Borsod - Miskolci Értesítő, 1890 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-02 / 1. szám
7865. sz. Borsodvármegye alispánjától, al. 889. A vármegyei bizottsági közgyűlés folyó hó 10-én 408, 408 é 409, 410, 411, 412, 413, 414, 415 és 416. sz. a. hozott határozataival engedélyezte, hogy : 1. Miskolcz városa részére 1890. évi természetbeni közmunkaereje és váltsága, az útmunkálatainak sikeres folytathatása végett oda adományoztassék ; 2. Kis-Győr község 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítással a községet az államuttal összekötő helyi érdekű útja jó karban tartására fordittassék ; 3 Abod és Galvács községek 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítással, a saját községi útjaik helyreállítására fordiltassék és pedig Abod község közmunkaereje az abod-szendrői útvonal, a Galávcsé pedig a galvác-csehi útvonal kiépítésére 4. Balajt és Martonyi községek 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítással, a Borsod felé vezető és illetve az Abauj- Tornavármegyével összekötő utaknak kiépítésére fordittassék. 5. Sáta község 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítással, a saját közlekedési útjának jó karba hozatalára használtassák fel és pedig a Nekézseny felé vezető laposon. 6. Zsércz község 1890. évi természetbeni közmunkaerejének fele része, kétszeres számítással, a zsércz-bogácsi útvonal helyreállítására fordittassék . 7. Dorogma, 8. Tisza-Bábolna, 9. Szederkény és 10. Tisza-Valk községek 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítással, a saját védtöltéseinek jó karban fentartására használtassák fel . A mi is az 1886. 21. t.-cz. 7. §-a értelmében ezennel közhírré tétetik. A szóban lévő határozatok ellen netaláni észrevételeit 30 nap alatt hozzám Írásban bárki benyújthatja. Miskolcz, 1889. deczember 24. Melczer Gyula, alispán. Folytatása a mellékleten A mit az újév követel. Az újév első reggeléhez értünk. Mintegy önkénytelenűl lebeg most minden ember ajkán e kivánság: «Adjon isten, a mi nincs ez új esztendőben.» Hogy a mi újévi kivánatunk ne csak szóbuborék legyen, hanem határozott eszmékhez és tárgyakhoz fűződjék, fussunk végig társadalmi, állami, közigazgatási, művelődési kérdéseink föbbjein, megvizsgálván, hogy mi nincs nekünk és mit adjon az isten ez új esztendőben. Kezdjük azon a tárgyon, mely bennünket is legközelebbről érdekel, s e mellett jelenleg úgyszólván a közbeszédnek divatos tárgyát képezi: a közigazgatás államosításán. Állami életünk egyik nagy hiánya, mondhatnék a legnagyobb: a közigazgatás formátlansága, zavarossága és tájékozatlansága. Nem feszegetjük, hogy miért ilyen az; tény az, hogy nincs jó közigazgatásunk s illő tehát, hogy mi előtérbe toljuk ama kívánságunkat: «Legyen ez új évben jó közigazgatásunk.» A jó közigazgatáshoz fűződik az állampolgár biztonsága, testi és szellemi egészsége, vagyoni boldogulása és sok más olyan érdekek, amelyet itt apróra elszámolni alig lehetne. Az elmúlt év második fele volt az az időpont, amelyben világos és határozott formában hozatott az ország piaczára közigazgatásunk átalakításának nagy kérdése. Állami adminisztrátió lett a jelszó. A mi nézetünk az, hogy bármerre forduljon a közigazgatás szekerének rúdja, akár vissza az önkormányzat felé, akár előre az állami adminisztratió felé, csak javulhat az. Visszafelé menve annyiban javulhatna közigazgatásunk, amennyiben egy tisztább formába öltözködnék, azonban e lépés mégis visszaesést jelentene. Szerintünk elől van az üdv, előre kell törekednünk, mert haladni — s reméljük mindenki kívánsága ez — csak előre lehet. De jól megfontolva a dolgot, nem is lehet más kibontakozás e helyzetből, mint a közigazgatás szálainak a felelős kormány kezében való összpontosítása. Mert a jó közigazgatás állami érdek, arra tehát az állam érdekeiért felelős kormánynak kell felügyelni s ennélfogva vezetni is azt. Többször érintettük, s most újra hangsúlyozzuk, hogy parlamentarizmus és felelős kormányrendszer mellett, a régi értelemben vett autonomikus közigazgatásról szó sem lehet. Tehát hozzon isten ez új esztendőben a közérdeknek megfelelően megjavított, de mindenesetre más közigazgatást! * * * Népnevelésünkről rég nem hallottunk már semmit is szólani. Megyénkben legalább két éve is van annak, hogy e kérdésről nem beszélnek. Azt hihetnék, hogy a népnevelés a kifejlettség lehető magas fokán áll. Sajnos, hogy ez még feltevésnek sem állhat meg. Iskoláink legalább is felében szűkek és egészségtelenek. A tankötelesek csak úgy felében-harmadában s ezek is inkább csak télben járnak iskolába. Fényes, előkelő helyet elfoglaló egyházközségek vannak, melyek négy tanterem helyett csak egygyel bírnak, természetesen egy tanítóval. A tanítói fizetések még most is sok helyen a pásztorbérek nívóján állanak, minélfogva ezek szellemi képessége is olyan, mint a pásztoroké s ilyen a nevelés eredménye is. Az okok legelsejét hol keressük? Bármiként tartózkodjunk tőle, ki kell mondanunk, hogy a törvény erélyes végrehajtásától félő kormányzatban. Csudodálatos, hogy a népnevelési törvény sohasem hajtatik végre, vagy legalább nem úgy, mint ahogy elő van írva. Hogy többet ne említsünk, alig van mód, hogy rászorítsanak valamely iskolafentartó testületet iskolaépítésre, legyen az egyház, község, vagy pátronus, hogyha az nem akarja. Az itt mutatkozó renitenczia ütötte már kezdetben a legnagyobb rész, a közoktatási törvényen s ez következetesen folytatódik más tekintetekben is. Az iskolamulasztókat, illetve azok szüleit csak ritka esetben büntetik a törvények megfelelően. A népnevelési törvénynél bizonyul be leginkább, hogy az azért hozatott, hogy meg ne tartassák. A tanfelügyelői intézmény sem felel meg czéljának. Nem azért, mintha elvileg nem volna jó, hanem azért, mert legtöbb helyen embere, a rábízott dolognak, már qualifikációjánál fogva sem képes megfelelni. De aki képes volna is, annak is absorbeálja cselekvő erejét a biablonszerű irodai munkákkal való túlhalmozás és a kezére adott eszközök elégtelensége. A tanfelügyelőnek szerintünk mindenekfelett a népnevelés nagy eszméjétől áthatott embernek kell lennie. Legyen ügyes, mozgékony és széttekintő. A népoktatás mozzanatainak adatait nem irodájában kell bevárni a felületes, rosszakaratú s a dologhoz mit sem értő közegektől, hanem magának kell beszerezni azokat. Az ő kötelessége az ellenőrzés és végrehajtás, hivatása a tapasztalás. Neki úgyszólván az iskolákban kell laknia. Ha így lenne, akkor nem kellene már panaszkodnunk vármegyénk szégyenéről, hogy azt a hathét községet, mely idegen nyelvű lakosaival közzénk be van ékelve, nem bírjuk megmagyarosítani. Ha a tanfelügyelőknek volna módja, ideje, de különösen volna akarata, akkor nem kellene már évek óta nyernünk amaz ámító jelentéseket, melyek ezen iskolák felől beérkeznek, amelyekben szerfelett derűit színekkel festetik a magyar nyelvben való haladás, holott kézzelfogható a törekvés mindenütt az ellenkezőre. A jámbor tanfelügyelők hisznek a lelkészeknek, s a tanfelügyelőknek hisznek már úgy ahogy, a közigazgatási bizottságokban. Nem időszerűtlen tehát a kivánság, hogy adjon az isten valahára szivünknek tetsző fordulatot a népnevelés s főként a magyarosodás terén! * * * A közegészség javulása felé — úgy tetszik nekünk — nem alap nélkül fordítjuk óhajainkat ez új évben. Egy hatalmas kéz fogta meg állami életünk ez elsőrendű kérdésének irányítására a gyeplőt. Gróf Teleky Géza belügyminiszter elseje, de mindenesetre legbátrabbja azon államférfiainknak, kik a közegészségügy mindenekfelett való fontosságát kormányzata irányelvévé tette. Úgy emelkedik ez ki a reá bízott többi dolgok közül, mint torony a falu házai közül. Máris látszik a hatás, amit fellépése tesz és a haladás keze eszközöl. Vármegyénk közigazgatási bizottságában nincs kérdés, mit oly apróra megbeszélnének, mint ez. Igaz, hogy szükség is van reá. E hatalmas kézben való biztában merészelte a miskolczi közkórház is újjáépítésének hajóját a szabad vízre bocsájtani. Az új korszak napfénye mellett mernek a közegészségügy javítására törekvő, de eddig még hallgató szellemek előjönni. Amiről pár évvel ezelőtt még sejtelmünk sem volt, most meg merjük pendíteni a Kövesden felállítandó kórháznak és a Miskolczon létesítendő bábaképző intézetnek eszméjét is. Adja Isten, hogy létesüljenek mielőbb. E korszak — reméljük — megérezi velünk azt is, hogy Miskolcz város szégyene, talajának és levegőjének megfertőztetője, a Szinvának malomárka be lesz temetve és hisszük, hogy bőrszárító helyek s más efféle miazmatikus telepek kitiltásáért most már nem hiában folyamodnának az illetők. Adja isten, hogy ez új évben ne hiába kívánjunk egymásnak jó egészséget ! * * * Városunk társadalmának betegsége és végkép megromlása ellen nem egyszer hallottunk az újabb időben alapos panaszt. Elhervadtak a kedélyesség virágai s a * * *