Bőripari Dolgozó, 1977 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 50 FILLÉR 1977. JANUÁR Budapesti Bőripari Vállalat: Eredményes évet zártunk Interjú Pesti Ernő vezérigazgatóval Az új esztendő első napján kerestük fel a Budapesti Bőripari Vállalat vezérigazgatóját, hogy arról érdeklődjünk, az 1976. évi feladatokat hogyan teljesítették és hogyan rajtolhattak az új esztendő első napjaiban. — Hogyan értékeli vezérigazgató elvtárs a múlt év munkáját? — tettük fel az első kérdést. — Most már egy kicsit nyugodtabb vagyok — kezdte a beszélgetést Pesti Ernő vezérigazgató —, de nem elégedett. Úgy gondolom, hogy a babérokon megpihenni akkor sem tanácsos, ha egy kollektíva jó eredményt produkál. Különben is, nekünk az elbizakodottságra nincs is okunk. Az viszont igaz, hogy jobban sikerült a vállalat múlt évi gazdálkodása, mint ahogyan arra egy esztendővel ezelőtt számítottunk. Mert mi tagadás, gondunk volt bőven. — Említene néhányat? — Nem szívesen tekintgetek visszafelé, néhány mondat erejéig azonban szükség van erre is, hogy reálisan, a ténylegesen elvégzett munka alapján értékeljük helyzetünket. Egyik ilyen sajátos gondunk volt, hogy a hazai hegyűétésű sertésbőrök mennyisége az ismert népgazdasági gondok következtében egyezer tonnával volt kevesebb. Nyilvánvaló, hogy ez a kapacitás kihasználása, valamint a piacok megtartása szempontjából komoly gondot jelentett. Ugyanakkor fájó szívvel kellett lemondanunk egy BNV-díjas termékünknek — a sertéslakk — gyártásáról is, amelyből a cipőipar már kétmillió párat legyártott. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem — veszi elő jegyzeteit a vezérigazgató —, hogy a sertésbőrtermelés kiesését a teljes foglalkoztatottság biztosítása és a kapacitás kihasználása szempontjából másféle termékkel kellett pótolnunk. A hagyományosnál lényegesen nehezebb és nagyobb méretű bika- és bivalybőrök kidolgozására tértünk rá. Ezek a termékek főleg tőkés piacokon keresettek bútorhuzatok céljaira. Aki ismeri a szakmát, az tudja, hogy ez komoly feladatot jelent a már korábban alkalmazott gyártási eljárásokkal szemben. Nos, a kérdés eldöntése nem tűrt halasztást, s megkezdtük egy kis anyagi segítséggel ezen bőrök kikészítésének a megalapozását. Közös összefogással — Külön szeretném hangsúlyozni, hogy gondjainkat növelte az a körülmény is, hogy a cipőgyárak soronkívüli feladatként szovjet exportot kaptak, ennek következtében többlet mennyiségű bőr, bélésbőr kellett. Ugyanígy a kesztyűgyártás is bővítette piacait. Az ma már egyértelmű, hogy a cipőipar érdeke egyezik a mi érdekünkkel is, így nekünk kötelességünk volt segíteni őket a megnövekedett feladataik ellátásában. Sikerült! — Ez a siker mit jelent a számok nyelvén? — Talán elegendő megemlítenem, hogy előzetes számításaink alapján — végleges adat még nem áll rendelkezésünkre — tervünket termelési értékben számítva 100,4 százalékra teljesítettük. Az eredeti célkitűzéseinknek megfelelően a puhabőr vonatkozásában pedig 102,9 százalékkal zárhattuk az évet. Értékesítési előirányzatunk 2060 millió forint volt, s a várható eredmény pedig 20—30 millió forintot tesz ki. Ha részleteiben nézzük, akkor azt mondhatom, hogy az 1976-os év második felében magasabb volt az értékesítés. Például soron kívül 55 000 m2 bőrt adtunk át a cipőiparnak a szovjet exportcipők zavartalan előállításához. Ráadásul a tőkés exportunk 130,3 százalékos eredményel zárult. Azt is őszintén elmondhatom, hogy az import vonatkozásában 1,5 millió $ megtakarítást értünk el. Szovjet export — Nem vagyok a nagy szavak embere — folytatta Pesti elvtárs —, de azt is el kívánom mondani, hogy soha ilyen jól nem zártuk az évet, s ilyen egyenletesen korábban egy esztendőben sem tudtuk teljesíteni feladatainkat. Az külön beszélgetést igényelne, hogy milyen nagy beruházást és műszaki szervezést valósítottunk meg. De az is tény, hogy a dolgozók, a törzsgárdatagok (60%), a szocialista brigádok, a mozgalmi szervek vezetői és a gazdasági vezetés közös összefogása eredményezte a gyümölcsöző munkát. Igaz, a sok kedvező beruházás mellett egy sor munkaszervezést is végrehajtottunk, s ez magával hozta olykor a munkaerő átcsoportosítását is. Bármennyire is igyekeztünk körültekintően eljárni, a dolgozók létszáma mégis 5,5 százalékkal csökkent. Ez is olyan tényező, amit nem hagyhattunk figyelmen kívül a munka végzése során. Ide kívánkozik annak a megállapítása is, hogy már korábban is megszoktuk, hogy a Díszműbőrgyár, valamint a Cserzőanyaggyár kollektívájával nem volt különösebb bajunk. Mindig tudásuk maximumát nyújtották. A múlt évben pedig hozzájuk zárkóztak fel a többi gyárak dolgozó kollektívái: Hajdúsági Bőrgyár, Újpesti Bőrgyár, Táncsics Bőrgyár és a Finombőrök Gyárának dolgozói. Köszönet ezért minden dolgozónknak, mert az ő helytállásuk alapozta meg az idei tervfeladataink valóra váltásának gondos előkészítését. Az 1977-es év feladatai — Mit hallanánk idei terveikről? — Erről ugyancsak vázlatosan szólhatok, de az tény, hogy gyártástechnológia, üzemszervezés és egy sor más intézkedés szempontjából folytatjuk a megkezdett munkát. Úgy látom, hogy az előrelátás, a bátor kockázatvállalás egyre jobban meghozza gyümölcsét. Ilyen többek között az, hogy folytatjuk az elkezdett rekonstrukciót, ugyanúgy, mint az elmúlt esztendőben. Folytatjuk a központosított marhabőr bedolgozásának a tempóját is, mert ily módon könnyebben, s rövidebb idő alatt kielégíthetjük a tovább feldolgozó vállalatok igényeit megrendeléseik alapján. A körülmény is arra kényszerít bennünket, hogy fokozzuk a termelékenységet, s a kapacitás hatásfokának növelését. — Néhány adattal talán lehetne érzékeltetni a tennivalókat? — Természetesen. Terveinket előzetesen megvitattuk a gyárak kollektíváival. Ezt tettük azértis, mert a brigádok az adatok birtokában konkrétan tudják megjelölni gazdasági feladataikat. Már most mondhatom, hogy terveink szerint az idén a termelési értéket 106,3 százalékra, a puhabőrgyártást 100,4 százalékra, a tőkés exportot pedig 116,1 százalékra szeretnénk növelni. Sőt, közel 10 százalékos termelékenységnöveléssel is számolunk. — Eddig nem beszéltünk az anyagi érdekeltségről. Mit mondhat erről az év elején? — Ha nem titok a megnövekedett feladatokról szólni, akkor úgy gondolom, hogy nem kell szemérmesnek lennünk, ha az anyagi vonatkozású dolgaink kerülnek szóba. Kijelenthetem, hogy ebben a vonatkozásban is végrehajtjuk a párt politikáját. A biztonságos termelés további szilárdítása érdekében, a múlt évben a központi bérintézkedésen túl még bérpreferenciát is kaptunk. Ez azt jelenti, hogy már a múlt évben személyenként és havonta 150—300 forinttal nőtt dolgozóink jövedelme. Ezen a helyzeten még javít valamit a várható és szerény nyereség is. Műszaki és egyéb intézkedéseink folytán az 1977-es évben is követni akarjuk az életszínvonalpolitikánk végrehajtását. A teljes valósághoz tartozik, hogy tovább kívánjuk szilárdítani kétoldalú szerződéses kapcsolatainkat az exportérdekeltségben levő vállalatokkal. A Pécsi Kesztyűgyár után sikerült az első próbálkozás a Tisza Cipőgyárral is és talán tovább erősödnek ilyen irányú kapcsolataink a Minőségi Cipőgyárral. Végezetül pedig engedjék meg, hogy felhasználjam az alkalmat és sikerekben gazdag új esztendőt kívánjak vállalatunk valamennyi dolgozójának! Minőségi Cipőgyár: * 1979 Együtt határozták meg * ^ a szociálpolitikai és gazdasági feladatokat A FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOM ÉPÍTÉSÉBEN a munka és a termelés a társadalmi lét alapja. Ettől függ a gazdasági előrehaladás, az életszükségletek, az igények mind magasabb színvonalú kielégítése. Ma már egyre inkább általánossá válik az a felismerés, hogy a termelékenység nemcsak a munkás képzettségétől, szorgalmától függ, de jelentősen befolyásolják azt a munkahelyi körülmények is. A munkatermelékenység emelésére tehát nemcsak anyagi eszközökkel lehet ösztönözni, fontosak az egészséget védő munkafeltételek, a jó munkaköri légkör, a környezet általános kulturáltsága stb. A szolgáltatások alacsony színvonala is hozzájárulhat a munkaerő elvesztéséhez, a gyengébb teljesítményhez, a rossz közérzethez. Éppen ezért, már szociálpolitikai intézkedéseink meghatározásánál fokozottabban ügyelünk ezekre a tényezőkre. Meggyőződésünk, hogy a jó szociálpolitika elősegíti a nagyobb vállalati eredményeket. Mindezt Pardi Kiss Tibor, a Minőségi Cipőgyár tiszt-titkára mondja el, amint arról kezdünk beszélgetni, mit tartalmaz a vállalat 1977. évi szociálpolitikai terve. — Elfogadott tervről e percben ugyan nem beszélhetek — folytatja —, viszont már összeállítottuk, hogy az öt évre készített tervből milyen feladatokat kell elvégeznünk 1977- ben. Két cikk is kevés lenne felsorolni mindazt, amit egy 17 oldalas anyagban javasolt — mint legfontosabb szociálpolitikai célkitűzéseket — a Minőségi Cipőgyár szakszervezeti bizottsága és a vállalati szociálpolitikai osztály. — NEM IS KÖNNYŰ KIEMELNI KÖZÜLÜK A LEGLÉNYEGESEBBET — vallja be Pardi Kiss Tibor. — Az 1976-os évben csökkent vállalatunknál a balesetek száma, súlyosságukat tekintve is. Mégis, továbbra is, kiemelt feladatunknak tartjuk a munkavédelem javítását, a balesetelhárítást. Kidolgozhatjuk például, ennek érdekében, a gépek speciális kezelési utasításait, amelyeknek tartalmazniuk kell a biztonságos munkavégzést biztosító magatartási és tevékenységi szabályokat. Tervbe vesszük, hogy a szigetvári gyáregységünkben az új beruházásból beérkező gépeknek már üzembe helyezéskor rendelkezniük kell munkavédelmi minősítéssel és kezelési utasítással. Tiszakeszi üzemünkbe vásárolunk néhány új típusú biztonságos orrmerevítő présgépet, a meglevő, védőberendezés nélküliek helyett. Javasoljuk — és bizonyosan be is kerül a tervbe —, hogy a balesetelhárítással, munkavédelemmel kapcsolatos, újításokat soron kívül bírálja el a vállalatvezetés, és intézkedjék a kivitelezésükről is. « — Sajnálatos tény, hogy esetenként alkoholos állapotban jönnek egyesek a munkahelyükre. Ennek megakadályozására 1977-ben — a színvonalasabb propagandamunka mellett — az ellenőrzéstis megszigorítjuk. Szondákat vásárolunk, melyekkel szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartunk. A szabálysértőkkel szemben pedig az eddigieknél sokkal szigorúbb felelősségrevonást fogunk alkalmazni . . . Fontosnak tartjuk, hogy valamennyi gyáregységünkben és üzemegységünkben felülvizsgálják a külső és belső közlekedési utakat, és elvégezzék a szükséges javításokat. AZ ANYAGMOZGATÁS GÉPESÍTÉSE, korszerűsítése nemcsak egyszerűen elhatározás kérdése, mert anyagi eszközök nélkül csak terv marad. A Minőségi Cipőgyárban ez a feladat sem szorul háttérbe. Ezt bizonyítja, hogy több módon is tervezik a nehéz fizikai munka csökkentését. A budapesti gyáregység felsőbőrraktárába emelő targoncát, a nyírbátori gyáregységbe kézzel működtethető emelőkocsit vásárolnak; a szegedi gyáregységben a készáru mozgatásához páternoszter jellegű teherfelvonót állítanak üzembe. És egy apróságnak tűnő „biztosíték” a nők munkájának könynyítésére: minden gyár- és üzemegységben könnyű, szállítódobozokat, ládákat szereznek be, amelyekbe — még ha akarnák — sem fér be nagyobb súlyú félkésztermék, mint amennyit a nők emelgethetnek. — A munkakörülmények állandó javítása és az üzemegészségügy fejlesztése az 1977-es szociálpolitikai tervben is nagy súllyal kell szerepeljék — folytatja a tájékoztatást a vszt. titkára. — Korszerűsítenünk kell az üzemrészek elszívóberendezéseit, zárt rendszerű berendezéseket kell biztosítani a ragasztóanyagok keveréséhez, így csökkentve a vegyi anyag levegőbe kerülését, minden gyáregységben elvégeztetjük a zajszintméréseket... — hogy csak a legfontosabbakat említsem. MÉG 1977. ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN fogorvosi szakrendelőt akarunk üzembe állítani a központban — tér át újabb témára Pardi Kiss Tibor —, a nyírbátori gyáregységben és a hódmezővásárhelyi üzemegységben orvosi rendelőt létesítünk. Tervezzük a tiszakeszi üzem orvosi rendelője felszerelésének bővítését is, valamint a szigetvári gyáregységben biztosítani akarjuk a nőgyógyászati szakrendelést. A továbbiakban arról kaptunk tájékoztatást, hogy az eddig elmondottakon kívül az oktatási, továbbképzési feladatoktól — a hajszárító gépek beszerzésén keresztül — a pesti munkásszállás 1977. évi átadásáig még mi mindennel kívánják javítani dolgozóink élet- és munkakörülményeit. Álljon itt végül egyetlen számadat, amely igazolja, hogy a Minőségi Cipőgyárban valóban együtt határozzák meg a gazdasági és szociálpoltikai feladatokat. Az utóbbiakra 27,7 millió forintot irányoztak elő az V. ötéves tervükben. ..