Beszélő Összkiadás, 1987-1989 (21-27. szám)

1989 / 2. (27.) szám - Párt, kormány, gazdaság - Zuglói László: Az "urambátyám szocializmustól" a "haverok kapitalizmusáig"...

828 két nem fordíthatják közvetlenül saját személyes célja­ikra. Ugyanakkor igen valószínű, hogy éppen a tulajdo­nosi érdekeltség növelése érdekében a holdingok és a vagyonkezelő központok tulajdonosi helyzete nem csökkenni, hanem erősödni fog. Néhány etikai vonatkozású megjegyzés Mielőtt kifejeznénk megelégedettségünket a gazda­sági hatékonyságot növelő reprivatizálási törekvések felett, amelyeket ráadásul maga a jobb belátásra tért párt- és állami bürokrácia kezdeményezett, álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk végig az elmúlt negyven­hatvan évet a tulajdon társadalmi vonatkozásaira kon­centrálva. Mi is történt tehát? A hatalomátvétel után a kommunista pártelit a mar­xista ideológiára és az állami tulajdon állítólag vitán felül hatékonyabb működésére, valamint a tőkés tulaj­don eredendően erkölcstelen jellegére hivatkozva álla­mosította a magántulajdonban levő ipari és mezőgazda­­sági vállalatokat, valamint pénzintézeteket, majd né­hány évtized elteltével - miután eredményes lépéseket tettek az államosított vagyon lezüllesztésére és elherdá­lására - ugyanaz a bürokrata elit a marxista közgazda­ságtanra és a magántulajdon vitán felül hatékonyabb működésére hivatkozva saját csoportjai közt szétosztja a korábban a tőkésektől kisajátított vagyont. Talán mondani sem kell, hogy nem kell Proudhon szigorú elveinek talaján állni (Proudhon szerint a tulaj­don lopás) ennek az egész játéknak a morális elítélésé­hez és elutasításához. De felmerül a kérdés, hogy ebben a felvilágosultan cinikus (vagy cinikusan felvilágosult?) huszadik szá­zadban kit érdekel az erkölcs és a morál? Nem túlhala­dott fogalmak-e ezek, amelyek csak arra valók, hogy hátráltassák a nemzet felemelkedését és a szent szerke­zetátalakítást? Lehet tudományon és politikán kívülinek tekinteni a morált, de ha egy társadalomban sorozatosan megsértik azt a hatalmon levők, úgy nem lehet elvárni az „alul levőktől” sem a morális viselkedést. A társadal­makat azonban nem elsősorban a hatalmi gépezet, ha­nem egy többé-kevésbé általánosan elfogadott morál tartja össze. Ha a társadalom vezető csoportjai a fennál­ló erkölcsi értékeket megsértve maguknak reprivatizál­ják a közvagyont, akkor miért ne lopjon magának a szegény ember, miért ne raboljon a kisemmizett, miért ne hágja át az erkölcsi normákat a munkás? A mai magyar társadalom további erkölcsi züllése, a társada­lom széles rétegeinek fokozódó értékvesztése még ak­kor is meggátolhatja a társadalmi-gazdasági felemelke­dést, ha a legokosabb közgazdászok a legokosabb szer­kezetátalakítást tervezik az újonnan reprivatizált üze­mekben. És akkor a társadalom erkölcsi szétesésével járó egyéb kellemetlenségeket még nem is említettük. A reprivatizálás gazdasági kérdőjelei A nyilvánvaló erkölcsi ellenvetések mellett azonban gazdasági kételyek is felmerülnek a folyamatban levő reprivatizálási politikával szemben. Valójában olyan hatékony lesz a pártelit csoportjainak kezébe adott va­gyon működtetése? Valóban olyan nagy hatékonyság­­növekedés várható attól, ha ugyanaz a bürokrácia nem „oligarcheikus kollektivista”, hanem kapitalista módon működteti a termelővagyont? Véleményem szerint ko­moly közgazdasági érvek szólnak ez ellen is. Az állami vállalatoknak alapvetően a bürokratikus elitből kivált csoportok, illetve személyek javára törté­nő reprivatizálása tulajdonképpen azt jelenti, hogy az „urambátyám szocializmus” átadja a helyét a „have­rok”, az azonos indíttatású és szorosan összetartó párt­os állami bürokrácia kapitalizmusának. Még ha a va­gyonkezelő központok kezdetben csak kvázi-tulajdono­­si jogosítványait át is alakítják valódi tulajdonosi jogok­ká, az új gazdasági elit önmagán belüli szoros kapcsola­tai, valamint a gazdaságirányítási bürokráciával való összefonódásai következtében olyan rendszer, olyan kapitalizmus alakul majd ki, amely igencsak hasonlítani fog ahhoz a „haveri kapitalizmushoz”, mely például a Fülöp-szigeteken jött létre Marcos idején, illetve ami­lyen rendszerek más fejlődő országokban is létrejöttek. Mi a „haveri kapitalizmus” meghatározó sajátossá­ga? Alapvetően az, hogy az állami gazdasági bürokrá­cia kedvezményeket és kiváltságokat ad azoknak a tő­késeknek, akik hajlandók az uralmon levő csoport dik­tatúrájának támogatására. Így szoros összefonódás ala­kul ki az államigazgatási és gazdaságirányítási szervek, másrészt a magántőkés szektor közt Ennek eredménye­ként a hatalmon levő csoportot támogató, a gazdaság­­irányítási rendszerben jó kapcsolatokkal rendelkező tő­kések számára a gazdasági verseny sokkal kevésbé ke­mény, mint a kívülállók számára. A gazdasági sikerek ebben a rendszerben egyre kevésbé a ténylegesen haté­kony gazdálkodástól, semmint a jó helyen levő potentá­toktól függnek. Az állami és pártbürokrácia egyes csoportjainak tu­lajdonosi pozícióba segítése nemcsak morális kérdése­ket vet fel, hanem igen nagy valószínűséggel olyan „ha­veri kapitalizmus” kialakulásához is vezet, amelyben a tervhivatalban vagy nagybankoknál maradt bürokraták komoly segítséget fognak nyújtani a tőkéssé vált ex­­elvtársaiknak. E „haveri kapitalisták” sokkal előnyö­sebb és kényelmesebb helyzetbe kerülnek ezáltal, mint a kívülálló, nem támogatott tőkések. További gond, hogy az újonnan tőkéssé váló exbü­­rokratáknak semmit sem kellett áldozniuk azért, hogy tőkéssé váljanak. Nem kellett kuporgatni megtakarítá­saikat, nem kellett hazardírozni a tőzsdén, nem kellett figyelni a piac hullámzását, és megragadni a kedvező alkalmakat. Ezeknek az embereknek ebből kifolyólag BESZÉLŐ 27

Next