Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

villából kiérve, átengedte magát annak a megnyugtató, boldogító érzésnek, a­mely az előtt az arczkép előtt egész valóját eltöltötte. Érezte, hogy Paula viszont szereti, hogy az a gyönyörű, geniális leány reá gondolt még akkor is, midőn Ernőt festette. S így hát akkor, midőn a lány úgy megzavarodott, látva, hogy Ernő megmutatta a képet neki, a szemérem s nem a művészi hiúság szólalt meg Paulában. Arzén úgy érezte, hogy az egész tavasz csak őt akarja bol­dogítani, — hogy minden virág csak érte virul, — hogy közel, igen közel van a tökéletes boldog­sághoz. Valami a lelke mélyén azt súgta neki, hogy a természet törvénye hozta őket össze, s így ezen nem változtathat semmi és senki a világon. Még Ernőnek sincs joga útjukba állani, s annyira erőt vett rajta a szerelem, annyira

Next