Kárpáti Hiradó, 1942. május (19. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-31 / 122. szám
Vasárnap, 1942 V/31 KÁRPÁTI HÍRADÓ ............. Lovassy Andor: HŐSÖK NAPJÁN Napkelet meséi Ringatták a múltnak, Hazudozva sírni Mi sohasem tudtunk. Etelköz tájától Muhiig, Mohácsig, Nagy mástény síkjától A győri csatáig, Petőfi álmától Doberdó pokláig, Trianon sírjától Kincses Kolozsvárig Vérvirágot tépett Ezeréves harcunk, Nyugat álmát védte Könnyáztatta múltúnk. Könny, vér és verejték Szakadatlan hullott, Szentelte e földet, Virágot fakasztott. Mindig csak vetettünk, Sohasem arattunk, Örömének helyett Kínt pengetett lantunk. De nem fáj már többé Se bilincs, se börtön, Minden, aki magyar, Ünnepi mezt öltsön! Elapadt a könnyünk, Hév hevíti harcunk. Hősök útján járunk, Szent áldásuk rajtunk. Drága, hősi vérből Példavirág fakad, Tágul már a határ, A régi, a szabad. Bánatok ködéből Új nap kelt az égre: Itt is ünnepelünk Valahára, végre... Ma Hozzátok szállunk, Kik értünk haltatok És mindennél többet: Életet adtatok. Véretek hullása , Áldozat volt értünk, Néktek köszönhetjük Azt, hogy ma is élünk. Győzelem hajnalán Gondolunk Tirátok, Ti, akik győztetek Életen, halálon. Százezernyi mély sírt Mindhiába ástak, Kriptát tört a hős Szív Ús föltámadásnak. Mert aki a Honért Éltét adja oda, A nemzet szívében Nem halhat meg soha, Nem is hal meg soha* n ..... Három földrészen és hét világtengeren tombol a világtörténelem legnagyobb mérkőzése. Hét világtenger harcieseményei fölött tér mindennap szó nélkül napirendre a „kávéházi Konrád“, csak azért, mert a tengeri háború világa idegen világ neki, nem tud mit kezdeni vele. Igen, a haditengerészet külön világ, sajátos hagyományokkal és sajátos romantikával, külön törvényekkel és külön titkokkal. Csábító feladat ezekbe a titkokba betekintést keresni, azonban nem könnyű szakavatott vezetőre találni. Ám ahol más nem, a vállalkozószellemmel irányított véletlen még mindig segíthet. Már régóta föltűnt a német sajtóban Brüninghaus ellentengernagy neve, aki a legjobb berlini lapokban szokta szakértelmét csillogtatni. Aki ilyen szívesen forgatja a tollat, az nem akarhat megközelíthetetlenségbe burkolózni, gondoltam reménykedve, és nem csalódtam. Nem mindennapi dolog egy érdemes ellentengernaggyal beszélgetni, Brüninghaus ellentengernagy egyénisége azonban hamarosan fölold minden elfogódottságot. Megnyerő, közvetlen modorú öregúr, a katonát csak határozottsága és pontossága árulja el benne. Katonaember nem szívesen beszél politikáról, ezért „captatio benevolentiae“-ként máris bejelentem, hogy csak tengerésztechnikai kérdésekre kívánok szorítkozni. A tengernagy barátságos mosollyal nyugtázza tartózkodásomat, de azért odaülteti az írógéphez kisasszonyát. Csupán azért, hogy megkönnyítse dolgomat — mondja —, de az az érzésem, hogy óvatosságból is. A lehető legártatlanabb technikai kérdéssel kezdem:— Igaz-e, hogy a sokáig vízen levő hajókra moszat rakódik le és az ilyen hajókat költséges tisztításnak kell alávetni? — Különösen a forró égöv alatti vizeken a hajótesten növények és állatok telepednek meg. A „benőtt“ hajók veszítenek sebességükből és ezzel harcierejükből is. A benövés ellen mérgező festékanyagokkal szoktak védekezni, a festést azonban időnként meg kell újítani, ezt a munkát pedig csak dokkokban lehet elvégezni — diktálja Brüninghaus ellentengernagy a feleletet. Íme, a naivnak látszó kérdés milyen fontos fölvilágosítást hozott! Új megvilágításba kerül az elveszett hongkongi, szingapúri és a megbénított máltai támaszpont jelentősége. Ha a nagy angol-amerikai egységeiknek akár évente egyszer is angol vagy amerikai kikötőbe kell vonulniuk, bizony alig marad sok idejük a messzi távolkeleti vizeken történő tartózkodásra, vagy ha kényszeríti őket a hadihelyzet erre, az időnyereségért harcképességgel kell fizetniük. Úgy látszik érdemes továbbra is a technikai titkokat feszegetni. — Az angol flotta már évek óta üzemben van — fejtegetem. — Az állandó szolgálat föltehetően erős elhasználódási folyamatot indít meg, úgyhogy az angol hadihajóknak bizonyára mind gyakrabban van szükségük javításra. Ezek szerint Angliának az elvesztett támaszpontokra ebből a szempontból is még nagyobb szüksége lenne, mint valaha. Nem tévedek tehát, ha föltételezem, hogy ilyenformán a japán flotta számára az angol flottával szemben már maga az is nagy előny, hogy frissen lépett a háborúba? Brimninghaus tengernagy jóváhagyja az elgondolást és utal arra, hogy Jellicoe tengernagy, az első világháború flottafőnöke a tengeralattjáróháborúról írt sokat emlegetett könyvében maga is panaszos szavakkal emlékezett meg különösen a hajókaravánokat kísérő hadihajók elhasználódásáról. — Egyébként — teszi még hozzá a pontosság kedvéért — a legénység „elhasználódása“ sem elhanyagolható tényező. A haditengerész szolgálata nem gyerekjáték és nincsen olyan viharedzett tengeri medve, akinek ne lenne szüksége tartós üdülésre. Tehát már itt vagyunk a legaktuálisabb kérdésnél, a tengeralattjáróháború kérdésénél. — Miképpen befolyásolja a nappalok hosszabbodása a tengeralattjáróháborút? Nem véletlen, hogy eddig minden nagyobbszabású tengeralattjáróoffenzíva megindítása éppen tavaszra esett? — A tengeralattjáróháborúnak legjobban a hosszú éjszaka és a nyugodt tenger kedvez. A tengeralattjáró ugyanis legszívesebben éjjel, mégpedig élőről támad, hogy a hajó ne siethessen el a torpedó elől. Nappal nehezebb a hajót megközelíteni, viharos időben pedig nehezebb megelőzni. Ám télen, amikor az éjszakák hosszabbak, az idő is rendszerint viharosabb, úgyhogy végeredményben a tengeralattjáró függetlenebb az évszaktól, mint ahogyan sokszor föl szokták tételezni. Az offenzívák megindításának idejét nem az évszak, hanem a hadihelyzet határozza meg. A német tengeralattjárók az év minden részében szerepeltek már nagy sikerrel. A hadijelentésekben gyakran esik szó bomba- vagy torpedótalálat következtében féloldalra dőlt hajókról. Milyen mértékben lehet ezeket a hajókat sérülteknek vagy éppen elveszetteknek tekinteni? — A féloldalra dőlt hajó ágyúinak egy része a vízre néz, másik része a magasba mered. A magasabb szögbe került ágyúk holttere erősen megnövekszik és ennek megfelelően a hajó harcképessége csökken. Ráadásul a megdőlt hajó kormánylapátja nem merül már el egészen a vízben, így a hajó kormányozhatósága is veszedelembe kerül. A hajó megdőlésének tehát nagyon komoly következményei lehetnek, különösen egyszerű tehergőzösöknél, amelyeket föl lehet ugyan fegyverezni, költséges megdőléselhárító berendezésekkel azonban nincsenek felszerelve. Ezzel szemben a hadihajók a betódult vízmennyiség kiegyensúlyozásával bizonyos határok között megkísérelhetik a hajó harcképességének és kormányozhatóságának helyreállítását. Ez mindenesetre nagy szakértelmet és felelősségvállalást kívánó feladat, ezért csak a parancsnoknak van joga a megsérült oldal ellentétes pontján történt vízbebocsátást elrendelni. Nehéz művelet, amely megizzasztja bizony a parancsnokot. Bizony. Talán Brüninghaus ellentengernagynak is volt már dolga ezzel a művelettel ! — Tud, Tengernagy Úr, saját tapasztalásból is példát mondani? Igen, Brinninghaus tengernagy valóban nem mindennapi példára tud hivatkozni. — A skagerraki csatában a parancsnokságom alatt álló „König“ csatahajó, a német zöm élhajója, tíz súlyos találatot kapott, köztük oldalt elöl egy 38 centiméteres találatot az oldalpáncélzat alatt, mely felrobbantotta az egyik lőszerkamrát. A betóduló víz négy fokkal döntötte meg a hajót. Csata közben nem veszélytelen az ilyesmi, — elég lehet egy újabb találat és a súlygyarapodás következtében egyébként is mélyebbre süllyedt hajóval hamarosan végleg búcsút mondhatunk a világnak, ha azonban nem akartam magamat szégyenszemre kivonni a csatából, meg kellett kockáztatnom: elrendeltem a jobboldali hátsó rekesz megnyitását. A hajót csakugyan sikerült majdnem egyensúlyba hozni és a „König“ harcképességét visszanyerve, továbbra is csatában maradhatott. Brüninghaus, tengernagy, ha magáról van szó, szófukar ember, csak annyit mond, amennyi a példa megértéséhez szükséges, azonban ennyi is elég! Tehát a skagerraki csata egyik csatahajóparancsnokával ülök szemben! Nem tudok a gondolattól elszakaddni és amíg a következő kérdésre diktálja a választ, inkább az embert figyelem már benne. — Mi a magyarázata annak, hogy angolok a sok lesújtó kritika ellenére, itt van például Yarnell amerikai tengernagy kíméletlen leleplezése, nem tudták megvalósítani a három fegyvernem szoros együttműködését? Nem lenne-e túl merész az az állítás, hogy mindhárom fegyvernem tökéletes együttműködését nagy méretekben először a japánok valósították meg? Vájjon a légihaderő színrelépése nem forradalmasította-e a tengeri stratégiát olyan mértékben, hogy az angol hadiflotta, amely eddig egyedül is fönn tudta tartani az angol világbirodalmat, a légiflotta által elégtelenné vált? — Brüninghaus tengernagy csak egy röpke pillanatig gondolkozik és már kész is a válasz. — Az angolok nagyon értenek a rögtönzéshez, a legapróbb részletekig kidolgozott és átgondolt hadműveletekhez azonban nincsen érzékük. Ez a helyzet most is és ez volt például az 1915. évi gallipoli kudarc végső oka is. A hadsereg és tengeri haderő együttműködése a kívülálló részéről elképzelhetetlenül gondos élőmunkát kíván, legelső alapföltételül pedig egységes vezetést és jól összefogott szervezettséget. Erre az igazságra, már későn, az angolok és amerikaiakis rájöttek. Sir Gerald Ellison, a szerencsétlen vállalkozás angol történetírója könyvének jellemző módon ezt a címet adta: „The Perils of Amateur Strategy“ (Az amatőrstratégia veszedelmei), Poulson amerikai kapitány pedig minden haditengerészetnél nagyrabecsült művében (The Dardanelles Expeditions) e szavakban összegezte ítéletét: „Nagyon kétséges, hogy még maga Nagybritannia is át tudna élni még egy világháborút és egy második Churchillt“. Nos, a második világháború már itt van, mégpedig ugyanazzal a Churchillel súlyosbítva. Ez elég magyarázat arra, hogy miért mondott a mostani háborúban eddig minden nagyobb angol vállalkozás csődöt, hiszen ha az angolok erejét már a haditengerészet és szárazföldi hadsereg együttműködésének megszervezése is meghaladta, a nehézségek a légihaderő színrelépésével még jobban megsokasodtak számukra. Olyan tökéletes precizitással kidolgozott és végrehajtott kombinált vállalkozásra, mint amilyen német részről a balti szigetek elfoglalása és japán részről, az ottani szaksajtó beismerése szerint, erre a mintára megszervezett csendesóceáni hadműveletek voltak, az angolok nézetem szerint aligha lesznek valamikor is képesek. Ami pedig a kérdés utolsó részét illeti, az angol világhatalom támasza sohasem egyedül a haditengerészet, hanem a támaszpontokkal rendelkező haditengerészet volt. Minden tengeri stratégia támaszpontrendszereken épül föl és ezen a tételen a légihaderő föllépése csak annyit változtatott, hogy a haditengerészetnek, ahogyan ez a háború már számos világos példával bebizonyította, nagyobb szüksége van támaszpontokra, mint valaha. A távolkeleti támaszpontjaitól megfosztott Angliát nem lehet világhatalomnak tekinteni. Amíg a tengernagy ezt a tömör, határozott, meggyőző, csakugyan parancsnokra valló választ diktálja, csak őt figyelem már. A „König“ csatahajó parancsnoka diktál, gyorsan diktál. A titkárnő alig bírja az iramot, különösen az angol nevek és könyveimek nem mennek neki. A tengernagy kissé zsörtölődik, de nem veszti el türelmét: ezentúl betűzi az angol neveket: — Ella, Lajos, Lajos, Ingeborg, Szigfrid, Otto, Nándor... Olyan szélsebesen, mintha olvasná a segédszavaikat. Pedig közben a feleleten is kell gondolkodnia. Aki már a világháborúban is csatahajóparancsnok volt, bizonyára jónéhány évtizedet tud maga mögött, ilyen szellemi frisseség azonban fiatalabb korban sem mindennapi, Brüninghaus ellentengernagy egyszerre két dologra is tud gondolni. Most, amikor tudatára ébredek annak a sokoldalúságnak, gyorsaságnak, határozottságnak és mindenre kiterjedő figyelemnek, amelyet Brüninghaus ellentábornagy diktálása elárul, most tudom meg valójában, mi egy csatahajóparancsnok. A kihallgatás sokáig tartott, illenék indulni. Egy pillanatig azonban összehajtott jegyzetekkel ülve maradok még és Brüninghaus kérdés nélkül is megérti, mit szeretnék még tőle hallani. Most lassan, különös gonddal beszél: « — Horthy tengernagyot, sajnos, nem volt alkalmam közvetlenül megismerni. Mint a német „Loreley“ parancsnoka csak akkor érkeztem Konstantinápolyba, amikor Horthy tengernagy a „Taurus“ állomáshajó parancsnokságát már másnak adta át. Már akkor is sajnáltam, hogy nem találhattam ott, mert mint tengerésztiszt és mint ember egyaránt kitűnő hírnévnek örvendett. Konstantinápolyi körökben sok csodálat tárgya volt nagy nyelvtehetsége is. Igen, a tengerésztiszti pályán nagy előny a nyelv, tehetség, márpedig Magyarország kormányzója nagy nyelvtehetség, vagy inkább, merem állítani, nyelvzseni. Határozottan nyelvzseni! — állapítja meg végérvényesen a pontosságkedvelő ellentengernagy a helyes kifejezést. — Magyarország kormányzója a német haditengerészet köreiben már pályája kezdetétől különös nagyrabecsülést élvez — folytatja. — Azt már az otrantói győzelem megmutatta, hogy valóban az átlagot messze meghaladó tengerésztiszt volt. Nem mindennapi stratégiai és taktikai képességei személyes bátorsággal és hidegen mérlegelő elhatározóképességgel párosultak. Soronkívüli előléptetése akkoriban a német haditengerészetnél is általános örömet váltott ki. Azzal az érzéssel távozom Brüninghaus ellentengernagytól, hogy olyan embert ismertem meg benne, akinek érdemes meghallgatni véleményét arról a tengernagyról, aki a hadihajó fedélzetéről egyenesen egy egész ország parancsnoki hídjára lépett. Dr. NÉMETHY LÁSZLÓ A skagerraki csata egyik csatahajóparancsnoka a tengeri háború műhelytitkairól és HORTHY TENGERNAGYRÓL Rendkívül tanulságos beszélgetés Brüninghaus ellentengernaggyal 5 az állami sorsjegy tulajdonosokra ! Még ma vegyen sorsjegyet! Egész sorsjegy ára 3 pengő, félsorsjegy ára 1.50 pengő. Húzás június 5-én. Félévi börtönre ítéltek egy burgonyadrágító gerényi aszszonyt az ungvári törvényszéken Az ungvári ügyészség árdrágító visszaélés bűntettével vádolta Burai Györgyné Gondorcsin Verona 35 éves ungdaróci születésű gerényi asszonyt és Árchi Pálné Szentipál Anna 35 éves gerényi lakost, mert Gerényben márciusban a vörösburgonyát a hatóság által megállapított 14 pengő helyett Burjáné 24 pengőért, Árchiné pedig 22 pengő 50 fillérért árusította métermázsánként. Az ügyet most tárgyalta dr. Korváth István törvényszéki bíró. Dr. Krampin Viktor kir. ügyész vádindítványa alapján a bíró Árchinét, tekintve, hogy árdrágításért egy ízben már el volt ítélve tíznapi fogházra, félévi börtönbüntetéssel sújtotta, míg büntetlen előéletű vádlottársára csupán 50 pengő pénzbüntetést mért ki. Árchiné enyhítés végett semmisségi panaszt jelentett be.