolgoztam. És felállítgattam az én keresztjeimet, hogy lássák, még az én munkám! A többieké mind feküdött. Az én keresztem ragyogott, mint a szinarany! A kis szarkály A falukban volt egy kis zederdő. Abba egy fa. Azon egy szarkafészek. Alighogy kikeltek a kis szarkák, egy fiú ellopta a mamájukat. Mama nélkül maradtak a szarkácskák. Egyszer látom, hogy a szomszéd öreg szarkák összejöttek és hallottam, amint megbeszélték, hogy ők fogják ezut a közösbe eltartani a kis szarkákat. Úgy is volt. Felnevelték az árva kis szarkákat. A sors ellopta az én apámat. Mostan a jó emberek nevelnek engemet. A kutyakölyök Azt álmodtam, hogy egy anyakutya húsz kis kutyát kölykezett az ágyamba. Éreztem is a testemmel, milyen bársonyok voltak. Kis fekete bársonykutyák. Meg is simogattam őket, pedig lánynak nem szabad vak kutyakölyköt simogatni. De igen sajnáltam őket, mert így vetélik el a szegény anyák a gyermekeiket. Azután 17 kiskutyát elevenen elástak és csak három maradt meg. Nagyon sírtam. Arra ébredtem fel. ||a Vásároljon a|| | S0L9M0H |I ruhaáruházában! | ||_ MUNKÁCS -|| -----Rákóczi ucca 14. jmj Rákóczi | AZ ÉLET Hindu herceg gitározott fülembe és török háremhölgyek vettek körül a kassai cigánybálon (Kassai szerkesztőségünktől.) Három úri bál is volt aznap Kassán. És én mégis a cigánybálra mentem. Nem bántam meg. Az ifjabbik Kroónnal, a tehetséges fiatal rajzolóművésszel felszerelve nyomultam be a ligeti táncterembe. A pénztárnál egy szőke cigányasszony ült. Jól ismert, hát nem kért belépődíjat, bár elhatároztam, hogy a Kroónt odaadom neki. (Igaz, hogy a belépődíj öt krón, de ez az egy megér ötöt.) A barátom rajzolás ürügye alatt karonfogott egy szép cigánylányt és nyomtalanul eltűnt a forgatagban. Első pillanatra láttam, hogy itt a legnagyobb úr a baka. Az uniformis uralta a bált és a vitéz urak harsány kurjongatással csárdásoztak a charleston muzsikára. A bakák leginkább a »civil« cselédekkel táncoltak. Előttem forgolódott egy pompás, terebélyes szakácsnő, termékeny, mint egy jó almafa, rámosolygott a vitézre és e mosoly mögött a fzátter úr két gyönyörű combot látott lelki szemeivel. Nem a szakácsnő combját. A libáét. A padokon ülnek a cigánylányok. Nem sokat táncolnak, mert a bakák nem igen tudják a modern táncokat, civil meg alig van. De aki civil, az itt mind vérbeli cigánylánnyal táncol. Üldögélnek a padokon, székeken a cigánylányok. Soha úri mulatságon én ennyi szépséget nem láttam. Azok a csudálatos csillagszemek, — ennek a forróvérű, furcsa népnek öröklött családi ékszerei, — tündökölnek, izzanak és — vonzanak. Leülök közéjük. Egy hollóhajú török háremhölgy tunyán rámrebbenti szeme bársony függönyét, leül mellém és forró kezébe fogja a kezemet. Soha ilyen kellemes riportot! Előttünk két kicsi cigányfiú charlestonozik. Egyik piros-fekete csikós pulóverben, parázsló, óriási fekete szemével amint eltáncol előttem, olyan, mint egy nagyon szép finom úri gyerek. Kézenfogom. — Hogy hínok? — Maczó Ali. — Tudsz már muzsikálni? — Homne! Kisbőgős leszek én! A sarházba fogok én játszódni! A hatesztendős kisbőgősnek a kilencéves Hádi Kálmán a táncpartnere. Ő nagybőgős lesz, »már van egy gittárhegedűje is« és egyelőre kicsi neki Kassa. 3 Fazekas Sándor az emberséges gyárigazgató jóvoltából már könnyebb sora van Méray Máriának, a munkásköltőnőnek. Az igazgató taníttatja munkásnőjét és könyveket ad neki (Kassai szerkesztőségünktől.) Az Élet legutóbbi száma vezető helyen foglalkozott Méray Máriával, a különös tehetségű, költőlelkű kassai gyári munkásleánynyal. A cikk és a leközölt szép vers nyomán sohasem tapasztalt, óriási érdeklődés támadt Kassán a szegény leány sorsa iránt. Naphosszat cseng a telefon. Mária »befutott« költőtársai és idegen emberek is felajánlják segítségüket, támogatásukat. Méray Mária mindezt természetesnek veszi. Kimondhatatlanul hálásan, ragyogó szemmel mondja el a rövidke »álommesét«, ahogy ő a maga külön múzsáját elnevezte: — Nem tudom, hol végzem az álmodást és hol kezdem a mesét. Azér’ álommese. Az is egy álommese, hogy én meg akartam halni. Vagyis nem akartam, de úgy volt, hogy muszáj. Akkor írtam azt a verset. A túlvilág partjáról. Nem különös, hogy a másvilágról és »Az Élet«-nek küldtem a versemet?... De különös. Mária élete most aztán nagyot fordult. Jóra. Abban a cikkben Mária érdekében néhány kérőszót adresszáltam a magnezitgyár igazgatójához. Nem tudtam, hogydr. Fazekas Sándor ez az igazgató. Ha tudtam volna, nem kértem volna semmire. Mert mint mindenki Kassán, én is tudtam, hogy dr. Fazekas szociális, emberséges érzésű, magas képzettségű, igen rokonszenves ember, aki tudja, mire kötelezi őt előkelő állása. Minden munkása tiszteli, becsüli. Amit legritkább esetben érhet el gyárigazgató. Dr. Fazekas igazgató behivatta irodájába Méray Máriát, kezetfogott vele, gratulált neki, leültette és kikérdezgette. Azonnal intézkedett, hogy Mária könynyebb munkát kapjon, könyveket és félnapos szabadságokat ad neki, hogy olvashasson. A kézimunkázást megtiltotta neki és amit kézimunkával keresne, azt inkább megfizeti neki, csak hogy több ideje legyen a tanulásra. Nevelőt is fogad dr. Fazekas igazgató Mária mellé és felesége, a kiváló műveltségű úriasszony is oktatja a teljesen tudatlan munkásleányt. Dr. Fazekas Sándor igazgató nagy emberi jósága mélységesen meghat minden érző embert. Nem túlzok, ha azt merem állítani, hogy a tőkének a munkához való ilyen szép közeledése példátlanul áll az európai gyáripar legújabbkori történelmében. Én munkás vagyok és általában nem állhatom a gyárigazgatókat. Most felveszem a kalapomat, hogy megemelhessem dr. Fazekas Sándor, a kassai magnezitgyár igazgatója előtt. (gy.) — Lengyelországba megyek muzsikálni! A banda külön tanulmány. A cimbalmos leirhatatlanul érdekes figura. (Kár, hogy a kis Kroónt csak a »nőcigány-tanulmányok« érdeklik...) Természetesen a banda rendes fizetést kap és körömszakadtig játszik. Éjfél felé egy-egy »első« prímás is benéz kegyesen, de nem látom, hogy nagyon tisztelkednének előttük. A maga fajtájával szemben büszke fajta a cigány. Éjféltájban a harcsaszájú cimbalmos elkiáltja: — Sünyóra! Ami annyit jelent, hogy szünóra. De azért a bakák tovább kurjongatnak és igen tapintatosak a cselédkékkel szemben. Ekkor jött oda hozzám a hindu herceg. Nyúlánk, magas, dekadens, finom cigányfiú Hadi Zoli. Zeneiskolába jár. Szeme két fekete csillag, karcsú keze, amivel átfogja a gitár nyakát, mint egy főhercegé. Selyemturbánt a fejébe és fel lehet ültetni a hindu trónra. Mellém ül és rápenget egy orosz dalra. A két cigánylány fogja a két kezemet és halkan énekel. A prímet viszik, Zoli tercet énekel. A nóta nagyon szép és igen szomorú. A cigánylányok még sokkal szebbek, mint a nóta és még sokkal szomorúbbak. Azután rápiccegtet Zoli, hogy azt mondja: »Bárisnya, bárisnya ...« Erre felragyognak a szemek, kivillan a vad, fehér fogsor a mosolygó szájakból, egy nagyon erős, szép barna, leányka fogja át a vállamat és meg-megrángat a nóta ütemére. Most egy úri társaság néz be. Finnyásan állnak egy kicsit az ajtóban. Hallom, egyik úr azt mondja: — Csupa baka. Cigányfiú csak az a kettő van itt. Azzal Zolira mutat. Meg énrám. Mosolyogva, büszkén vállalom a megtisztelő rokonságot. (gy.) Az emberek legnagyobb része különböző haszontalan dologra sok pénzt dob ki, de saját testápolására és saját elfáradt izmai és kimerült idegei számára reste egy kis üvegecske régen bevált valódi Mentholsósborszeszt venni. — A Meszes—Berger-affér. Az Ungváron közismert Meszes Jóskát valami színésznő-ügyből kifolyólag megtámadta és megverte Berger Miklós, aki híres gavallér és igy akarta Meszest indiszkréciójáért megbüntetni. Az ügyet a napokban kellett volna tárgyalni az ungvári járásbíróságnak, de mivel újabb Korona-tanukat jelentettek be (az affér a Koronában játszódott le), a bíróság a tárgyalást elnapolta.