Görög katolikus szemle, 1933. január-december (5. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-08 / 1. szám
r radalom és kommunizmus után. Ezen akció szülötte a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetsége, röviden MAGOSz. Ha kitartunk ezen egyesület zászlója mellett, tulajdonképen a katolikus, a görög-katolikus akció céljait szolgáljuk. Kezembe került az egyesület megalakítására megindított mozgalom kiindulópontján, Máriapócson felvett jegyzőkönyv és Üdvözlet a Hittestvéreknek. Mily szépen fejezik ki azok a sorok a mi görög-katolikus akciónk szükségességét, célját, a cél elérésére feltétlenül szükséges egyesülés, szervezkedés fontosságát. Népünk vallásos érzületének fejlesztése, nevelése, irányítása az első cél. Ezután, illetőleg ezzel együtt vallási és társadalmi szervezkedés a fórumon, a nyilvánosság előtt, hogy szavunknak legyen súlya, hatása. Hiszen a verebek is azt csiripelik: Egyesülésben az erő. Végül kulturális életünk emelése és gazdasági szervezkedés. Csak a rosszakarat nem értette meg a felhívást. Volt is eredménye. A toborzó íveket csaknem mindenki aláírta, nagyszerű volt az alakuló gyűlés, volt lelkesedés. Persze — és ez fontos dolog — akkor még nem volt szó tagsági díjról. Ma ez különösen bökkenő. Két pengő sok, le kell szállítani. Megoldást nyertek-e a fenti kérdések? Elértük már céljainkat a fórumon, kulturális és gazdasági téren? Ha igen, még akkor sem volna szabad tétlenkednünk, mert a tétlenség bűn, sőt halál. Nincs és nem lehet megállás a görög-katolikus akció terén sem. A legszükségesebbek után sok minden következik. De mert vajmi keveset értünk el, mert a helyzet még súlyosabb, mint akkor volt, a mi tétlenségünk kétszeresen bűn. A katolikus akció a világiak erőteljes bevonása és részvétele az apostoli munkában az apostoli utód, a főpásztor legfőbb irányítása, útmutatása mellett. A mi görög-katolikus akciónk is így indult meg. Hiszen az Üdvözletben is különös figyelmünkbe volt ajánlva, hogy az egész mozgalom megyés Püspök urunk hozzájárulásával és főpásztori áldásával indult meg. Ezt világosan bizonyítja az 1921. évi III. püspöki körlevél, valamint az 1922. évi V. számú körlevél, melyben a főpásztor a Magosz terjesztésére és támogatására buzdítja papjait, tanítóit annyira, hogy ezirányú tevékenységüket különös érdemnek, az esetleges mulasztást pedig érdemtelenségnek minősíti. Megszűnt ezen intézkedés hatálya? Tudtommal nem. Miért tapasztalható hát sok helyen határozott idegenkedés a MAGOSz iránt? Most már talán bűn ezt támogatni? Milyen úton kell most a görög-katolikus ügyet szolgálni? Szerintem csak ezen egyetlen egyesületünk útján. Tehát... Az első vezetőség lelkesedéssel karolta fel ügyünket. Miért vonultak vissza sokan közülök? Csalódtak? Biztosan, hisz ez a legkönnyebb. De lelkesedésük, ügyünk szeretete csak megmaradt? Hogy egyszerre nagy dolgokat nem tudtunk elérni, hogy mindenki azonnal nem sorakozott, ez még nem volt végzetes hiba, hisz a kitartás hoz gyümölcsöket! Kitartani egyesületünk mellett, azt támogatni céljainak elérésében, személyes, egyéni érdekeink, talán volt sérelmeink félretételével is kötelességünk. Az egyesület székhelye jelenleg Budapest. Ez sok tekintetben előny, de a gyűlések megtartásának helye szerintem a kiindulási hely: Máriapócs volna. Itt a népet is bevonhatnók. Azt a népet, a mi görög-katolikus népünket, melyet csodálatosan vonz és összetart ez a mi drága kegyhelyünk. Nemsokára új évet kezdünk. Vajha meghozná az a mi katolikus akciónk, a MAGOSz ügyének felvirágzását is! Simon György: TÁRCA Falun élek. Falun élek: áldott jó hely, mély kék az ablakok szeme. Csak a rigók dala korhely csibész-zene. Bomló bimbók zaja: ima, s béke a virágok húsa, hazatérő ökrök sima, meleg húsa. Kissé kérges szegény markom, de a kenyér ízes, puha. Bús fejemre a hús alkony, vizes ruha. — Falun élek, hol a satnya kesernyés fű is puhaság... Ha elmennék, megsiratna a puha ág. Jaj neked fiatalság. Akkor éjjel sok hó esett. Mi ennek nagyon örültünk. Még az iskolában, magyar óra alatt összesúgtunk: Sebők Gabi, Kecskés Laci, meg én. Gabit a tanár úr észre is vette, amint hátrafordult. Általában mindenben oly peches volt. Délben együtt mentünk haza. Mert minden délben együtt mentünk. A szél keresztülfújt vékonyka kabátunkon és a hó bebújt cipőnk lyukain. Aznap a Menzán, ahol olcsó ebédet kaptunk, lencse volt. A kanalunkat feketészöldre festette. Ha jól emlékszem zsizsis volt és kissé kozmás is. De azért ízlett. Nehezen vártuk, hogy szürkület legyen. Kabátunkat kifordítottuk. Ez Laci ötlete volt. Azt mondta, hogy így biztosan nem ismernek meg , ma éjjel minden bizonnyal megkereshetjük a negyedévi tandíjat. Mert havat hányni készültünk mi hárman: Sebők Gabi, Kecskés Laci, meg én. Itt is Gabi volt a pechesebb. Őt a Dunapartra osztották, be, ahol szabadabban érhette a hideg. És neki, gyenge szervezetéhez képest túl vékony volt a kabátja és nagyon-nagyon lyukas a cipője. Azért reggelre megkerestük a tandíjat. Sőt, egy jó forró teát is kaptunk. De Gabi az iskolában már nagyon köhögött. Előttem ült, láttam. Zsebkendőjét a szájára nyomta görcsösen, ha rájött a köhögés. Ilyenkor ráhajolt a padra, de én láttam, hogy a vállai remegnek és arca vörös az erőlködéstől. Egyszer aztán nem tapasztotta idejében szájára a zsebkendőt. Beleköhögött a magyarázatba hörgőn, csúnyán. A tanár ideges lett. Mit zavarják őt az előadásban. Már régóta figyeli azt a haszontalan Sebőköt. És kikergette őt a folyosóra. De azért tíz percben, amikor az igazgató úr jött, hiánytalanul befizette a tandíjat. Harmadnapra ágynak esett. Az osztályfőnök úr, aki prémes kabátban járt, lármázott, hogy biztosan szimulál megint, na de majd ő ad neki. Délután nem tudtunk tanulni. Odaültünk Gabi ágyához. El kellett mesélni, mi történt délelőtt, kik feleltek, mi van feladva. Az Megleptek a tanítók. Most, hogy egybesereglettek országos gyűlésre, egyik közülünk való vezéremberük (valaha ugyancsak szerkesztő) úgy nyilatkozott, hogy nem vagyunk igazában a tanítók lapja, lám még tanügyi rovatunk sincs. Kedves, érdemes kartársam, nincs könnyebb dolog, mint nagybetűs rovatot nyitni, de aztán lesz-e, aki belé írjon. Mert ámbátor eddig is voltak és vannak tanító munkatársaink, csak hogy néhányat említsek: Gebli János, Mátyás József, Tóth Elek, akiknek írásait nagy gyönyörűséggel olvassuk, azt be kell ismernünk, kevés ebben a tanügyi cikk. De hogy elvből elleneztük volna a pedagógiát, az súlyos tévedés. Hogyne becsülném én ezt a tudományt, aki annak éltem (ha csak a, művészi ágának is) egy emberöltőn által. Én ne tárjam ki karomat kartársaim előtt, én, a Polyánszky-unoka, grékus tanító leszármazottja, akinek nemzetségéből most osztályfőnök úrról azonban hallgattunk. Negyednapra már vért köpött. Attól kezdve napról-napra betegebb lett. Reggelenkint, ha iskolába mentünk, jóformán szöknünk kellett előle. Mindenáron velünk akart jönni. De mi tudtuk, sohasem fog ő már velünk jönni az iskolába. Szegény. Pedig joga lett volna, hisz befizette a tandíjat. Istenem, Sebők Gabi 18 éves diák, aki befizette már a tandíjat, iskolába akar menni. Hadd menjen el még az iskolába! Ha lázas volt, mindég sokat beszélt. Ilyenkor emlegetett nagy hegyeket, ahol kristályos a levegő és ahol sohasem köhögnek az emberek. Ahol fenyvesek zúgnak és hársak illatoznak. Ahol átlátszók az esték és csöndesek a hajnalok. Ha meggyógyul, majd oda fog menni. Igen, odamegy. Ilyenkor mi biztattuk: — Meggyógyulsz hát! Hogyne gyógyulnál meg! És amikor nem látta, kitörültük a vizet a szemünkből. Ebédjét hordtuk egy ideig a Menzáról. Mert nem kellett soká. Mert neki nem kell semmije már ezentúl. Még a messze hegyek sem. Pedig mi elhordtuk volna azt is. Csak itt maradt volna közöttünk. A Dunaparton ezentúl is futnak majd az autók és sietnek az emberek. De azt senkisem fogja tudni, hogy ott hányta a havat Sebők Gábor 18 éves diákgyerek, akinek a tandíja hiánytalanul be volt fizetve és akinek gyenge szervezetéhez képest túlságosan vékony volt a kabátja és nagyon-nagyon lyukas a cipője, Oláh Zoltán József. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE 1933. január 8. überbauter A. utóda Magyarország legrégibb miseruhák, egyházi szerek, zászlók, oltárépitő és templomberendező vállalata BUDAPEST, IV., VÁCI UTCA 41. SZ. Alapítási év: 1863. Telefon: Aut. 833—44 Felonok, Plascsenkcák, kelyhek stb. nagy választékban. Vállalom mennyezetes oltárok, ikonosztázok stb. építését és javítását. Kívánatra képes árjegyzékemet díjmentesen küldöm. Múlt és jelen. Valahogy összezsugorodtunk mi grékusok, már ami a szellemieket illeti. Az Élet virul köztünk, nincs egy ága a magyarságnak, amin annyi lenne a bimbó, bizonyság rá a statisztikusaink kimutatásai, hanem a görög-katolikus nyomtatott betű megritkult, azok a kicsiny lapok, amiket a lelkipásztorok buzgósága keltett életre Debrecenben, Nyírcsászáriban, Makón, megszűntek rendre s lassan egymaga marad a Szemle, ez a vén kotlós, aki immáron ötödik esztendejét éli, de csak költi egyre a gondolatok pelyhes csibéit és kotyog, hívogatja egyre elszéledő népét. Nem vagyunk rá tartósak s bár kritika fér hozzánk, mint minden emberi íráshoz, két dolgot el kell ismerjenek még az ellenségeink is: az igazság keresői vagyunk és függetlenek. Amit itt csinálunk, öregek, ifjak, minden hátsó gondolat nélkül cselekedjük, nem remélünk munkánkért semmit s ha egy-egy szám megjelenése után összeülünk a fehér asztalnál, egymás szemébe nézünk mosolyogva, megvan a fizetés. Ez az asztal pedig az egyenlőség asztala, nincs itt rang, cím, elkülönzés, engem is csak azért tolnak középre, mert vénebb vagyok a kelleténél.