Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1990-05-05 / 17. szám - BESZÉLŐ - Kónya Imre és Orbán Viktor az MDF-SZDSZ megállapodásról
1—vr -A. fcsi..^ZCl.VJ BESZÉLŐ, 1990. május 5. tudom ellenőrizni — Nehru közbelépése mentett meg bennünket a kötéltől. Meddig voltál börtönben? G. Á.: A büntetésből hat év, három hónapot töltöttem le. Regéczy Nagyot és engem később engedtek ki, mint Bibót. Én nem a ’63-as amnesztiával, hanem egyéni kegyelemmel szabadultam valamivel később. Az egyéni kegyelemnek előnye is volt: nem kellett rendszeresen jelentkeznem a rendőrségen. Ugyanakkor a kutya se gondoskodott az elhelyezésemről, tehát nekem kellett valamilyen módon újra megteremtenem az egzisztenciámat. Még a Fő utcán a vizsgálati fogságban megtanultam angolul, és a börtönben három évet dolgoztam a fordítóirodán. Ezért szabadulásom után először elmentem szakfordítónak. Később megpróbáltam folytatni a korábbi szakmámat, a talajvédelmet. Föl is vettek a Talajjavító Vállalathoz, fizikai állományba, de tervezői munkára. Egy idő múlva azonban jött egy utasítás, hogy vidékre csak a párttitkár vagy a vezérigazgató engedélyével mehetek. Márpedig a flaszteron talajvédelmet csinálni elég nehéz. Ugyanakkor elengedni sem akartak, mert így szem előtt voltam. Szerencsére akkor már megjelent egy műfordításom - Golding ,A torony” című műve -, így fölvettek az Irodalmi Alapba, és a főnököm végül is hozzájárult a kilépésemhez. Attól kezdve műfordítóként éltem. Ezt a szakmát is a börtönben kezdtem. A kezembe akadt a Forsyte Saga angolul, és az egyik fejezetét lefordítottam. Ez volt az első szépirodalmi fordításom. A saját munkáimból nem tudtam volna megélni, mert azok megjelenésére általában 6-7 évet kellett várnom. Most jelenik meg egy drámakötetem, ezek közül hármat ’85-ben írtam. A Larusok megjelenésére 5 évet vártam, a Rácsokéra 7 évet. Csak a Médeia jelent meg viszonylag gyorsan. — Az ellenzékkel mikor léptél kapcsolatba? G. A.: Az első kézzelfogható ellenzéki tevékenységem a Bibó Emlékkönyv szerkesztése volt. A Bibó Emlékkönyv, azt hiszem, határvonalat jelentett, mert sikerült azt a hetvenvalahány embert a népiektől az urbánusokon át a reformkommunistákig a bibói gondolat jegyében „belekompromittálni” ebbe a vállalkozásba. Nagyon sokan féltek tőle, megítélésem szerint ezért is volt akkora jelentősége, mert ha egyik-másik közreműködője vitába is szállt a bibói gondolattal, azt mindenféleképpen a bibói magatartás szellemében, tehát a másik iránti türelemmel tette. Pedig a szóba jövő szerzők egyike-másika korántsem örült annak, hogy x-szel vagy y-nal együtt szerepel. Monoron nem voltam ott, mert - mint utóbb kiderült - egész egyszerűen elfelejtettek nekem szólni. Akkor egy kicsit meg is sértődtem, de később túltettem magam rajta. Ami pedig az aláírási akciókat illeti, ez úgy volt, hogy amikor az ember éppen nem volt Szigligeten, akkor aláírt, amikor Szigligeten volt, akkor nem írt alá. Nekem ezen a téren viszonylag könnyű dolgom volt, mert a létem nem függött semmiféle aláírástól vagy alá nem írástól. Lévén, hogy nem voltam állásban, nem lehetett sehonnan kiebrudalni. A többi meg már ismert, a Hálózatnak alapító tagja voltam, és amikor a Hálózat átalakult Szabad Demokraták Szövetségévé, megválasztottak ügyvivőnek, így ügyvivő voltam egészen az első küldöttgyűlésig, tavaly őszig. Tovább nem vállaltam, mert időközben az írószövetség elnöke lettem. Az írószövetségben a választmányitag-választáskor Csoóri Sándorral együtt én kaptam a legtöbb szavazatot, ami a bizalomnak nagyon szép megnyilvánulása volt. Az elnökség igen vonzó feladatot jelentett, mert az írószövetség autonómiáját kellett közösen megteremtenünk: az írószövetségből napi politika fölötti szervezetet formálni. - Miért a Szabad Demokraták Szövetségét választottad? G. Á.: Olyan párt úgysem lesz, amellyel minden részletkérdésben tökéletesen egyet tudok érteni, s ha már így van, az ember a legközelebb állót keresi. Aggasztó jeleit látom annak, hogy Magyarországon ismét föltámadhatnak a múlt ordas eszméi. Én kétszer is tanúja voltam annak, amikor elszabadultak ezek az ordas eszmék. Ellenük az egyetlen igazi védelmet a gazdasági és szellemi felszabadulás jelentheti. Ezt nyugodtan fémjelezhetjük a liberalizmussal. Ha ehhez hozzávesszük az ember ösztönös rokonszenvét az elnyomottak és üldözöttek iránt, akkor már együtt is van a szociálliberalizmus. - Ideiglenes köztársasági elnökként mit tartasz a legfontosabb feladatodnak? G. A.: Hogy a magyar politikai élet európai normáknak megfelelő stílusát fenntartsam. Hogy ne engedjem odáig fajulni a dolgokat, ameddig a választások alatt fajultak. Hiszen akkor olyan sebek keletkeztek, amelyek csak hónapok múltán fognak behegedni. Mindenesetre számolnom kell azzal, hogy egy rendkívül viharos történelmi korszak kellős közepén veszem át ezt a feladatot. Ráadásul egy olyan parlamenttel, amely teljesen legális, de tökéletesen gyakorlatlan. Szerintem minden adottsága megvan arra, hogy európai értelemből működő, civilizált parlamentté váljék. A szándék is megvan, a tagok képessége is. A megfelelő körülmények megteremtésében lehet nekem fontos szerepem. Természetesen nem egyedül. A lovagi csatákra emlékeztető módon a döntőbíró szerepét kell majd eljátszanom. Ennek a parlamentnek és benne a két legerősebb pártnak meg kell teremtenie azt a keretet, amiben megindulhat a társadalmi öntisztulás. Mert hogy ez a társadalom beteg, azzal mindannyian tisztában vagyunk. Az elkövetkezendő fél év, a nagyon sürgős gazdasági kényszerintézkedéseken túl, azt hiszem, javarészt azzal fog eltelni, hogy nagyon tervszerűen megteremtsük ezt a keretet. — Köszönöm a beszélgetést. -efhá - Kónya Imre és Orbán Viktor az MDF-SZDSZ-megállapodásról „Én is engedek, a másik fél is enged. Beszélő: Mi késztette a Magyar Demokrata Fórumot arra, hogy beleegyezzen: az SZDSZ-es Göncz Árpád legyen a köztársaság ideiglenes elnöke, holott a parlamenti mandátumok száma alapján a maga jelöltjének is megszerezhette volna ezt a posztot? Kónya Imre: A felelősségtudat, amely a Fórum eddigi politikájában is megnyilvánult. Az MDF úgy értékelte, hogy az ország érdekében meg kell kötni bizonyos megállapodásokat. A megállapodásoknak többnyire az a lényege, hogy engedni kell olyankor is, amikor ez látszólag nem közvetlen érdeke a megállapodáskötőnek. Mint ügyvéd is mondhatom, az az egyezség, hogy én is engedek, a másik fél is enged. Nyugodt körülmények között elvileg lehetséges, természetes lett volna, hogy a Magyar Demokrata Fórum a választásokon megszerzett pozíciót maximálisan kihasználja. Ennek azonban