Beszélő, 2001. január-június (3. folyam, 6. évfolyam, 1-6. szám)
2001. március / 3. szám - BÍRÁLAT - Kozák Gyula: Egeret fogni kinn is, benn is - György Péter: Néma hagyomány: kollektív felejtés és kései múltértékelés 1956-1989-ben
86 Kozák Gyula EGE RE TFoG N 1 K1 M 1S , CD m A 350 oldalas kötet néhány csillogóan okos részétől eltekintve (például a forradalom irodalmi recepciója, bár ezt is féloldalasnak tartom) slendrián, pontatlan és a műfaji, műformai problémák keveredése és tisztázatlansága miatt megoldatlan, félinformációkon alapszik, nem előzte meg az ilyenkor elvárható felkészülés. Nyilvánvalónak tűnik, hogy elsősorban az 1989-es temetés, a Jovánovics-emlékmű és annak létrejötte izgatta a szerzőt (26. o.), és írás közben, felismerve, hogy az emlékműről, annak keletkezéstörténetéről önmagában nem lehet szólni (Jovánovics György emlékművéről már több alapos és értő elemzés született: Földényi F. László: Thanatoplasztika. In.: Jovánovics, Bp. Corvina, 1994.; Rényi András: A dekonstruált kegyelet, Holmi, 1995/10.; és Boros Géza: Emlékművek ’56-nak, 1956-os Intézet, Bp., 1997), kitágította vizsgálódásának körét, s az ’56-os forradalom Kádár-kori recepcióját, s különösen az 1989-es temetést, illetve az azt megelőző részben nyilvános, részben a nyilvánosság előtt ismeretlen, a színfalak mögött zajló politikai csatározásokra is kiterjesztette. Ám György Péter kötetének általános hibája, hogy elsősorban azokra a forrásokra támaszkodik, amelyek könnyen elérhetők voltak számára (s itt kiemelten Ungváry Rudolf példás alaposságú dokumentációjára és Pálinkás Szűcs Róbert szóbeli közléseire gondolok elsősorban, valamint az 1956-os Intézet 1992 óta megjelent hét évkönyvére), de elkerülték a figyelmét olyan művek, amelyek a fenti források által koherensnek tűnő képet „befolyásolták” volna. GYÖRGY PÉTER ÉS A TIB Tiszteletre méltó, hogy a kötet fejezeteinek élén egy-egy Petri-idézet áll, azonban a mégoly jól megválasztott citátumok sem helyettesíthetik a korrekt, a fejezet tényleges tartalmára utaló címadást s ezzel a szövegben való eligazodást. A hibás forráskezelés súlyos aránytévesztéseket eredményez. György Péter a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, illetve annak névvel illetett tagjait őszinte szimpátiával kezeli, ám elköveti azt a kardinális tévedést, hogy a reformkommunistákkal, egyáltalán, a valamikori kommunista, de a párttal már jóval 1956 előtt szembeforduló értelmiségiekkel azonosítja azt az egyébként megnevezetlenül hagyott negyvenkét embert, aki a TIB-et létrehozta. (A TIB alapítóiról 1. pl. Kozák Gyula: A TIB 1988-ban. Beszélő 1999/9.) (A legárnyalatlanabbul a 316. oldalon teszi ezt: [Antallt azok választották meg, akik] „nem kértek a TIB hajdani reformkommunistáinak [kiemelés tőlem - K. Gy.] demokratikus szocialista eszméiből.”) Nem kívánok György Péterrel definíciós vitába keveredni, de Vásárhelyi Miklóst (a TIB elnökét), vagy Hegedűs B. Andrást (a TIB titkárát) nem harmincöt évvel korábbi antisztálinista reformkommunizmusa jellemzi/jellemezte elsősorban, hanem - s különösen ebben a kontextusban - ’56-os szereplése, ’56-hoz való hűsége, mai világnézete, és elsősorban mai (illetve akkori, 1989-92-es) tevékenysége. György Péter elmulasztotta felkeresni a TIB alapítóit, nem tanulmányozta a bizottság alapításának és működésének dokumentumait. Amit nem tett meg, azt most kénytelen vagyok kis részben pótolni. A TIB nem a semmiből keletkezett. Ha létezett is kollektív amnézia, legalább ennyire létezett a múlt felidézésének rendkívül erős vágya is. Ebben a vonatkozásban nem lehet és nem szabad statisztikákkal bűvészkedni: Bibó, Tánczos, Péterft Miklós, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Báli Sándor temetése, Rácz Sándor esküvője, Mécs Imre és Rácz Sándor születésnapja és számos más esemény is bizonyítja, hogy kritikus mennyiségű tömeg használta fel az alkalmat ’56-hoz való hűségének kinyilvánítására. A nem is titkolt rendszeres rendőri jelenlét bizonyítja, hogy a hatalom félt ettől. Az előzmények között kiemelten kell megemlíteni azt a prominens M 1 S 4