Bolond Miska, 1869 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-03 / 1. szám
Újévi álmok. (Egy kép a rettenetes valóságból.) Reggeli 7 óra. Valami szürke sürü állomány szűrődik át az ablaktáblákon és szeretné magát világosságnak csúfoltatni. Alszom. Egy szunyogderekú, lehelletkönnyű álomtündér épen orrom hegyén járja a kánkánt, azt vélvén, hogy nem látom, mert szemeim zárvák. Pedig a tündéreket épen zárt szemmel látni legjobban. Szelíden hortyogok és zenetudó meztelen angyalkák ártatlan csibeszárnyacskákon röpködnek körültem, saját szárnyaikból tépvén ki azon tollakat, melyekkel orrhangjaim zenéjét kottákra rakják és öt sorosan téniázott papírra jegyzik a késő utókor számára. Ekkor köhögni hallok közelemben. Tündérem igy nem köhöghet s az angyalkák sem, mert ezek mindig meztelen járván, edzett testűek és sohasem halnek meg. Azután orrát fújja valaki a jéricói trombiták hangján, meg valami otromba bőrcsizmát ropogtat stb. stb. Végre fölébredek , tündérem helyett a házmester áll előttem . Boldog újévet kivánok, tekintetes nagyságos úr. S egy nyílt marok nyúl felém. Átfordulok a falhoz, szétharapok mérgemben egy ép egészséges káromkodást és alvást színlelek. De a házmester nem tágít. Gyönyörű idő van ma, tekintetes nagyságos ár, úgymond ama bizonyos két forintos újévi hangon. Eleresztem a föntisztelt káromkodás elharapótt végét is, borzasztót ásitok, két öklömmel megdörgölöm szemeimet és olyant mosolygok, mint egy óriáskigyó, midőn valakit el akar nyelni. — Ah maga az, házmester ur ? — Igen is én vagyok, tekintetes nagyságos ur. Újévi tiszteletemet jöttem tenni a tek. nagyságos urnak Boldog újévet kivánok, óhajtom, hogy az ur isten ez ujesztendőben is . . . — Oh kérem, kérem, igen köszönöm. (A még mindig nyílt marokba belehelyzek két fotot, melyekkel a házmester úr csakhamar maga magát kidobja az ajtón.) Ismét a falhoz fordulok és tündérem után akarok látni. Kopognak. Kern moczczanok. Az ajtó mindazonáltal kinyit s belép csizmatisztitóm. Máskor sohase kopog, nehogy felköltsön; épen ma kopog a hunczut, mikor tündérekkel társalgok. — Szerencsés jó reggelt kivánok, alázatos szolgájatens uram, a csizmáért jövök és egyúttal van szerencsém ezt alázatosan átnyújtani. Kivánom, hogy az uj esztend.... — Megállj, ember, elég! (Átveszem az arany szegélyű piszkos czédulát és cserébe egy szegélytelen, de tiszta forintot nyújtok neki, melylyel hajlongva eloldalog.) Egy kútmélységű sóhajjal fordulok ismét a falnak. Megint egy kopogó szellem. Belép a szabóm inasa. — Jó reggelt, Jeni uram, csak azt jövök kérdezni, nincs-e valami javítani való ruha. (Épen három hónapja, hogy a képét hivatom egy festő nadrág orvoslása végett.) Egyúttal a mai szent ünnep alkalm .... — Jól van, jól van, csak hagyjon aludni; s itt a forintja, most menjen isten hírével. Utána megyek s be akarom zárni az ajtót, mely rendszabály kivitelében erélyesen megakadályoz a suszterinas, ki ezütszegélyes köszöntőjét szintén nálam váltja föl aprópénzre. Bemegyek ismét és öltözködni kezdek. Mosdás közben odakünn csengetnek. A szolgáló beereszti a jövevényt, kiben megismerem a szedőgyereket, azt a kis zsarnokot, ki a szedő kékczeruzás sürgetőleveleit szokta a nyakamra hordani és el nem mozdul mellőlem, míg a szeme láttára meg nem ivom a czikket. Már ez más, ez úgyszólván irodalmi munkatársam, ennek dukál a tiszteletdíj. Átveszem óhajait és átadom az óhajtottakat. Utána belép egy féllábú ember. — Kérem, tekintetes uram, én az a szegény koldus vagyok, ki minden délelőtt a lákóház kapujában áll és kinek ön mindennap 3 krajczárt szokott adni. Meg nem állhatom, hogy e jótékonyságáért őszinte kívánságaimat újév napja... A t. ez koldus urat is kielégitem, ki hálálkodva elkullog, míg én csizmát kezdek húzni. Újra kopognak. Belép a levélhordó. Eddig még nem is volt szerencsém hozzá, mert biz ő sohsem fáradt föl hozzám a harmadik emeletre, hanem levelet, hirlapot, mindent lenn hagy a házmesternél. De a postbiblit, már azt személyesen hozza föl. Roppant drága irodalmi termék ez, belekerül két forintomba, ezen a pénzen megvehetném Vega logarithmusait és süthetnék velek két napig. A levélhordó úr is eltávozik, megengedvén, hogy másik csizmámat is felhúzzam Szerencsésen fel tudok öltözni és sietek el hazulról, szökve a költséges vendégsereg elől.. De az előszobában megállít a szobaleány, a szakácsnévű egyetemben. Egy órája már, hogy ott bíbelődnek egy pókhálóval és nem tudják lesöpörni a porondról, tudom is én, miért. ? — Jó reggelt ittat, hogy tetszett aludni ?... — Köszönöm, roszul. — Roszul? Újév napján. Jaj, az roszat jelent. Pedig mi igazán tiszta szivünkből kívánjuk, hogy az illar az uj esztendőben olyan Szerencs.... Készpénzzel tömöm be jóakaratuk áradozó forrását és szökésemet tovább folytatom. Azonban a lépcső alján egy kis fiú emelt sipkával megállít. — Kérem a lássan, tensur---— Mit akarsz ? Ki vagy ? — Tetszik emlékezni, én annak a greislernek a fia vagyok, akinél a múlt nyáron egyszer egy pakli gyufát tetszett venni... — Hát aztán ? — Azért jövök szerencsés njeszt........ No csak még ez belene! Rohanok mint a nyíl, földre szegzett szemekkel, nehogy valamikép az utczán is megtaláljak pillantani valamely gratuláns arczot. A kávéházban persze a czukorcsészében már rég vár reám az újévi zsebnaptár. Két roha Az európai konferenczia első ülése. (Мег 's lehet, nem is ) Lord Plumpudding, angol meghatalmazott: Mylords and Myladys! Vagy úgy, ladyk nincsenek itten, — bocsánat, uraim ! De a konferenczia Parisban ülvén össze, a klasszikus Görögországról, a keletről s Krétáról lévén szó, önkénytelenül eszembe jut, hogy tegnap láttam először Schneider kisaszszonyt a vak Homér „Szép Helená“-jában, (de kár, hogy az öreg úr vak, mennyire megörülne a k. a. szép, plasztikus formám!) és még mindig ladyk kápráznak szemeim előtt. Tehát mylords, az a kérdés : megengedjük Menelaus királynak, hogy elutazzék Krétába, vagy nem ? Helena szép szemei érnek , annyit, hogy felgyűljön miattuk a háború fáklyája ? Herczeg Knutowsky, orosz meghatalmazott : Lord Plumpudding kérdései föltevésével tréfálni méltóztatik ; itt nem Ámorról, hanem Marsról, nem Helena nyilazó szemeiről, hanem Slobbart pascha golyót röpítő ágyúiról van szó. Vicomte Bassermoi, franczia meghatalmazott : Et pourquois pas, monsieur, mon cher collegue ? mert tárgyaljuk a kérdést oly nehézkesen, oly vontcsövűleg ? az enyelgő, finom külmodor teszi a diplomatát. Nem diplomata, ki a csata véres mezején nem képes whistet játszani; nem diplomata, ki a szurony hegyével nem képes szerelmes levelet írni. Tehát — je le repéte encore une fois — Paris, Kréta, Hellas, Helena, Kaldhas, Nauplia, Lyra, ezek legyenek az atout-k, melyekkel a konferenczia-partiét végig játszani ajánlom. Horrath Gründlich, osztrák-magyar meghatalmazott : Meine Herrn ! uraim ! Ést-e tulajdonképen Homér, vagy nem ? — arról még a történészek közt is foly a vita, de hogy a török-görög kérdés nem csak létezik, hanem lánggal jobban is, az oly bizonyos, mint ahogy való, hogy Abdul Aziz ő felsége feleséges ember. Honnét állíthatom ezt oly határozottan ? simpliciter azért, mert már a nagy Hegel monda : cogitó, ergo sum ! a kérdés megoldása fogtörésünkbe kerül, tehát okvetlenül kell, hogy létezzék. De hogyan oldjuk meg ? engem Beust gróf óvakodásra, figyelemteljes reservere, diplomatikus begomboltságra intett, — átengedem a kezdeményezést mélyen tisztelt kollégáim akármelyikének. Marchese Salamucci, olasz meghatalmazott Signori, signorini ! Tán méltóztatnak még azon esetre emlékezni, midőn hajdanra a rómaiak elrabolták egy másik város hölgyeit, és az e folytán keletkezett háború az által végződött szerencsésen, hogy a hölgyek férjeik és régi rokonaik közé vetették magukat ? — Per analogiam ad paeem ! Mint volna, ha elhatároznék, hogy minden nagykorú muzulmánnak háremét azonnal egy-két szép, görög hajadonnal megszaporitani kell ? A sógorság, atyafiság, komaság láztán létre hozná aztán, hogy — A11 graf v. Aufgeblasen, porosz meghatalmazott : Pardon, marchese Salamucei, de meglátszik, hogy mindig Rómán jár a feje, még a keleti tűzvészt is római példázgatásokkal akarja elfojtani. Én Knutowsky barátommal kezet fogva azt ajánlom: a mi Görögországé, az Görögországé, a mi Törökországé, az is Görögországé; az ex Padischah ő felségének egyébiránt tisztességes penziót kívánnék kivettetni, melylyel valamelyik szigeten holta napjáig kényelmesen nemezhet, nevelhet a nagy Graeciatrint az ára, — de odaadom 50 krajczáréét, valaki megveszi. Az ebédnél is zsebnaptárt kaj számára derék katonákat. pok ma hors d’oeuvre gyanánt, az ebéd utáni Herceg Knutowsky: Teljes mértékben kávéházban a harmadik példánynyal lépnek osztom tisztelt előttem szóló nézeteit, meg, a vacsoránál és theánál pedig szerencsém ! Lord Plumpudding: Goddam, no, Mylehet még a negyedik és ötödikben is része- lords ! inkább fogadok százezer font sterlingre, hogy sülni.... a maccaroni jobb étel a puddingnél, mintsem e haj-Oh 1869, 1869! Már látom, te sem vagy ! meresztő ajánlatba beleegyezném, jobb az 1868-nál. Marchese Salamucci: Tekintetbe véve, Nem is igen hiszem, hogy majd fog raj- hogy Garibaldi — tam ez a sok szerencsekivonat, melyet ma Vicomte Bassermoi: Laissez moi avec zsebre raktam. votre Garibaldi! Nem áll ő programmunkban, mit keveri bele ? Előre mondhatom, hogy magasztos császárom nem fogja megengedni, hogy sultán ő felsége, ki két év előtt vendége volt, magányos szigeten a zabhegyezés tanulmányozására kényszerittessék. Horrath Gründlich: Két ajánlat fekszik előttünk. Mély figyelemmel beható vizsgálattal kell mindkettőnek jó és rosz oldalait megfontolgatnunk. Ha az elsőt az elme bonczkése alá veszszük, —Egy távirdai szolga sietve jő, s egy sürgönyt tesz az asztalra. A diplomaták felugornak, felollózzák a levelet, melyben csak ennyi áll: „Tengeren és szárazföldön megkezdődött a csata, a tusa véres, a kimenet kétes.“ A diplomaták orra rögtön nagyot nő , hónuk alá veszik passzusaikat és egyik a másik után kiballag a konferenczia tereméből. Ellenjegyezte : V de V.