Kárpáti Lapok, 1898 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
Jenkor dicséretes a jóakarat“, len esetben kétszeresen, mert ünnepelni helytelen időben, árva fenntartani a rosszat, mijobb után csak kezünket kelleni — gyengeség,— sőt ennél — lel okot“, de az föllelni és alkalmazásba • az Isten képére teszni igazi újévünk, Megváltásunk! ezг.* ' дґиа ügy. 'utatás.Reményünkben említett apzó fejezetei, melyekből a nagy fontosságú ügy lesegitsé módozatait meg ni, igy szóljanak: ,y álása és történeti fejlődése. O'ua-ügy állását körvénaelőbb szükségesnek tartom mgrva fogalmát, ennek, mint íiásnak keletkezését, történetit megjelölni, hogy igy tiszta kézhassam azoknak a motivumokmelyek ezen ügy tárgyalásánál .óba vehetők. i. katholikus lelkészig kongrua, mint , Boncz F. körülírja, a, lelkipásztori isnak megfelelőleg és má: létező életvilyokhoz képest szabályozott azon legjb menynyiségű javadalmazás, a mea rendszeresített, fükész vagy leelkész lelkipásztori működéséért velhet. A kongrua ennélfogva feltétel független az annak kiszolgáltatásaterhelt vagy terhelni szándékolt erő tetszésétől, s jogosultságát a őszi rendszeresített állásban és az mi kánonszerű behelyezésben találja. kongrua mennyiség megállapítása , az állásszerűségre’vezetendő vissza, mert annak olyannak kell lennie, mely ,pi hivatal előkelőségének és az azzal isolatos terhes működésnek megfelel- Ezen mennyiség az időnkinti életségjelektől függ, következőleg azokat яіакиї, s azért időszakonkint vállás alá van vetve. Azért midőn a jelenlegi életviszonyoknak megfelelő kongrua elvileges megállapításáról van szó, azon szempontból kell kiindulni, hogy a lelkészek részére akkora javadalmazás állapíttassák meg minimumképen, amelyből jelenleg állásuknak megfelelőleg tisztességesen megélhessenek. A papi illetmények szabályozása hazánkban mindenkor ő Felségének, mint legfőbb kegyurnak volt fenntartva és királyaink harmadtól század óta e jogaikat törvényes intézkedésekkel gyakorolták is. A szegény sorsú lelkészek javadalmazásának kérdése már Ilik Ferdinánd idejében fölmerült, ki az 1625. december 11-től kelt diplomájában a magyar főpapságnak végrendelkezési kiváltságot adományozván, ezt csak oly föltétel alatt tette, hogy a hagyatékból fennmaradó fele vagyon papnöveldék alapítására és szegény plébániák javítására fordittassék. Határozottabb formában intézkedett Ilik Ferdinánd az 1650. aug. 6-án kelt diplomájával, melyben azon ötletből, hogy az 1647. 11 és 12. t. sz. szerint a nem katholikusok a katholikus lelkészeknek ellátásához járulni nem tartoznak, az ekkér károsodott lelkészek segélyezése tekintetéből örökös alapítványkép azt rendelte, hogy a kincstári kasszából évenkint 6000 főt fizetessék az esztergomi érsek kezéhez, aki ezen összeget úgy a saját, mint a többi püspökök megyéiben a segélyre szorult lelkészek gyámolitására tartozzék fordítani s annak hová fordításáról a minden negyedik évben tartandó zsinatot értesítse. Ezen intézkedés képezi alapját a „Cassa parochorum“-nak, vagyis a mai vallás alapnak (fundus religionis), mely mint pénztár a nevezett királyi alapítványból keletkezett és a későbbi királyok (főkép III. Károly) alapítványaiból utóbb szépen megnövekedett. Azonban a lelkészek sorsának javítását tulajdonképen I-s. Leopold császár és király kezdeményezte, ki Magyarországot (mint ő nyílt levélben nevező: Máriának örökségét) a másfél századnál tovább tartott török rabiga alól kiszabadítván s eme győzelmet nem annyira ferei élének és erejének, mi inkább az Ég segélyének tulajdonítván, ezért az 1693. évi aug. 15-én a bécsi szent István templomban istennek nyilvános hálát mondott és ott ez alkalommal az Úr oltára előtt Sz.István hazánk első királyának példájára Magyaroszágot a hozzá tartozó tartományokkal együtt Máriának, Magyarország védasszonyának ajánlva, föl, következő fogadalmat tett, melynek beváltására nemcsak magát, hanem utódait is kötelezte: „hogy t. i. Magyarországban Isten dicsőségére és a szűz Mária tiszteletére a török uralom, vagy az idők viszontagsága által elpusztult plébániai egyházakat újra fölállítani és a lelkészi hivatalokat kellő javadalmazással — competente parochis sustentatione — ellátni fogja; és hogy ezen a maga s utódai nevében tett fogadás, illetőleg elvállalt kötelezettségről a kormánya alá tartozó népnek most és a jövőben is tudomással bírjanak, ezen votumának szövegét egész terjedelmében kinyomatta s szétosztatta.“ Az I. Leopold által tett úttörő lépés valójában az 1701 ápril 9-én kiadott királyi rendeletében nyert szentesítés, melyben az államkincstár birtokába jutott (a töröktől visszavett) részeken a tizedet a kath. klérusnak átengedvén, a földesurakat egyúttal kegyurasági jogokkal és kötelmekkel ruházza fel, a lelkészek és tanítók díjazására, ellátására kötelezi; s minthogy a török kezéből visszaszerzett birtokok legnagyobb része magára a kamarai kincstárra szállott át, Lipót ezen rendelete által önmagát, mint ama kamarális javak urát és főpatronátusát is kötelezte ama terhek elviselésére, mlyeket más magán földes-s kegyurak részére előirt. „KÁRPÁTI LAPOK“ TÁRCÁJA. Uj év napján іMa mindnyájan vigasztalódnak, ma vidámság s öröm uralkodik minden helyen és minden háznál! Az anya szivéhez szorítja magzatát, szomszéd szomszéddal kezet szőrít, elengedve egymásnak az okozott bántalmakat; ma mindnyájan szerencsét, egészséget és előmenetelt advánnak egymásnak a jövő évre. Hanem mindezek nem egyebek puszta szavaknál : kívánjunk egymásnak Isten áldást és ígérjünk kölcsönös egyetértést, mert ettől függ a jó előmenetel és a mi szerencsénk úgy ezen, mint a más világon. Nem egy ember az elmúlt évre gondolva, mélyen sóhajtva mondja : „Óh nem jó volt ez az év, add jó Istenem, hogy a jövő jobb legyen.“ Rossz volt ez az év ? és miért volt rossz ? talán azért, mert mi voltunk roszszak és ha mi a következő évben is roszszak leszünk, s nem keresve Istent nem javulunk meg, akkor reánk nézve ezen év sem válik jobbá. Álljunk csak meg az elmúlt évnél és gondolkodjunk annak tanúságai fölött, hogy megtanuljuk miként kell nekünk a jövőben élni. Soroljuk fel az összes javakat, melyeket mi a múlt évben Istentől nyertünk; soroljuk fel a bűnöket, melyekkel az Uri Istent megbántottuk. És ha a múlt évben szerencsések voltunk, szégyenkezve ismerjük el, hogy mi ezen szerencsét meg nem érdemeltük. És ha a szerencsétlenség követett minket a múltban, akkor meg tagadjuk azt is hogy mi azt teljesen megérdemeltük. Mit tett éretted az Isten a múlt évben és te Istennek mivel háláltad azt meg ? Lásd! Isten egész éven keresztül őrzött téged, lehet, hogy te nem vesztettél el senkit azok közzül a kiket szeretsz, sem feleségedet, sem gyermekeidet: Isten őrzött téged és a te házadat, hogy termésedet a jég el ne verje, hogy legelődet az iszapos viz el ne öntse, hogy áruezikkeid hirtelen el ne pusztuljanak, hogy magtárad és csűröd le ne égjen; megáldott téged a jó Isten minden dolgaidban és mi több, megáldotta és szentelte a ti egyetlen szivedet, melybe beleköltözött a legméltóságosabb Oltáriszentség által, előre megtisztítván lelkedet a Bűnbánat szentsége által mindenféle tisztátalan bűnöktől. Mond, van e legkissebb okod is a jó Istent kárhoztatni ? Ez egész éven át folytonosan, mintegy kegyelmének és szeretetének lánczolatával őrködött feletted a jó isten. És most vizsgáld meg lelkiismeretedet mit adtál te mindezekért Istennek cserébe, mit tettél te az ő kedve szerint ? „Óh mit vagyunk mi képesek Istennek adni ?“ Mindent a mivel birunk ! Tőle bírjuk! Mindazonáltal képesek vagyunk Őt szeretni, képesek vagyunk Neki adni szívünket, és lelkünket, képesek vagyunk Neki köszönetet mondani, képesek vagyunk Őt kérni, dicsőíteni, magasztalni és áldani. Elmúlt ez év Kedves testvérek! az igaz, de hogy múlt el? ez év közelebb vitt minket Istenhez, vagy talán még jobban eltávolított Tőle ?! Talán a múltban közelebb voltunk az Éghez vagy tán inkább a pokolhoz ? — Mindenikünk egy évvel már idősebb váljon, de váljon korban, észben és bölcsességben is előbbre lépett-e? váljon a múlt évben megjobbultunk-e? és a rossz szokásokat levetkőztük-e? vagy talán a roszhoz, még rosszabbakat csatoltunk és igy bűneink számát gyarapítottuk ? Egy szóval vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, váljon a múltban jobbakká erényesebbekké vagy talán még rosszabbaká lettünk ? Az éltünk egy egész évet! Mennyi hónap, hét, nap, és óra múlt el ez idő alatt és egyetlen nap, egyetlen óra nincs elfelejtve azokból az Isten előtt! Átélted ez egész évet, sorold fel ha tudod, hány gondolat fordult meg fejedben, hány érzelem járta át szívedet, hány szó repült ki ajkadon ! Egyetlen szó, egyetlen gondolat, egyetlen érzelem sincs elfelejtve Isten előtt s mindezekért elveszed egykor vagy a jutalmat vagy a büntetést. Óh szeretteim! Ne várjuk az Isten igazságos ítéletét, hanem mig időnk van, keressük az Isten irgalmasságát. Tekintsük az ő irgalmasságát s azon igazságos ítéletet, mely a jövőben mindnyájunkra ki lesz mondva. Az Isten Ítélete egészen más, mint az emberek Ítélete. Lásd azon ember egész éven át bántalmazta az Istent, senki sem látta őt a templomban imádkozni vagy a szentségekhez járulni, s nem egynek okozott ő kárt egészségében, mindamellett ő minden baj nélkül érintkezik másokkal, s aki annyinak elrontotta jó hírnevét, az mégis mindenki által tiszteltetik és becsülésben él az emberek között. Mi több még ő merészli kinevetni Istent és haragját magára vonni, mondván : „Én vétkeztem és azért semmi bajom sem történt, szerencsés vagyok, nem félem Istent, nincs szükségem Istenre.“ Isten hallgatja ezt, de igazságossága leírja ezen hajmeresztő szavakat emlékezetébe! Óh az Isten nem ember, ő nem siet az ítélettel, sem a büntetéssel. Ő rendelkezik az örök élettel és pokollal, s minél későbben, annál borzasztóbban esik reánk az Isten haragja. Megtöltöd a mérleget bűneid sokaságával, hanem szintén megtelik az a te részedre is az Isten haragjával és igazságosságával. Azt mondod „szerencsés vagyok“ ! És a lelkiismeret furdalás, amely sem nappal sem éjjel nem hagy nyugodni, a melyet szórakozás és részegeskedés által akarnál elfojtani, hát ez micsoda ? і Hanem erre te azt feleled: „Az én szerencsém épen abban áll, hogy semmiféle lelkiismeret furdalást nem érzek: élek és alszom egész nyugodtan.“ Óh akkor jaj neked, jaj ! Még beszélhetnél szerencsés állapotod felől, ha éreznéd lelkiismereted fordulását és nyugtalanságát, mert ez annak volna a jele, hogy tőled a jó Isten még nem távozott el egészen, az ő irgalmassága nincs még tőled egészen elzárva; hogy a bilincs, amelylyel az ördög lelkedet lebilincselte, — még nem oly erős, s azt még bűnbánatoddal képes lennél felszabadítani; hogy bűnös cselekedeteid — mellyekkel az ördög lelkedet bemocskolta — még nem oly nagyok, mikép azt bánatkönynyeiddel nem tudnád lemoshatni. Ha nem érzed bűneid súlyát, ha szerelmes vagy lelked rondaságába, s bűneidbe, óh akkor jaj neked ! Isten és a gonosz lélek hívogatnak téged magukhoz: kinek a szavaira hallgatsz ? A gonosz lélek azt súgja füledbe! Hallod e ember, add el nekem Istenedet, mint az Iskarioti Judás! Te hallottad szavát és kérdéd! Hát mit adsz nekem azért? Az ördög azt mondá: Adok neked megelégedést, fogsz örvendezni, enni, inni eleget és állandó jó dolgod lesz a világon. Te elfogadtad ezt s ellene mondtál Istennek, ellenszegültél parancsainak, gondolattal, szóval és bűneiddel bántalmaztad őt. Isten szólott hozzád lelkiismereted hangján, de te nem akartad meghallani az ő szavát. Az ördög később azt súgta néked: add el nékem józanságodat, add el nekem ártatlanságodat, becsületedet és igazságosságodat, add el nekem házassági hűségedet. És te könnyelmű leányzó, te ravasz feleség, meghallgattad az ördög csábítását és tudakoltad tőle. És mit adsz nekem mindezekért? Adok testi gyönyörö- 55 (Folytatása köv.) Meditatio. Még egyszer vissza kell térnünk azokra a dolgokra, melyeket a közelmúltban lefolyt egyházmegyei esperességi értekezlet szóvá tett és pedig egy kis meditatio kíséretében fogunk-e dolgokkal foglalkozni, illetőleg azokból magunkra nézve vonatkozásokat levezetni. Szorosan véve nem is az ottan hozott határozatokra, kívánunk reflektálni, hanem inkább általánosságban szerzett impresszióinkról akarunk számot adni s ezek alapján egy két dologra reámutatni. Munkácsegyházmegyénk főpásztora a fent említett értekezleten egy ép oly régi mint igaz kijelentést tett önmagunkról, amikor azt mondotta az ott egybegyült espereseknek, hogy mi még mindig csak zérók, nullák vagyunk és alig nyomunk valamit a latban. Hát ennél semmi sem bizonyosabb a világon s egyúttal lehangoló és mindnyájunkra nézve zsibbasztó is ez a tudat, mert a miként a föld nem terem eső nélkül, ép úgy kárba vész a mi legdicséretesebb jóakaratunk is, ha nem lesz meg hozzá a megfelelő erőnk. Az a kérdés már most, hogy hol van a hiba? Azt mondhatnák sokan, és talán nem minden alap nélkül, hogy nálunk mindent kozhatnak az emberek, hanem ennél többet aztán senki sem tesz. Ha kissé gondolkozunk a dolgon, lehetetlen valami igazat nem adni ez okoskodásnál. Mert habár mint halandók mindnyájan gyöngék vagyunk, ne higgye ám senki, hogy mi minden véleménynek és elhatározásnak hódolunk. Sőt ellenkezőleg, politikai és kritikai érzékünk nagyon is ki van fejlődve, csak az a baj, hogy akaratunkat nem mindig leghelyesebb fogalmaink és szükségleteink, de néha a kicsinyeskedés, önzés és szenvevedély dönti el. Hányszor el volt már mondva, hogy csak sokat tudunk beszélni és keveset teszünk s ha valaki valamivel előáll, legyen az rész avagy a legjobb, minden oldalról megítélik, de senki sem csatlakozik hozzá. Ez alól a legelsőtől kezdve egész a legutolsóig senki sincs nálunk kivéve, legfeljebb az a különbség, hogy a nagyobbról vagy bátrabbról, szerepeltebbről többet beszélnek és számosabb ellensége van. De hát isten „a rossz akarat számára úgy sincs oktatás“ ! Voltaképen bizonyos fokig úgy van az máshol is, de nem oly nagy mértékben, mint közöttünk, akik — valljuk be — féltékeny gondossággal latolgatják még a legjobb akaratú emberek hibáit is, holott szent Jeromos szerint nem szokás azok tévelyét pelengérezni, kiknek eszét * і