Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1882

1. Jelentés az 1882/3-iki tanévről. Az 1882/3-iki tanév a szeptember hó három első napján tartott beiratások s egy vásári nap közbejötte után szept. hó 5-én nagyt. Schleining Károly, kiérd. esperes úr, több iskolai nagy- és kisbizott­­sági tag és vendég jelenlétében, az igazgató és nagyt. Schleining Károly esperes urak buzdító és serkentő szavaik után a törvények fölolvasásával ünnepélyesen megnyittatván, a rendes előadások szept. bó 6-án vevék­ kezdetüket. A fentartó egyházmegye nemes áldozatkészségének újból fényes jelét adá, midőn számba véve a helyi viszonyokat az általa föntar­­tott intézetben működő tanárainak anyagi helyzetén javítólag úgy törekszik segíteni, hogy számukra alkalmas, megfelelő lakásokat építtet.­­ Ugyanis a múlt esztendőben egy harmadik tanári lakást s hivatalos szobát építtetett és a volt hivatalos szobát tanszergyüj­­teményi és könyvtári helyiségül engedte át. Algymnasiumunk belső berendezését, felszerelését illetőleg is évről évre gyarapszik s a kor igényeinek megfelelően rendezi be ma­gát, szereli föl tantermeit. — Az iskola év elején egy nagy csigán járó kettős fekete táblát vett 70 írton, mely a czélnak teljesen megfelelőnek bizonyult. A tanítás általában kedvező egészségi viszonyok közt a szokott szünnapok kivételével az egész éven át minden megszakítás nélkül folyt.­­ Fordultak elő ugyan makacsabb betegségi esetek is, a me­lyek tanulóink némelyikét az iskolába járástól hosszabb ideig visz­­szatartották; de járványképen nemcsak a tanuló ifjúság között nem lépett föl semmiféle epidémia, hanem Bonyhád városának szerencsés helyi fekvésénél fogva a tiszta, egészséges levegő nem engedte be­férkőzni a sokszor másutt kegyetlenül dühöngő, pusztító halálférget. A tanuló ifjúságnak iparkodására és magaviseletére nézve a tanári karnak átal­­mos megelégedését jelezhetem ugyan,­­ habár nem tagadhatom, hogy fordultak elő esetek, a­mikor a tanári kar­nak a szigorúbb rendreutasítás és erősebb sarkallás eszközeihez is kellett folyamodni, sőt egyik növendékünknek, kinél miután sem az atyai intésnek, sem pedig az erősebb dorgálásnak a kívánt ha­tása nem volt, a tanári kar azon tanácsot adta, hogy az intézetet hagyja el és próbáljon más pályán szerencsét. — r*j ;■ ' • *>'

Next