Áldor Imre: Kossuth és Perczel (Pest, 1868)
—5 gyűlölet hamvadó szikráját, hogy pusztító lángokban lobogjon föl--- de ez nem mentség számára s bár a sír mindent kiengesztel s igy az ő emléke iránt is kiméletesb lesz, lehet majdan az utókor: a jelen nemzedék kell hogy elforduljon az élőtől s azon erkölcsi halottak közé sorozza, kiknek sorát újabb időben Görgey nyitá meg s Perczel vajha bezárná mindenkorra! A balsors sokat elrabolt nemzetünktől; hitét a becsület, nagyság és jellemben nem. Még néhány ily fájdalmas csalódás, még több olvskeserü kiábrándulás mint ez s a rohamosan fokozódó demoralisationak nincs többé mi gátat rakhat s — Magyarország nem lesz, csak volt! * * * Mielőtt a történet tanúságát Perczel ellenében igénybevenném s megtámadhatlan adatokkal bizonyítanám be, mily ingoványos térre ragadta őt a féktelen dühében vak szenvedély, hadd álljon itt előzményül és szükséges tájékozásul kivonatilag az a hírhedt beszéd, melynek hatását igen, a szónokot megbélyegző tételeit azonban megsemmizni még ő maga, még nagy tettek s egy dicső halál sem képes többé! Tartatott a budapesti honvédegylet közgyűlésén s igy hangzik: Tisztelt bajtársak! Mindnyájan tudjátok azt, hogy 8 hónap előtt, midőn e hazába beléptem, első szavam az volt mely azóta az egész országot áthangzotta, hogy éltemet a haza tökéletes szabadságának helyreállitására, s mindenek felett az államiság első postulátumának a hadseregnek helyreállitására fogom szentelni. És kérdem, 8 hónap óta ejtettem-e egy hangot, tettem-e egy lépést, mely ezen ösvénytől melynek élére nemzetünk közbizalma állított, eltávolított volna?