Bolond Miska, 1873 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1873-11-30 / 48. szám
Setmyet báró Magyarország regeneratiója nagy föladat. Nagy föladatot pedig legjobban nagy föladások által lehet mefejteni. Adjunk tehát föl mindent, amit föladni lehet. Minek nekünk egy tuczet miniszter? Elég lesz egy is, akit aztán elnevezhetünk tavernicusnak, mert a magyar nép aviticus institutióinak úgyis legelpusztíthatlanabbja a korcsma (taverna), erre kell tehát fektetnünk politikánk fősúlyát. Aztán minek nekünk honvédség? Vörös posztó még soha sem tett országot nagggyá, kivéve Morvaországot, ahol a vörös posztót gyártják, ahol azt csak nyitni tudják, ott nem használ, de árt. Le a honvédséggel, mert a honvédség, honvétség! Minek nekünk mitraliőz! Kivel fogunk mi hadakozni ? Rothschilddel? Azt mitraliőzzel ki nem fizethetjük. Rajta tehát, alakítsuk át a mitraliőzöket komfortáblikká, így talán még jövedelmezőkké lehet őket tenni. Csináljunk velők comfortabula rasat. S minek nekünk annyi hivatalnok ?Hogy fölemészszék azt a kenyeret mely abból a búzából készül, a melynek megtermelésree nincsen elég földmivelő kéze hazában? El kell törölni valamennyi hivatalt, s mindent hordárokkal fogunk végeztetni, kiknek hivatali helyisége az utczasarok lesz. Aztán minek nekünk külön haza? Minek lakunk saját házunkban? Adjuk föl, adjuk el a földhitelintézetnek. Úgyis nagy az nekünk, több szalon is van benne, meg pincze, meg előszobák. Csupa luxus. Adjuk el, mondom, akkor gazdagok leszünk, a magyar nemzet pedig béreljen magának egy szerény kabinetet valahol Bécsben, a Marienhilf külvárosban, a vasút felé. Ha nem családom, még tengerpartunk is van. Szörnyű tékozlás! Nem elég bajunk van szárazon, hogy még vízzel is bibelődünk? Adják oda Olaszországnak, szívesen megad érte egy tál makarónit megy egy bögre polentát, abból elélhet a magyar nemzet két-három esztendeig, persze a kellő takarékosság mellett. Takarékosság! Igenis, ez a nagy szó! Legyünk takarékosak! Ne adjunk ki semmit, csak a minisztereknek a kulcsot, hogy aztán beadhassák. Minden garast forgassunk meg hetvenhétszer, mielőtt eleresztjük. Sőt építessünk közköltségen egy nagyszerű gőzgépet, mely csupán csak a honi garasok forgatásával bajlódjék. Ha Chinában van imádkozó gép, mért ne lehetne nálunk takarékoskodó gép ? E gépben rejlik Magyarország jövendője. Ez azon takaréktűzhely, melyen azon kása rotyog, a mely . . . * . . . torkunkra fog forrani, ha a báró ur bölcseségét beveszszük. Heimut Miska. 182 TE DEUM LAUDAMUS. . ' (a minisztérium abmarsckára.) Hát lemondtak? Hát elmennek? Hát való a kósza hír ? Hogy a Szlávy-kabinet is Búcsú könyvet ejtve, sir . . . Hogy az isten vezérelje Mind, de mindannyiokat! Uj miniszter (de: sinister) Ha most nincs is, — majd akad! — Addig is, hogy a fauteusek Üresen ne álljanak íme, itt van, hallgassák meg T. ház ! — indítványomat: Hogyan kéne hamarjába Fogni oly egyéneket Kikre, mint szakjártasakra Bízni tárczákat lehet! A pénzügyre — numero eins — Egy szökött pénztárnokot (Ki azonban elillanni Csak teli tárczákkal szokott) S új reál- alap gyanánt egy Megkötendő kölcsönért Ajánljuk fel — nincs más hátra Majd a — Krisztus köntösét! A hadügyre békés embert A minő Paczolay Ki a b. Kuhn szent szavának Ellen nem mer szólani Puska helyett sonka légyen Minden honvéd vállain Lészen akkor békés sergünk S honvédségünk, de fain! A belügyre egy jó doktort Vagy belgyógyászt hívjanak A ki per Recipe ezt, azt Csinál majd reformokat. És purgalván és laxálván Szünteti a beltusát, Meggyógyítván a hazának Os-gyomor — katarrhusát! — Oktatásügy s vallásügyre Egy papot és egy pogányt A kiket a tudás meg a Vallásosság szaga bánt. Ez becsukat iskolákat Az a templomokra ront S igy kétféle nagyköltségtöl Kimélendjünk meg a hont! És tovább igy mindenikre, A mondott elvek szerint, S csakhamar lesz uj miniszter Mennyi kell, annyi megint S akármilyen simplex lesz is Megvigasztalódhatunk Hogy oly jót mint az előbbi Mindenképen kaphatunk! ГArpád emelkedése. Nézz Árpádra magyar, ki aranyt szerzett, de magának, Nézd s tiszteld, a kinek üde rózsapiros szinü arcza Bámulatára barátainak csaknem kiki-csattan. Út a magyar szinház nyugodalmas kis teremében, Nagy haragos szemű, részbe szelid, másrészben epés, zöld Máju tudósok, irók a zsebét teletömve aranynyal, Mérges örömriadás közepeit tenyerükre emelték. Mint kel a karcsú czipó magyarosan agyába dagasztva, Úgy kelelérezik a száz aranyos diadalnak utánna, Kis Gyulai kritikus, haragos arczába nevetve. S a mint ott középütt végig pillanta imigy szól: 10 kritikus Gyulai, is te székely földi szülött vagy On honod ellen a »székely föld« ellen cselekedvén. Akként büntető ég, (mi elég!) hogy a dij az enyém lett! Kis. Olvaszi szomszéd úr a legújabb trónbeszédet. Nagy. Micsoda trónbeszédet. Kis. Hát amit kedden Sennyey tartott. Ugyan ki készíthette. Nagy. Kétségkívül miniszterelnöke Ürményi Miksa, mert egyedül neki tetszett a házban. * Kis Sohse hittem volna Sennyeyt ennyire inpolitikus embernek. — Nagy. Mit csinált. Kis. Hát takarékosságot hirdet, és ugyanakkor a legnagyobb pazarlást követi el. Nagy. Hegy-hogy ! Kis. Csakúgy, hogy néki a hallgatás eddig igazin arany volt. Nagy. És mégis beszélt ugye ? Kis. 8 ha még ezüstül érne legalább, a mit beszélt. — SENNYEYHEZ. ŤErog-зг fölátlltátl, Imponátltátl, Szörnyű.kép a, 2v£il5,sab.ad.n.ah, 3Pedigr Írig- xrolt, a. mit a.d.táti, Ahhoz szépest, — ab.ogT3r ad.tad..