Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1863-08-02 / 29. szám
Tíj előfizetés a „BOLOND MISKÁBA“ julius—septemberi negyed évre 1 irt 50 kr julius—decemberi fél évre . 3 írt — kr A „Bolond Miska“ kiadó-hivatala■ Muszka válasz. Ugyan kérlek szívességgel, Ne lármázzatok oly nagyon , Velem könnyen megalkusztok, A mit kértek mind megadom. Adjak megint amnestiát ? Ez az első kivánságtok . Jól van ! Minden fébelövött Lázadót megamnestálok. Legyen fegyverszünet ? Oh ez igen méltányos kivánat. Különben hős Murawheff Ezen már régóta fárad. A lengyel nemzetiségét, Nyelvét, hitét megbecsüljük ? Hisz majd agyon ölelgetjük A burkussal, úgy szeretjük. Hát még mi kell ? Függetlenség ? Ez már bajos , no de hagyján ! Addig legyenek csak függők, Mig függnek az akasztófán. Látják tehát jó uraim, Hogy minden rendjében vagyon , Velem könnyen megalkusznak . A mit kérnek, mind megadom. fl. 122 Varsoviankák. (A Garaboncás diáktól.) III. Kirándulás Lengyelországba. A „Bolond Miska“ olvasói közül talán csodálkozva kérdi valaki: „Hát már mindig csak a lengyelek ? örökké Murawheff? a kozákokon kívül nem hallhatunk egyébről?“ Erre csak azt mondhatom, hogy „Bolond Miska sem kerülheti ki a berlini „Kladderadatsch“, a párisi „Figaro“, a londoni „Puntsh“ s egyébb európai humorisztikus lapok, humorisztikus politikusok, szatirikus diplomaták és tragikus diplomatiai jegyzékek sorsát, melyek mind, mind tele vannak a lengyel ügygyel. Különben bálban oktalanság a mezei gazdászatról, hölgyek előtt az időjárásról, orvos előtt halálról, pap előtt Viktor Emmánuel politikájáról, humorisztikus lapban pedig szárazságról beszélni, miután a humor és szárazság már magukba véve is a legellentétesebb fogalmak. A humorisztikus lapoknak nem az a feladata, hogy vezérszerepet vigyenek s igy a közönség előtt járjanak, de az sem, hogy a közönség uszályhordozói legyenek. A humorisztikus lapok hébe-korban ugyan a közönség után is lépegethetnek, de mindig nyomukban, s igy lépést tartanak vele, habár táncolva, gúnyolódva, vagy az előtte haladókat parodizálva is baktatnak ; legtöbbször azonban ott vannak a közönség mellett, s így nem csoda, ha a tömegen kívül történő eseményeket fürkésző szemük előbb veszi észre. „De hagyján és térjünk a dolog folyamára“ — mint a régi jó anonimus Belae regis nótárius szokta volt mondani. Két kirándulást terveztek Füredre, Svájcba, Olaszországba, sőt az amerikai csatatérre is. Egyik kirándulásból se lett semmi, sokául azt hozzák fel, hogy nincs pénz, nagy a szárazság, roppant sok az ínséget szenvedő az alföldön. E kifogás nem ér semmit, hogy elég pénz van, azt mutatja Károlyi Viktor gróf esküvője, melyen az utolsó apród is 2000 forintos értékű ruhába van öltözve, a mint azt a lapokban olvasom. A föntebbi kirándulások bizonyára azért buktak meg, mert a ki utazni akar, az egyenesen Lengyelországba megy. Ott van most a legtöbb, valóban idegizgató látvány, s a mai blazirt világot holmi Niagara, Bodensee, Montblanc s egyéb ilyen szemlélete nem képes kielégíteni. Olvasó közönségünk, illetőleg praenumeránsaink légiója azért fizet, hogy nevessünk helyette, akár van rá kedve Miskának, akár nincs, mert a nevetés ragadós, s igy a publikum is célját éri. Mi nevetünk, sokszor keservesen, az igaz. De ha nevetünk, miért ne utazhatnánk is a publikum helyett, akár van rá kedvünk, akár nincs ? S mert feladatunk, hát bsz mi utazunk is, sokszor keservesen, az igaz, s kivált ha a váci frakkerekre jutunk, mint nem rég Bolond Miska, mikor Koritnicára igyekezett. Ezen egész bevezetésem tehát arra szolgált, hogy elmondhassam, miként derék, kedves és hű prenumeránsaink iránti kedveskedésből közelebb Lengyelországban voltam. Poroszországon keresztül kerültem oda, de már itt is láttam kozákokat, kik azonban nem a Don, hanem a Spree partjain születtek, s kiknek a wutki-imádó néppel csak az az egyetlen közös nemzeti sajátságuk van, hogy ezek is szeretik az embert kizsebelni. Ilyen egy pár kozák elkortkrozott engem tourista címen a lengyel határokig, amiért embertelenül megborravalóztattak, aztán szélnek eresztettek. Tehát ebben is különböznek a Don mellett születtektől, mert nem pálinkára, de borravaló kell nekik. Az utolsó hely, melyet Poroszországban értem, Bismarkt nevű városka volt; lakossága orosz és új-porosz. Itt az embereket dróton rángatják, úgy mozognak; rendesen a miniszterelnök utasításai szerint élnek, foglalkozásaik pedig a gépészet. Nagyobb ünnepélyeik alkalmával nemzeti hagyományból „alkotmányosdit“ szoktak játszani; ez azonban itt újabban minden „kigyuladás“ elhárítása miatt betiltatott, mert az atyáskodó miniszterelnöknek eszébe jutott az a régi magyar közmondás, hogy „gyermekeknek nem jó tűzzel játszaniok“ — még alkotmányosdit sem. Különben még nem láttam a világon rendesebb várost, mint amilyen ez a Bismarkt. Itt minden rendes, mert minden rendeletből történik. Reggel a gyermekek rendelés szerint mondják el az imádságot; reggeli mellett a családfő a kormányrendeleteket olvassa; az utcákon a rend őrein kívül alig láthatni mást; az utcasarkokon nincsenek tarkabarka plakátok mint más városban, hanem szép rendes rendeletek ; a sétányokon a fák rendbe vannak ültetve s rendesen megnyitva, valamint a katonaság is. (A katonaság nincs ültetve, hanem csak megnyitva!) A papok még a templomokban is így szokták megkezdeni a csatákban elestekért tartott isteni tiszteleteket: „Rendeletből könyörgünk te hozzád, úr Isten! A Bismarkt városkában tapasztalt rend megemlítésekor azonban eszembe jut egy rendeletáthágás miatt történt komikus történet, mely „még egy kozák gyomrában is“ rendetlenséget volt képes előidézni. Ugyanis itt Bismarktban vannak már olyan stearin gyertya- és suvix-faló kozákok, a kiket tudniillik a lengyelek csúful elkeféltek s kiket aztán gyógyítás végett az itteni kórházakba hoztak. Egy ilyen kozákot megvizsgált a bismarkti orvos. Tizenhat sebet talált a testén; a füle le volt hasítva, az orra beverve; de ezeket nem csatában, hanem egy konyhában a vászoncselédségtől kapta, midőn onnan a rézedényeket azon szándékkal akarta tovaszállitani, hogy azokat pénzzé értékesítve, ily módon finanzoperatiot tegyen. Az orvos látva e számtalan sebet,egész font flastromot rendelt a kozák számára, azon utasítással, hogy azzal aztán rendesen éljen. Még azt a szívességet is megtette neki az orvos, hogy az egy font flastromot szépen rákente vászondarabokra. Alig távozott el azonban, midőn a kozák elővette az első flastromos rongyot, s bár kissé nehezére esett, még is lenyelte. Erre megcsóválta fejét, de mert hallotta, hogy Bismarktban nagyon rosz néven veszik, ha valaki rendelet ellen cselekszik, s mert az orvos azt mondá, hogy rendesen éljen a rendelettel, s azért estig a flastromot mind megette! A flastrom sebszárító volt, s így a kozáknak nem lett egyéb baja, hanem csak a torka száradt ki tőle! Alig bírták wutkival tartani az istenadtát! Bismarkt városkában épen egy hétig kellett útleveleim láttamozására várakoznom, s így olvasóimat szintén épen egy heti türelemre kell kérnem, hogy további úti tapasztalataimat elbeszélhessem. Jaj virágok. I. Napóleon fürdőbe megy, Még pedig Visibe, S ott lubickol, mig a lengyel Fürdik önvéribe. Ő felsége elbukhatik, Ismét majd kilábol, De ha a lengyel elbukik, Ki számol majd arról? II. Török Jancsi aprehendál, Hogy a „Részvétkönyve“ Annyi protestáns költőnek Művével van tömve; Talán lelohad haragja, Ha azt meggondolja, Hogy e harmincegy költőnek, Hisz’ van olvasója. III. Nóta után nótát szerkeszt, A diplomácia; Egy medvének kék e nótán Megtáncoltatnia, S ha csakugyan el is kezdik Ezt a hősi aktust, Kiváncsi vagyok meg tudni, Ki veri a taktust ? IV. Hóhérieff tojást evett, Benne volt a csibe, S hogy a pápa meg ne tudja, Lenyelte izibe. Számot vesz ezért a „kakas“, De nem ám a Márton, (Hanem az, a melyik ottan Lakik Szajna-parton,) Majd meglátjuk hős férfiú, Hogy állunk a gáton.