Bőripari Dolgozó, 1981 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

1981. JANUÁR HÓ BŐRIPARI DOLGOZÓ Jól zárták az évet, felkészültek az újra A múlt év utolsó napján beszél­gettünk Zsáki Endrével, a Pan­nónia Szőrmekikészítő és Szőrme­­konfekció Vállalat csepeli gyár­egység igazgatójával, az 1980-as év sikereiről, nehézségeiről, és az 1981. évi feladatokról. Az igazgató szívesen ad tájé­koztatást, hiszen az adatok szor­galmas, becsületes munkáról ta­núskodnak, kollektivitásról, az ott tapasztalt — üzemi demokráciát tartalmában meghaladó — csalá­dias­ légkörről, ami egymás meg­becsülésében, segítésében nyilvá­­nul meg. — Gyáregységünk 1980. évi ter­vét 107 százalékra teljesítette — mondotta Zsáki igazgató. — 13 ezer bundát készítettünk, ebből 8500 panofix. A többi nerc-, pézsma-, perzsa- és nutria-szőr­­méből készült. — Mennyi volt az éves tervük? — 161 millió forint, amit sike­rült 170 millióra teljesítenünk. Ebben bennfoglaltatik a — másik profilunkban készült — 175 ezer pár kesztyű is. — Mennyit exportáltak az el­múlt évben? — 135 millió forint értéknek megfelelő, 11 ezer szőrmekabátot és 130 ezer pár kesztyűt. Ebből kitűnik, hogy gyáregységünk dön­tően exportra dolgozik. — Hova szállítanak? — Legtöbb termékünk az NSZK-ba megy, de­­jó vevőnk az olasz piac is. Szállítunk továbbá Dániába, Franciaországba és Ka­nadába is. Jó mederben folynak tárgyalásaink az Egyesült Álla­mok néhány cégével, a kollekció már kint van, és nagyobb rende­lést várunk onnan. — Milyen volt az anyagellátás a múlt évben? — E tekintetben egyik legjobb évünk volt. Folyamatosan kaptuk az alapanyagot a központi gyár­ból, valamint Kunszentmárton­­ból. A velük való jó kooperáció tette lehetővé, hogy december 20-ra befejezzük az éves tervünket. Utána még készítettünk „ráadá­sul” 600 db panofix bundát, és 5 ezer pár export­kesztyűt. — A minőséggel sem volt ba­junk. Még a gyengébb bőrökből is sikerült — igaz, több munká­val — exportképes terméket gyár­tanunk. A reklamációmentes ter­melésünk érdekében komoly in­tézkedéseket tettünk. Megszigorí­tottuk a minőségi ellenőrzést, nagyobb gondot fordítottunk a gyártáselőkészítésre is. A vevők mind igényesebbek, a piaci ver­seny mind könyörtelenebb. Ha el akarjuk adni termékeinket, ne­künk kell a feltételekhez, a körül­ményekhez alkalmazkodnunk. — A jól zárult évhez — amint az igazgatótól megtudtuk — az a tény is hozzájárult, hogy sikerült a tartalékkészletet 35 százalékkal csökkenteni, bár ebben a szakmá­ban — a meglepetésekre felké­szülve — szükséges bizonyos anyagkészletet tárolni. — Létszámhiány hátráltatta-e a termelést? — 20-25­­ fővel csökkent a lét­számunk, de átszervezéssel a hi­ányt pótoltuk, emiatt nem volt fennakadás, és úgy néz ki, hogy a jövőben sem lesz. — Hogyan indultak az 1981-es esztendőnek? — 1980. októberében elkészült 170 darab mintakabátunk, ame­lyeket bemutattunk üzleti part­nereinknek. Ennek eredménye­képpen eddig 45-50 külföldi ve­vővel prefektuáltunk kötéseket. Az NSZK-beli vevőink 2500, Olaszország 3500, Dánia pedig 5000 kabátot rendelt a minden igényt kielégítő modelljeink kö­zül. Ezeket csak elővásárlásnak tekintjük, mert komoly tárgyalá­sok folynak további nagyobb té­telekre. A vevőknek más-más igényét kell kielégítenünk, és kí­vánságuk szerint kell méretre, fa­zonra elkészíteni a kollekciót. Ma már a vevőt nekünk kell megke­resnünk, nekünk kell üzlet után járnunk, mert nem tolongnak a gyárkapu előtt. — Az 1981. évi tervük? — Azonos a múlt évivel, de ér­tékben 8-10 százalékos emelkedést várunk. Termékszerkezetben va­lami eltolódás lesz a nemesszőrme javára. Ehhez elegendő anyag ígérkezik, mert a hazai nercte­nyészetünk bevált, a dunavarsá­­nyi tsz-szel kötött szerződés arán­ján, ahonnan kitűnő minőségű szőrmét kapunk. De jön nagyobb tétel nemesszőrme a Szovjetunió­­ból, mormota Mongóliából, a ha­zai pézsma pedig nagyjából fede­zi a szükségletünket. — Nehéz évnek nézünk elébe. Ön, aki már 30 éve dolgozik a gyárban 11 év óta igazgató, ho­gyan ítéli meg a helyzetet? — Alaptermészetem az optimiz­mus. Véleményem szerint, ha mindenki öntudatos helytállással segíti pártunk és kormányunk céltudatos munkáját, helyreállít­juk a népgazdasági egyensúlyt. A saját üzemünket tekintve, úgy látom, mi túl vagyunk a legnehe­zebb­ éven. 1979-ben ugyanis na­gyon nehéz napjaink voltak. Ha azokat áthidaltuk, nem tartunk sem 1981-től, sem a további évektől. Mosonyi László időben alkalmazkodtak a követelményekhez. Nagy erőfeszítések árán teljesítettük, amit vállaltunk Polgár Gyula, a Duna Cipőgyár igazgatója nem azok közé tarto­zik, aki szeret az eredményekkel dicsekedni, vagy elhallgatni a gondokat. Amikor benyitunk hoz­zá, éppen nagy vitában találjuk a főmérnökkel, akivel az 1980. évi munkát értékelik, és latolgatják a következő évek tervfeladatait. Amikor megtudja jövetelünk cél­ját, így summáz: — Nagy erőfeszítések árán tel­jesítettük, amit vállaltunk. Igaz, az 1900. év indulásánál nem volt ilyen egyértelmű a helyzet — tér a lényegre nagyon is őszintén. — Mindenki tudja hogy napjaink­ban a zavartalan termelés, a helytállás mindenkitől fokozott erőfeszítést igényel. Különösen így van ez olyan vállalatnál, ahol mindenkor a divathoz igazodva, ruházkodási igényeket kell kielé­gíteni, közszükségleti cikket kell előállítanunk, és figyelnünk kell a hazai és a külföldi fogyasztók igényére egyaránt. — Miben összegezhetné a mun­ka nehézségi fokát? — Nem akarok semmit felta­lálni, de azért mégis lényegesnek tartom, hogy az idei tervfelada­tok meghatározásakor ragaszkod­tunk az évek óta nagyon is tuda­tosan kialakított termelési kon­cepciónkhoz. Ennek lényege, hogy a kapacitásunk mintegy 52 száza­lékát a belkereskedelmi igények kielégítésére fordítottuk, s a töb­bit pedig a tőkés és a szocialista exportkötelezettségeink teljesíté­sére. Így volt ez az 1980. év elején is, amikor még tulajdonképpen nem rögzítettük konkrétan, hogy miből mennyit, s kinek kell majd szállítanunk. Viszont az évek ta­pasztalata adott nekünk olyan támpontot, amire bizton támasz­kodhattunk. A lehetőségeinket re­álisan­ mértük fel, számoltunk elő­re a legfontosabb tényezőkkel, a munkáslétszámmal, a technikai felkészültséggel, s a piacokon ed­dig kivívott nemzetközileg is el­ismert megbízhatóságunkkal. Tu­dom, hogy ez így nagyon is for­málisnak tűnik, de az év végi eredményeink, meg a sok év ta­pasztalatára építve, megalapozott annak a kijelentése: a várakozás­tól eltérően jobb gazdasági évet zártunk. Ezalatt az összes közgaz­dasági és termelési mutatók ala­kulását értem. — Milliós tételekben számol­nak, nem okoz ez gondot? — Ha a mennyiséget vesszük alapul, akkor ez a természetes, hiszen évek óta túljutunk a négy­millió páron, így az évi progra­mot is mintegy 4,5 millió párban állítottuk fel, s a félév, majd pe­dig a következő hónapok rész­­eredményei tanúsítják, hogy jól számítottunk. Igaz, közben azt is mérlegre tettük, hogy — főleg itt a fővárosban — nem számolha­tunk, főleg a felsőrésztermelés­sel, így a vidéki üzemeinknek — Oroszlány, Hatvan és Dunaúj­város — fokozott szerepet szán­tunk, főleg a felsőrésztermelés tekintetében. Közismert, hogy a divatigény eltolódott a nagyobb munkaigényesség felé, s ezt ki­elégíteni kötelességünk, és piaci érdek is. Nem volt időnk a sirán­kozásra, mert év elején a hazai és a külföldi megrendelőink fel­adták a „leckét”, s bennünket pe­dig egy cél vezérelt, megoldani a feladatot. — S megoldották? — Nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, könnyű feladatot kaptunk, mert tömören azt vála­szolhatom: igen! Szóval, ha a múlt év első felében bárki meg­jósolja nekünk azt, ami most re­alitás, akkor egy kicsit kétkedve fogadtuk volna az illető vélemé­nyét. Ezzel szemben — így vissza­gondolva az eseményekre — nem volt időnk a siránkozásra, amikor megkaptuk a BELKER, valamint a tőkés és a szocialista partnerek megrendelését. Kezdetben lehe­tetlennek tűnt minden, de keres­tük a kiutat, a legjobb megoldást. — Sikerült kiutat találni? — Az is az igazsághoz tarto­zik, hogy a termelés a nemzet­közi kapcsolatok alakulása folytán összetettebb feladatot jelent. Ne­künk pedig már a korábbi évek­ben kialakultak a nemzetközi kooperációs kapcsolataink, amit most hatványozottabban szorgal­maztunk. — Mit jelent ez? — Azt például, hogy a felső­rész-kapacitásunk szűkös, nem tudnánk ellátni az összeszerelő műhelyeket. Ennek ellensúlyozá­saként az indiai partnerünkhöz fordultunk, aki az igényeink sze­rint kért felsőrészmennyiséget a rendelkezésünkre bocsátja. Így a teljes összeszerelő kapacitásunkat kihasználjuk, s teljesítjük a hazai és a külföldi megrendelők igé­nyeit. Méghozzá úgy tettünk ele­get kötelezettségünknek, hogy a felsőrészszükségletünknek csak­nem egyharmadát, kereken 1 mil­lió 300 ezer párat az indiai part­nerünk szállította. — A dolgozók hogyan álltak helyt? — Ha azt mondom, hogy vára­kozáson felül teszünk eleget a hazai és külkereskedelmi kötele­zettségeinknek, akkor ez a tény önmagában is azt mutatja, hogy dolgozóink magukénak tekintik a gyárat. Az elmúlt évben is mint­egy 5 százalékos munkaerő-csök­kenéssel számoltunk, de a szor­galom, a gazdasági mutatók ked­vező alakulása ellensúlyozta mindezt. Ráadásul az is jó irány­ba hatott, hogy a munkaigényes­ség, a fokozott feladatok növeke­désével egy időben lehetőségünk volt a dolgozók jövedelmének a növelésére. Ez a törekvésünk egy­bevágott a központi előírásokkal, az általános emberi törekvések­kel. Így, a létszámgondot némileg az enyhítette, hogy mintegy 7-8 százalékos jövedelem-növekedés­ről adhatunk most számot. — Miről nem beszéltünk még? — Feltétlenül pozitív vonásként kell megemlítenem, hogy a rezsi­­költségeink tovább csökkentek, s a nem termelő létszám is kevesebb lett. Mindezt úgy sikerült meg­oldanunk, hogy közben javult termékeink minősége. Egy számot említek csupán: a vásárlók rek­lamációja 30 százalékkal csök­kent. — Egy interjú keretében nem lehet szó mindenről, mit szeretne még megemlíteni? — A nagyarányú technikai fej­lesztésünket. Elsősorban Orosz­lány jöhet szóba, hiszen az ottani kollektíva egy teljesen új gyárat kap. A lényeg az, hogy az egy­kori bányászépületeket váltja fel egy korszerű üzem, korszerű technológiával, ahol már a jövő feladatainak a megoldására ké­szülünk. Ha szerényebb mérték­ben is, de a többi vidéki üzem­ben is fejlesztéssel számolunk. Fetétlenül megemlítem, hogy a számítógéprendszert nálunk is a termelés szolgálatába állítottuk, s ennek kiterjesztését szorgalmaz­zuk.­­ Kétségtelen tény, hogy egy rö­vid írás keretében képtelenség felölelni a gyári termelés vala­mennyi mozgatóját. Egy azonban tény: a Duna Cipőgyár kollektí­vája jól alkalmazkodott a kor kö­vetelményeihez. Rájuk is illik Kádár elvtárs megállapítása, amit a magyar szakszervezetek nemrég véget ért kongresszusán mondott: „A közös munkából mindenki ki­veheti részét, s joga van ahhoz, hogy az eredményekből is a vég­zett munka arányában része­süljön.” A tények azt tanúsítják, hogy a Duna Cipőgyár kollektívája megfelelt ennek a várakozásnak.­ ­ Az új év küszöbét átlépve (Folytatás az 1. oldalról) falat hatékonyságát. Alapszervezeteinknek a gazdasági vezetők tevé­kenységének megítélésénél az eddiginél sokkal következetesebben kell mérlegelni, hogy mit tettek az ütemes termelés feltételeinek biztosításáért. SAJÁTOS ESZKÖZEINKET, LEHETŐSÉGEINKET felhasználva továbbra is segíteni kell az anyagokkal, főként a tőkés importból származó bérrel történő takarékosságot és a gazdaságos tőkés export növelését. Az elmúlt évi szakágazati nem rubel elszámolású egyenle­günk többletében szerepet játszottak olyan intézkedések is, amelye­ket az idén már nem tudunk megismételni. Ez a tény meghatározza feladatunk nagyságát, felelősségünket pedig az, hogy egész más po­zícióban van egy olyan szakágazat, amely az ország egyensúlyi hely­zetét akármilyen kis mértékben is, de javítja és nem rontja. A minőséggel való törődés alapszervezeteinknél sem kerülhet le a napirendről. Az egyes vállalatoknál előforduló időleges visszaesések bizonyítják, hogy elég egy kis figyelemkimaradás és máris baj van. A cipők minőségének javítását a korábbi éveknél jobban kell bőr­gyári feladatnak is tekinteni. Az ütemes termelés, az anyagtakarékosság, a minőség, mind-mind befolyásolják a termékek előállításának költségeit. A termelés és gazdálkodás folyamatában azonban még számos olyan tényező van, amely végső soron meghatározza a termék értékét és az előállítás költségeit. A számítások, az elemzések mutatják: tartalékaink van­nak, amelyeket a ráfordítások csökkentésével, illetve a termékstruk­túra folyamatos átalakításával realizálhatunk. A termelés gazdasá­gosabbá tételének lehetőségeit elsősorban a gazdasági vezetőknek kell még nagyobb következete­sséggel feltárni. A szakszervezeti tiszt­ségviselők és testületek viszont fontos feladatuknak tartják a célok mielőbbi elérésének segítését. Mindkét tevékenységet természetesen állandóan, folyamatosan kell végezni. Igen, de a belső tartalékok hasznosításának jelentősége, fontossága 1981-ben kiemelkedő, mert óriási feladatnak tűnik az 1980-as magas nyereségek további növelé­se. Azt pedig nem kell magyarázni, milyen kellemetlen következmé­nyei lehetnek a stagnáló nyereségnek. Ma már szükségtelen bizonyítani, hogy a szakszervezet a gazdálko­dást segítő tevékenységével, tagságunk mozgósításával, közvetlenül képviseli érdekeinket, hiszen a bérek, az élet- és munkakörülmények alakulása a vállalat eredményétől függ. Most azonban, amikor nem vagyunk mindezek látványos javításának időszakában, jogos igénye tagságunknak a szűkebb értelemben vett érdekképviseleti feladatok javuló ellátása is. A KÖZÉPTÁVÚ ÉS ÉVES SZOCIÁLIS TERVEZÉS tartalmi cél­jait kongresszusunk határozata és más dokumentumok is tartalmaz­zák, így az ismételt felsorolástól eltekinthetünk. Arra viszont rá kell irányítani figyelmünket, hogy nagy feladat az általánosból a helyi célok kiválasztása, a megvalósítás fontossági sorrendjének­ olyan meghatározása, amely kifejezi az ott dolgozók reális igényeit. Az igé­nyek felmérésénél, tervezésénél, a végrehajtásnál és azok ellenőrzé­sénél nagyobb szerepet kell kapni a természetes mértékegységeknek, mert a csak értékben történő gondolkodás és számolás torzulásokat takarhat, és helytelen következtetéseket eredményezhet. Az élet- és munkakörülmények javításában, annak kezdeményezé­sében a jövőben gazdasági és szakszervezeti vezetőknek egyaránt gyorsabbnak és rugalmasabbnak kell lenni. Senki sem akarja a válla­latokat megalapozatlan bérfejlesztésre, szociális tervezésre késztetni. De ha a kollektíva megteremtette a bérek növelésének, a szociális terv túlteljesítésének lehetőségét, akkor késlekedés, óvatoskodás nélkül váltsuk is azt valóra, ha a helyzet úgy kívánja, több évközi bérfejlesztéssel, szociális tervmódosítással. A termelés, a gazdálkodás, a munkahelyi élet és a szakszervezet tevékenysége egymásra épülnek, ezért állandó a kölcsönhatásuk. A gazdálkodásban kibontakozó minőségi változások miatt is szüksé­ges, hogy 1981-ben nagyobb léptekkel haladva javítsuk szakszerveze­ti munkánk hatékonyságát. Ezt — hasonlóan a gazdasághoz — nem jogosítványaink és feladataink számának növelésével, hanem a most meglevők jobb ellátásával tudjuk megvalósítani. AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN ELÉRT EREDMÉNYEK alapján, a becsületes és javuló­­munka szándékával joggal reméljük céljaink megvalósulását a vállalatok gazdálkodásában, tagságunk élet- és munkakörülményeiben, szakszervezeti munkánkban.

Next