Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
MAGYARORSZÁGBAN. 35 volna, nagyobb próbatétel után, egyiknek serénységén, mellyet tunyának , másiknak lágyságán , mellyet tartósnak gondolt ! Hogy lehet tehát azt feltenni valakinek belátásáral, hogy tizenkét, húsz és több ló között egy tekintetre, vagy rövid és theóriai vizsgálat után ki tudná mutatni a’ legjobbikát! de ha volna is egy olly belátó bölcs, kk egyszersmind megvesztegetni sem lehetne, a' mire fájdalom ! szükséges más világban tekinteni, a' ki azt megtudná mondani , ugyan miilyen behatással lenne az egy szegény lótenyésztő erkölcsiségére, ha egy nagy Ur lova nyerné el a’ Bíró vagy kiküldöttség kimondására — minden próba nélkül — a' jutalmat ; minekutánna az a’ szegény tenyésztő négy vagy öt esztendeig vesződött lova nevelésével, melly az ő képzelődése szerént a’világon legjobb ló. Nem szóllana e az, — némellyeket kihagyván — illy formán “jönne csak velem Méltóságod a’ mezőn árkokon réteken keresztül 's a' t, majd meglátnék, kinek jobb a’ lova,,—és nem volna ollyan Ékesszállás, melly azt vele elhitethetné, hogy a' bíró vagy kiküldöttség megvesztegetve nem volt, és hogy ő rajta igazságtalanság nem történt. Ő a'kitett jutalmakban vélekedése szerént nem részesülhetvén, a’ tenyésztéshez való kedv is benne elcsüggedne , vagy ha a’ lóneveléssel tovább vesződnék is, lovát többé a bíró vagy kiküldöttség eleibe nem hozná. De ha pályára lépne csikós uram, és ha talán éleibe juttatna valaki, mondaná e: 3.