Bőripari Dolgozó, 1979 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
1919. január h. Cselekvésre mozgósító demokrácia Írta: Petrák Ferenc, szakszervezetünk főtitkára Az utóbbi egy-két évben nagymértékben javította a szakszervezeti munka hatékonyságát a szakszervezeti bizalmiak hatás- és jogkörének bővülése, az ezzel kapcsolatban az üzemi demokrácia fejlesztésére hozott minisztertanácsi és SZOT együttes határozat. A cipő-, bőr- és szőrmeiparban is azt bizonyítják a tapasztalatok, hogy a gyakorlati végrehajtás — ellentmondásokkal, vitákkal, a helyenkénti szemléletbeli problémákkal együtt — kedvezően alakul. Mindenképp szembe kell szállni azzal a hamis érveléssel, amely ellentétet próbál keresni népgazdaságunk jelenlegi helyzete és a demokrácia kiszélesítése között. Ha gondosan vizsgálódunk, akkor kiderül, hogy éppen azok a vállalatok érték el a legjobb gazdasági eredményeket, amelyeknél létező valóság a munkahelyi demokrácia. Amelyek körében a fórumok nem alkalomszerűen, formálisan, hanem érdemben működnek, amit a dolgozó naponta tapasztal, s még sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek jelzik, hogy van-e demokrácia az adott munkahelyen. Állandóan tudatosítani kell azt is, hogy az üzemi demokrácia a jogok és kötelezettségek szerves egysége. A jogok érvényesítése mellett a kötelességek teljesítésére is rá kell mutatni. Demokrácia nem lehet önként vállalt fegyelem és felelősség nélkül. Ez beosztottakra és vezetőkre egyaránt érvényes. Szorosabb kapcsolatban vannak, akik azzal érvelnek, hogy a túlzott demokrácia a fegyelmezetlenség, a lazaságok táptalaja. Azt hiszem, soha sehol nem hangzott el sem vezetők, sem vezetettek szájából, hogy a szocialista demokrácia egyenlő valamiféle liberalizmussal. Erről az álláspontról mindenkit le kell beszélni. Ugyancsak hallani olyan véleményt, hogy a mai demokratikus eszközeinkkel nem lehet elérni azt a fegyelmet, ami a nyugat-európai országokban megtalálható. Valóban, az ottani munkafegyelem, szervezettség, technológiai rend imponáló. Nekünk is törekedni kell rá, de nem ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel, nem azon az áron. A létbiztonytalanság a szocialista társadalomban soha nem lehet feltétele a szervezett, jobb munkának. Természetesen nálunk is különbséget kell tenni a jó és rossz munka között. Feltétlenül kedvező a változás a bizalmiak és a tagság kapcsolatában. A bizalmiak túlnyomó többsége megfontoltan, felelősséggel gyakorolja jogait, és a konkrét tennivalók végrehajtásában nőnek fel a feladatokhoz. A tagsággal való élő és főleg érdemi kapcsolat egyre jobban megvalósul a szakszervezeti csoportok révén, a bizalmiak aktív és hozzáértő közreműködésével. A vezető testületek a tagság egészével objektíve nem tudnak alkotó munkakapcsolatot kialakítani. A szakszervezeti csoportokban azonban, bármely kérdést meg lehet beszélni gyorsan, és főleg formaságoktól mentesen. A bizalmi az, aki a tagság és a vezető testületek között az élő és érdemi kapcsolatot meg tudja teremteni. Épp ezért rendkívül fontos a bizalmi személye. De kik is a bizalmiak? A múlt rendszerben azt tartották tekintélyes munkásvezetőnek, aki kiváló munkás is volt egyben, és áldozatkész tetteivel emelkedett ki társai közül. A forradalmi munkásmozgalomban ez szinte mindent kikényszerítő húzóerő volt. Túlzás lenne azt hinni, hogy ma pusztán öntudat dolga a jó munkásvezetővé válás. Jó munka nélkül ma sem lehet senki jó bizalmi. Az a bizalmi, akinek munkásként is rangja van társai, vezetői előtt, mindenkor hatásosabban tudja dolgozótársai érdekeit képviselni, védeni. Azon az időn már régen túljutottunk, amikor — több-kevesebb okkal — tagdíjbeszedő automatáknak nevezték néhol a bizalmiakat. Ahhoz, hogy bármilyen szakszervezeti vezető, vagy testület megfelelően láthassa el feladatát, szükségesek a partnerek. A jó kapcsolatok kialakításának azonban egyformán vannak szubjektív és objektív feltételei. Sok gazdasági vezető még nem ismerte fel a dolgozók véleményére, javaslataira támaszkodás jelentőségét, sőt veszélyeztetve érzik a hatáskörüket. Egyformán vonatkozik ez a megállapítás művezetőkre, s igazgatókra is. Sokan úgy érvelnek, hogy a demokrácia ilyen mérvű kiszélesítése az egyszemélyi felelősség feladását jelenti. Holott nem erről van szó. Jogok és kötelezettségek A másik véglet, amikor a gazdasági vezető — úgymond — a zsebében hordja a testületet. „Az én párttitkárom”, „az én szb-titkárom” — árulkodnak az önkéntelen megnyilatkozások. Ilyen szemlélet alapján döntenek a testületek helyett a vállalati négyszögek s vezetőiken keresztül ilyenkor befolyásolják előre a demokratikus fórumok munkáját. A gyenge vezető másik sajátsága, hogy mindent a testületekre hárít, s áthárítja a felelősséget. Pedig ezek a fórumok nem vehetik át a gazdasági vezető feladatait. Minden vállalatnál annak gazdálkodásáért az igazgató egy személyben felelős. A cipőiparban is akadt példa ilyen felelősséget elhárító vezetőre; a következmény az igazgató leváltása volt. Az a jó vezető, aki a döntések előtt kéri a kollektíva véleményét. S ha a dolgozók érzik, hogy egy-egy javaslatuk ténylegesen befolyásolja a döntést, komolyan veszik a javaslataikat, akkor a végrehajtásban is nagyobb felelősséggel, figyelemmel vesznek részt. Növeli a cselekvőkészséget, ha a dolgozók nem egy gépezet csavarjainak érzik magukat, hanem a legkisebb poszton is az összefüggéseket megértő, a maguk egyéni munkájával az egészért is felelősséget érző, tenni akaró és cselekvő tudatos szocialista embereknek a hatalom részeseinek. Egyszerű példával élve: ha egy házhoz csak egy téglát is hozzáteszek, azt már valamilyen formában a magaménak is érzem. E vezetési stílusnak alapfeltétele a megfelelő tájékoztatás. Az üzemi demokrácia új fórumrendszerének kialakítása igen sok és körültekintő munkát igényel. Tervszerű és folyamatos oktatással szükséges a tisztségviselőket felkészíteni. Az információk odavissza áramlásának legfontosabb szerepei tehát a bizalmiak. De a tájékoztatás sem lehet öncélú. Vigyázni kell arra, hogy ne minden értekezlet váljon szemináriummá, oktatósdivá. Ha egy-egy előterjesztés közérthető, nem jelenti annak alacsony színvonalát. Olyan előterjesztéseket kell a bizalmiak elé vinni — különösen most, az 1979-es tervek véleményezése során —, amelyekhez hozzá is tudnak tenni. Természetesen nem arról kell kérni a bizalmiak véleményét, aminek eldöntésére csak a vállalat szakképzett közgazdászai képesek. Jó, ha tudják, hogy milyen nehézségek vannak például a tőkés piacon, de a megválasztandó stratégiát nem az ő feladatuk kidolgozni. Amikor az üzemi demokrácia kiterjesztéséről, a határozatok megvalósításáról beszélünk, akkor mindig szembe kell néznünk a leküzdésre váró szemléletbeli problémákkal. A már említetteken túl első helyre kívánkozik az a nézet, amely az üzemi demokráciát azonosítja a fórumrendszerrel. Hangsúlyozni szeretném, hogy az üzemi demokrácia sokkal több ennél. Több, mert magába foglalja a dolgozók tájékoztatását, a dolgozó és a vezetők kapcsolatát, a vezetés módszerét. BŐRIPARI DOLGOZÓ Ütköző és egyeztetett érdekek A határozatok megvalósítása során üzemeinkben a korábbinál több gond, probléma került előtérbe. Helyenként ezt azzal magyarázták, hogy még nem vagyunk elég érettek és felkészültek az üzemi demokrácia ilyen színvonalú gyakorlására. Való igaz, hogy a tartalom és a forma még nincs teljes összhangban. Pillanatnyilag előrébb járunk a szerkezeti keretekkel, ezt kell tartalommal megtölteni. De arról is szó van, hogy a korábbinál keményebben csapnak össze a különböző érdekek, mert a közvetlen és közvetett fórumokon kialakított álláspontok konkrétabb ütköztetésére és egyeztetésére van lehetőség. Ez tudatos törekvés volt, a határozatok így szolgálják igazán a dolgozók érdekeit, és segítik elő távlati társadalompolitikai céljaink megvalósítását. Akik nem erre számítottak, nem értették meg a határozatok lényegét. Amikor tehát felmerül a kérdés, hogy nem sok-e a demokráciából, a válaszok egyértelműségéhez nem férhet kétség. Még akkor sem, ha a demokratikus vezetési mód a munka számos nehézségével jár. Ugyanakkor kétségtelen, hogy jelenlegi helyzetünkben élesebben rajzolódnak ki szocialista társadalmunk különböző érdekviszonyai, előfordulhatnak a kollektívák kisebbnagyobb érdekellentétei, sőt egyes csoportok törekvései társadalmunk közös szocialista érdekeivel is ellentétesek lehetnek. Mindezzel a munkahelyeken a dolgozó kollektíváknak és a felelős testületeknek is számolniuk kell. Lehet, hogy népszerű a demokratikus fórumokon követeléseket, a részvevők csoportérdekeivel egyező óhajokat előterjeszteni. Sokkal nehezebb viszont azt elérni — de mégis az egyedüli helyes út —, hogy fellengzős szavak helyett a kollektívák olyan ésszerű gazdasági döntésekre sarkallják a vezetőket, melyek eredménye nemcsak az egyének zsebén, de a népgazdasági egyensúly javulásán is lemérhető. Az ilyen értelmes, cselekvésre mozgósító szocialista szellemű demokrácia az, amire szükség van, s amelynek további kibontakoztatását támogatni érdemes. (Megjelent: a Népszava 1978. december 9-i számában.) A PÁPAI CIPŐIPARI SZÖVETKEZETBEN évente mintegy 20 ezer pár férfi félcipőt és 10— 11 ezer pár női fapapucsot gyártanak. Termékeiket főleg Veszprém és Győr-Sopron megyében árusítják. Kisebb mennyiségben azonban az ország több városában is kaphatók. CIPŐDIVAT-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS nyílt decemberben a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, amelyet négy napig láthatott a nagyközönség. A kiállításon 200 női és gyermekcipő modellt mutattak be, amelynek nagy részét — a modellek után gyártott cipőket — a Szovjetunióba szállítják a cipőipari szövetkezetek. Láthatók voltak természetesen a cipőkhöz illő táskák, kesztyűk és övek is. Köszönet a szakszervezetnek... KESERŰ JÁNOSNÉ könnyűipari miniszter 1978. december 20-án az alábbi levelet küldte PETRÁK FERENC főtitkárnak: KEDVES PETRÁK ELVTÁRSI Engedje meg, hogy a közelgő új esztendő alkalmából magam és munkatársaim nevében megköszönjem a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének munkáját, közreműködését, amelyet 1978-ban iparágunk fejlesztésében, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításában kifejtett. Kérem a főtitkár elvtársat, hogy szíveskedjék köszönetemet tolmácsolni a szakszervezet testületeinek és munkatársainak. Úgy gondolom, hogy az 1979-es év megnövekedett feladatainak csak akkor tudunk eleget tenni, ha a minisztérium vezetői és munkatársai a jövőben még inkább támaszkodhatnak arra a hatékony segítségre és együttműködésre, amely eddigi eredményeinknek is alapvető feltétele volt. Az új év alkalmából kérem a főtitkár elvtársat, fogadja jókívánságaimat. Elvtársi üdvözlettel: KESERŰ JÁNOSNÉ PÉCSI BŐRGYÁR: 1978. évi teljesítések és feladataink az 1979-es évre A Pécsi Bőrgyárban, amely a rekonstrukció után hazánk legnagyobb, legkorszerűbb bőrgyára lett — minden adottság megvolt ahhoz, hogy teljesítse a beruházásokkal bővült kapacitások arányában kialakított reális terveket. — Mit terveztek tehát a pécsiek 1978-ra és mi valósult meg? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Szekeres Istvánnét, a gyár igazgatóhelyettesét. — Tervünket nem sikerült, helyesebben, nem úgy sikerült teljesítenünk, ahogy azt 1977-ben elképzeltük. Értékben, mely 1732 millió forintban realizálódott, teljesítettük a 100 százalékot. Mégsem lehetünk elégedettek, mert éppen a népgazdaságot érintő fontos exporttervünkben maradtunk le. — Milyen nehézségek befolyásolták a terv alakulását? — A keménybőr termelési tervnek csak a 90 százalékát teljesítettük, mert a termék iránt csökkent a kereslet. Magyarul, a terméket nem tudtuk értékesíteni, ezért csökkentenünk kellett a termelést. — Az éves tervet — értékben — teljesítették. A keménybőr helyett tehát más termékösszetételre kellett átállni? — Valóban így van. Puhabőrből például 120 ezer négyzetméterrel gyártottunk többet, összesen 4 millió 86 ezer négyzetmétert, ami 103 százaléknak felel meg. A rostműbőr gyártását 101 millió forint értékben 100 százalékra teljesítettük. A kéreg konfekcionálás, melyet 1978-ra 4 millió párban határoztunk meg, kiesett a számításból és ebből kifolyólag 18 millió forinttal csökkent az értékesítési terv. — Mi volt ennek az oka? — Nyugati céggel kötöttünk szerződést a gépi beruházásra. Partnerünk is megkésett a szállítással, de — hibánkon kívül — nálunk is történtek késések, a behozatali engedélyek körül. Így azután csak 1979-ben kezdhetjük meg a kéregtermelést. — A munkaerő alakulása is befolyásolta az eredményeket? — E tekintetben semmi gondunk nem volt. A szabadságokat a diákok nyári foglalkoztatása pótolta. Sok jó, a gyárhoz hű munkaerő jelentkezett a környező falvakból és örömmel állapíthatom meg, hogy az üzemi 2160 fős létszámból 1800-an a törzsgárdához tartoznak. Van 25 ipari tanulónk is, igaz, közülük mindössze kilencen választották a tímfamesterséget. A többi a tmk. utánpótlása lesz. Lakatosok, villanyszerelők stb. — Hogyan sikerült a bérfejlesztés? — Önerőből 6 százalékos bérfejlesztést valósítottunk meg, központi hozzájárulást 1977-ben 4 százalékot kaptunk. Az év végi részesedésre pedig 10—12 napnak megfelelő összeget fizettünk ki 1977 után. — Hadd említsem meg, hogy a bér és a jövedelem kedvező alakulása mellett nagyon sokat tettünk a szociális ellátottság érdekében. Dolgozóink részére megfelelő öltöző, fürdő áll rendelkezésre. 1978-ban 100 férőhellyel bővítettük a bölcsődét és napközit. Jelenleg minden igényt ki tudunk itt, helyben elégíteni. Hiányosságként említem a még nem kielégítő üdültetést. Harkányi üdülőnk kicsi és korszerűtlen, a Balatonon bérelt ház sem pótolja az igényeket. 1979. évi tervek Történtek lemaradások, zökkenők a tervteljesítésben, pozitívumokról is hallottunk. De már sarkunkban vannak az 1979. évi feladatok, amelyek az eddigieknél is nagyobb próbára teszik a vezetők előrelátó gondoskodását, a vezetői felelősséget. — Nem lesz könnyű ez az esztendő sem — mondotta Szekeres Istvánné. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy eleget tegyünk a ránk rótt feladatoknak. A terv szerint 1000 tonna keménybőrt, 3,7 millió négyzetméter puhabőrt, 2110 tonna rostműbőrt és 6 millió pár kérget kell termelnünk. Ezek a mennyiségek az 1978-as év tervének 90 százalékát teszik ki. A realitás követelte meg a tervszámok megállapítását, minthogy a marha nyersbőrnél számolnunk kell az alapanyag ellátás nehézségeivel. Sertésbőrből az eddigiek szerint 700 tonnával többet kapunk mint 1978-ban. Ebből eredően nyugatra 200 ezer négyzetméterrel több sertésbőr exportját tervezzük, ami az 1978. évi exporthoz viszonyítva 165 százaléknak felel meg. Marhabőrből semmit sem exportálunk, de szeretnénk jobban kielégíteni a hazai igényeket. Nehéz év lesz — mondotta befejezésül Szekeres Istvánné igazgatóhelyettes —, a minőség további javítása mellett ügyelnünk kell a szállítási határidők betartására, az önköltség csökkentésére, a technológiák egyszerűsítése mellett a korszerűbb technológiákra való áttérésre és az újabb és újabb gyártmányfejlesztésre, ha nem akarunk még jobban háttérbe szorulni a nyugati versenyben, amelyben a fejlődő országok jelentkezése komoly gondot okoz. Mindezeken túl és mindenek előtt teljesítenünk kell dolgozóink, munka és életkörülményeinek szinten tartását, fejlesztését, akik eddig is becsülettel álltak helyt a nehézségek áthidalásában. Mosonyi László