Széchényi Dénes: Egy őszinte szó a Kossuth-cultusról (Budapest, 1891)
Nem állhatok ellen, hogy ki ne mondjak egy őszinte szót, mely régóta szívemen fekszik. Nem tudom, hogy mások mit gondolnak róla, de én részemről nem nézhetem tovább a Kossuth-kultusnak ezen egészen érthetetlen feléledését és nem állhatom, hogy fel ne szólaljak ellene, mert túlságosan sérti legszentebb érzelmeimet. A különféle tüntetések közt semmi sem háboríthat fel engem annyira, mintha éltetni hallom Kossuthot Széchenyi Istvánnal egy huzamban, mi nem ritkán fordul elő. Csodálatos egy naiv következetlenség a publikum némely rétegében! Értem, ha valaki azt mondja «Éljen Kossuth és pereat Széchényi!» és értem a szót: «Éljen Széchényi és pereat Kossuth!» mert ezen dilemmából nincsen kibúvó, ha az elferdítést nem akarjuk felállítani mint a történetnek első elvét, mert nagyobb ellentétet, mint Széchényi István és Kossuth között, alig lehet találni. Soha sem felejthetek el egy jelenetet, mely ifjú koromban nagy benyomást tett rám. 1848-ban volt az, mikor a magyar minisztérium alakulása készülőben volt. Széchényi Pál nagybátyámnál töltöttük az estét. Együtt volt az egész család.