Munkácsi Közlöny, 1936. január-június (3. évfolyam, 1-147. szám)

1936-06-20 / 140. szám

І Riporter-Jelentés Palesztináról Csütörtökön este a zsúfolásig telt uzshorod і Korona nagy termében tartotta meg beszámolóját a Paleszti­nából hazatért Havas Emil főszer­kesztő. Az előkelő közönség sorai­ban­ ott voltak Hrabár kormányzó, és Dudás főpolgár­meste­r is, a kor­mányzat terem­belépésekor a megje­lent közönség meleg ünneplésben részesítette. Havas Emil előadásában nem a már megszokott és megunt cionista teoret­izálásra fektette a fősúlyt, ha­nem­ a vérbeli riporter sokszínű ész­re­vételei­vel beszélt az épülő új zsi­dóország, Palesztina mindennapi életerőig kérdéseiről, nagyszerű­ségé­ről és súlyos bajairól. Beszélt, azon a tőle megszokott közvetlen emberi hangon, mellyel nagyszerűen tudta visszaadni­ a keleti valóságot, a ka­lon­i­zálás alatt álló ország életének mindent jelentő síkját. (Mint ilyen, módjában volt megemlékezni az ösz­szes problémákról is, kezdve az an­gol—zsidó—arab viszonytól, egé­szen az új házassági és vallási for­máig. Riporter beszélt, aki azonban nem csak az eseményeket, hanem і buszt rá­ltva azok rugóit is bemutatta. A ritkán látott nagyszámú hallgatóság igen szívélyesen ünnepelte. (KKS) ­ Makacs székrekedés, vastag- , bélkatartás, puffadás, vértorlódás,­­ anyagcserezavarok, sárgaság, arany­­­ereg csomók, csipőfájás eseteiben . і természetes „Ferenc József“ keserű víz — reggel és este egy-egy kis­­ pohárral bevéve — rendkívül be- і esés háziszer. Az orvosok ajánlják — Palkovics Lica munkácsi zon­goratanárnő növendékeinek évzáró Vizsgája június 21­-én vasárnap d. e. 10 órakor lesz a Csillag nagy­termében. Vendégek szívesen fo­gadtatnak. Beléptidíj nincs. — Köszönetnyilvánítás, Havas­­ Emil főszerkesztő Palesztina előadá­sáinak bevételét a Keren Kayemeth Lej Israel céljaira adományozta,­­ melyért ezúton is hálás köszönetün­ket fejezzük ki. A Zsidó Nemzeti Alap ungvári bizottsága. " A 82 éves Rosenberg Dávid fia­­ cég Uzshorod jelenlegi helyiségéből átköltözik és ez alkalomból férfi- és női szövet, vászon és divatáruraktá­rát mélyen leszállított áron árusítja. Uzshorod, Rasin utca 4. ж A „Margit“-víz rendben tartja­ gyomrát és felfrissíti az idegeit. Egy-kettőre kimossa! Milyen kellemes, ha az embernek az úton is van mosószere, amit mindenkor és mindenhol használhat. LUX teljesen oldódik hideg vízben is, rögtön habzik és iziben tisztára mos min­dent. LUX sohase hiányoz­zék az utazóbőröndből! Ideg­ vízben is Stafczlie A munkácsi borbélyok új vezetőséget választottak A munkácsi vegyési ipar társulat­iban tömörült borbélyiparosok szak­osztálya folyó hó 16-ám este 8 óra­kor tartotta tisztúj­ító közgyűlését, miután a régi vezetőség lemondott. Az ipar,társulat képviseletében Katrics József titkár jelent meg, aki lendületes szavakkal ecsetelte ,a szak­osztályok fontos szerepét az iparo­sok és az ipartársulatok életében. Rámutatott az eddigi helytelensé­gekre, amit az ú­j vezetőségnek hely­re kell­ hozni. Kérte­­a megjelent ta­gokat, hogy ne a harc, iha­neim a jó­zan belátás és ítélet vezérelje a vá­lasztásoknál és igyekezzenek olyan vezetőséget választani, amelyben megvan a köz iránti szeretet és ame­lye­t a vezetés munkájában az össze­sek támogatni is fognak. Katracs titkár szavait lelkesen fo­gadta az egész­özgyűlés, majd kez­detét vette a szavazás, amelynek során egyhangúlag a következőket választották meg­: Gajdos Dezső elnök, Aranyossy Ferenc alelnök, Balogh Béla jegyző, Vaszilnyijk Sándor pénztárosai, Pasp­p Miklós, Ko­­varicek Ferenc, Balogh András, Molnár József, Mackó Gyula, Ju­­dicsák Endre, Stiefel Miksa, Nagy István, válalsztmányi tagiaiki. (Pribék Mihály, Thumerek­ Károly, Galamb János és Kedivek István válaszon, póttagok. A választás eredményének kihir­detése után Koltr­ k's titkár munkára serkentette az uj vezetősé­get s a tagokat pedig kérte, hogy tel­jes odaadással támogassák azokat az egyéneket, akiket a jelen pillanat­ban bizalmi s­ik­ka­l megtisztetíttek. A választás után barátságos eszmecse­re folyt az Iparoskor tündérkertjé­ben, ahol sok pohárskösszöntő hang­zott el a jövőbe vetett hit mellett. Megindult a jegyelővétel az els a kárpátaljai ligaselejtezőre A vasárnapi SK Mähr­ Schömberg SK Rusj ligaselejtező mérkőzések­re má­r megérkeztek a jegyeik Sum-­­­perkből és így megindulhatott a jegyelővétel a Pallas ungvári üzleté­ben. A vasárnapi mérkőzés iránt ed­dig nem tapasztalt nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert mindenki kí­váncsian várja, hogyan állja majd meg a helyét az SK Rusj Szlovén­­­szkó bajnokságot nyert együttese, a német divízió bajnokával szemben, mely az utóbbi időben egy pár igen figyelemre méltó eredménnyel­­ hívta fel magára a közönség figyel­mét. A nagy mérkőzés előjátékát az UTK csapatai szolgáltatják, mert az UTK ifjúsági, a Rusj ifjúságival, m­íg az UTK kombinált csapata, a Rusj tartalékjaival játszik. A rende­zőség újra figyelmezteti a közönsé­get, hogy a trbünön számozott he­lyek lesznek s igy mindenki megkap­j­a majd a megváltott tribün jegye folytán az őt megillető tribünülést. Az SK Rusj együttese legerősebb felállításban veszi fel a küzdelmet és az előjelek után ítélve a követke­ző lesz a csapat: Boksay, Tóth, Radik, Bendász, Kuruc Iváncsó, Kovács,, Kobzár, Krajnyák, Krizs és Szukovszky. Hallotta, hogy Halpert Vilmos újabb két havi felfüggesztést kapott az előadó Zsúlyos megsértéséért, hogy merni a nutika. Bízik, hanem a német Böhm vezeti az SK Russ— SK Mähr­ Schömberg ligaselejtezőt, hogy Ing. Bidla lesz az ellenőre a vasárnapi ligaselejtezőnek, aki a Füleiki TC elszen і országos döntőn is hasonló minőségben jelent meg Ungváron, hogy a kárpátaljai magyar kupá­ban az UAC csak abba­n az esetben vesz részt, ha megmarad­ ,a­z eredeti sorsolás, mely szerint az UAC a má­sodik helyezett sorsolása alapján ját­szik, hogy Munkácson a magyar nemzeti bajnokságban rem­ekül szerepelt Kispest FC csapata szerepel vasár­nap, hogy az MSE csapatában vasár­nap már játszanak a leérettségizett Szabó és Lengyel játékosok, hogy az­ MSE egy cseh edzővel folytat igen előre haladott és siker­rel kecsegtető tárgyalásokat, hogy elmaradt a vasárnapra elren­delt CsSE—USC bajnoki mérkőzés hátralevő 32 percének a lejátszása, mert a GISE csapatának há­rom­ tag­ja az országos magyar atlétikai baj­­nokságokon vesz részt, hogy Pásztor Gida vezeti az SK Rusj Chust—Kirá­lyhel­med­ SC diviiziós selejtező mérkőzést, hogy i Noszál a Füleki TC igazolt játékosa július 1-től a BFTC cente­re, l­esz, hogy elmaradt az­­ifjúsági bizott­ság keddi gyűlése, mert a tagok elf­s sejtettek megjelenni, hogy a Füleki TC—SK Rusj mér­­kőzés bírája Vlcsek, nagyszerű ung­vári szerepléséért megkapta a CsAF oklevelét, hogy­­július 4-én, szombaton este lesz az UTE rendkívüli közgyűlése, hogy a BT feljelentette Szilágyi Fe­r­e­nc kerv­lleti alelnököt, mert véle­ménye szerint ő volt az, aki bot­rányt cs­inált az UAC—USC botrá­nyos mérkőzésen, hogy a kárpátaljai magyar kupá­ban e héten, két mérkőzési lesz csak és pediig szo­mbaton lesz mindkettő az egyik Hinzton a HSE—UMTE, a másik Beregszásziban a BFTC—­ MSE csapatai között, ho­gy elnöki döntés révén a kupá­ban, az UAC, mint harmadik helye­zett vehet részt és ennek alapján kell játszania, hogy Rostleutscher feljelentette Fenyő László alelnököt, az ügyet a kerületi paritásos fogja letárgyalni, hogy a­z­ Ungvári CsSK az áthe­ 3. oldal. jidrosi USIHGRO»B­io Radio Mannte© Chevalier a francia sik és elegancia nagymestere, közönségünk kedvence ma mutatko­zik be legújabb filmoperettjében: Mindent a közönségért. Ez a jelszavunk. Megkezdtük é,s ma ismét bemutatju­k az id­ei filmenezon legjobb és legizgalmasabb fikasságerét. A SING - SING RABJA­I ÉN is A KÖLYÖK Egy filmsláger, a világhírű amerikai Sing-Sing fegyház rabjainak életéből. Vidám, kellemes, mulatiságo­s A főszerepben: JACK. HOLT, filmoperett. Ne mulassza el megtekinteni ezt a filmet!

Next