Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-14 / 24. szám

Zavaros Péter a nagy politikáról. Júniusnak, ki híres leveleit a hűvös Angliában irta, biz sokkal jobb dolga volt, mint nekem, kinek a június-levelet ebben a forró kánikula-időben kell koncipiálnom, melyben még az állig begombolt diplomaták is félig pőrére levetkőznek, és odahagyják a nagy tárczákat, meg a parlamenti székeket, meg a mézes-mázos pourparléket, és elmennek vagy faluba, hogy ott „sub tegminefagi“ , mint Virgil barátom mondja, új, világra szóló terveket koholjanak ki, vagy a Svájc Alpesei közé, hogy ott „procus negotiis“, mint ugyanazon Virgil barátom mondja, saját kicsiségüket nagyobbnak találják, mint a természet nagyságát, vagy a különféle fürdőhelyekre, hogy ott pár hóra civil házasságot kössenek a halfarkú, kecses vizi nymphákkal, kik „mit goldenem Kamme kammen ihr goldenes Haar“, mint Heine barátom mondja. A vice-Napoleon, a tertiusnak vörös unokaöcscse is megsokallotta már Páris-Babylon forró makadamját, ráült a lokomotívre, és egyelőre elutazott Bécsbe, hol még mindig nem tudják, hogy jobban örüljenek-e azoknak asókat emlegetett hitfelekezeti törvényeknek, vagy jobban busuljanak-e azon a pénzügyi krízisen, melynek tulajdonképen még tisztességes neve sincsen, mert a rózsaszínű szemüvegek szépen elnevezik coupon-Steuernek,mások pedig eléggé gorombán rásütik a fátyolozatlan bankrott-bélyeget, amely mások legeslegelején a magas homlokú Skene áll, ki azt hiszi, hogy ő valami európai Johnson, és bizonyára kezeit dörzsöli, hogy az amerikai szabófex maximus olyan szépen kisiklott a hálóból, melyet a republikánusok körülötte fontak. Hiába, nem végződik minden úgy, ahogy azt az ember magának kikalkulálta, pedig sok ravasz kalkuláczió esik a világon, mely semmi áron sem akarja elhinni, hogy a szegény, földhöz tiprott Poloniában megint felemelkednek a forradalom sárkányfejei, és inkább azt hiszi, hogy a Murawheffek csak azért kiabálnak tüzet, hogy ennek füstje alatt végkép megfojthassák a szerencsétlen Polonia asszonyságot, melyet nem csak a demokrácia sajnál, hanem melynek bal sorsán még megkönyörülnek az arisztokraták is, mert ezek tudják legjobban megbecsülni a szép asszony értékét, amint ezt a mi mágnásaink bebizonyították, kik nemrég a csengő trillájú Murszka k. a. adósságait kongó ezüsttel fizették meg, míg ha az irodalom pártolására kerül a sor, előbb háromszor nézik meg a garast, mielőtt kiadják, és aztán zsebre teszik. Jól is teszik, mert ha az ember a mai világban nem takarékos, akkor nem mehet előre, akármennyi vasutakat is építsenek, mert csak nem kívánhatja tőlük senki, hogy ingyen szállítsák, mikor még Charonnak is egy obulust kellett fizetni, hogy áthajókázzék a túlvilágba, melynek legmélyebb poklaiba utalványozzák a boldogult Mühlfeld lelkét a klerikális lapok, melyek ezer örömmel fogadják ugyan a pápai nuntiusztól a hitfelekezeti törvények ■szentesítése ellen emelt protesztet, de maguk sem hiszik, hogy csak századrésznyi annyi sikere lesz, mint volt ama tiltakozásnak, melylyel a magyar országgyűlés baloldala a kereskedelmi szerződés hibás stylizációja ellen felszólalt, és kivívta, hogy az osztrák császár magyar királynak is neveztessék, aminek érdemét egyébiránt a jobboldal tette el, miután legfönebb említett Virgil barátom azt is megírta, hogy: „sic vos non vobis, nidificatis aves“ sat. 95 Gondoljátok csak el, kegyelmetes és szerelmetes atyámfiai, minő rettenetes nagy pech volna az, ha Magyarország csakugyan olyan tejjel-mézzel folyó Kánaán volna, mint a minőnek a költők híresztelték — annak előtte (most már kevésbé.) Hisz akkor oda volnánk, ki kellene vándorolnunk abba az új csillagba, amelyet még csak most készülnek fölfedezni a csillagászok. Tej és méz! Mi a manót csinál az ember tejjel és mézzel, ha hideg fürdőt akar venni, hogy meg ne égjen ? Erre víz kell: víz, víz, víz, dunavíz! Még a borfürdő is igen rosz lehet, miután a vörös borokat langyosan szokták inni. A vérfürdő — mivelt és szakértő zsarnokok szerint — már sokkal jobb, különösen ha hidegvérrel csinálják. De a legjobb vérfürdő — Elihu Burrit s a többi békeapostolok is beismerik — a dunaviz ! Éljen tehát a dunaviz ! Éljen! De éljen ám az uszoda is ! Káldor, Scholz, Walter és Deping; ti négyen vagytok hűsítő hármas csillagzata a megfőtt fővárosnak. Hogy pedig négyen hármas csillagzat lehettek, azt Depinynek köszönjétek, aki szegény meghalt. Ti négyen vagytok azon „vízöntő“ csillagcsoport, melybe 30 foknyi hőségnél oly szívesen lépünk mindnyájan, mintha mindegyikünk a nap volna. Ti négyen vagytok azon sáskoszoruzott vizi istenek, kik mythologiai divat szerint urnáitokon ülve (kérem, ne tessék félreérteni!) azoknak öbléből bocsátjátok ki a Duna szőke habfodrait. Éljetek hát ti is! Hej uszoda, uszoda! Édes vizi tanoda Vagy te, de nem kaloda, Se nem hirlapiroda, Se nem kisdedóvoda; Ily hőségnél nem csoda, Szívesen megyünk oda, Még a tót is aszondja: „Panye moj, daj mi voda.“ Úgy, most megénekeltelek! Az igaz, ez hálátlanság tőlem, de hát csak nem akarod, hogy a világ hálás legyen azért, mert nedves vagy ? Hát légy száraz, ha tudsz ! Különben igen mulatságos hely vagy ám te, oh uszoda! Mit szólsz ahhoz a 40 éves potrohos úriemberhez amott,aki most veszi első leczkéjét ? Egy czipóból gyúrt labdacsnak csinálj lábakat gyufából, állítsd fel az uszoda karfájára, kösd egy zsineg végére, és mondd neki: v aló hopp ”, mint a kutyuskáknak szokás, mire ő bele nem mervén ugrani a vízbe, te belelököd, s íme, az első lépés meg van téve. Azután ott csügg a nagyságos czipőlabdacs a vízben, volt borzasztó sors, minden bűn és ítélet nélkül kötélre jutni! „Rugdal, rázza fejét, hosszú sörénye lobog“, mint Kisfaludy mondja, S mint mikor a czethal nekitürkőzvén derekasan, Föltűrt ingujjal kievez vad tengeri párba, Nyeldekel a vízben s prüsszögve okádja a tengert Torkain és fülein s szemein sőt orrain át is, És bármennyit okád, ugyanannyi folyik bele ismét Úgyhogy kínjában nem tudja, kit üssön agyon már : Úgy függ ott a czipógömböcs zöld vizbe akasztva, Fuldokol és prüszköl, köhög és krákogva nyeritget, Nyel s köpöget, köpöget s nyeleget, nyeleget s köpöget, köpöget s nyeleget, nyeleget s köpöget. .. No, no, no, nem lesz még vége ennek a hexameternek? Hogy lenne már vége, hisz az a czipógömböes egy álló negyedóráig nyereget és köpöget felváltva, míg végre megkönyörül rajta a hatalmas úszómester és kiemelinti őt a szőke Duna tündéreinek nedves karjai közül. A szedő. Éljen tehát a czipógömböcs az ő két gyufalábával egyetemben! Hát a tanulás különféle stádiumai: suviksz ? még fénymáz sem! Oh mi szépek vagytok ti, szerelmetes atyámfiai, az úszómester Urban, ha póznán, rövid kötélén, hosszú kötélén, am Fleck, vagy lavírozva isszátoka dunavizet! Nézzed amott görnyedt lábbal, háttal s fejelágggyal Guggol a pózna csúcsán az úszómester szigorúan. Tőle ered s kinyúlik félibéje a víznek a pózna, Melynek vége iránt „le vagyon kötelezve“ erősen A függőbe levő tanuló. Vélnéd, hogy az úszó- Mester amott halakat fogdosni szeretne horoggal . Mily halakat ? Czápát nyilván, miután a horogra egy egész eleven embert föltüző csalétkük Amíg egy helyen tanulja a t. ez. csalétek ur azon tempókat, melyek legkönnyebben belesegítik az embert a fentisztelt czápa ur gyomrába, addig azt mondják, hogy: „er ist am Fleck“, vagyis magyarul: „pecséten van.“ Azután megmozdul az úszómester és Föls lefelé sétál, ballag s promeniroz a karfa Mellett és tologatja kezével a póznai rudat. Hozzá még szivarozgat is és discursusokat tart Férfival és nevel s kétféle nemű gyerekekkel S mig őgy mulatoz, megfullad a vizi vizekben Lenn a szerencsétlen tanuló s a szőke italból Rettenetes kortyok kortyát hortyogva behordja Gyomra űrébe, miért is a földrajz változik igyen : „A Duna Svábországban ered, jó messzire elfoly, S Pest mellett egy úszónak üres gyomrába szakad be.“ Ha a tanoncz szomjúságát ilymódon kellőleg lecsillapította és bele nem halt, akkor az úszómester ismét avanzsíroztatja egy fokkal. Hirtelen a póznát a kötélből karja kirántja Úgyhogy a viz fenekére lesülyed az áldozat és ott Néma halak s békák közepette hüsitgeti vérét. Ámde midőn a halál immár bekapni akarja, Mestere őt a halál torkából újra kikapja És azt mondja: Fiam, mostan te rövid kötélen vagy Itt fölakasztva, de ezt soh se bánd, sőt tudd meg ezennel Még az akasztást is megszokja idővel az ember, Mennyivel inkább hát az akasztást, hogy ha a vizbe- Fúlással vagyon az geniális módon egyitve ! Miután ezen mulatságot is megszokta az áldozat (olvasd: tanuló), a mester kijelenti a ki, miszerint most hosszú kötélre juttatja, mire a tanuló A Duna legmélyét megjárja, megúszsza, megiszsza. Bekukkant a csukák, potykák, süllők s brekekéknek Házaiba s mint tengeri szörny bámultatik ottan. Ujjakkal mutogatnak utána a békaporontyok És ujjongva szaladnak utána a víznek alatta. Ezeknek utána az úszómester kijelenti hogy az áldozat ezentúl szabadúszó gyanánt tekintendő, mert már tud úszni. Az áldozat ezen nagyon elcsodálkozik, miután e tudomány leírásáról soha sem volt tudomása. Mindazonáltal elhiszi az úszómesternek és azt mondja: Isten neki fakereszt, Úszómester elereszt ! S az ilyképen megszabadúszózodott tanoncz mindennap elmegy a kosaras uszodába és fürdik azon az oldalon, hol a viz csak nyakig ér. * Tán kukoriczát tetszik érteni? ЗМГ Folytatás a melléklapon. Szerkesztői üzenetek. Egy tárcza története. Jól van irva, de rendkívül hosszadalmas. — Pécsre. Köszönet, adni fogjuk. — Kecskemétre. Hagyjuk ezt az odiozus tárgyat. — P. Rudolf urnak. A mennyire lehetett, fölhasználtuk. — V. E. urnák. Elkésett , nekünk is a napokkal kell haladnunk.