Kárpáti Hiradó, 1944. február (21. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-06 / 29. szám
Vasárnap, 1944. 11/6. KÁRPÁTI HÍRADÓ Száz éve született A LEGNAGYOBB MAGYAR FESTŐ, az asztalosinasból nagy művésszé lett Munkácsy Mihály A kis Leib Miska csodálatos útja Munkácstól Pártig , földrajzi értelemben is, hatalmas út a kelet-magyarországi peremvárostól, Munkács várának tövéből a fény városáig, Paksig. Ha pedig a geológiai távolsághoz hozzávesszük azt a messzeséget, ami egy kis asztalosinas elindulása és világhírű beérkezése között nyújtózik, egyszerre elszédülünk a karrier csodával határos perspektívái előtt. Ezt a szinte felmérhetetlen, káprázatos utat futotta végig egy kis asztalosinas, aki midőn 56 éves korában elpihent a mindennel való megbékélés örök nyugalmában, roppant hírneve és hatalmas vagyona mellett fejedelmek, arisztokraták, milliomosok, nagy művészek és világhírű szépasszonyok barátságától vált meg örökre. Olyanokétól, akik között ő volt az egyik legelső, a legkülönb. Leib Misi, a kis asztalosinas 1844 február 20-án született Munkács városában. Mint a világ zsenijeinek, túlnyomórészben neki is nehéz, küzdelmes ifjúsága volt. Szegény szülei nem sok jót adhattak neki és egy könnyebb, érdemesebb férfisors felé sem egyengethették a fiú útját. Apja, Leih Leó Mihály, Miskolcon szolgált, mint szerény sóhivatalnok. Misi egy ideig vele volt és ebben az időben kezdődtek a család hányatatásai: a 48-as szabadságharc csatazaja az állandó muzsika a kis Misi fülében. Korán meterségre adták Misit, hogy tisztességes ipart tanuljon, amiből majd eltarthatja magát, no meg, hogy a szülői ház reménytelen szegénységét a maga keresetével segíthesse. Édesapja nemsokára meghal és az Leib Mihály asztalossegéd úr Aradon megismerkedik Szamossy Elek festőművésszel. Szamossy a fiatal iparos rajzaiból rögtön felismeri az istenáldotta, robusztus tehetségű, nagy művészi ígéretet és segíteni igyekszik rajta. Magához veszi, rajzolni tanítja és tizennyolc hónapig oktatja nagy buzgalommal és szeretettel. Elkészül az első kép: egy fiatal leány kezdetleges arcképe. Maga szőtte vásznon, maga készítette kerettel, ahogy Szamossy tanította. A kép Most változatos, külföldi állomások következnek. 1865-ben Bécsben, 1866-ban Münchenben tanul, majd Düsseldorf, Páris és Barbizon következik. Megfesti legelső nagy művét, a Siralomházat, 1870-et írnak ekkor. Neki ítélik az Akadémia aranyérmét. Világsiker, a kritika őrjöng, a műkereskedők közelharcot vívnak érette. Majd a Milton óriási sikere következik. Sikerei ettől fogva világraszólók: a föld minden kultúr országából érdeklődnek művei iránt és főleg Amerika dollármilliomosai igyekeznek megszerezni egy-egy Munkácsyképet. Közben megismerkedik egy remek szép francia arisztokrata hölgygyel, de Marches báró dúsgazdag özvegyével, akinek fejedelmien berendezett, fényűzéses márványpalotája van a párisi Avenue de Villiers-en. Az ismeretségből rövidesen boldog házasság lesz. Munkácsy Mihály eközben azért lankadatlan erővel dolgozott. Egyik halhatatlan remekművét a másik után alkotta meg. 1871-ben elkészült a Tépéscsinálók című nagy vásznával (a fóti Károlyi-kastélyban), öt gyermek egyedül marad. A kis árvák elszélednek az országban szerteszét élő rokonság között. Misit Békéscsabára viszik, anyai nagynénjéhez. * Asztalosinas lesz, vizet hord, gyalul, festéket főz, fűrészel, talicskát tol, ciferát és esténként, holtfáradtan, félig álomba szédülten zuhan szegényes vackára. De néha felrázza a dermedt álomból valami lebírhatatlan ösztökélés, valami brutális hatalom: rajzolni alakokat, vonalakat teremteni a fehér papirosra! Ha nincs papír a kéznél, a simára gyalult deszkákra rója ákombákomos rajzait. De reggel ijedten legyalulja a képeket és figuráikat, amelyeket éjjel lázas fejjel megálmodott... Közben a mesterséggel együttjáró durva festőmunkákat teljesít: utcai kerítéseket, hídkorlátokat mázol, néha vad hidegben, néha ájultató kánikulában. De a gyötrelmes robotmunka mellett nem felejti színes álmait: folytatja az éjszakai rajz-költemények elővarázsolását. Amikor felszabadul és az akkori idők szokásainak megfelelően vándorútra kell indulnia, első állomása Arad, ahová jó végzete vezérli. Ott botlik össze életének első főirányítójával, akinek talán egész későbbi sorsát köszönheti — és köszönhetjük, valamennyien magyarok. Mert nélküle, az ő éles szemének felismerése nélkül talán ellobbant volna ez az üstökösfény, amely pedig most már mindörökre világítani fog a világművészet hatalmas mennyboltozatán, még bizony nem sok jóval biztat, de Misi a belülről fűtő láz ösztökélésére tovább dolgozik. Mindig jobbat, hibátlanabbat akar alkotni. 1863-ban végre elég erősnek érzi magát, hogy műveit bemutassa a fővárosban. Felveszi a Munkácsy Mihály nevet. Budapest lázba esik az első kép, a Regélő honvéd láttára... És Munkácsy Mihály neve egyszerre, hirtelen országos név lesz. A kis asztalosból az ország egyik reményteljes alkotóművésze. Az egykori asztalosinas bevonul a bárói palotába és ettől kezdve főúri, gondtalan életet él a hatalmas vagyon Langyos fürdőjében. . Most már csak a művészetnek él, nincsenek többé pénzkérdései. Felesége hatalmas társadalmi összeköttetései révén a Munkácsy-palota csakhamar a párisi előkelő társadalmi élet középpontja lesz. Egyik estély, irodalmi összejövetel a másikat éri. Munkácsy szalonjában fejedelmek, királyi hercegek, arisztokraták, nagy művészek, írók, színésznők, politikusok, katonák és egyéb előkelőségek vendégeskednek. LisztFerenc, Wanemaker, Daudet, Reményi Ede, Rippl-Rónai József, Szomori Dezső, Pekár Gyula, Türr István, Sarah Bernhardt, Justh Zsigmond stb. stb., hogy csak néhánynevet említsünk a sok ezer név közül. 1881-ben pedig elkészíti életének főművét, a Krisztus Pilátus előtt című monumentális képét, amely olyan hatalmas, megrázó erejű műremek, hogy a műtörténeti tanulmányok egész sorozatát írták azért róla. Az első jó ember Bécstől Páriáig A siker csúcsán . a Okos háziasszony tudja, hogy olcsóbb a -i Diana sósborszesz, ha az üres siveget összegyűjti és abban az üzletben, ahol vásárol, pénzért visszaadja. Legnagyobb művei — sajnos — túlnyomórészben külföldi, leginkább amerikai múzeumokba vagy magángyűjteményekbe kerültek, de szerencsére a budapesti Szépművészeti Múzeum képtára és néhány magyar műgyűjtő család is őrzi néhány vásznát. A legnagyobb magyar festőművész párisi sikerei közepette sem feledkezett meg azonban fiatalkori nehéz esztendeiről és szívesen támogatta főleg a magyar festőművészeket, anyagilag és erkölcsileg is. Vendéglátó asztalánál mindig volt néhány szívesen látott szegény magyar művész, akinek nehéz párisi tartózkodása Munkácsy jóvoltából mindig elviselhetővé vált, mert a festők titánja diszkrét támogatásban részesítette nélkülöző honfitársait. Munkácsy művészetét röviden a következőképpen lehet körvonalazni: a kompozícióban utolérhetetlen művész, aki tudásban a régi nagy klasszikusokra emlékeztet ugyan, de témái feldolgozásában már teljesen modern volt. ............ Bár sikereit járosban aratta, szívvel-lélekkel mindig magyar ,7 maradt és valahányszor egy-egy művét befejezte, azt először mindig idehaza mutatta be. A siker csúcsán, amikor minden emberileg elérhető kellemes életajándék rásugározta derűs fényét, 1900- ban hunyta le örök álomra szemeit Munkácsy Mihály a Bonn melletti Enserichben. " Temetésén, amely egy szuverén uralkodónak is díszére vált volna, ott könnyezett az egész világ minden kultúrnemzete, de elsősorban amagyarság kiküldöttjei, akik a nemzet egyik legnagyobb értékét kísérték örök pihenőhelyére: örök büszkeségünket, a magyar géniusz titánoszlopát, fénylő fároszát. "■ Mikor Ady Endre elhitte, hogy nem ő Ady Endre Ady Endre halálának huszonötödik évfordulója alkalmából az utókor buzgó tollforgatói igyekeztek sok mindent felderíteni, ami Ady személyével kapcsolatos. Meg kell állapítani, hogy ezek a visszaemlékezések nem bővelkednek humorban. Ady tudniillik nem volt humorizáló, sziporkázó egyéniség. Fehérasztalnál elszórakozott ugyan barátaival, de általában nem volt úgynevezett könnyen olvadó természet, inkább tartózkodónak volt mondható. Az alábbi esetben, amelyet kuriózumképpen feljegyzek, nem az ő humorérzéke vitte a főszerepet, ennek közreműködése nélkül került annak közepébe. Az ügy ott kezdődött, hogy egy este együtt ültünk Debrecenben Törő bácsi Csapó utcai jogászvendéglőjében. Ez a vendéglő amolyan régimódi, magyaros kis étkező volt, ahol a jogászgyerek 32 fillérért kapott jóízű ebédet, levest, főzeléket feltétellel, kenyeret. Törő bácsi derék, nagybajuszú, debreceni magyar volt és ha a jogásznak, teológusnak nem volt éppen pénze, azért nem vonta meg tőle az ebédet. Még csak könyvet sem vezetett a kinnlevőségeiről. És mégsem maradt adósa senki. Volt, aki első ügyvédjelölti vagy éppen ügyvédi keresetéből, volt aki segédlelkészi jövedelméből fizette meg a tartozását, mikor Törő bácsi már rég elfelejtette, hogy ki fia-borja az illető adós. Itt kvaterkáztunk négyen: Ady Endre, Sipos Béla, Kemény Emil és jómagam. Ezenközben történt, hogy Kemény Emil összeszólalkozott egy fiatalemberrel, aki a szomszédos asztalnál éppen nem fért a bőrében. Az ifjú szóváltás közben megfenyegette Kemény Emilt, hogy van neki egy főhadnagy nagybátyja, majd annál bepanaszolja, hogy megsértették a becsületében. Kemény Emil erre valami olyan kijelentést tett, amit a fiatalember a főhadnagy bátyja személyén keresztül sértőnek talált a hadseregre. Megtette a feljelentést és az eljárás megindult. Már régen elfeledkeztünk az egész afférról, Ady Endre otthagyta a Darabos utca 6. alatti jogászlakását, átköltözött Nagyváradra, e sorok írója pedig Budapestre került. Jó idő múlva idézést kaptunk, hogy Kemény Emil ellen a hadsereg megsértése miatt indított bűnügy főtárgyalására jelenjünk meg tanúképpen a debreceni törvényszék előtt. Az én vonatom a főtárgyalás előtti estén tizenegy óra tájban futott be a debreceni állomásra. Egyenest a József főherceg utca 1. szám alá mentem. Itt lakott ugyanis Kemény Emil és Sipos Béla. A ház a Bika-szálloda szomszédságában volt és a szálloda ott bérelt néhány szobát, hogy a nagyvásári nagy forgalmak idején, ha a szálloda megtelik, ebben a dependance-ban is tudjon elhelyezni vendégeket. Itt született ez a klasszikus veretűnek éppen nem nevezhető vers, egész biztosan nem Ady Endrétől: Fűszer, festék, lakk és ketice. Van nekünk egy depandence. Abban lakik Kemény Bence. Ha beüt az inzolvence, S nem fizet majd Kemény Bence, Kiürül a depandence. Szóval, a vonattól bejövet egyenest ide kopogtattam be. Kemény Emil és Sipos Béla — bizonyára a másnapi tárgyalásra való tekintettel — már ágyban voltak. Kopogtatásomra Sipos Béla kiszólt: — Te vagy az, Bandi? Ráhagytam, hogy igen. Sipos kinyitotta az ajtót: — Ne is gyújts világot, csendben feküdj le a díványra, hagyjál bennünket aludni, így cselekedtem. Már jó mélyen aludtunk mind a hárman,mikor megint kopogtattak az ajtón. Úgy látszik, Sipos Béla aludt közöttünk legéberebben, mert megint ő szólott ki: — Ki az? — Én vagyok, Ady Bandi, válaszolta egy erősen borízű hang. — Brndy az ördögbe, Bandi már régen itt alszik a díványon. Másnap reggel derült ki, hogy amikor Ady megérkezett Debrecenbe, régi jó cimborákkal találkozott, alaposan be is csípett velük és amikor a József főherceg utca 1. alatt hallotta, hogy Ady már bennt alszik, erősen italos okfejtéssel megállapította, hogy ha Ady Bandi már régen alszik a díványon, akkor ő nyilvánvalóan nem lehet Ady Endre, tehát nincs is itt semmi keresnivalója. Csendben távozott és a Bika-kávéházban egy sarokdiványon töltötte az éjszakát. Reggelre kijózanodott, megállapította, hogy mégis csak ő Ady Bandi, feljött a tárgyalásra. Kemény Emilt — ezt csak a történeti igazság kedvéért jegyzem fel — felmentették a vád és következményei alól. Dénes Sándor