Beszélő, 1998. július-szeptember (3. folyam, 3. évfolyam, 7-9. szám)
1998. július-augusztus / 7-8. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1976 - Szigethy Gábor: 1976. június. 4. 19. 40.
138 Ebéd után lepihent. Édesanyja egy gyerekágyat festegetett. Dajka Margitnak úgy mesélte: fia jött-ment a házban, nézte őt, mit csinál, aztán sétálni indult. Utolsó szavai: „Hát érdemes?” Hét óra múlt, amikor kilépett a házból. A mentőiket 19.44-kor riasztották, a rendőrségre 19.55- kor érkezett telefonhívás. A MÁV Vezérigazgatóságára - egy akkor ott dolgozó hölgytől kaptam meg két éve a távirat eredeti példányát. 1976. június 4-én éjszaka szolgálatban volt, azóta őrizgette a megsárgult papírlapot - 21.45-kor érkezett a hivatalos jelentés. Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felőli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színművészt. A mentők a helyszínről elszállították, és még a községben meghalt a mentőben, s így a balatonszemesi hullaházba szállították. 4209 számú vonat 19.56-kor érkezett az állomásba és 25 perc késéssel indult tovább. A 4216 számú vonat 15 percet állt a bejárati jelzésnél.” Volt, aki korábban is látta, de 1990 óta hozzáférhető a hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv és a rendőrség összefoglaló jelentése. Az 1976. június 5-én megjelent reggeli lapokban még nincs hír, a rádió reggel - talán nyolc órakor először - közli Latinovits Zoltán halálhírét. Nincs hiteles szöveg. A kora délután megjelenő Esti Hírlapban lát nyomtatásban napvilágot az első nekrológ. Címoldalon, kiemelt gyászkeretben, hatalmas betűkkel: MEGHALT LATINOVITS ZOLTÁN. A gyászkeret alatt kiemelt szedéssel a szerkesztő fogalmazta három sor: „Életének 45. évében hosszan tartó betegség után, tragikus körülmények között tegnap meghalt Latinovits Zoltán érdemes művész.” A lírai nekrológ a halál okáról, körülményeiről - tragikus körülmények - nem ejt szót, a halott zsenit siratja. Vasárnap, június 6-án - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban hír Latinovits Zoltán halála. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelenik a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban. Egyenszöveg: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.” A nekrológok a színész haláláról, a körülményekről, mindarról, ami péntek este Szemesen történt, nem szólnak. Latinovits Zoltán pályafutását, szerepeit ismertetik, értékelik, különleges képességeit, színházművészetünket áthatóformáló zsenialitását magasztalják, siratják és méltatják. Csupán a Népszabadság cikkírója kezdi így: „Önpusztítás volt az élete is, nem csak a halála.” (A történtek szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a cikkíró tizennégy évvel később nyilvánosságra hozta cikke eredeti első mondatát: „Öngyilkos lett a színész, akinek élete öngyilkosságok sorozatából állott.” De ezt a mondatot 1976-ban a szerkesztőcenzor kihúzta, átírta. A húzást, átírást a cikkíró tudomásul vette.) A hivatalos formula minden lapban véget vetett életének. Ennél többet az újságolvasó nem tudhatott meg azokban a napokban Latinovits Zoltán haláláról, annak körülményeiről. A politikai irányítás akarata egyértelműen érvényesült: a sajtó nem csinált „ügyet” a zseniális színész halálából. Az Esti Hírlap szerkesztője még saját hírlapírói lelkiismerete szerint fogalmazta meg a gyászhírt, a vasárnap megjelenő lapokban már a kötelező egyenszöveg olvasható: véget vetett életének. Ennyi: szomorú, de nem tehet róla senki. Amúgy mindenki sírhat, gyászolhat, méltathat tehetsége és ízlése szerint, csak tartózkodjon a kedély- és idegborzoló hangsúlyoktól s a túlságosan nagy terjedelemtől. Szólt viszont részletesen a Szabad Európa Rádió a halál körülményeiről 1976. június 7-én: „A tájékoztatás alapvető követelménye, hogy mindenről részletesen beszéljünk, ami a hallgatókat érdekli. Ha csak néhány ködös mondat hangzik el: »tragikus hirtelenséggel elhunyt« vagy »önként vetett véget életének«, akkor a nagyközönség kielégítetlen marad. Nem szenzációhajhászásból, de ha szeretünk valakit, akkor tudni akarjuk, hogyan távozott el körünkből. Latinovits Zoltán a magyar film és színpad büszkesége pénteken, június 4-én féltestvére társaságában hagyta el az ideggyógyintézetet, ahol hetek óta kezelték. Édesanyjának villája van Balatonszemesen, Latinovits oda ment le. Hozzátartozói értesítése szerint a 45 éves művész hosszabb ideje József Attila-lázban égett, összefonódott benne saját személye és a tragikus sorsú költőé. Azé a József Attiláé, aki 1937. december 3-án Balatonszárszón a vonat kerekei alá vetette magát. Latinovits Zoltán ugyanezt tette 1976. június 4-én Balatonszemesen. Verebély orvosprofesszor, akinek ott van villája, azonnal a helyszínre sietett, de segíteni már nem tudott. Latinovits Zoltán, a magyar színpad nagy és beteljesült ígérete, a vonat elé vetette magát és szer-