Borsodi Bányász, 1960. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-06 / 27. szám
2 BORSODI BÁNYÁSZ Újfajta emberek EGYENLETES ZAJJAL búg a „végtelen gép”, sivalkodnak a villanyos motorok, s a vágatokban szén del telt csillék gördülnek a lejtakna f. alá. Naponta 400 tonna szén „utazik” a lejtősaknán. A föld méhe éjjel- nappal ontja fekete-barna kincsét, a szenet. Június 20-án fejezte be első féléves tervét a bányaüzem. 6239 tonna szenet termeltek terven felül a bányászok. Ezekben a termelési erőd stményekben a szocialista munkabairigádok kezemunkája is benne él. t Ballagunk lefelé a légaknán. Csőr rog nyakunkba a főtevíz. Az üzemi a bizottság elnöke, Vtassy D. Mátyás is kalauzol. A 12-es ereszkébe iparkodunk, Nagy H. Pál és Papp István a brigádjához. A vágatokra, ereszkékre szabdalt mélységben a sárga féknyű lámpák világánál bányászok felütik a szenet; emberi izom feszült neki a szénfalnak, csattog a fejtőkalapács, csákány sújt, s nehéz zajdal omlik le a szén. n Csikorog, fülsértően jajong a csilléket vonszoló kötél a vascsigákon. Fények villannak szemünkbe mész- riszbről: a folyosó végén bányakőmű nvesek falazzák a vágatot. Ez itt már j. a 12-es ereszke. Tiszta szénben járunk. c — Egercsehi jövője — mutat a szénre Utassy elvtárs. — A leggazdagabb szénmezőnk. Több millió tonna szén húzódik itt. De nemcsak szenet ont ez az ereszke. Sokkal értékesebbet is is fényre hoznak itt a bányászok, amit nem lehet pénzben mérni. Mi ez a ritka érték? Új erkölcsű, új gondolatoknak, eszményeknek élő emberek formálódnak itt, a szocialista munka a brigádokban. Négy brigád küzd a h címért, három brigád már elérte a célt. * Három szocialista munkabrigád dolgozik Egercsehiben: Nagy H. Pál, Papp István és Dénes József brigádja. ' Egy esztendeje született meg az emberek körében az az elhatározás: 1 szocialista emberként élnek, szocialista emberhez illően rendezik életüket. És szövetkeztek egymással, briegádokba tömörültek. Bányászok ők valamennyien. Bányászok, akik a jelennek éltek eddig, a pillanatnak éltek és semmi sem érdekelte őket, csak a pénz, a vastag boríték. Ezek az emberek most gondolkoznak.. .. Másként, mint tegnap tették. Hívatásukká, belső világukká vált a munka. Könyveket forgatnak —! ! igaz, ezt még ritkán teszik! — újsá1got olvasnak. Gondolkoznak életről.; társadalomról, munkáról, politikáról. Azon töprengenek, hogyan válikhatnak igazi, szocialista emberré.; . Annyit már régen tudnak, hogy becsülettel helyt kell állni a termelés;ben. De vajon elég ez? Érzik, hogy;; nem. Másként kell élni, szebbé, tar • talmasabban, józanabbul, mint az előtt. így gondolkoznak Nagy H. Pál? brigádjában, össze kell tartani aj brigád kis közösségét, szolidaritásra,? becsületre nevelni és felszabadítani? a szellemet, hogy művelődjenek,? hogy tudják, hogy értsék, miért dol? goznak, miért is élnek. Értelmet, célt? kell adni az emberek életének ? Kezdetben sokan bábáskodtak a szocialista brigádok körül. Baj is akadt bőven. Főleg a kocsmák tájé*kán. A bányászok szeretik a szeszes italt. A brigádtagok sem kivételek,* ők is fel-felöntögettek a garatra, az; •_ tán nem mentek sfkjába, „szabadságot” kértek. Ilyen esetek — ritkán!! bár! — előfordulnak mostanában is.!! Mi a valóság a szocialista brigád • dók házatáján Egercsehiben? • PAPP ISTVÁN BRIGÁDJA kilenc!: fő: Bartha L. Balázs, Szecskó Venedel, ifjú Papp Ignác, Balogh F. Ernő, Balogh O. Antal, Meleg Cs. Ernő,;; Balogh O. Bernát és Meleg Kálmán.'■ Egerbocsra valók, a közeli faluba. ; Fiatalok mindnyájan. A legidősebb, brigádtag 29 éves, a legfiatalabb már,; elmúlt 20. : I A brigádvezető középmagas, izmos, atléta termetű. Huszonhét éves, 1949* óta bányász — hat hónapig Somsá»lyon volt a szénben —, 10 éve Csehi-* ben forgatja a csákányt. Tavaly márciusban alakult a brigád, ősszel elnyerték a „Szocialista* munkabrigád” címet. Azóta minden* napos versenyben állnak a tervek teljesítéséért, túlteljesítéséért. E havi* tervük 110 százalék körül várható. — Hány csille szenet adnak naponta? * — Tíz—tizenegy körül — mondja a * brigádvezető. — Ha jó napunk van és teli arttal lövünk, megvan a 13 csille is. Csak hát az üres csillékkel mindig baj van. Kevés. És ezt a keveset nem küldik időben a szállítók. Két hete kezdték a szenelést. Nehéz munkájuk volt előtte. Kemény riolit-réteg állta útjukat. Ezt a réteget kellett áttörniök három—négy méteres gyűrűben. A riolit a bányászok rákfenéje. Nem kedvelik. A rioltot nem fogja a csákány, szüntelenül robbantani kell. — A tanulással, a szakmai továbbképzéssel hogyan haladnak? Bartha L. Balázsnak csak hat elemije van, ősszel beiratkozik a hetedik osztályba. Elvégzi a nyolc általánost. — Megy a gyerek az iskolába, nem lehet butának maradni mellette — mondja. — És dolgozótársaik nevelése? Papp István elmond egy esetet... Az egyik bányász a sínek közé, a sárba deszkákat rakott, mert hogy lyukas volt a csizmája és nem akarta, hogy csizmájába beszivárogjon a víz. Szóltak neki: ne pocsékolja az anyagot, mert még a tréb-deszkákat is fel lehet használni valamire. Mióta szóltak ennek a bányásznak, azóta nem csinál ilyesmit. Egerbácsiak mind a ketten. Mégis keveset találkoznak egymással, keveset vannak együtt, nincs közös programjuk. — A ház körül is akad mit rendezgetni ... arra megy az idő — mondja Bartha L. Balázs. Keveset találkoznak. Érzik, hogy ez nem helyénvaló. Segíteni akarnak rajta. Van egy elhatározásuk: aratnak majd a tsz-ben, s a munkájukért járó pénzből kirándulnak a Bükkbe, Szilvásváradra. Vagy Jósvafőre ruccannak el egy kicsit. Sportolnak is. Röplabdáznak. A beszélgetésnek vége. Dolgoznak tovább. Lapátolják a szenet az üres csillékbe, csákány hasítja a szénsarlat. Műszak végéig még sok csillét kell telepakolniok szénnel. * SZOCIALISTA BRIGÁD ide, szocialista brigád oda, senki sem örül a nehéz munkahelynek. Nagy H. Pál brigádja is erre panaszkodik. Meredek, mély vágatban fejtenek most a 12-es ereszke kutató ereszkéjében. Nehéz a rakodás, nehéz a szén felküldése a sáros, vizes lejtőn. Nyomasztó itt a hőség és kevés a levegő. Erőlködve dolgozik a ventillátor. Az itt-tartózkodás is kimerítő, hát még a munka. Nagy H. Pál magyarázza az embereknek: „Ha ilyen helyen dolgozunk, eredményeink értékesebbek, mert így is megvan havonta a 120 százalék.” Igen, sőt gyakran több mint 120 százalékra teljesítik tervüket. A múlt hónapban 124 százalék volt. Most sem lehet kevesebb. Tanulnak ők is. A szocialista munkabrigádoknak összevontan, közösen rendez műszaki tanfolyamokat az üzem. Tanulni mindenkinek kell, hiszen vállaltuk... — A keresetük, a brigádtagok nevelése? Havonta átlagban 3000 forintot visznek haza a borítékban. A brigád — kilenc ember szintén — keveset tud együtt lenni, Mikófalváról, Erzsébetről és Istenmezejéről verbuválódtak egybe. Az istenmezeiek — a a többséget ők jelentik — összetartanak, vasárnaponként együtt söröznek, fröccsöznek. De mértékkel. Akik nappalos műszakba mennek, azoknak szólnak: elég volt fiúk, nektek dolgozni is kell még. Ennyire összetartanak, ennyire törődnek egymással. Indulunk visszafelé a légvágatban, az I-es keresztvágaton át. Elől Matyi bácsi halad, vezet a vágatok labirintusán keresztül, a kashoz. Lámpáinkon billeg a láng. S az ember agyában mélyre fészkelődik egy gondolat... Majd három tucatnyi bányász járja a szocialista emberréválás útját. Számszerűleg ez talán nem sok — de nem is kevés! — mert a legelsők példáját újak követik, a legelsők eredményei, a brigádokban kialakult közösségi szellem, kezdi áthatni a bányászokat, s egyre többen akarnak másképpen élni. A felvonóhoz érünk. Búg a jelzőkürt, kisvártatva felülről is megérkezik a válasz: indulhat a kas! IDEFENT SZIKRÁZIK a nap, szikráznak a domboldalakon tarkálló új házak ablaksorai. Megyünk az úton, és szemünkbe tűnik az I-es akna épülő, 23 méter magas vastornya, az égnek törő vastraverzek. De nem ez itt a szépség! A szépség itt az ember, aki értelmet és célt ad, könnyebbséget az egykori kínzó, nyomorékká és rokkanttá betegítő bányamunkának, aki a táj arculatával megváltoztatja, tökéletesebbé alakítja önmagát. PATAKY DEZSŐ búcsú — A napokban Ormosbánya dolgozói rögtönzött kis összejöveteleken búcsúztatták kedves főmérnöküket Tarján Kálmán elvtársat, akit a Nehézipari Minisztériumba magasabb beosztásba helyeztek. nem elválás Tarján Kálmán elvtárs 1956 óta,, irányította az Ormosbányai Bánya* üzemet. Igazságos, jó műszaki képzettségű vezetőként ismerték meg az ormosi bányászok. S ezért tisztelik, szeretik. A búcsú mindig nehéz, de különösen akkor, amikor olyan munkatárstól kell megválni, aki a kollektívával összeforrva, teljes tudásával, tehetségével kivette részét az üzem fejlesztésében. Biztosak vagyunk abban, hogy Tarján elvtárs nem felejti el az ormosi bányászokat, az üzemben töltött éveket és mindig olyan szeretettel emlékezik Ormosra és Borsodra, amilyen szeretettel mi gondolunk rá. További munkájához sok sikert, erőt, egészséget, jó szerencsét kívánunk. Az üdülések margójára A királyi Társadalombiztosítási tanács jelentését lapozgatva arra a kérdésre kapunk választ, hogy miyen munkát végzett az üzem üdültetési albizottsága ez évben. Megállapítható, hogy az eltelt öt hónapban a kapott üdülési keretet zsak 74,5 százalékban használták fel az üzemben. Ennek oka az volt, hogy a dolgozók tavasszal és nyár elején nem igénylik a balatoni beutalókat. Olyan eset is előfordult, hogy az igényelt beutalókat indulás előtt egy-két nappal visszaadták és ilyen rövid idő alatt, már nem tudták azt felhasználásra kiadni. Hibaként említjük, hogy az üdültetés szervezése is kifogásolható. Nem a szervezés és kiválasztás útján történik az üdülőbeutalók szétosztása, hanem sok esetben a jelentkezőket küldik el üdülni. így vannak olyan dolgozók — akik egyébként megérdemelnék — még napjainkig sem élvezhették az üdülés szépségeit, gyógyító hatását. Az úttörő gyerekek üdültetése keretén belül 37 királdi bányász gyereket üdültetnek Tapolcán, a Balatonon és Parádon. A gyerekek kiválasztása a lakótelepek orvosaival és iskolaigazgatóival való megbeszélés alapján történt. A kiváltó Társadalombiztosítási Tanács javasolja — az üdültetési albizottság munkájának megjavítása] érdekében — szüntessék meg azt a helytelen gyakorlatot, hogy az üdülő- beutalókat jelentkezés alapján osszák szét. Szerezzenek érvényt a kiválasztás elvének és arra törekedjenek, hogy olyan dolgozók üdüljenek, akik munkájuk után megérdemlik, de ezidáig még nem igényeltek beutalót. 1960. július -t Párizs után Bécs A párizsi sikertelen csúcstalálkozó után gondok fel hozták be a külpolitikai horizontot. Egyes nyugati politikusok úgy ítélték meg a helyzetet, hogy bezárultak a békés egymás mellett élés felé vezető kapuk. Most a nyugati sajtó is arról ír, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnök bécsi látogatása fordulatnak is beillő változást hozott, a politikai meteorológia „derűs időt” jósol. Hruscsov — írják a lapok — Bécsben kijelentette: a békés együttélésért, a világbékéért harcolunk ... Jólesik megint ilyesmit hallani, tapasztalni azt, hogy Hruscsov, a szovjet külpolitika, elfordítja a háborús szakadék felé tartó nemzetközi politika szekerét, s irányát a békés egymás mellett élés felé egyengeti. A floridsdorfi Fiat-gyárban a munkások előtt tartott beszédében Hruscsov elvtárs megkapó tömörséggel fogalmazta meg a Szovjetunió külpolitikájának alapelvét: önök jól megérthetik — mondotta — hogy az agresszív törekvések, a háborús célok tökéletesen idegenek egy olyan országtól, amely minden erejét a gigászi békés építőmunkára fordítja”. Ez az ország a Szovjetunió, mely immár negyven esztendős fennállása alatt egyetlen alkalommal sem adott okot arra, hogy háborús konfliktust idézzen elő. A szovjet hatalom négy évtizedes külpolitikája a maga valóságában cáfol meg minden olyan híresztelést, hogy a Szovjetunió háborús szándékokat rejteget. Sohasem támadott, de az agresszort, amely népe békés munkájára tört, méltó fogadtatásban részesítette. Ez a negyven esztendős békés politika csak azok számára nem meggyőző, akik nem is akarják magukat meggyőzetni a Szovjetunió békés szándékáról, akik továbbra is hadi megrendeléseket, hasznot várnak a háborús légkör fenntartásától. Ilyenek pedig még szép számmal akadnak a nyugati féltekén. Hruscsov elvtárs bécsi fogadtatása a legreakciósabb köröket is meggyőzte arról, hogy a szovjet kormányfő, s az általa képviselt békés szándékú politika kivívta a néptömegek legteljesebb elismerését. A bécsiek tízezrei meleg rokonszenvvel fogadták Hruscsov elvtársat, szeretetük, tiszteletük ezernyi jelével halmozták el. A reakciós lapok, amelyek azt várták, hogy szovjetellenes tüntetéseket rendeznek majd a bécsiek, ugyancsak csalódtak, s elhúzott szájjal írták: akik Hruscsovot éljenezték, fogadták, azok mind kommunisták voltak. Bécsben ennyi kommunista lenne, egy egész város? Különös... Nemrégiben egy másik kormányfő is tett látogatást más országban, a csatlóshoz ment, s kiderült, hogy csak a kormány csatlós, a tömegek azonban torkig vannak ezzel a csatlóssággal. Eisenhower elnök látogatásából nem kért a japán nép, milliók tüntettek, követelték, hogy Japán szakadjon el az amerikai politikától, ne tolják az amerikai háborús politikusok szekerét, amely politika a japán népet a csatlósok keserű sorsára szánja. Eisenhower japáni fogadtatását szerették volna megismételve látni Bécsben. Óhajukat keresztülhúzta maga a nép, a bécsiek tízezrei, akik őszinte barátsággal, rokonszenvvel köszöntötték a nagy szovjet nép fiát, aki elvitte nekik a szovjet nép üdvözletét, s hírét annak a nagy, békés alkotómunkának, amely a Szovjetunióban folyik. Mi ezt tesszük országunkban, akarhatunk-e háborút? S a bécsi munkás, kis- és nagypolgár rámondta: nem. A két látogatás és két fogadtatás meggyőzően példázza, hogy a népek melyik szándék oldalán állnak. Eisenhower biztonsági szerződést, támaszpont-tervezetet vitt Japánba — Hruscsov elvtárs a békés egymás mellett élés őszinte szándékát. Kereskedjünk — mondotta. „Csomagolják be azokat az árukat, amelyeket el akarnak adni. Mi megvesszük. Csakhogy az is szükséges, hogy Önök is vásároljanak tőlünk, hogy legyen mivel fizetni”. Világos beszéd, minden köntörfalazás nélküli állásfoglalás a békés egymás mellett élés politikája mellett. Ez a szovjet külpolitika alapelve, s ez az, ami tetszik a népeknek. Harc a tűzzel MÁJUS VÉGÉN SOMSÁLYON az északi fővonalon a gumiszalagvágattal szembeni feltörésben tűz keletkezett. A bányamentők azonnal a helyszínre értek, s azóta kemény harcot folytatnak a tűz megfékezése, lokalizálása érdekében. Lapunk munkatársa a bányamentők fiatal parancsnokát, György István bányamérnököt kérte meg, adjon tájékoztatást eddigi munkájukról. 4 — Egy ideiglenes tapasztott gáz gyulladt be, lánggal égett. A mentőcsapat a láng eloltása után megkezdte a feltörés átácsolását, homokra szedtük a főtét, hogy a tűz ne terjedjen és a szén felmelegedését megakadályozzuk, így akartuk megközelíteni a tüzet. Az átácsolással szépen haladtunk a gát felé, de a gát vágatkereszteződés előtt volt és idő előtt leszakadt. — Hány bányamentő dolgozott ebben az időben? — Az első hetekben négy mentő volt bevetve műszakonként, ahogy a munkálatokkal előre haladtunk, nyolcra növeltük a létszámot. A nagy hőmérsékletű gázos munkahelyen mentőkészülékkel felszerelve dolgoztak. Kifogástalan jó munkát végeztek. — A tűz terjedését hogyan gondolták megakadályozni? — Az üzemvezetőség iszapolási tervet dolgozott ki, felkészültünk az iszapolásra, gátakat építettünk, de iszapszivattyú hiányában nem tudjtűk a tervet végrehajtani, s a tűz tovább fejlődött. Hogy megakadályozd zuk terjedését, a feltörésből közvetlenül a régi vágat alatt osztót hajtottunk, ahonnan érintkezhettünk a tűzzel. Állandóan locsoltuk, lokalizáltuk. A 17 méter hosszban kihajtott osztót beomlasztottuk. Jelenleg a régi vágat fölött hajtunk egy osztót, itt már gáz nincs. A tűzfészek nagy részét kiszedtük, a bentmaradt tüzet az omlasztás eltakarta. Ezt az osztót 12—14 méterre előre hajtjuk és vagy beomlasztjuk, vagy leiszapoljuk a területet. Az iszapolást jobb megoldásnak véljük, mert sok itt a régi vágat, ahonnan levegő juthat a tűzd fészekhez. Ha a környező vágatok és repedések megtelnek iszappal, eltörődnek és a jövőre nézve is lokalicizálva lesz a tűz — fejezte be tájékoztatását György István bányamérnök. Borsodban kétezer új bányászlakás épül a második ötéves tervben A hároméves terv végére 2900-al növekszik a bányászlakások száma. Nagy részük már fel is épült. A hároméves terv viszonylagos lassúbb ütemű fejlődése után a második ötéves terv idején ismét nagyarányú állami lakásépítkezések kezdődnek a bányavidékeken. Nyolcezerötszáz bányászlakás építését irányozza elő a terv, körülbelül másfélmilliárd forintos beruházással. Átlagosan tehát évente ezerhétszázzal növekszik a bányászlakások száma. A legtöbb Tatabányán épül, számszerint kétezerszáztíz, Tatabánya — újváros szomszédságában nagykiterjedésű városrész alakul ki. Oroszlányban kilencszáz lakásos új lakótelepet emelnek a Malomsori út északi részén, szemben a már felépült déli oldali városrésszel. Borsodban kétezer lesz az új lakások száma. Több mint a fele Kazincbarcikának jjpt, ötszázhatvankettő Sajószentpéteren épül fel. Ezenkívül Ormosbánya, Pereces és még néhány más település kap nagyobb számú lakást Komlón a kenderföldi városrészt 550, Pécsett a meszesit kétszázötven új lakással gyarapítják. Nagybátony háromszáz lakással gazdagszik, Várpalotán pedig a Tési-dombra kerül 450 lakásos új városrész. A többi lakást a kisebb bányászhelységek között osztják el. A lakások kevés kivétellel 2—3—4 emeletes házakban, 48 négyzetméter alapterülettel épülnek, típustervek szerint nagyobb részük másfélszobás lesz. A terveket már készíti a Lakóépülettervező Vállalat. Minden ezer lakáshoz nyolctantermes iskolát, hetvenöt személyes óvodát, 45 személyes bölcsődét és hatnyolc üzlethelyiséget is építtet a Nehézipari Minisztérium. (MTI) _ Védekezés a vihar ellen A vihar már nem egyszer állította igen súlyos helyzet elé, a Szuhavölgyi Bányaüzemet. Volt rá eset, hogy a felhőszakadás következményeként egyes aknákat elöntött a víz, amelynek halálos áldozata is lett. Napjainkban gyakran végig pásztázza megyénket a zápor. Ezért a Sajóvölgyi Bányaüzem vezetői előre gondoskodtak arról, hogy minél kevesebb legyen a vihar pusztítása. A külfejtéseken — amikor látták a vihar közeledtét — a gépeket kiszerelték és biztonságba helyezték, s a Lenin utcában gátakat építettek, s most sikerült is útját állni a zúduló víztömegnek. A Fekete-völgyi bányászok a délutános műszakra nem szálltak le, s a munkásőrökkel együtt készenlétben voltak, hogy ha arra sor kerül, részt vehessenek a mentésben. Szerencsére most a vihar nem okozott különösebb kárt az üzemnek, csak a külfejtésen mutatkozott lemaradás. A tervezett 103 vagon helyett azon a napon csak 95 vagon szenet termeltek. Minden esetre a felkészülés helyes volt, s elsősorban ennek köszönhető, hogy nem okozott kárt a vihar. '