Bőripari Dolgozó, 1981 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
1981. JANUÁR HÓ BŐRIPARI DOLGOZÓ Jól zárták az évet, felkészültek az újra A múlt év utolsó napján beszélgettünk Zsáki Endrével, a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat csepeli gyáregység igazgatójával, az 1980-as év sikereiről, nehézségeiről, és az 1981. évi feladatokról. Az igazgató szívesen ad tájékoztatást, hiszen az adatok szorgalmas, becsületes munkáról tanúskodnak, kollektivitásról, az ott tapasztalt — üzemi demokráciát tartalmában meghaladó — családias légkörről, ami egymás megbecsülésében, segítésében nyilvánul meg. — Gyáregységünk 1980. évi tervét 107 százalékra teljesítette — mondotta Zsáki igazgató. — 13 ezer bundát készítettünk, ebből 8500 panofix. A többi nerc-, pézsma-, perzsa- és nutria-szőrméből készült. — Mennyi volt az éves tervük? — 161 millió forint, amit sikerült 170 millióra teljesítenünk. Ebben bennfoglaltatik a — másik profilunkban készült — 175 ezer pár kesztyű is. — Mennyit exportáltak az elmúlt évben? — 135 millió forint értéknek megfelelő, 11 ezer szőrmekabátot és 130 ezer pár kesztyűt. Ebből kitűnik, hogy gyáregységünk döntően exportra dolgozik. — Hova szállítanak? — Legtöbb termékünk az NSZK-ba megy, dejó vevőnk az olasz piac is. Szállítunk továbbá Dániába, Franciaországba és Kanadába is. Jó mederben folynak tárgyalásaink az Egyesült Államok néhány cégével, a kollekció már kint van, és nagyobb rendelést várunk onnan. — Milyen volt az anyagellátás a múlt évben? — E tekintetben egyik legjobb évünk volt. Folyamatosan kaptuk az alapanyagot a központi gyárból, valamint Kunszentmártonból. A velük való jó kooperáció tette lehetővé, hogy december 20-ra befejezzük az éves tervünket. Utána még készítettünk „ráadásul” 600 db panofix bundát, és 5 ezer pár exportkesztyűt. — A minőséggel sem volt bajunk. Még a gyengébb bőrökből is sikerült — igaz, több munkával — exportképes terméket gyártanunk. A reklamációmentes termelésünk érdekében komoly intézkedéseket tettünk. Megszigorítottuk a minőségi ellenőrzést, nagyobb gondot fordítottunk a gyártáselőkészítésre is. A vevők mind igényesebbek, a piaci verseny mind könyörtelenebb. Ha el akarjuk adni termékeinket, nekünk kell a feltételekhez, a körülményekhez alkalmazkodnunk. — A jól zárult évhez — amint az igazgatótól megtudtuk — az a tény is hozzájárult, hogy sikerült a tartalékkészletet 35 százalékkal csökkenteni, bár ebben a szakmában — a meglepetésekre felkészülve — szükséges bizonyos anyagkészletet tárolni. — Létszámhiány hátráltatta-e a termelést? — 20-25 fővel csökkent a létszámunk, de átszervezéssel a hiányt pótoltuk, emiatt nem volt fennakadás, és úgy néz ki, hogy a jövőben sem lesz. — Hogyan indultak az 1981-es esztendőnek? — 1980. októberében elkészült 170 darab mintakabátunk, amelyeket bemutattunk üzleti partnereinknek. Ennek eredményeképpen eddig 45-50 külföldi vevővel prefektuáltunk kötéseket. Az NSZK-beli vevőink 2500, Olaszország 3500, Dánia pedig 5000 kabátot rendelt a minden igényt kielégítő modelljeink közül. Ezeket csak elővásárlásnak tekintjük, mert komoly tárgyalások folynak további nagyobb tételekre. A vevőknek más-más igényét kell kielégítenünk, és kívánságuk szerint kell méretre, fazonra elkészíteni a kollekciót. Ma már a vevőt nekünk kell megkeresnünk, nekünk kell üzlet után járnunk, mert nem tolongnak a gyárkapu előtt. — Az 1981. évi tervük? — Azonos a múlt évivel, de értékben 8-10 százalékos emelkedést várunk. Termékszerkezetben valami eltolódás lesz a nemesszőrme javára. Ehhez elegendő anyag ígérkezik, mert a hazai nerctenyészetünk bevált, a dunavarsányi tsz-szel kötött szerződés aránján, ahonnan kitűnő minőségű szőrmét kapunk. De jön nagyobb tétel nemesszőrme a Szovjetunióból, mormota Mongóliából, a hazai pézsma pedig nagyjából fedezi a szükségletünket. — Nehéz évnek nézünk elébe. Ön, aki már 30 éve dolgozik a gyárban 11 év óta igazgató, hogyan ítéli meg a helyzetet? — Alaptermészetem az optimizmus. Véleményem szerint, ha mindenki öntudatos helytállással segíti pártunk és kormányunk céltudatos munkáját, helyreállítjuk a népgazdasági egyensúlyt. A saját üzemünket tekintve, úgy látom, mi túl vagyunk a legnehezebb éven. 1979-ben ugyanis nagyon nehéz napjaink voltak. Ha azokat áthidaltuk, nem tartunk sem 1981-től, sem a további évektől. Mosonyi László időben alkalmazkodtak a követelményekhez. Nagy erőfeszítések árán teljesítettük, amit vállaltunk Polgár Gyula, a Duna Cipőgyár igazgatója nem azok közé tartozik, aki szeret az eredményekkel dicsekedni, vagy elhallgatni a gondokat. Amikor benyitunk hozzá, éppen nagy vitában találjuk a főmérnökkel, akivel az 1980. évi munkát értékelik, és latolgatják a következő évek tervfeladatait. Amikor megtudja jövetelünk célját, így summáz: — Nagy erőfeszítések árán teljesítettük, amit vállaltunk. Igaz, az 1900. év indulásánál nem volt ilyen egyértelmű a helyzet — tér a lényegre nagyon is őszintén. — Mindenki tudja hogy napjainkban a zavartalan termelés, a helytállás mindenkitől fokozott erőfeszítést igényel. Különösen így van ez olyan vállalatnál, ahol mindenkor a divathoz igazodva, ruházkodási igényeket kell kielégíteni, közszükségleti cikket kell előállítanunk, és figyelnünk kell a hazai és a külföldi fogyasztók igényére egyaránt. — Miben összegezhetné a munka nehézségi fokát? — Nem akarok semmit feltalálni, de azért mégis lényegesnek tartom, hogy az idei tervfeladatok meghatározásakor ragaszkodtunk az évek óta nagyon is tudatosan kialakított termelési koncepciónkhoz. Ennek lényege, hogy a kapacitásunk mintegy 52 százalékát a belkereskedelmi igények kielégítésére fordítottuk, s a többit pedig a tőkés és a szocialista exportkötelezettségeink teljesítésére. Így volt ez az 1980. év elején is, amikor még tulajdonképpen nem rögzítettük konkrétan, hogy miből mennyit, s kinek kell majd szállítanunk. Viszont az évek tapasztalata adott nekünk olyan támpontot, amire bizton támaszkodhattunk. A lehetőségeinket reálisan mértük fel, számoltunk előre a legfontosabb tényezőkkel, a munkáslétszámmal, a technikai felkészültséggel, s a piacokon eddig kivívott nemzetközileg is elismert megbízhatóságunkkal. Tudom, hogy ez így nagyon is formálisnak tűnik, de az év végi eredményeink, meg a sok év tapasztalatára építve, megalapozott annak a kijelentése: a várakozástól eltérően jobb gazdasági évet zártunk. Ezalatt az összes közgazdasági és termelési mutatók alakulását értem. — Milliós tételekben számolnak, nem okoz ez gondot? — Ha a mennyiséget vesszük alapul, akkor ez a természetes, hiszen évek óta túljutunk a négymillió páron, így az évi programot is mintegy 4,5 millió párban állítottuk fel, s a félév, majd pedig a következő hónapok részeredményei tanúsítják, hogy jól számítottunk. Igaz, közben azt is mérlegre tettük, hogy — főleg itt a fővárosban — nem számolhatunk, főleg a felsőrésztermeléssel, így a vidéki üzemeinknek — Oroszlány, Hatvan és Dunaújváros — fokozott szerepet szántunk, főleg a felsőrésztermelés tekintetében. Közismert, hogy a divatigény eltolódott a nagyobb munkaigényesség felé, s ezt kielégíteni kötelességünk, és piaci érdek is. Nem volt időnk a siránkozásra, mert év elején a hazai és a külföldi megrendelőink feladták a „leckét”, s bennünket pedig egy cél vezérelt, megoldani a feladatot. — S megoldották? — Nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, könnyű feladatot kaptunk, mert tömören azt válaszolhatom: igen! Szóval, ha a múlt év első felében bárki megjósolja nekünk azt, ami most realitás, akkor egy kicsit kétkedve fogadtuk volna az illető véleményét. Ezzel szemben — így visszagondolva az eseményekre — nem volt időnk a siránkozásra, amikor megkaptuk a BELKER, valamint a tőkés és a szocialista partnerek megrendelését. Kezdetben lehetetlennek tűnt minden, de kerestük a kiutat, a legjobb megoldást. — Sikerült kiutat találni? — Az is az igazsághoz tartozik, hogy a termelés a nemzetközi kapcsolatok alakulása folytán összetettebb feladatot jelent. Nekünk pedig már a korábbi években kialakultak a nemzetközi kooperációs kapcsolataink, amit most hatványozottabban szorgalmaztunk. — Mit jelent ez? — Azt például, hogy a felsőrész-kapacitásunk szűkös, nem tudnánk ellátni az összeszerelő műhelyeket. Ennek ellensúlyozásaként az indiai partnerünkhöz fordultunk, aki az igényeink szerint kért felsőrészmennyiséget a rendelkezésünkre bocsátja. Így a teljes összeszerelő kapacitásunkat kihasználjuk, s teljesítjük a hazai és a külföldi megrendelők igényeit. Méghozzá úgy tettünk eleget kötelezettségünknek, hogy a felsőrészszükségletünknek csaknem egyharmadát, kereken 1 millió 300 ezer párat az indiai partnerünk szállította. — A dolgozók hogyan álltak helyt? — Ha azt mondom, hogy várakozáson felül teszünk eleget a hazai és külkereskedelmi kötelezettségeinknek, akkor ez a tény önmagában is azt mutatja, hogy dolgozóink magukénak tekintik a gyárat. Az elmúlt évben is mintegy 5 százalékos munkaerő-csökkenéssel számoltunk, de a szorgalom, a gazdasági mutatók kedvező alakulása ellensúlyozta mindezt. Ráadásul az is jó irányba hatott, hogy a munkaigényesség, a fokozott feladatok növekedésével egy időben lehetőségünk volt a dolgozók jövedelmének a növelésére. Ez a törekvésünk egybevágott a központi előírásokkal, az általános emberi törekvésekkel. Így, a létszámgondot némileg az enyhítette, hogy mintegy 7-8 százalékos jövedelem-növekedésről adhatunk most számot. — Miről nem beszéltünk még? — Feltétlenül pozitív vonásként kell megemlítenem, hogy a rezsiköltségeink tovább csökkentek, s a nem termelő létszám is kevesebb lett. Mindezt úgy sikerült megoldanunk, hogy közben javult termékeink minősége. Egy számot említek csupán: a vásárlók reklamációja 30 százalékkal csökkent. — Egy interjú keretében nem lehet szó mindenről, mit szeretne még megemlíteni? — A nagyarányú technikai fejlesztésünket. Elsősorban Oroszlány jöhet szóba, hiszen az ottani kollektíva egy teljesen új gyárat kap. A lényeg az, hogy az egykori bányászépületeket váltja fel egy korszerű üzem, korszerű technológiával, ahol már a jövő feladatainak a megoldására készülünk. Ha szerényebb mértékben is, de a többi vidéki üzemben is fejlesztéssel számolunk. Fetétlenül megemlítem, hogy a számítógéprendszert nálunk is a termelés szolgálatába állítottuk, s ennek kiterjesztését szorgalmazzuk. Kétségtelen tény, hogy egy rövid írás keretében képtelenség felölelni a gyári termelés valamennyi mozgatóját. Egy azonban tény: a Duna Cipőgyár kollektívája jól alkalmazkodott a kor követelményeihez. Rájuk is illik Kádár elvtárs megállapítása, amit a magyar szakszervezetek nemrég véget ért kongresszusán mondott: „A közös munkából mindenki kiveheti részét, s joga van ahhoz, hogy az eredményekből is a végzett munka arányában részesüljön.” A tények azt tanúsítják, hogy a Duna Cipőgyár kollektívája megfelelt ennek a várakozásnak. Az új év küszöbét átlépve (Folytatás az 1. oldalról) falat hatékonyságát. Alapszervezeteinknek a gazdasági vezetők tevékenységének megítélésénél az eddiginél sokkal következetesebben kell mérlegelni, hogy mit tettek az ütemes termelés feltételeinek biztosításáért. SAJÁTOS ESZKÖZEINKET, LEHETŐSÉGEINKET felhasználva továbbra is segíteni kell az anyagokkal, főként a tőkés importból származó bérrel történő takarékosságot és a gazdaságos tőkés export növelését. Az elmúlt évi szakágazati nem rubel elszámolású egyenlegünk többletében szerepet játszottak olyan intézkedések is, amelyeket az idén már nem tudunk megismételni. Ez a tény meghatározza feladatunk nagyságát, felelősségünket pedig az, hogy egész más pozícióban van egy olyan szakágazat, amely az ország egyensúlyi helyzetét akármilyen kis mértékben is, de javítja és nem rontja. A minőséggel való törődés alapszervezeteinknél sem kerülhet le a napirendről. Az egyes vállalatoknál előforduló időleges visszaesések bizonyítják, hogy elég egy kis figyelemkimaradás és máris baj van. A cipők minőségének javítását a korábbi éveknél jobban kell bőrgyári feladatnak is tekinteni. Az ütemes termelés, az anyagtakarékosság, a minőség, mind-mind befolyásolják a termékek előállításának költségeit. A termelés és gazdálkodás folyamatában azonban még számos olyan tényező van, amely végső soron meghatározza a termék értékét és az előállítás költségeit. A számítások, az elemzések mutatják: tartalékaink vannak, amelyeket a ráfordítások csökkentésével, illetve a termékstruktúra folyamatos átalakításával realizálhatunk. A termelés gazdaságosabbá tételének lehetőségeit elsősorban a gazdasági vezetőknek kell még nagyobb következetességgel feltárni. A szakszervezeti tisztségviselők és testületek viszont fontos feladatuknak tartják a célok mielőbbi elérésének segítését. Mindkét tevékenységet természetesen állandóan, folyamatosan kell végezni. Igen, de a belső tartalékok hasznosításának jelentősége, fontossága 1981-ben kiemelkedő, mert óriási feladatnak tűnik az 1980-as magas nyereségek további növelése. Azt pedig nem kell magyarázni, milyen kellemetlen következményei lehetnek a stagnáló nyereségnek. Ma már szükségtelen bizonyítani, hogy a szakszervezet a gazdálkodást segítő tevékenységével, tagságunk mozgósításával, közvetlenül képviseli érdekeinket, hiszen a bérek, az élet- és munkakörülmények alakulása a vállalat eredményétől függ. Most azonban, amikor nem vagyunk mindezek látványos javításának időszakában, jogos igénye tagságunknak a szűkebb értelemben vett érdekképviseleti feladatok javuló ellátása is. A KÖZÉPTÁVÚ ÉS ÉVES SZOCIÁLIS TERVEZÉS tartalmi céljait kongresszusunk határozata és más dokumentumok is tartalmazzák, így az ismételt felsorolástól eltekinthetünk. Arra viszont rá kell irányítani figyelmünket, hogy nagy feladat az általánosból a helyi célok kiválasztása, a megvalósítás fontossági sorrendjének olyan meghatározása, amely kifejezi az ott dolgozók reális igényeit. Az igények felmérésénél, tervezésénél, a végrehajtásnál és azok ellenőrzésénél nagyobb szerepet kell kapni a természetes mértékegységeknek, mert a csak értékben történő gondolkodás és számolás torzulásokat takarhat, és helytelen következtetéseket eredményezhet. Az élet- és munkakörülmények javításában, annak kezdeményezésében a jövőben gazdasági és szakszervezeti vezetőknek egyaránt gyorsabbnak és rugalmasabbnak kell lenni. Senki sem akarja a vállalatokat megalapozatlan bérfejlesztésre, szociális tervezésre késztetni. De ha a kollektíva megteremtette a bérek növelésének, a szociális terv túlteljesítésének lehetőségét, akkor késlekedés, óvatoskodás nélkül váltsuk is azt valóra, ha a helyzet úgy kívánja, több évközi bérfejlesztéssel, szociális tervmódosítással. A termelés, a gazdálkodás, a munkahelyi élet és a szakszervezet tevékenysége egymásra épülnek, ezért állandó a kölcsönhatásuk. A gazdálkodásban kibontakozó minőségi változások miatt is szükséges, hogy 1981-ben nagyobb léptekkel haladva javítsuk szakszervezeti munkánk hatékonyságát. Ezt — hasonlóan a gazdasághoz — nem jogosítványaink és feladataink számának növelésével, hanem a most meglevők jobb ellátásával tudjuk megvalósítani. AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN ELÉRT EREDMÉNYEK alapján, a becsületes és javulómunka szándékával joggal reméljük céljaink megvalósulását a vállalatok gazdálkodásában, tagságunk élet- és munkakörülményeiben, szakszervezeti munkánkban.