Áldor Imre: Kossuth és Perczel (Pest, 1868)

—­5 gyűlölet hamvadó szikráját, hogy pusztító lángokban lobogjon föl--- de ez nem mentség számára s bár a sír mindent kiengesztel s igy az ő emléke iránt is kimé­­letesb lesz, lehet majdan az utókor: a jelen nemzedék kell hogy elforduljon az élőtől s azon erkölcsi halot­tak közé sorozza, kiknek sorát újabb időben Görgey nyitá meg s Perczel vajha bezárná mindenkorra! A balsors sokat elrabolt nemzetünktől; hitét a becsület, nagyság és jellemben nem. Még néhány ily fájdalmas csalódás, még több olv­skeserü kiábrándu­lás mint ez s a rohamosan fokozódó demoralisationak nincs többé mi gátat rakhat s — Magyarország nem lesz, csak volt! * * * Mielőtt a történet tanúságát Perczel ellenében igénybevenném s megtámadhatlan adatokkal bizonyí­tanám be, mily ingoványos térre ragadta őt a fékte­len dühében vak szenvedély, hadd álljon itt előzmé­nyül és szükséges tájékozásul kivonatilag az a hírhedt beszéd, melynek hatását igen, a szónokot megbélyegző tételeit azonban megsemmizni még ő maga, még nagy tettek s egy dicső halál sem képes többé! Tartatott a budapesti honvédegylet közgyűlésén s igy hangzik: Tisztelt bajtársak! Mindnyájan tudjátok azt, hogy 8 hónap előtt, midőn e hazába beléptem, első szavam az volt mely azóta az egész országot áthangzotta, hogy éltemet a haza tökéletes szabadságának helyreállitására, s mindenek felett az államiság első postulátumának a hadseregnek hely­reállitására fogom szentelni. És kérdem, 8 hónap óta ejtet­tem-e egy hangot, tettem-e egy lépést, mely ezen ösvénytől melynek élére nemzetünk közbizalma állított, eltávolított volna?

Next