Határszéli Ujság, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-06 / 27. szám
VII. évfolyam. 27. szám. Ungvár, 1914. Julius 6. ELŐFIZETÉSI ÁS? helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre ............ 8 K jj Negyedévre ..... 2 K Félévre ... . . 4 K jj Egyes szám ... .10. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronként 40 fill . A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. TELEFON 37. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: Lapkiadótulajdonos: Dr. TAHY ENDRE Dr. SZABÓ JÓZSEF FÖLDESI GYULA Szerkesztőség: Szobránczi-utca 17. sz. — Kiadóhivatal: Teleky-utca 2 sz SZILÁNKOK. A MAGYAROSÍTÁSRÓL. Az ungvármegyei közművelődési egyesület nagy- és tekintélyes testület lehetne, csak már egyszer látnák, hogy egy kicsit cselekszik is. Hogy hirtelen egyebet ne mondjunk, a magyarosodás egyik legigazibb faktora lehetne, ha elméletileg — gyakorlatilag a nem magyar ajkú lakókkal megértetné, hogy mindenképpen hálás dolog, a magyar nyelv elsajátítása. A terep is igen jó, a nép nagyon szeret magyarul tanulni. — Érdekes és jellemző eset történt erre vonatkozólag Oroszkomorón. — Biróválasztás volt. A faluban a megválasztottat Kulin főszolgabíró felszólította ruthén nyelven, hogy tegye le az esküt, mire ez magyarul adta vissza: Igenis Nagyságos Főbíró úr, de én magyarul akarom letenni az esküt, mert én magyar vagyok. Ez is egyik ékes bizonyítéka annak, hogy a nép szeretne magyarul beszélni, éppen azért egyik legfőbb teendőnk lenne, hogy a népet érdeklő hasznos dolgokkal álljunk elő, hogy az magától arra a következtetésre jusson. Nekünk érdekünk a magyar nyelv elsajátítása, mert a magyar kultúrából csak hasznunk van! goltan ténferegve cipelik szomorúságuk terhét ; keserűen gondolnak az elmúlt év emlékeire s amiért, amint a zsenge kifejlődés fokán álló lelkiismeretük szózata, lelkifurdalása diktálja , hálával vagy az intézet tanerőinek bánásmódja, qualitása iránt átkokkal szivekben és ajkukon, avagy a gondjaikra bízottaknak a családból, a környezetből hozott lelki, szellemi előnyei, fogyatkozásai, erkölcsi tartalma felől elmélkedve indulnak a régen, mindenkor várt és kedves rövid két havi szünidőnek. Ilyenkor — egy ország, egy nemzet életében mindenesetre egyike legfontosabb, egyike legéletbevágóbb időpontja elkövetkezésekor — félretéve minden egyéb melléktekintetet elmélkedünk a közoktatásügy fontos kérdéséről. Minden pedagógiai készültség, mindenelőnyös és üdvös törvényes intézkedés, minden nemes és dicséretet érdemlő elismerés ellenére elmondhatjuk : sok, nagyon sok ama hibák száma, melynek eltüntetésére a törvényhozásnak, társadalomnak, tanerőnek és tanulóknak együttesen, vállvetett ügybuzgalommal törekedniük kell! A törvényhozás — kormány feladatai — a gazdasági válság miatt nyomasztó helyzetbe jutott szülők gyermekeinek gondozása; internátusok felállításával, lehetőleg teljesen ingyenes ellátással, tankönyvekkel sőt itt-ott a szegényebbeknek ruhával való ellátásával kellene iparkodni elsimítani, eltüntetni ama nehézségeket, amelyek miatt szülőknek, tanerőknek és tanulóknak szenvedniük kell ; kiküszöbölni, lehetetlenné tenni ama a tanulókra eső ráhatást, melyet a nem kellő, nem kívánatos környezet rájuk — az internátusok előnyös nevelő hatása hiányában — gyakorol. Ma az utca porában, a család életében, a társadalom levegőjében sok-sok olyan jelenség van, mely úgy szellemi, értelmi, mint erkölcsi szépészeti tekintetben az iskolának, a tanerőnek sok nehézséget okoz, a tanulók kifejlődésére hátránynyal van. Gazdagságosan felszerelt, a hygiénia minden kellékével ellátott, rátermett nevelők felügyelete alatt álló internátusok nagyon de nagyon gyökeres változást idéznének elő a nemzet jövő generációjában, a szülők szemefényében. Az internátusokra fordított beruházások megtérülnének a szanatóriumok, kórházak, tömlöcök, börtönök, igazságszolgáltatás, rendfentartási ügyek bekereskedésével, megtakarításával. Korunk pedagógiai jelszava: „a szelíd bánásmód, a keresetlen előadási modor, a a meghitt, bizalmas viszony tanító és tanítvány között. Egyúttal korunk rákfenéje: az idegesség átka, a megélhetésért folytatott ádáz küzdelem; jellemző vonása a hiúság, szélsőség és türelmetlenség. Tanügyi törvényünk a testi fenyítéket a „durva bánásmód“ hangzatos jelzővel ellátva — vétségnek minősíti és megtorolja. Vájjon az a törvény, mely a gyermek értelmét, szellemét, lelkét, kedélyét sok haszontalan, a gyakorlati életben legtöbbnyire értéktelen delikátesszel terheli meg, mely a tanulótól sokkal többet követel, mint amennyit az természetesen és ésszerűleg elbír; váljon az a pedagógus, ki képtelen lévén magát korunk betegsége, az idegesség alól függetlenítve, tanulóival a meghitt, a bizalmas viszonyt fentartani nem tudja, ki a törvény hézagos, felületes és sokszor lehetetlent kívánó rendelkezéseit hiúsága, ambiciójától űzetve — még tetézi; váljon az a szülő, aki a gyermeke rosszhajlamú jellemvonását félremagyarázva a tanítóban keresi a hibát; vájjon az a tanuló, aki született, öröklött, szerzett lelki, szellemi, jellemi és erkölcsi fogyatkozásaival, eltévelyedéseivel tanítója élete megkeserítésére igyekszik . . . nem-e mind klasszikus „durva bánásmódok ?“ Egy közérdeket szolgáló, úgyszólván minden kérdést felölelő lapban, egy rövid cikk keretein belül nincs módunkban keresni mindama helyes és üdvös; nincs alkalmunk rámutatni midama kelletlen, áldatlan körülményekre, melyek alakulásából a vidám és szomorú arcú pedagógusok, szülők és tanulók arányszáma kifejlődik, kialakul, de örömmel mutatunk rá ama elvitazhatatlan eredményre, hogy minden törvényes intézkedés botlás, pedagógiai itt-ott jelentkező szélsőség, családi, társadalmi, környezeti kedvezőtlen behatás ellenére a mosolygó arcú nebulók száma — nagyobb; ezek láttára szivünk megdobban, lelkünk felvidul, — a szomorú arcúak láttára, ámbár lelkünket a különféle vádak százai vádolják, szivünket a keserűségek árja marcangolja; az itt-ott végzetszerű következmények láttára, hallattára olvasására ne egyedül a pedagógusokban keressük a bűnbakot. Avult,lomtárba való úgyszólván az egész berendezkedés, melynek keretén belül a nemzet megújhodása csak ólomlábakkal közeledik az üdvös célhoz. Szerves kapcsolatot kell teremteni az oktatás minden ágával, az alsóbb fokon állók is mérjék a magasabb fokon állók pedagógiai, didaktikai berendezkedéseik vívmányait, haladásait, egyiknek munkássága, ered-e A TANÍTÓK INTELLIGENCIÁJA. E lapok és e helyütt számtalanszor szólaltunk fel a tanítóság nyomorúsága ellen. Hangoztattuk, hogy a tanítóságot készültsége, képzettsége, intelligenciája és kötelességtudása jobb sorsra érdemesíti. Fizetése, végellátása, társadalmi állása ma sem felel meg hivatása kiváló és nagy súlyának. Ezt demonstrálják a Budapesten most lezajló tanítónapok. De ugyancsak ezt láttuk a múlt héten lezajlott zsidó tanítógyűlésen. Szinte lehetetlen elképzelni, hogy oly magas kultúrának, mint amilyen azon a gyűlésen megnyilatkozott, az egyik felolvasó által híven és igazságosan rajzolt anyagi háttér feleljen meg. Érthetetlen helyzet! És azok, akiknek kezében egy eljövendő kor, a nemzet jövője van letéve a meghalásra sok és a megélhetésre oly csekély fizetést kapjon. Hát még a nyugdíjügy! A magyarság és magyarosodás záloga egyaránt a magyar tanítóság. Hazafisága, lelkesedése minden szépért és jóért határtalan. És mégis! Mi ismerjük ezt a derék tanítóságot! Kívánjuk és őszintén óhajtjuk, hogy azon lojális kívánságok, amelyek a helyi, valamint a fővárosi tanítógyűléseken kifejezésre juttatott, végre megvalósuljanak, hogy ezáltal újból csak a magyarság és magyarosodás ügye nyerjen! Vidám és én mi írta: Figyelő. Utolsót csengetett az intézet csengettyűje, elhangzottak az évzáró ünnepies beszédek, ki lettek osztva a bizonyítványok. Az intézetből kitóduló tanulósereg — tanerzők arcáról egyrészt vidámságot, másrézt szomorúságot olvashatunk le, a vidámak pajzántréfálkozással, nevetően vesznek búcsút a kapufélfától, a szomorkodók leverten, lehan Lapunk mai száma , oldal.