Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely (Magyarország vármegyéi és városai, 1905)

ZEMPLÉN VÁRMEGYE TÖRTÉNETE - II. RÉSZ. A MOHÁCSI VÉSZTŐL A NEMZETI FELLENDÜLÉS KORSZAKÁIG. 1526–1815 - XVII. és XVIII. századbeli összeírások - Gazdasági állapotok - Ragályok a XVII. és XVIII. században

Ragályok a XVII. és XVIII században. 434 Zemplén vár­megye története. 434 XVII. és XVIII. századbeli összeírások. (Gazdasági állapotok, hanem hat, nyolcz, sőt néhol tíz család esett. (Acsádi Ignácz: A jobbágy­adózás. U. a. Régi magyar birtokviszonyok. Értek, a történettudományok köréből XIV. és XVI. K.) Az 1549. évi összeírást véve alapul, a jobbágy-népes­séget 11.598 háznépre tehetjük. 1598-ban a jobbágyok és zsellérek száma 10.495, az egy­házhelyes taksás nemesek száma 123 háznépre tehető, tehát a vár­megye népessége fél század alatt 980 háznéppel fogyott. Ez adatok alapján a vármegye összes népességét, 1598-ban, ötvenezerre tehetjük. (Nagy Gyula: Zemplén a XVI. százaban. — Adalékok 1898. 141.) Ez a pusztulás már az 1567-iki összeírásnál is szembeötlő volt, mikor a Hegyalja teljesen el volt pusztítva és Tokajtól Sátoraljaújhelyig mindenütt tatár portyázás nyomaira akadunk. 1598-ban a törökök egész Tokajig portyáztak. A Tisza, Sajó és a Hernád mentén fekvő falvak lassanként behódoltak. A hódoltság 1680-ban éri el legnagyobb kiterjedését, a­mikor Tolcsva is behódolt. A XVII. század során eszközölt összeírásokról nagyon hiányosak az adataink. Az 1715—20. évi összeírások, melyek szerint 23 mezőváros, 2, illetőleg 21 curialis, — 390, illetőleg 389 jobbágy­község volt a vármegyében, még élénken emlékeztetnek az előző évszázad küzdelmeire. A háztartások számát az 1715. évi összeírás adatai szerint 4933-ra, 1720-ban pedig már 5402-re tehetjük. A békés fejlődést legjobban megvilágítja az 1784—85. évi összeírás, mely szerint a vármegye területén, 24 mezővárosban, 419 faluban és 18 önálló pusztán 28.822 házat, 31.114 keresztény és 1169 zsidó családot (háztartás) találtak s a vármegye összes népességének száma 206.322-őt tett, tehát az 1598. évi lélekszám négyszeresére emelkedett. A gazdasági állatok számáról szintén az adóösszeírásokból nyerhetünk némi tájékozást. Az 1578—80-ban eszközölt báránydézsma-összeírás adatai szerint, a juhállomány a jobbágyoknál húszezerre, az egész vármegye területén levő juhok száma pedig negyvenezerre tehető. A szőlőmívelésről az 1715—20. évi összeírások nyújtanak adatokat. 1715-ben 3633, 1720-ban 14.097 kapás szőlőt írtak össze. Ebből 1415, illetőleg 11.965 kapás szőlő volt a nemesek birto­kában. A vármegye a XVIII. század elején a bor árát szabályrendeletileg állapítván meg, az egész vármegye borvidékét nyolcz osztályba sorozta. A ki­szabott ár alapjául egy közönséges bortermő esztendő átlagos termését véve, egy hordó bor árát, melyben három pozsonyi cseber van, az első osztályban (Homonna, Varannó, Oreszka), három r. frtban, a nyolczadik osztályban pedig (Tokaj, Tarczal, Mád, Zombor és Tállya 25 frtban) állapította meg. A bor­termelés előmozdítására már a XVII. században is számos intézkedés történt. (Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában.) Thököly Imre még 1684 márczius 3-án kelt leiratával a hegyaljai szakmányos szőlőmunkások részére rendszabályokat bocsátott ki. Az aszú­ szőlővel való bánásmód Tokaj­ban 1650 táján jött divatba. Az évi termést tízezer adóra lehet tenni. A XVIII. században, a­mióta Lengyelországot földarabolták és Poroszország súlyos vámokkal zárkózott körül, megszűnt a hegyaljai borok kelete Európa éjszaki részében. E században már mindegyre gyakoribbá válnak a borhamisítások is. Ezeknek megakadályozását czélozza az 1801 pünkösd hó 21. napján tartott közgyűlésben alkotott vármegyei statutum, mely szigorú rendszabá­lyokat léptet életbe a borhamisítók ellen. E szabályrendeletben a következő bortermelő helyek vannak felsorolva : Tállya, Golop, Rátka, Mád, Zombor, Ond, Tarczal, Tokaj, Keresztúr, Kisfalud, Szeghi, Erdőbénye, Tolcsva, Liszka, Vámosújfalu, Zsadány, Olaszi, Patak, Sátoraljaújhely, Kistoronya, Szántó, Erdőhorváti (Adalékok 1898. 194.). A XIX. század első felének néhány évében, híres gazdag szürete volt a Hegyaljának, így 1811-ben és 1821-ben. Ellenben az 1817. és 1825. évek nagyon ínségesek voltak. A XVII. és a XVIII. század folyamán uralkodó ragályok gyakran megtizedelték a vármegye lakosságát. 1622-ben Patakon pestis pusztított. Ez a ragály uralkodott az 1644—45, 1655. években. 1662-ben Sárospatakon az epemirigy szedte áldozatait. Az 1679-ben Tarczalon kiütött pestisnek naponként 15—16-an estek áldozatul. A XVIII. században is gyakran lépett fel a pestis. Nem is említve az 1710-11. évi ragályt, 1739-ben újra jelent­kezett; ez alkalommal a török háborúból hazatérő katonák terjesztették és a Hegyalján, főleg Tokajban, Tállyán és Sátoraljaújhelyben sok áldozatot szedett, míg Sárospatakot megkímélte. A XIX. században uralkodó ragályok közül

Next